Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-08-08 / 32. szám
6 -m 2010. augusztus 8. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet 420 éves a vizsolyi Biblia Négyszázhúsz éve, 1590. július 20- án fejezték be a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Vizsolyban a Károlyi Gáspár &Ital fordított Bibliának, a 16. századi magyar nyelv páratlan dokumentumának a nyomtatását. A Bibliát - legalábbis nagyobb részét - először a 15. században fordították magyarra; ennek a fordításnak - az úgynevezett huszita Bibliának - a korai másolatai kódexekben maradtak ránk. Az első nyomtatott (rész)fordítás Komjáthy Benedek Az Szent Pál levelei magyar nyelven című munkája volt 1533-ban, ezt követte Sylvester János Új Testamentuma 1541-ben, majd Heltai Gáspár kísérelte meg 1551 és 1565 között a teljes kiadást. Károlyi (Károli) Gáspár tudós reformátor wittenbergi és svájci tanulmányok után 1563-ban lett a gönci gyülekezet lelkipásztora. Az apokrif leveleket is tartalmazó teljes Biblia fordításához 1586-ban látott hozzá, ekkorra már a pestisjárványok miatt elvesztette feleségét és gyermekeit. Az Újszövetséget maga Károlyi fordította, elsősorban a latin Vulgatából, de vélhetőleg felhasználta a korábban készült részleges magyar bibliafordításokat is. Károlyi egy személyben gondozója, szerkesztője, sajtó alá rendezője és kiadója is volt a Bibliának, lapszéli jegyzeteket írt a szövegekhez, és a fejezetek elé tartalmi összefoglalót készített. A nyomtatást Mantskovit Bálint műhelye Németalföldről kapott új betűkkel végezte, a papírt Lengyelországból hozták. A nyomtatás 1589. február 18-án kezdődött - ekkor még nem végeztek a fordítással, a frissen elkészült részeket futár vitte Göncről Vizsolyba. A nagy munka négy és fél millió betű kiszedése után, 1590. július 20-án fejeződött be (a főcímlapon a megjelenés ideje 1590. január 10.), a 2412 oldalas, mintegy hat kilogramm súlyú kiadvány három kötetben, nyolcszáz példányban jelent meg. Az eredeti kiadásból 52 példány maradt fenn, közülük 24 külföldön van. Egyet a vizsolyi templomban őriznek, ez sokáig kézbe vehető volt, miután azonban egyre több lap hiányzott belőle, üvegtárlóba került. A vizsolyi Biblia hasonmás kiadása 1981-ben 28 ezer példányban jelent meg, s a borsos ár ellenére újra kellett nyomni. 2002. február 10-én a vizsolyi templomból ellopták az ott őrzött példányt; azonban Komáromban megtalálták, így visszakerült eredeti helyére. M MTI 0 Kapolcs Emlékkoncertet és megemlékezést tartottak Kiss János néhai evangélikus lelkész születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából július 24-én a kapolcsi evangélikus templomban. A koncerten fellépett - többek között - Kiss Szilvia (zongora), Egyed Bernadett (oboa), Csorbolya József és Gergely Hajnalka (ének), valamint a veszprémi evangélikus gospelkórus. Az esemény egyike volt a Művészetek Völgye fesztivállal párhuzamosan szervezett egyházi programoknak. (A „párhuzamosságra” lapunk egy későbbi számában visszatérünk.) ■ EvÉlet-infó Az idő szigetei Beszélgetés Petrőczi Éva költő-műfordító-irodalomtörténésszel ► Él egy költőnő közöttünk, aki áfonyával megszórt süteménnyel vendégeli meg hallgatóit. Legenda övezi: vérbeli tanár, beszél és tanít minden percben, búcsúzóul gyöngyszem-verseiből olvas föl, azzal a makacs szándékkal, hogy a legkeservesebb élethelyzetekben is ott van a remény. Petrőczi Éva elkötelezetten keresztény, tudós lírikus. A Károli Gáspár Református Egyetem Puritanizmuskutató Intézetének alapító vezetője, tanít az egyetem magyar, angol és történelem tanszékein. Változatos a műfordítói életműve. Fordított regényt, mesét, gyerekkönyveket, de főleg verseket. Legutóbbi kötete R. S. Thomas walesi lelkész-költő munkáiból válogat. Perzselő júliusban, könyvekkel zsúfolt szobája csendjében beszélgettünk az elmúlt évtizedekről és terveiről.