Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-08-08 / 32. szám
4 ◄! 2010. augusztus 8. EVANGÉLIKUS ÉLET Evangélikus Élet Mindennapi kenyerünk... )*- Folytatás a 3. oldalról Mivel a nagygyűlés a szervezet legfőbb döntéshozó szerve, a küldöttekre hárul az előző nagygyűlés óta eltelt hét évre vonatkozó főtitkári és kincstárnoki jelentések jóváhagyása, az esetleges alkotmánymódosítások elfogadása (erre a szervezetben tervezett változtatások miatt most szükség volt), valamint az új elnök és az új tanács megválasztása. A választások eredményeképpen az LVSZ következő elnöke Jordánia és a Szentföld palesztin származású püspöke, Munib A. Younan lett; a tanácsban pedig dr. Fabiny Tamás képviseli majd a Magyarországi Evangélikus Egyházat, illetve - ötödmagával - a kelet-közép-európai régiót. „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma..A Miatyánknak ez a negyedik kérése volt a vezérfonalunk egy héten át az LVSZ tizenegyedik nagygyűlésén. Isten kegyelméből megtapasztalhattuk ennek a mondatnak a gazdag tartalmát és a mindennapi kenyér különböző ízeit. Keserű, ha alapvető méltóságukért küzdő testvéreink történeteit hallgatjuk... Sós, ha a teremtettség ellen elkövetett vétkeink miatt hullatunk könnyeket... Édes, ha ismeretlen afrikai nyelveken énekeljük együtt a sanctust... Bárcsak a naponta megtört kenyér erőt adna a résztvevőknek, hogy hazatérve saját egyházaikba, saját társadalmukba kovászként éljék meg hitüket! ■ Balicza Klára Középen Mark S. Flanson leköszönt LVSZ-elnök A Miatyánk negyedik kérésének szavai adták a vázát a nagygyűlés záródokumentumának, az úgynevezett Üzenetnek is, mely mintegy esszenciáját tartalmazza az egy hét alatt elhangzottaknak, és amelyet a résztvevők a tagegyházak és a világ figyelmébe kívánnak ajánlani. > A mi névmás arra hívja fel figyelmünket, hogy az istengyermekség ténye egymással is összeköt bennünket, ezért arra kell törekednünk, hogy egyházaink valódi befogadó közösségekké válhassanak. > A mindennapi szó elsősorban arra figyelmeztet, hogy a mohóság bűn, mely nem fenntartható rendszereket hoz létre, és hozzájárul a gazdagok és szegények közötti szakadék elmélyüléséhez. Egyházainknak ezért feladata lenne, hogy az uralkodó gazdasági rendszer ellenében alternatív megoldásokat részesítsenek előnyben. > A kenyér szó - Luther Kis kátéjának értelmében is - jóval többet jelent, mint puszta táplálékot. Egyházainknak az a küldetésük, hogy egymással szoros együttműködésben testi és lelki értelemben is táplálják a világot. > Az add meg ige egyértelművé teszi számunkra, hogy Isten kegyelmétől függünk. Amink van, nem elértük, hanem ajándékba kaptuk. Keresztényekként tehát el kell köteleznünk magunkat amellett, hogy ezeket az isteni ajándékokat másokkal is megosszuk. > A ma szó korunk kihívásaira világít rá, ezek közül az élelmiszerkészletek egyenlőtlen elosztása, az éghajlatváltozás és a HIV/AIDS-et nevezi meg a dukumentum. Egyházainknak ezekre az égető kérdésekre konkrét lépésekkel kell válaszolniuk. Közös vacsora az olasz testvéregyház képviselőivel Imádkozó ... add meg nekünk ma... Istentiszteleti élet az LVSZ nagygyűlésén ► Mire gondolunk akkor, amikor a Miatyánk imádság negyedik kérését imádkozzuk? Mit jelent az a szó, hogy kenyér? A feleslegessé váló, kidobásra kész, megszáradt kenyeret vagy a fennmaradáshoz szükséges utolsó falatot? A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) tizenegyedik nagygyűlésén a világ minden tájáról és minden evangélikus egyházából azért gyűltek össze a résztvevők, hogy az imádság erejében bízva szólítsák meg Istent a negyedik kéréssel. A 21. század elején még mindig bűnbánattal kell Istent megszólítanunk, hiszen alapvető emberségünket sem tudjuk úgy megélni, hogy ne csupán magunkra, hanem másokra is gondoljunk. A nagygyűlés mottójaként választott kérés emberi létünk alapjáról szól. A