Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-01-02 / 1. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. január 2. »- 11 VÍZKERESZT ÜNNEPE - 1JN 2,7-11 Vízkereszt, amit már nem akarunk Állok a lépcső tetején, ő pedig lassan kapaszkodik felfelé. Aggódva figyelem, hogy vasárnapról vasárnapra egyre fáradtabban ér fel ide, az emeleti terembe, ahol az istentiszteletet tartjuk. Mindig vidám, kész a tréfára, pedig nagy fájdalmai lehetnek.- Tudja, tisztelendő úr, az anyósom mindig rosszallóan nézte, hogy milyen mozgékony voltam, ide-oda pattogtam. Állandóan azt mondta: ne pattogj, édes lányom, neked most még a hét is páros szám, de majd eljön a negyvenedik, negyvenötödik év, aztán majd megállsz. Soha nem hittem neki. Közben pajkosan mosolyog, hiszen az ember szeme nem öregszik. Vele mosolygok én is, szeretem a régi történeteket, de valami mégis kaparja a torkom. Talán azért, mert emlékszem én is azokra az időkre, amikor minden lépcsőt kettesével vettem, és már nem mindig tudom, hogy páros vagy páratlan szám-e a hét. * * * Mondhatnánk, hogy korunk kereszténységének karácsony helyett talán újra vízkereszt felé kellene fordulnia. De fel tudnánk-e éleszteni a régi bizonyságtételeket az Úr megjelenéséről és felvenni a porból megint ezt az ünnepet? Mert szívesen járunk mitologikus utakat, megyünk népi hagyományok őrizőivei, még a kereskedelem is tud vigasztalni, de a hír, hogy megjelent, összeilleszthetetlen valós sorsunkkal. Nehezen kapaszkodunk fel életünk lépcsőin. Egyre inkább meseszerűnek tűnik minden világosságról szóló biztatás. Ráébredtünk a valóságra, hogy múlik a világosság, és közeleg az igazi éjszaka. Erről szól minden híradás, ahogy elnézzük napjaink változásait. Erről beszél a pénztárcánk, ezt hirdetik a világról szóló elemzések. Egyre többet járunk temetésre, megismerjük a kórházak fanyar hangulatát, lassulnak a léptek, és beszűkül a gondolat. Az évről évre felidézett evangélium már alig látszik a sokféle máz alatt, ezért nem is fáj igazán. Vízkereszt nem ad kibúvót, karácsony - éppen kiüresedettsége miatt - igen. Összegyűlnek még az emlékek, de a valódi fény már nem több, mint a pislákoló karácsonyi gyertya. Mert múlik a világosság, és közeleg az igazi éjszaka. * * * Üres tekintetek merednek rám. Általában az ember nem erre számít, amikor a karácsonyt megemlíti gyerekek között. Igaz, most nem az ajándékokról van szó, akkor nagy a tülekedés, hanem arról, hogy minek az ünnepe ez. Gyakran ilyenkor is el szokott hangozni néhány változat a szeretet vagy a család ünnepe kínálatból. Most azonban teljes a tanácstalanság. Az óvoda, ahol vagyok, a város egyik legszegényebb, legelvadultabb területén áll. A gyerekek pedig fénytelenek. Kevés szót értenek, soha nem láttak még valódi állatokat, hiába beszélek nekik csillagokról, és legfőképpen soha nem ünnepeltek talán úgy igazán. Amikor azt mondom, Jézus születése, valaki visszakérdez.