Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-02-20 / 8. szám
2 ◄! 2011. február 20. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio HETVENED VASÁRNAP (SEPTUAGESIMA) - ÉZS 1,11-17 Lecke profi képmutatóknak oecumenica Örök Istenünk, mindenható Urunk! Hálát adunk azért, hogy Jézus Krisztusért Atyánkként szólíthatunk meg. Magasztalunk végtelen kegyelmedért, hogy mélyre hajoltál értünk a kereszten. Nem ezüst és nem arany, hanem a legdrágább: Krisztus áldozata lett a váltságunk. Mérhetetlen ajándék, hogy őreá tekinthetünk életünk legnagyobb hullámverései közepette is. Köszönjük azt a drága lehetőséget, hogy aki a megfeszített Bárányra tekint, az nem merül el, nem fullad bele a minden irányból fenyegető bűnök, kölöncök, terhek, gondok áradatába, hanem erőt kaphat a holnapra és bátorságot az élethez. Urunk, irgalmadba ajánljuk az egyházat és az egész kereszténységet. Add, hogy tanítványként mi se másfelé tekingessünk, hanem te légy és maradj az egyetlen igazodási pont a számunkra. Legyen láthatóvá rajtunk irgalmad, emberszereteted és akaratod. Formálj alkalmas eszközeiddé, és ajándékozz meg a keresztről áradó erővel. Urunk! A világ eseményeinek hírei, a mindennapi valóság tapasztalatai félelmet keltve vesznek körül minket. Kevésnek, kicsinek érezzük magunkat a rajtunk túlnövő hatalmakhoz képest. A te kezedbe tesszük le a világ feszültségeit, a népek, kultúrák, szellemi irányzatok között kiéleződő szembenállásokat. Fékezd meg a terror, az értelmetlen pusztítás, a gyűlölet hatalmát. Törd le az agresszió erejét. Zárd el a keserűség, a tehetetlenség, a düh feltörő forrásait. Könyörgünk népünkért, hazánkért, minden népért és nemzetért, az egész emberiségért. Irgalmadba ajánljuk a betegeket, a szenvedőket, a halál révén állókat, a magukra maradt embereket. Könyörgünk a célt vesztett életekért, az ellehetetlenült körülmények között vergődőkért. Állj a testi-lelki kínokkal küszködök mellett nehéz óráikon. Add, hogy szent Fiad kereszthalála mindannyiunk számára életté és üdvösséggé legyen. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Emberi hatalommal a gonoszokat se ki nem irthatjuk, se meg nem változtathatjuk. Annál kevésbé, mert a gonoszok gyakran erős többségben vannak. Ezenfelül értenek ahhoz, hogy kell szépet mutatni. Fitogtatják nagy bölcsességüket és szent életüket. Látszatra olyanok a nép között, mint búzavetésben a szép, nagy bogáncs, amely magasabbra nő, és szebb külsőt mutat, mint a gabona, Pompás zöld levél, nagy, barna fej. A jó kalásznak viszont nincs pompázó termete, hanem egyszerű halványsárgán szerénykedik a mezőn. Úgyhogy aki nem ismeri mind a kettőt, esküdni merne rá, hogy az a dudva a hasznosabbik.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) űÜjLuther www.myluther.hu Olyan Istenünk van, aki ha templomba mész, ezt mondja: „Ki kért arra, hogy ide gyere?” Olyan Istenünk, aki ha időt szánsz rá, kijelenti: „Utálom az áldozathozatalodat, rá se bírok nézni.” Aztán ezt mondja: „Halálosan fárasztanak az ünnepeitek. A karácsonyok, húsvétok, pünkösdök, a vég nélküli liturgiák.” És ezt is: „Ha imádkozol és énekelsz hozzám, befogom a fülem, nem bírom hallgatni.” Ugye nem ilyennek ismerjük vagy gondoljuk az Istent? Pedig igénkben így szólal meg. De mi nem ilyen Istent akarunk, hanem olyat, aki értékeli a vallásos teljesítményünket. Ő pedig röviden csak ennyit kérdez: „Hogyan tűrjem tovább együtt a vétket és ünnepeiteket?” Valljuk be, hogy mi is csalódtunk