Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-07-25 / 30. szám
io -m 2010. július 25. SZÉLRÓZSA-SZIGET SZARVASON Evangélikus Élet Erdélyiek is hallatták a hangjukat „Idegen játékosok” a pályán Belépve az üdülőterület faházas részére román szó ütötte meg a fülemet. Aztán ízes magyar beszéd. Akkor már tudtam, hogy jó helyen járok, itt van az erdélyiek szállása. A vezetőt, Simon Lászlómé Nagy Ilonát sem kellett sokáig keresnem, épp eligazított, szervezett, mint itt-tartózkodásuk alatt annyiszor. Kell is, hiszen a csoportosan érkezettek között az erdélyieké volt a legnépesebb társaság a Szélrózsán. Az apácai lelkésznő elmondása szerint százharmincnyolcan érkeztek a Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Revisz) színeiben. Többségük barcasági evangélikus gyülekezetekből, de Kolozsvárról és Nagyváradról is. Mind tizennégy év fölöttiek, hiszen az ifjúsági tagságnak feltétele a konfirmáció. Kivételt csak egy gyerekkel tettek, akinek ez az alkalom jutalomkirándulás volt, miután idén Piliscsabán tagja volt a hittanversenyt nyert csapatnak. Nagy Ilona a kezdetekről részt vesz a Szélrózsa találkozókon, az erdélyiek — csoportosan - másodszor vannak jelen. Idén több fiatal volt vezetőképzésen, és tevékenyen kivették részüket a különböző munkaágak feladataiból is, a csoport pedig kétszer is fellépett. Valójában az idevezető úton állt össze a mintegy órás énekes-táncos műsoruk, hiszen a nagy területről „összeverődött” fiataloknak korábban nem volt alkalmuk együtt próbálni. A műsor vázát persze az apácai ifjak adták, akik másnap egy helyi szokást, a kakaslövést mutatták be. A fiatalok szarvasi napjainak megszervezésében a lelkésznő férje, a szintén lelkész Simon László és ifi. Domokos Jenő hétfalusi ifjúsági lelkész is segített. Ő egyébként néhány éve még Szarvason, majd Mezőtúron és Békéscsabán szolgált, de a szíve hazahúzta. A hétfalusi fiatalok ezúttal már nemcsak az egyházat képviselték, hanem újonnan létesült ifjúsági szervezetüket, a Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klubot (HMIK) is. A nemrég alakult intézménynek még folyik a jogi bejegyzése, székházuk sincs, ám elszántak arra, hogy hallassák hangjukat. Ahogy Domokos Jenő mondta, ez egy alulról jövő kezdeményezés, azaz a fiatalok maguk akarták kezükbe venni kulturális életük, illetve szórakozásuk intézését. Ráadásul három korosztályba szerveződnek, amely biztosítja a folyamatos utánpótlást is. Mivel a hétfalusi ifjúság zömmel evangélikus, a szervezet magját tulajdonképpen ugyanazok a fiatalok alkotják, akik egyébként az egyházi ifjúsági életbe is bekapcsolódnak, de vannak mellettük katolikusok, reformátusok is. Pénteken délután három apácai fiatallal is sikerült beszélgetnem. Oláh Szabolcs, Oláh Zsolt és Bölöni Imre szintén másodjára van Szélrózsa találkozón. Bár szerintük a kőszegi jobb volt, itt is jól érzik magukat, színesek a programok. Általában ugyan együtt van a csoport, de maguk az erdélyiek sem ismerték mind egymást, így gyarapodtak a „helyi” kapcsolatok is. Elmondásuk szerint lelkiekben is gazdagodtak, leginkább az áhítatok során, és úgy érzik, hogy megint volt mit tanulniuk. Ezek után kérdés, hogy sikerül-e a közeljövőben Erdélyben Szélrózsa találkozót szervezni, úgy, ahogy ennek ötlete már néhány évvel ezelőtt felvetődött, és a megvalósulása is körvonalazódni látszik. Lesz-e mit tanulnia a hazai evangélikusságnak a maroknyi és leginkább szórványban, néhol a tényleges megszűnés határán vergődő erdélyi és partiumi evangélikus ifjúságtól? ■ Veres Emese-Gyöngyvér Kedves