- Az ki? Máskor az az érzésem, igen, innen jó kezdeni, ez a feladatom, innen kell elindulni, de most rám nehezedik a tapintható sötétség. Lesz-e erőm, időm, lehetőségem arra, hogy ünnepet gyújtsak ezekben az életekben? # # * János levele, amikor szeretetről beszél, az érintettségünket firtatja. Az ünnep utáni napokon olykor visszakérdezünk: milyen volt? Akik kudarcosán élték meg ezeket az időket, próbálják elterelni a témát, de sokan - szinte megkönnyebbülten - örömmel számolnak be a családi eseményekről. Azt ritkán kérdezzük meg, hogy a lelkekben mi történt. Jánost azonban éppen ez érdekli. Megérintett-e a valódi világosság? Ha szeretsz mindenkit magad körül, akkor elhiszem, ha nem, akkor nem. Sokak abban az áldott állapotban élnek, hogy ez könnyű számukra, de köztünk vannak a sebeket hordozók, a sérelmet elszenvedők, a megalázottak, a kihasználtak és becsapottak. Számukra ez a fény bántó, túlságosan is vakító, túlságosan is számon kérő. Egyszer össze kellene gyűjteni az ünnep hazug mondatait. Igaza van Katona Klári régi dalának: „Itt állnak körben a gyermekek, / Kiáltanunk ezért nem lehet, / Miért zavarnánk pont mi meg / Ezt a legszentebb ünnepet?” Tudunk-e ünnephordozók lenni egy sötét világ csüggedt embereiként egy sötét világ csüggedt emberei között? * # «f Nem a Logodi utcában lakom, de ahogy kinézek az ablakon, éppen AZ ÜNNEP IGÉJE Kosztolányi emléktáblájára látok, itt is élt néhány évet. Nem „izgatta szívem negyven cigarettám” más gépen kopácsolok, mint ő, és nincsenek látomásaim, de gyakran van úgy velem is, hogy nem tudok aludni. Ilyenkor az ember azt érzi, soha nem lesz reggel. Egy darabig forgolódik, aztán felkel, járkál, talán olvas valamit. Mindez csupán kicselezése a bénult időnek, az alig-alig előrelépő mutatók elleni lázadás. Aztán mégis történik valami. Nem lehet pontosan megfogalmazni, hogyan kezdődik, váratlanul érkezik meg. Mintha nyújtózna egyet a széles sugárút, a semmiből emberek lépnek elő, akik már „Jó reggelt!”-et köszönnek, a háztetők kontúrjában elválik az ég a földtől, végül vidám zajongással kijön a szemközti házból a házmester, hogy lármás kukákat vonszoljon a járdaszélre. Elereszt az éjszaka félelme, a sötétség oszlik, valóság lesz a reggel. Ideje inni egy kávét. * * * „...igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság” Jánosnak ez a mondata egyidejűleg megtisztelő, reményt adó és továbbvezető. A csoda nélkülünk jött létre. Vége a decembernek, vége karácsonynak: vízkereszt van. Már nem vártunk semmit. Már lemondtunk róla, túl fáradtak, túl kopottak, túl öregek voltunk hozzá. Minden varázslatot kiűztünk már szívünkből, szokványos panelekből álltak össze mondataink. Az ünnep mégis megtörtént. A reggel akkor érkezett el, amikor már nem is hittük. Nem mi hoztuk létre, ő teremt újjá minket. Azzal biztat, hogy van bennünk közös. Ne félj rábukkanni magadban! Múlik már a sötétség, és felragyog a valódi, az igazi fény. Itt János azt a szót használja, amelyet Jézus mond magáról: én vagyok az út, az igazság és az élet. Letelepszik mellénk, és sötét, reménytelen, elrontott életünknek ezt mondja:- Igaz tebenned is: múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság. ■ Koczor Tamás Imádkozzunk! Te, aki egykor megjelentél Galileában, a tó partján és Júdeábán a jeruzsálemi templomban, a halászok és a farizeusok, a gyermekek és a bölcsek között, és életeddel visszafordíthatatlanul elhoztad a várva vártfényt, gyújts fényt a mi világunkban is, mely már nem reménykedik világosságban, nem számít fordulatra, és nem bízik a jóban! Jelenj meg egyszerű hétköznapjainkban, hogy életünk ünnephordozó legyen! HETI ÚTRAVALÓ „Láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal’.’ (Jn 1,14) Az esztendő első és egyben vízkereszt hetében az Útmutató reggeli és ünnepi igéi a világban megjelent Jézus Krisztus dicsőségét hirdetik; ő a világ Világossága! Az év igéjében pedig Pál a képmutatás nélküli szeretet alapján így int: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval’.’ (Róm 12,21) Alázattal hagyatkozzunk Isten vezetésére! „Aki segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül.” (Róm 10,13; LK) Ezt tették Jézus szülei is minden húsvétkor; ám a tizenkét éves Jézus ott maradt Jeruzsálemben, s csak három nap múlva találtak rá. „Miért kerestetek engem?Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” (Lk 2,49) Akik már megtalálták őt, azoknak írja a szeretet apostola: „...akikhisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van”öbenne (íjn 5,13). A Szentírásban „beszélő” neveket találunk: Mózest anyja, „amikor felnőtt a gyermek, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta, és elnevezte Mózesnek, mert azt mondta: A vízből húztam ki” (2MÓZ 2,10). És „Ábrahám Izsáknak nevezte el újszülött fiát”, amely név ezt jelenti: ő nevet. „Akkor ezt mondta Sára: Nevetségessé tett engem az Isten, kinevet mindenki, aki csak hallja’.’ (íMóz 21,3.6) Az özönvíz után Noénak ezt mondta az Úr: „...szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök!’ (íMóz 9,13) Epifánia, az Úr Jézus megjelenésének ünnepe hirdeti:„...múlika sötétség és márfénylik az igazi világosság!’ (íjn 2,8) „... amely megvilágosít minden embert, jött el a világba.” (Jn 1,9; LK) „Három csodával megékesített, szent napot tisztelünk: e napon a csillag vezérlé a bölcseket Jézushoz; e napon a víz borrá változék a menyegzőben; e napon Krisztus Jánostól megkeresztelkedék, hogy minket üdvözítsen, alleluja.” (GyLK 722) Amikor a bátor bölcsek bent „meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, (...) leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát’.’ (Mt 2,11) Luther ezt tanácsolja a misszió ünnepén: „A bölcsekkel együtt tegyünk hitet róla a világ előtt, és szívből keresve, Megváltóként imádjuk! Úgyszintén pénzünkkel, javainkkal is azon legyünk, hogy az ő országa - melyet az ördög s a világ annyiféleképpen gátol és elnyomni igyekszik - terjedjen s gyarapodjék.” Ez a Krisztus titka Pál szerint:„...a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által!’ (Ef 3,6) S János szerint: „Lássátok meg milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk!’ (tjn 3,1) János óv is, hogy ne legyen bálványunkká a világ s a benne lévők, mert ezek elmúlnak; „de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (íjn 2,17), ezért inkább hirdessük az evangéliumot e világban! „Benn a szívünk mélyén égjen / Küldő hangod: »Menjetek!« / Hogy a drága hír elérjen / Végre minden népeket!” (EÉ 185,4) ■ Garai András Oratio oecumenica » Hálát adunk, örökkévaló, szent Isten, mennyei Atyánk, hogy jelenléted szentségébe és irgalmába hívtál meg bennünket. Köszönjük a veled való találkozás örömét, hogy ma is szóltál hozzánk igédben. Magasztalunk, hogy igaz minden szavad, és hűségesen beteljesíted ígéreteidet. Áldunk, hogy Jézus Krisztus testtélételével a békesség és .reménység útjára vezetsz bennünket. Magasztalunk, mert nagy vagy, és csodákat teszel. Kifürkészhetetlen akaratoddal felfeded istenséged titkát az alázatosak előtt. Hallgass