- Április 7-én születtem, Pécs városában - kezdi az emlékezést -, éppen a Rákosi-korszaknak még a legmagasabban járó idejében, aminek már újszülöttként megittam a levét. Orvos édesapámat néhány nappal a keresztelőm után, két hónapos koromban elvitték: előbb életfogytiglanos politikai fogoly lett, azután ezt tizenegy évre csökkentették. Végül 1956 februárjában szabadult. Ez volt rögtön az életindulás, de nem sírok, és nem siratom magam, mert mégis gyönyörű életem volt. Hihetetlen összetartozás, katolikus hasonlattal élve, katakombatudat volt a politikai foglyok feleségeiben és családtagjaiban. Gyerekorvosom Tolnai Margit volt, a híres irodalomprofesszor Tolnai Vilmosnak a lánya, unokaöccsét együtt zárták be apámmal. Rita néni attól kezdve az összes rabtárs gyerekét nemcsak hogy ingyen kezelte, de ha egészségesek voltunk, minden áldott héten eljött megnézni minket. És ez így ment tízegynéhány éves koromig...- Fájó-szép emlékek.- A fájdalmak ellenére gyönyörű emlékek. A Balaton-parti Alsóbélatelepen volt apai családomnak egy roskatag, régi háza, ahol a bebörtönzöttek feleségei és gyerekei összejöttek, és úgy főztek az anyukák vacsorát, ahogyan a magyar népmesében a kőlevest főzik. Volt, aki egy fej hagymát hozott, volt, aki néhány szem krumplit, és amit összeszedtek, abból lett az aznapi ételünk! Az is megszépítette a gyerekkoromat, hogy még Pestről is rengeteg jó nevű művész, író, muzsikus mászkált hozzánk, nagyon jó hangulat volt az egy szál társbérleti szobánkban.- Házi muzsikálás?- Nagyon muzikális család a mienk, hál’ Istennek még élő keresztapám, dr. Nemerey Péter sebészorvos, a korszak egyik legjobb lírai tenorja révén - de nagyapám is szép hangú ember volt, nagymamám meg zongorázott - remek szellemi légköralakúit ki nálunk. Érdekes, hogy jó harminc évvel később a Magyar Rádióban ismerkedtem meg egy akkori látogatóval, Végh György költővel, aki nemcsak az ország egyik legnagyobb képzelt betege volt - a második az én vagyok -, hanem kedves és szellemes ember is. Nem volt az egyértelműen boldogtalan gyerekkor, színes és megpróbáltatásokkal teli; ezeket is beleírtam legújabb kötetembe: az Áfonyahegyi jegyzetek című napló-önéletrajzomba.- Hogyan emlékezik a szegedi egyetemi évekre?- Pesten felvételiztem, de a politikai háttér miatt leküldték Szegedre. Nem volt az csapás, inkább jótékonynak bizonyult. Kiváló barátom, Benyhe János műfordító és irodalmár írta nekem egy vigasztaló levélben: még jól is járok, hogy a Tisza-parti városba kerültem, mert ott még törődnek a hallgatókkal. És ez valóban így is volt, mert rögtön az első évben Ilia Mihály ajánlására kaptam egy hosszú távú ösztöndíjat, a Művészeti Alap fiatal alkotói ösztöndíját; még a végzésem után egy évvel is folyósították, ami nagy segítségemre volt.- Merre kanyarodott életútja?