már néhányszor hasonlóképpen. Csillogó csomagolásban penészes felvágott. A jól öltözött és megnyerő ügynök ránk sóz egy használhatatlan vacakot. A reprezentatív popsztár hamisan énekel. Kifogástalan külsejű fiatalból dől a trágárság és a káromlás. Sokat ígérő külső mögött igénytelenség, átverés, gagyi, sötétség. Nehéz elviselni azt, amikor kiáltó ellentétben van egymással a külső és a belső: az a kép, amelyet mutatni akarok magamról és az, amilyen valójában vagyok. Ezt az ellentétet mi sem szeretjük magunkon látni, ezért mindent megteszünk, hogy jobb képet mutassunk magunkról, mint a valóság. A képmutatást még tanulni sem kell, elég profi ebben az ember magától is kiskorától kezdve. Ahhoz, hogy a képmutatás tökéletes legyen, három irányba is gyakorolni kell: magam felé, az emberek felé és Isten felé. Az ember, aki be akarja csapni saját magát hitének dolgaiban, így szól: ► A böjtelő időszakának kezdetén, hetvened vasárnap hetében a 16. század egyik legjelentősebb gyülekezeti éneke kerül elénk: a Jer, dicsérjük az Istennek Fiát (EÉ 363). Az ének szerzője, Batizi (Batizius) András (1510 k. - 1546/52) Kassán Gálszécsi István tanítványaként lett a reformáció követője. 1530-tól ugyanott iskolamester, utóbb Szikszón rektor. 1542-ben a wittenbergi egyetemen járt, 1545-ben tokaji prédikátorként működött. Keltezett énekei közül az utolsók 1546-ból valók. Tíz templomi éneke között van könyörgés, egyházi ünnepre szerzett dicséret és hálaadás, zsoltárparafrázis, házassági intés, a halálról való megemlékezés. Ő volt a bibliai históriák egyik kezdeményezője is. Batizi verse Huszár Gál 1560-ban kiadott énekeskönyvében jelent meg először: eszerint a Felix namque decoris ornamentum nótájára éneklendő. Dallamát a Kolozsvári (1744) és a Debreceni (1774) énekeskönyvből ismerjük (az előbbiben mixolíd, az utóbbiban - az általunk is ismert - dór változatban). A dallam első és második fele között - jelen alakjában csak a zárórészekben felismerhető - alsókvint-váltás nyomai jelentkeznek. A négy tízes (4 + 6) sorból álló strófa ritmusa az évszázadok folyamán csiszolódott a mai izoritmikus formájára. „A népszámlálásnál, ha majd megkérdezi a kérdezőbiztos, hogy milyen vallású vagyok, akkor bátran fogom mondani neki: evangélikus. Ha a konfirmandusok jönnek gyűjteni, adok ötszáz forintot, lehet, hogy még ezret is. Karácsonykor, szenteste megszokott helyem van az orgona mellett a negyedik sorban, de időben kell menni, mert ilyenkor aztán van tömeg! A gyereket beíratom hittanra. Menjen csak, rosszat nem tanul. Ja, és rendesen befizetem az egyházadót. Igaz, most három évvel elmaradtam... Tudom, hogy havi háromszázötven forint, csak most, mióta a felvett hitelem törlesztőrészletei hetvenezer forintra nőttek, na meg a rezsi is majdnem annyi, a benzinár meg az egekben van, szóval most nem hiányzik még ez a kiadás is. A pap jó ember, szépen is beszél, csak nem elég ügyes; azt mondják, hogy most is elszalasztott valami jó kis pályázatot a templomrenoválásra. Egyszóval szeretem én az egyházamat, lehetetlen, hogy ezt ne lássa az Isten!” Ha önmagámmal már elfogadtattam magamat, akkor következhet az embertárs. Jó lenne, ha valami elismerést kapnék a többi embertől is. A tisztességes polgár látszatát mindenképpen fenn kell tartani. Ezért persze sokat kell tenni. Először is el kell ítélni mindenféle bűnt, amelyet a körülöttem levő emberekben észreveszek. Ha elítélem, akkor szinte biztos, hogy azt gondolják rólam az