mindennapi kenyérről, amely lehet fizikai és lelki szükséglet is. De soha nem imádkozhatjuk úgy, hogy ne gondolnánk mások szükségleteire is, akár fizikai, akár lelki értelemben. Egy ilyen világméretű gyűlésen hamar érezhetővé válik, hogy milyen sok helyről érkeztek a résztvevők. A fogyasztói társadalomból, a kényelem, a „kidobott kenyerek" országaiból is sokan jönnek, képviselve a világban a lelki szükségletet, a hit és imádság szükségletét a fizikai jóléten túl is. De a világ másik - éhező - felét is sokan képviselték. Ott egy falat kenyér, egy jószág a háznál bizony mindennél nagyobb kincset jelenthet. Az életnek, a megmaradásnak a kincsét, a létezésbe vetett bizalomnak a kincsét. Mindezeket a „szükséghelyzeteket” egyszerre és együtt szerettük volna Isten és egymás elé is helyezni Stuttgartban, hálát adva azért, hogy az imádság erejét ilyen ritkán megtapasztalható széles körben is megélhetjük. Ezért a nagygyűlés életében központi szerepet kapott az istentiszteleti élet. A nyitó és záró istentisztelet mellett minden reggel, délben és este is együtt imádkoztunk és énekeltünk. Az istentiszteleti életet egy külön bizottság szervezte, amely világhírű egyházi zenészekből, kántorokból, lelkészekből és egy helyi szervezőcsoportból állt. Különlegessége volt minden istentiszteleti alkalomnak egy színjátszó csoport részvétele, amely a pantomim és a dráma segítségével is megjelenítette a bibliai történeteket és az emberi szituációkat. Segítségével az istentiszteleti térbe érkezőket minden alkalommal frissen sült kenyér illata fogadta, amely az eljövendő mennyek országának „előillata” és íze is volt egyben, kifejezve azt a reményt, hogy eljön az idő, amikor Isten gyermekei nem a mély szükséghelyzetből, hanem hálából imádkozhatják a Miatyánk negyedik kérését. Minden reggeli istentisztelet úrvacsorái alkalom is volt egyben. A bűnvallás után úgy tudtuk Istennel és egymással is a közösséget megélni, hogy Krisztus teste és vére egy gyülekezetté formált bennünket a bűnbocsánat és az öröm közös megtapasztalásában. Minden úrvacsorái alkalomhoz kapcsolódott egy-egy szimbolikus cselekedet is. Nagy élmény volt Reggeli áhítat - dél-amerikai régió már az első alkalmakkor kezünkbe venni a búzakalászt, a földet, amelyet egy kis tálkában kaptunk, a vizet, amelybe belemárthattuk kezünket, vagy a kenyértészta-darabot, amelyet kezünkben tartva gyúrhattunk és formázhattunk. A kis tésztadarab Illés és a sareptai özvegy történetéhez kapcsolódott, és drámaian szimbolizálta a pillanatot, amikor egy embernek szembe kell néznie azzal, hogy élete utolsó falatjának elfogyasztására készül. Isten gondoskodó szeretete azonban életmentő szeretet, és az istentiszteleti közösségben átélhettük, hogy ezt a gondoskodó szeretetet Isten mindannyiunkra feladatul és küldetésül bízza. Kiemelkedő élmény volt az istentiszteletek zenei élete. Egy külön kis füzet tartalmazta az énekeket, amelyeket megszólaltattunk. A résztvevőkből össze is állt egy énekkar, amely minden istentiszteleten vezette az éneklést. Az énekeket a világ minden tájáról gyűjtötték össze, de jellemzőek voltak az afrikaiak és a dél-amerikaiak, amelyek ritmikusságukkal, dinamikájukkal magukkal ragadták a résztvevőket. Az istentiszteletek liturgiáját szintén az előkészítő bizottság állította össze, és meghatározóak voltak benne a responzorikus (válaszoló), az adott témát és a kontextust megszólaltató imádságok. A nagygyűlés vasárnapján a résztvevők a helyi gyülekezetek egyikében vehettek részt istentiszteleten, és vihették magukkal az esemény hírét és üdvözletét a gyülekezeti tagoknak. A magyar delegáció egy része Schafhausenben, Gémes Pál gyülekezetében tölthette a vasárnap délelőttöt, ahol e sorok írója hirdette Isten igéjét. Délután a stuttgarti magyar gyülekezettel együtt lehettünk istentiszteleti és szeretetvendégségi közösségben. ■ Pángyánszky Ágnes
