Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-08-01 / 31. szám
FORRÁS 2 2010. augusztus 1. Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk! Hálát adunk a mai vasárnapért, az istentiszteletért, az igéért, amelyben megismerhetjük akaratodat. Hálát adunk szeretetedért, amellyel megtartod életünket, visszavársz akkor is, amikor eltávolodunk tőled. Irgalmazz nekünk, amiért nem a te akaratodat keressük, hanem magunk készítette bálványokat követünk. [Lektor:] Könyörgünk egyházunkért, gyülekezeti közösségünkért. Őrizz meg minket, hogy a te utadon járjunk. Őrizz meg attól, hogy magunkat föléd helyezzük. Tarts meg alázatban, hogy ítélkezés helyett testvéreink számára a te irgalmasságod közvetítői lehessünk, a világban pedig evangéliumod hirdetői. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a teremtett világért! A vízért, levegőért, erdőkért, növényekért, állatokért. Adj alázatos szívet, hogy ne a magunk rövid távú érdekeit helyezzük mindenek elé. Téríts minket teremtésed iránti tiszteletre, hogy megőrizzük a természetet utódaink számára. Adj bölcsességet, hogy felismerjük feladatunkat a természet megőrzésében, és Lelkeddel indíts minket cselekvésre. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a körülöttünk élő emberekért. Városunkért, községünkért, munkatársainkért, közösségeinkért, családunkért. Add, hogy ne önmagunkat helyezzük a középpontba, hanem megértéssel, elfogadással embertársaink felé forduljunk. Adj bölcsességet a megfelelő szavakhoz, hogy békességedet és jó híredet közvetítsük. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a betegekért, szenvedőkért. Éreztesd velük közösségedet. Erősítsd Lelkeddel a betegek hozzátartozóit. Add, hogy érezhessék a közösség segítő együttérzését. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a szegényekért, állástalanokért, hajléktalanokért, a talajt vesztettekért, mindazokért, akik segítségre szorulnak. Adj melléjük embereket, segítő kezet, akik által felemeled és megtartod őket. Használj fel minket megtartó tervedben. Lelkeddel indíts minket cselekvésre. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgass meg minket, Urunk, hogy akaratod szerint éljünk, és részesüljünk a te örök országod örvendező közösségében. [Gyülekezet:] Ámen. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 9. VASÁRNAP - 2MÓZ 32,1-10 Évezredes lankadatlan (?) tánc Budapest legnagyobb bevásárlóközpontjától néhány méterre, a Nyugati téren egy kereskedelmi irodaház tetején kortárs művészek felállítottak egy kristályokkal borított aranyborjút. Nem véletlenül itt. Míg a csupa üveg irodaházak klimatizált szobáiban hatalmas üzletek köttetnek, mások forintokat koldulnak lent a járdán ülve. Eközben emberek tömege tódul be a fogyasztás legnagyobb hazai „templomába” venni, szerezni, mert az maga a boldogság. Keresni, látogatni, imádni jönnek egy „istent” aki bár fényesen ragyog, ám halott, nem ígér, csak hiteget, és rútul cserbenhagy. Ha vallási üzenetnek, figyelmeztetésnek szánták a borjút, célba talált. (Talán volt, aki felütötte otthon a Bibliát mai textusunknál.) Ha humornak szánták az installációt, még elmegy. De sajnos gyanítható: vannak, akik komolyan gondolják... Istenük fent az aranyborjú, feljebb nem látnak, de nem is tekintenek... Luther kortársa, a németalföldi reneszánsz festő, Lucas van Leyden 1530-ban festette meg Az aranyborjú imádása című triptichonját. Az erőteljes