- Fel-feljártam Pestre intézni irodalmi ügyeimet, kanyargóit ide-oda az életem. Egy darabig Aszódon laktunk - itt azért megjegyzem, hogy nekem már egyetemista koromban született két gyerekem, tehát én csak úgy mértékletesen tudtam bandázni, mert nekem a tanulmányaimat kellett befejeznem, és azt meg is tettem, egy fél napot nem csúsztam... Utána jött két év szabadúszás, nagy része már itt Pesten, főmunkatárs voltam a Reformátusok Lapjánál, ahol besegítek most is művészeti szerkesztőként, és rengeteget járok gyülekezetekbe. Nem csupán otthoniakhoz, de az evangélikus testvérekhez is. Az utóbbi tíz-tizenkét évben sokszor megfordultam a Deák téren: az ottani női közösségnél, az általános gyülekezeti közösségnél; két esztendővel ezelőtt a templomban tartott Biblia-maratonon én voltam az egyik felolvasó. Azonkívül a Bocskai úti nagy budai gyülekezetben is többször előfordultam, és hogy még mondjak evangélikus vonatkozásokat, Fabiny Tamás püspök - még televíziós szerkesztőként - több filmet is készített velem, rólam, például a „két Petrőcziről”.- Nyilván televíziós munkákra gondol.- Igen. Egy rövidebb és egy hosszabb filmetűd készült. Az egyik csak Petrőczy Kata Szidóniáról, akinek a nevét tizenkilenc éves koromban vettem fel, a másik pedig Petrőczy Kata - Petrőczi Éva kettős portré volt, ezt is ő készítette néhány évvel ezelőtt. Egyszóval: eleven kapcsolatban vagyok az evangélikus egyházzal.- Az igazi bázis azért a református egyetem és a Ráday Könyvtár.- Puszta véletlen, hogy tizenkét évvel ezelőtt az egyetem közelében kaptunk egy rossz állapotú lakást, amit barátaink segítségével felújítottunk. Korábban én itt sok évet lehúztam a szerkesztőségben, a férjem pedig a Ráday Gyűjteményben dolgozott, mind a ketten rengeteget járunk'a könyvtárba, és minden új könyvemnek van hagyományosan egy ottani bemutatója is.- Már első kötetében megtalálható a rövidebb forma, sok gyöngyszemmel. Kényszerűség szülte ezeket?- Nem gondolkodom én kisebbekben, most már hosszabbakat is írok. Néhány tanulmánykötetem egészen vaskos. Mikor régebbi verseimet írtam, folyamatosan volt egy-egy kisbaba a házban, nem volt nagyobb költeményekre időm. Kivéve a Kormos Istvánnak ajánlott, Károlymajori muzsikusok címűt, amit kettős szeretet íratott velem: az egyik a költőtárs iránti, a másik a felnevelő nagyapám, Péter iránti. Szeretem a kicsi, tömör formákat, számomra igazi kihívás, hogy kis terjedelemben minél többet elmondjak.- Meglepett, hogy vallásos verseinek gyűjteménye, A hetedik angyal - harmincnégy év termése - hetven oldal összesen. Szigorúan válogatott...- Istenes verseim gyűjteménye ez. Olyanokat is kihagytam belőle, amelyek párhuzamosan a szerelemről is szólnak, itt csak a vegytiszta vallásos versek szerepelnek... A szigorúság jó szó, amit használ; kérlelhetetlen vagyok saját magammal szemben. Pontosan meg tudom húzni a határokat, tudom, hogy mik a lehetőségeim, és ismerem a korlátáimat is. Drámát soha nem írnék, nem szeretem a színházat, eszem ágában sincs párbeszédekben gondolkodni.- Többször mondták már önről: költő és református.- Nem szeretem a címkéket. Pontosan azért, amit az előbb mondtam, mert én ugyanolyan tiszta szívvel megyek evangélikus közösségekbe. Van egy meghatározott katolikus hölgy olvasókör, amely időnként meghív, hogy tartsak előadást, legutóbb karácsony előtt... Inkább azt mondanám - vagy még azt se -, hogy hívő költő, mert az ember magát nem minősítheti. Azt lehetne mondani, finom körülírással, hogy az Isten közelében élő költőkhöz sorolom magam!- Ez nagyon szép megfogalmazás.- így kevésbé kérkedő. Én nem verhetem a mellemet, hogy milyen hívő vagyok. Azt az idő dönti el, az utódok és egyáltalán: a végső ítélet! Mindenesetre igyekeztem az Istenközelség szellemében élni és dolgozni.- Műfordítói életműve is jelentős.