emberek, hogy én ilyesmit sohasem tennék. Aztán gyakran össze kell, hogy hasonlítsam magamat másokkal, persze nálam rosszabbakkal, hogy világosan kiderüljön az erkölcsi fölényem. De ha még ekkor sem kapnék kellő elismerést és dicséretet az emberektől, akkor kény-A harminc versszakos költeményt Jézus dicsőítése foglalja keretbe. A tanító jellegű rész kimondja, hogy Jézus már a teremtés előtt létezett az Atyánál: „Természetnek te előtte valál, / Kezdet nélkül az Istennel valál.” A világ teremtésének története, Ádám és Ábrahám említése után leírja Jézus emberi testbe öltözését, szenvedését és kereszthalálát. Ezért Krisztust királyunknak, nagy papunknak vallja, aki oltalmunk az Isten haragja és az ördög dühössége ellen. A majd ötszáz éves szöveg mit sem vesztett aktualitásából (legfeljebb ma másképp fogalmaznánk): „Mert az ördög ellenünk támadott, / Nagy sok gonosz közöttünk áradott, / Az mi erőnk immár elfáradott, / Jelentsd azért mostan hatalmadot.” A református énekeskönyvek - a 20. század rövid időszakának kivételével - folyamatosan közölték Batizi énekét. Az evangélikus szerkesztők Schulek Tibor és Sulyok Imre Régi Magyar Istenes Énekek (1945) gyűjteménye nyomán mostani énekeskönyvünkben tették közkinccsé, öt átdolgozott strófában (az eredeti 1., 13., 16., 17. és 26. versszaka). A dallamot viszont már a Dunántúli énekeskönyvből ismerhettük: Kegyes (most: Uram) Jézus, én imádságomra. Ez a szöveg a 2. énekverses rend bűnvalló énekeként is használatos. Becsüljük meg és énekeljük minél gyakrabban gazdag örökségünk kincseit! ■ Ecsedi Zsuzsa A VASÁRNAP IGÉJE télén leszek felsorolni a jótetteimet. Nem kell szégyenlősnek lenni! Ha nem én nyomulok, akkor más fog nyomulni, abból meg nekem nem terem babér... És ha életem végén van egy kevés gyanúm, hogy nem mindenki látott egyformán jónak, akkor kell írni egy önéletraj zi regényt... És Istennek milyen képet kell, hogy mutassak magamról, amit elfogad? Ha sokan üdvözölnek, nehogy már fölöslegesen fáradozzam! Hányszor gondolkodunk így: mi az a minimum, amit teljesítenem kell, hogy ne dobjanak ki a munkahelyről? Mi az a minimum, amit tennem kell otthon, hogy ne legyen veszekedés? Mi az a minimális lemondás az evésről, hogy azért mégis látványosan fogyjak? Melyik nyelvtanfolyam a leggyorsabb, amelynek segítségével már néhány óra elteltével beszélem a nyelvet? Mennyi az a legkevesebb energia, amellyel még megtanulhatok zongorázni, sakkozni, úszni stb. Igen, be tudjuk állítani magunkat is minimálprogramra, mint a mosógépet. Mi az a minimum, amit Isten még elfogad? Biztosan kedveli az ünneplést, imádást, dicsőítő éneket... A képmutatás hazugság. Az ébredező lelkiismeret elaltatása. Jézus ritkán emelte fel a hangját, de a farizeusok képmutatása számára is elviselhetetlen. Nyolcszor szakad ki belőle a „Jaj nektek...!” Az alapkérdés tehát, hogy maradhatok-e ilyen, amilyen vagyok, vagy alapjában kell változnom. Álta-CANTATE Koldusok Krisztus-himnusza Mindennek ára van, mindenért fizetni kell. Bármihez akarunk hozzájutni, azért nekünk is adnunk kell valamit. Keresgéljük a lehetőségeket, hogy kevesebbért többet szerezzünk. Kinek-kinek máshol húzódik az a határ, amelyet ily módon napról napra át kell lépnie: kevesebbért többet. Van, aki autószalonok és világmárkák között keresi az ideális ár-érték arányt. Van, aki napi megélhetését teszi mérlegre az áruházak aktuális kínálatait vizsgálgatva. Van, aki az emberek arcát fürkészi, hogy érdemes-e kinyújtania a kezét a következő járókelő felé, vagy már ránézésre tudja, hogy az illető el fog menni a kérő tekintet mellett. Kevesebbért többet: így van ez dúsgazdagtól koldusig... ...