jelenet mulatozó, tivornyázó, duhajkodó alakjaival a művész szinte időtlenül kortárs képet tár a néző elé. Az emberi lélek Istentől elforduló, bálványimádó hajlama egyidős az emberiséggel, és örök témát képes szolgáltatni a kultúra, szépirodalom, képzőművészet alkotóinak éppúgy, mint a pszichológiának, valláslélektannak. A bibliai történetben a Sínai-hegyen tartózkodó Mózesre egyre türelmetlenebbül várakozó nép látható, „kézzelfogható” istent akar. Az aranyból öntött borjú, a materiális tárgy ennek a pogány vágynak a szimbóluma. Izrael lelki-szellemi fejlődésében vallási és spirituális regressziót jelent ez a mozzanat. A nép bűnét Jahve főpapja, Áron betetőzi azzal, hogy oltárt épít, kiönteti a borjút, és hozzájárul, hogy orgiaszerű „ünnep” kezdődjék, rituális tánccal, étkezéssel, az ősi pogány vallások menetrendje szerint. Ám kisvártatva Isten megszólal. Azt mondja Mózesnek: „a néped”. Mózes népének, nem a maga népének nevezi őket! Ebben megnyilvánul a bűn miatti távolságtartás - pedig Izrael a szövetségkötés idejét éli. A nép és Jahve kapcsolatában akadály keletkezik. Az Úr, az egy igaz Isten következetesen elítéli és tiltja a bálványimádást, s több helyen is mint Izrael hűtlenségének legsúlyosabb jele említtetik ez az epizód, amikor az „Úr ünnepét” hirdették meg - az Úr nélkül! Egy borjú körül táncolva. Izrael ezzel a tettével kis híján eljátszotta kiváltságát, az Úr már nem akar a kemény nyakú néppel tartani. Csak Mózes többszöri közbenjáró imádságának, esedezésének köszönhető, hogy nem törli el őket. Minden kornak, így a mi korunknak is legsúlyosabb vétke a bálványimádás. Az „aranyborjú” imádása újabb és újabb formákban jelentkezik. A bálvány hol provokatívabb, hol rejtettebb, becsapósabb módon gyűjti maga köré táncoló híveit. Nemrég bejelentették az American Idol című „emberbálvány-faragó” műsor magyar verziójának érkezését. Az Egyesült Államok legnézettebb tévéműsoráról van szó. Címe rendkívül beszédes és sokatmondó. Bálványimádásunk ma ezerféle új ruhát ölt. Példaképek, idolok, héroszok és félistenek: valamennyien emberek - de imádásuk, az értük való rajongás átcsúszik az istenítésbe. Hívő emberek között is előfordul, hogy életükben egyes jelenségek átveszik Isten helyét. így válhat bálványukká akár a hatalom, akár az anyagi javakra törekvés, a pénz vagy a testkultusz. Mindegyikük a materiális világ felé fordítja az ember tekintetét. Ellenpólusuk Krisztus, aki az igazi, spirituális, lelki értékeket adja és mutatja fel. Minden ember szeretné látni Istent. Nemcsak kíváncsiságból, hanem mert úgy véli, hogy a látható, kiábrázolható Istent birtokolhatja, hatalmát a maga szolgálatába állíthatja. Isten lényege azonban megfoghatatlan és nem zárható be korlátozott érvényű képekbe. Lényét akkor és ott és úgy tárja fel, amikor, ahol és ahogy azt ő akarja. Amint lehatárolnánk őt azzal, hogy kimondunk róla „valamit” amint bezárnánk őt egy képpé formált megnyilvánulásába, azonnal ezer és ezer más aspektusától fosztanánk meg a végtelen és határtalan Teremtőt. Bár Isten tiltja, hogy a magunk elképzelése szerint ábrázoljuk őt, a maga szuverén módján mégis kész volt megmutatni magát a világnak. Nem várt, nem remélt, döbbenetes módon: emberré lett, és Jézus Krisztus emberi arcán ragyogtatta fel dicsőségét. Más „Isten-orca” nincs, minden más hamis, torzítás - ez az egyedüli és a hiteles. Jézus emberi tekintetén át néz ránk az Isten. Isten