meg, amikor a legnagyobbat kérjük tőled. Ébressz bennünk vágyat jelenléted után, és add, hogy felismerjünk mindabban, amiben megmutatod magad. Érteni szeretnénk szavadat, látni kezed hatalmát, érezni vezetésedet. Áraszd ránk Szentlelkedet! Lelked formálja szívünket, tisztítsa meg gondolatainkat, öntsön erőt fáradt testünkbe-lelkünkbe. Tegye igéd iránt befogadóvá szívünket. Növelje bennünk a hitet, és építse közöttünk a közösséget. Tarts szorosan a kezedben, és űzd el minden félelmünket. A feszültségek, amelyek között élünk, a napi élet aggodalmai, a magunk vagy mások rosszindulata árnyékot vonnak fölénk. Pedig erős, egészséges kapcsolatokra vágyunk, a belátás és megbánás képességére és arra a bizalomra, hogy kezedben tartod az életünket. Fürdesd meg arcunkat a reménység fényében, melengesd meg szorongó lelkünket, hogy el tudjuk fogadni akaratodat, és felismerjük életünk kuszának tűnő szálai mögött a mindent jóra fordító atyai szándékot. Köszönjük, hogy minden ember számára megadod a tájékozódás lehetőségét, hogy benned rálelhessen az igazság és a békesség útjára. Tégy bölccsé, hogy belássuk: benned és általad élhetünk teljes életet. Áldd meg és újítsd meg egyházadat mindenütt a világon, hogy meggyőző -hírnöke lehessen megváltó szeretetednek. Igéd legyen mindenütt új életet teremtő hatalom. Add Szentlelked derűjét, erejét, bátorítását, hogy a veled való közösség örömét és megtartó erejét minél többen megismerjék. Imádkozunk testvéreinkért, akik kétségeik között vívódnak, akik hitükben megerőtlenedtek. Hódítsd meg őket szereteteddel, hogy nálad békességet találjanak. Könyörgünk a gyermekekért. Azokért, akik biztonságban növekszenek, és azokért is, akik nem ismerik, hogy milyen érzés a szeretet oltalmában élni. Jóságod és gondviselésed kísérje és őrizze őket. Imádkozunk a szülőkért, akik nem merik rád bízni gyermekeiket. Juttasd el őket arra a felismerésre, hogy minden kincsünk nálad van a legjobb helyen. Könyörgünk a házastársakért, hogy szövetségük benned újulhasson meg, te légy szeretetük és türelmük forrása. Adj tiszta gondolatokat a szülőknek, tanároknak, nevelőknek, hogy bölcsen vezethessék a rájuk bízott gyermekeket. Őrizd meg a fiatalokat kísértéseik között. Újítsd meg mindazt, ami megfásult a felnőttekben, és segítsd, hogy féltőn becsüljük és ápoljuk családi kapcsolatainkat. Könyörgünk a közösségekért, hogy rossz szándékok ne forgácsolják szét, inkább megtapasztalhassuk az összetartozás lehetőségét és erejét. Megemlékezünk a betegekről, légy erejük és gyógyító orvosuk! A szenvedőket őrizd meg a kétségbeeséstől! Vigasztald a szomorkodókat. Vedd oltalmadba az özvegyeket, árvákat, a gyászolókat. Állj azok mellé, akik magukra maradtak, akiknek a lelkében sötétség van. Adj békességet a békétleneknek, megújulást a megfáradtaknak. Nyisd meg áldásod forrásait, és add, hogy szándékod szerint mindannyian megismerjük igazságodat, bűnbocsátó kegyelmedet és megújító szeretetedet. Imádkozunk hazánkért, a Lélek megtisztító tüzéért, az egyetértés szándékáért, összefogásra való készségért. Áldd meg a földet, ahol kijelölted otthonunkat, hogy megelégedéssel és békességedben egymás javára lehessünk. Az egész teremtett világot is megváltó szeretetedbe ajánljuk. Hallgasd meg imádságunkat a mi Urunk Jézus Krisztusért. Ámen. FOTÓ: DOMBI LÁSZLÓ