és akkor valami különös történik. Valaki azt mondja dúsgazdagnak és szegénynek, öregnek és fiatalnak, szárnyalónak és porban heverőnek: semmiért mindent! Mert a dúsgazdag és a szegény, az öreg és a fiatal, a szárnyaló és a porban heverő mindmind koldus. Isten-koldus, élet-koldus. De van, aki meglátta ezt a kiáltó hiányt, ezt az égető szegénységet, és hozott kincseket, hogy oszthassa, hogy senki mellett ne kelljen elmenlában győz a lustaság, a megszokottság, az előítélet, a begyepesedés, és minden marad a régiben. Isten beszéde ma is azért talál olyan ritkán meghallgatásra, mert bár mindenki egyetért vele, mindenki bólogat és elismerően nyilatkozik, de azt, hogy az életén változtasson, nem vállalja jóformán senki. És a háttérben szól az ismerős kórus a lelkiismeret megnyugtatására: „Fogadd el önmagad! Légy hű önmagadhoz! Tanuld meg szeretni önmagad! Felejtsd el a bűntudatodat!” Péternek egészen a kakasszóig remekül sikerült a képmutatás. Addig a magáról festett képet nézegette. Az erős Péter, a különb Péter, a hős Péter képét. De akkor Jézus kiveszi a kezéből ezt a képet, és tükröt ad helyette. Péter belenéz, megrémül, és sírva fakad. így leckéztette meg Jézus. Bárcsak minket is megleckéztetne, még idejében! Isten nem mondott le rólunk. Ezt üzeni: „Elfogadom az ünneplésedet, imádságodat, dicsőítő énekedet, de előbb mást kell tenned. Mosakodj meg, tisztulj meg, tedd le a rosszat, tanuld a jót tenni, legyél igazságos, segítsd az elesettet! Utána eljöhetsz, és hálát adhatsz, hogy megszabadítottalak az értelmetlen élettől.” ■ Mekis Ádám Imádkozzunk! Mennyi Atyánk! Hálát adunk azért, hogy bár megítéled képmutatásunkat, mégis esélyt adsz a megtérésre. Add Szent Lelkedet, hogy világosságában olyannak lássuk magunkat, amilyennek te látsz bennünket: felismerjük képmutatásainkat, bűneinket, de a szabadulás útját is, amelyet szent Fiad által készítettél nekünk. Ámen. nie, hogy senkinek ne kelljen mondania: neked már nem jutott. Igazság, jámborság, ártadanság, szentség, váltság, örök boldogság, reménység, tisztesség, dicsőség, üdvösség... Régi szavak elevenednek meg Batizi András korából, örök szavak, amelyeknek tartalma ma is gazdagságot jelent mindazoknak, akik tudják magukról, hogy Isten-koldusok, hogy élet-koldusok. Mindazoknak, akik tudják, hogy kinek az arcát kell várni a tömeg arctalanságában vagy a magány társért kiáltó csendjében. Őt kell várni, aki minket vállalt a kereszten, aki minket emelt fel a halálból húsvét hajnalán, aki minket lát a mennyből mindennap, aki minket vár maga mellé végtelen dicsőségébe. Felé mindig kinyújthatjuk kezünket, tőle mindig várhatjuk azt, ami kitölti minden hiányunkat, ami elveszi gyengeségünket. Ő mást mondott, mint a létmorzsákból jóllakni akarók „kevesebbért többet” szabálya. Ő túllépett ezen: semmiért mindent. Bűnért kegyelem, tévelygésért hazatalálás, halálért élet. Könyörgést viszünk az Isten színe elé: add minekünk a te Szentlelkedet! Nincs érdemünk, nincs tettünk, amiért megérdemelnénk, hogy meghallgasson bennünket, de a Lélek mégis árad, a koldus kap, a halott életre kel. Mert ő mindent nekünk adott, és nem kért érte semmit. Amikor nem kérünk, formálódjon szívünkben, szánkon, amit adni tudunk neki: „Jer, dicsérjük az Istennek Fiát!” ■ Ördög Endre Jer, dicsérjük az Istennek Fiát