a maga képmására teremtette az embert - egy istenarc van eltemetve mindannyiunkban (Reményik). Először Jézusban kell meglátnom az Istent, majd az emberben, akivel Jézus azonosítja magát. A VASÁRNAP IGÉJE Imádni az Istent nem faragott képben, nem aranyszoborban, hanem lélekben és igazságban, de mindenekelőtt és -felett Jézus Krisztusban lehet. Iránta való szeretetünk pedig csak annyira hiteles, amennyire a minden embertársunk iránti feltétel nélküli szeretetben tükröződik. Az aranyborjú története azonban nemcsak az ember Isten iránti hűtlenségéről szól, hanem az orgiázó nép hűtlenségének sötét hátterén rajzolódik ki Isten igazi arca. Nem szobor vagy kép formájában, hanem tettekben, amelyekkel Isten a hűtlenségre válaszol. Ebből láthatjuk, hogy az ő ereje a megbocsátásban, a kegyelemben van. Evangélium és törvény, törvény és evangélium találkozik itt: a törvény megszegői a törvény hatályán kívül eső kegyelmet nyernek. Isten újra átadja Mózesnek a törvény tábláit. A legnagyobb kegyelem azonban Jézus Krisztusban jelent meg, aki evangéliumot hirdetett, és a törvény értelmezését is új és nagy parancsolatként fogalmazta meg. Isten minden bálványokon győzedelmeskedő ereje és hatalma: az evangélium. Mindaz, amit a bálványoktól kapunk, romlandó, múlandó, és bármennyit birtoklunk is e „javakból” végül mind elveszítjük, semmit nem vihetünk magunkkal belőlük. Amit Istentől kapunk, az múlhatatlan, romolhatatlan, örökkévaló mennyei kincs. Ezektől leszünk igazán gazdagok - minden mástól csak egyre szegényebbek. Csak Krisztus kincsei tesznek gazdaggá. A hitben lehet ez a miénk. Itt a földön és ott, ahol színről színre fogjuk látni az Isten dicsőségét és Krisztus arcát. ■ Kőháti Dóra Légy hű, állj meg szent hitedben ^ Hűség a kévésén és a sokon; hűség a hitben, a szeretetben és a reménységben mindhalálig - ezekkel a gondolatokkal tanít bennünket a Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnap. A hamis sáfárt (Lk 16,1-9) és a pusztai vándorlás intő példáját bemutató (íKor 10,1-13) lekciókat, valamint az aranyborjúról szóló textust (2MÓZ 32,1-10) láthatóan egyetlen kulcsszó kapcsolja össze egymással: a hűség. A vasárnap olvasmányainak gazdag tartalmát, sokrétű mondanivalóját pedig mottóként foglalja magába a heti ének: Légy hű, állj meg szent hitedben (EÉ 439). A biztató hangvételű szöveg eredete homályba vész, s csak néhány szűkszavú adatra támaszkodhatunk felderítésében. Szerzőjének Benjamin Praetorius (1636-1674) német költőt és énekszövegírót tekinthetjük. A szászországi Weißenfelsböl származó Praetorius igen fiatalon, körülbelül húszévesen a lissai prédikátor, Andreas Praetorius segéde lett, s rövidesen két vallásos énekszöveggyűjteményt is kiadott, melyekben nem kevesebb mint 188 költeménye látott napvilágot. Az eredetileg nyolc versszakos Sei getrost bis an das Ende kezdetű énekszöveg a híres soproni lutheránus lelkész, Zábrák Dénes (1852- 1913) fordításában került a magyar evangélikusság használatába, ám ma CANTATE Eged lilén diczeríinc. mindössze négy strófáját énekeljük. Mivel azonban a meghagyott versszakok a hitben, a reményben és a szeretetben való hűségről szólnak, így még frappánsabban kirajzolódik a párhuzam az énekszöveg és Pál apostol szavai között (íKor 13,13). Heti énekünket Loys Bourgeoisnak (1510 - 1560) a 42. genfi zsoltárra komponált dallamára énekeljük (EÉ 76), amely talán a legismertebb és legkedveltebb