- Spanyol fordításokkal állítottam be ifjúkoromban az Európa Kiadóhoz. Egy évig nem vettek föl egyetemre, a már említett okok miatt; segédműtős voltam, s közben tanultam a nyelvet. Fordítottam spanyolból, angolból, oroszból, németből és latinból. A legtöbb az angol és ezen belül, amire igazán specializálódtam: a walesi irodalom. Ezt tanítom az egyetemen, de vendégtanárként Szegeden is, és lefordítottam R. S. Thomas lelkipásztor-költőnek egy egész kötetnyi anyagát, Egy pap népéhez címmel. Bátran mondhatom, ő volt a 20. század egyik legnagyobb vallásos költője, aki a vallásos költészet elméletével is sokat foglalkozott; 1995 nyarán személyesen is találkoztunk Bangorban.- Milyen érzés személyesen megismerni azt, akit fordít?- Őszintén szólva nem vagyok egy nagyságok lábához áhítattal odakucorodó ember, áhítatot tényleg csak Isten lábánál érzek. Ezért a legcsekélyebb feszültség vagy pironkodás nélkül úgy tárgyaltam vele, holott kora szerint nagyapám lehetett volna, mintha együtt őriztünk volna birkákat a hegyoldalon. Ez a magatartás neki is tetszett, sőt írtam róla egy elég csúfondáros portréverset, amelynek készült egy szép angol fordítása, ezt elküldtem neki, s nem lett belőle sértődés. Bár egészen más alkatúak voltunk, én csupa nyíltság, ő csupa zártság, jól megértettük egymást.- Milyen a walesi költészet?- Walesben mindenki költő. Minden egyetemi tanszéknek van versíró háziversenye, van tanszéki bárdja, sőt Wales talán a világ egyetlen országa, ahol nagyon sokat nyom a latban, hogy az ember költő. Egy hónapos kutatói ösztöndíjjal voltam Észak- Walesben. A hotel szobaasszonya, mikor meglátta, hogy verset írok, a nekem járó kávé- és forrócsoki-adagot megkétszerezte. A helyi rádió vezetője, aki egyébként nyugalmazott lelkész volt, biztosított váltott lovakat nekem, azaz rendelkezésemre álltak a rádió autói és sofőrjei, hogy minden nevezetes kastélyt megnézhessek. Tehát a költészet ott még hatalom.- A tudós ember nem öli meg önben a költőt?- Rengeteg visszafojtott taníthatnék volt bennem, amikor negyvenhárom évesen elkezdtem a tanári munkát, először óraadóként, majd fél év múlva már adjunktusként a Károli Gáspár Református Egyetemen. Itt 2008-ban megalapítottam a kicsi, de sok munkát vállaló Puritanizmuskutató Intézetet. Annyira beleszerettem a puritán irodalomba, ezen belül a még kevésbé ismert 17. századi angolszász és magyar kegyességi munkákba, hogy hét könyvet, hat tanulmánykötetet és egy szövegkiadás-sorozat nyitó kötetét jegyeztem ebben a témában. Hatodik tanulmánykötetem, a Kagylókürttel harangozni késő ősszel fog megjelenni Sárospatakon. Most nagy munkába fogtam, az egyetemen kaptam egy „szombat félévet” és megfeszített tempóban, ugyanakkor örömmel igyekszem összeállítani akadémiai doktori anyagomat. Ezzel együtt a tudósi tevékenység nem ölte meg a költőt. Én igazából akkor írok, amikor visszafojthatatlan mondanivalóm van! At se kevés, hiszen publikáltam tizenegy verseskötetet, és készen van egy újabb is. Megjelentetéséhez „csak” pénz kellene. Persze vannak önzetlen mecénások. Most megjelent napló-önéletrajzomat a Polgári Magyarországért Alapítvány és Pécs város önkormányzata mellett segítette a német ajkú gyülekezet is, amelynek tagja vagyok. Persze mire a magán- és köztámogatókat összeszedem, rendszerint megírok több száz levelet. Támogatóim között vannak evangélikusok is: a három Szentágothai lány, elsősorban Klára, aki nagy művészetbarát. Az, hogy különböző műfajú könyveimmel örömet, tudást, olykor bizakodást és derűt adhatok az olvasóknak, megér minden fáradságot. ■ Fenyvesi Félix Lajos