az összes genfi dallam közül. Feltételezések szerint francia, világi eredetű dalra vezethető vissza kompozíciója, sőt Csomasz Tóth Kálmán református zenetudós leírja, hogy egyesek II. Henrik francia király kedvenc vadászdalából származtatják. Praetorius olyan korszakban élt, melyben az énekszerzés - főként a híres kortárs, Paul Gerhardt munkásságának köszönhetően - a Luther utáni második virágzását élte. Már az új kegyességi mozgalom, a pietizmus útját előkészítő időszak ez, melyben az énekköltők számára egyre fontosabb lett, hogy szövegeikből személyes indíttatásuk is kiérződjön, és hogy a gyülekezeti énekek elsősorban a lelki épülést szolgálják. Praetorius énekszövegében is felfedezhetők ezek az ismertetőjegyek, hiszen a buzdító és tanító karakter, valamint a felszólító módban való fogalmazás révén verse igazi prédikációvá válik. ■ Fekete Anikó Hitben - reményben - szeretetben Hűség? Ma? Egy állandóan változó, megbízhatatlan világban? Hiteltelen emberekkel körülvéve? Erkölcsi szabadosság fénykorában? Napjainkban nem erény, ha valaki harminc éve ugyanazon a munkahelyen dolgozik. Házastársak ritkán érik meg a huszonötödik évfordulót. A barátság is csak addig tart, amíg ki nem töröljük egymás nevét a mobiltelefon névjegyzékéből. A hűség fogalma nagyon megváltozott. Ritkán beszélünk emberek, eszmék iránti hűségről. Beszélünk viszont hűségpontokról és hűségnyilatkozatról. A hűség igazi tartalmát felcseréltük múló földi kincsekhez való ragaszkodásra. Mai énekünk szerzője éppen ezért hívja fel figyelmünket a Biblia szerinti hűség helyes értelmezésére. Hűség a hitben. A leggyengébb láncszem! Ahogy nem tudunk megbízni egymásban, úgy nem merünk belekapaszkodni Isten hűségébe sem. Hiába magyarázzuk a bizonyítványt: „Nem tartunk szoros kapcsolatot az egyházzal, de hiszünk Istenben, néha még imádkozni is szoktunk...” Sok minden elriaszt bennünket Istentől, leginkább a keresztény embertől elvárt áldozatos életforma. Nem véletlenül buzdítja János apostol a szmirnai gyülekezetei ezekkel a szavakkal: „Légy hű mindhalálig..”(Jel 2,10) Hűségünk alapja nem lehet más, mint Isten irántunk tanúsított gondviselése. Nem elég, ha nagyünnepeken eszünkbe jut vallásos kötelezettségünk. Az ének tanít: „Istennek szenteld szívedet!” Hűség a szeretetben. Szeretetre nem lehet senkit kényszeríteni. Isten mégis ez várja el tőlünk. Nem alaptalanul, hiszen ő előbb szeretett minket! Nem lehet megelőzni Isten szeretetét. Mindig adósai maradunk, s ezt törlesztjük akkor, amikor egymás felé fordulunk szeretetünkkel. Az „igazi” szeretetre pedig Jézus adja meg a példát: „Kínzóinak megbocsát”. Akkor vagyunk az ő követői, ha tetteinkben is felismerhető a tőle tanult szeretet. Ezért fogalmaz így az ének szerzője: „Hogy Isten gyermeke lehess, / Te is bocsáss meg és szeress!” Hűség a reménységben. Ebben vagyunk a legszegényebbek, de aki hitben és szeretetben él, megtalálja reménységét is: tudja, mi élete értelme; meglátja célját. Nem a halálára készül, hanem örök életére. Ez a meggyőződés formálja gondolkodását, és így tudja meglátni a fényt a sötétségben is .„...a reménység pedig nem szégyenít meg..” - mondja Pál apostol Róm 5,5-ben. Énekünk segít megtalálni helyünket a világban. Három betű igazít el a szerteágazó lehetőségek között: h(it), r(emény), sz(eretet): a keresztény ember életterének helyrajzi száma. Ezt keressük szívünk térképén, és célba jutunk! ■ Vető István