színfoltjai a Szélrózsához hasonló ifjúsági rendezvényeknek a külföldről érkezett vendégek. Ők, akik mindig mosolyognak. Nem értenek sokat az előadásokból, de annál többet érzékelnek a találkozó hangulatából. Idén két fiatal jött Szarvasra Finnországból, ugyancsak ketten Németországból, és egy tizenhét tagú, népes delegáció Norvégiából. Pál Marietta, országos irodánk munkatársa és segítői gondoskodtak arról, hogy a vendégek „idegenként” is itthon érezhessék magukat. Reggelente angol nyelvű áhítaton vettek részt, esténként pedig a Csendsátorban német nyelven hangzott számukra Isten igéje. Napközben vidáman vegyültek a tömegbe... A Lehetőségek piacán botlottam két kedves norvég leányba, akiket gyorsan meginterjúvoltam. Marie Fosnavágból, míg barátnője, Oda Ulsteinvikből érkezett Szarvasra. Korábban még egyikük sem járt Magyarországon. A legelső dolog, ami eszükbe jutott hazánkról, hogy itt „jó meleg van” Számukra - akik északról érkeztek - ez különösen megterhelő, nem szoktak hozzá a kánikulai forrósághoz. Aztán a találkozóról kezdtek mesélni. Mindketten a városuk Ten Sing csoportjában énekelnek. (A norvég Keresztyén Ifjúsági Egyesület egyik programja, amelyet Európa számos országában átvettek, így hazánkban is vannak ilyen könnyűzenei kórusok.) Ott hallottak a lehetőségről, hogy eljöhetnének Magyarországra. Tetszik nekik, hogy a Szélrózsa országos rendezvény. Norvégiában inkább csak régiónként gyűlnek össze a fiatalok hasonló találkozókra. S bár nem tudnak követni minden programot - hiszen mindenhol tolmácsok segítségére szorulnak -, mégis úgy vélik, ez egy jól sikerült találkozó. A magyarok barátságosak, a koncertek élvezetesek, az áhítatok alkalmával pedig bennük is tudatosodik, hogy ez az utazás lehetőség számukra: új elszánással játszani az „élet játékát” Istennel. ■ B. Pintér Márta Johanniták Az idei Szélrózsa találkozón a Johannita Segítő Szolgálat működtette az elsősegélynyújtó helyet. Németországiak, illetve két magyarországi tagozat munkatársai adtak huszonnégy órás ügyeletet. A találkozó végeztével Borzsák Endre számolt be tapasztalatairól.- Ezen a találkozón alapvetően a hőségre és az ezzel kapcsolatos problémákra kellett felkészülni. Örömmel tapasztaltuk, hogy az emberek megfogadták az ilyenkor szokásos tanácsokat, figyeltek a bőséges folyadékbevitelre. Csak egy páciensünk volt kiszáradásos tünetekkel. Kis riadalmat keltett szombaton a viharkészültség elrendelése, de szerencsére a vihar elkerült bennünket. Egy balesethez kellett mentőt hívni. A toronyépítő alpinistagyakorlaton egy nő leesett. Ilyenkor mindig a legrosszabbra kell felkészülni, és jelen esetben nem volt kizárható a gerincsérülés. Bár nem kaptunk hivatalos visszajelzést, úgy tudjuk, már délután visszatért a táborba. Szomorú eset volt, amikor két alkoholmérgezett gyerekhez kellett mentőt hívni. A tábor mellett vezető főúton találták meg, onnan hozták be őket, de egyikük sem volt táborlakó. Az apróbb eseteket a szúnyogcsípések és az allergiás tünetek jelentették. Érdekes jelenség, hogy voltak, akik két-három hetes problémájukkal szólítottak meg bennünket. ■ Dr. Sramó András „O dingulé, dángulé, szakhágyulé, szkábulé” avagy apácai kakaslövés a szarvasi ligetben > Nem irigyeltem az apácai fiatalokat a pénteki kánikulában, amikor felsorakoztak kakast lőni. De hát a népviselet elengedhetetlen kelléke az apácai színjátéknak. A lányokon piros magyar ruha, a fiúkon priccses nadrág, csizma. A sárga lepel meg egy cigánypapot takart. A menetet most nem kísérték zenészek, de ettől az előadás semmit sem vesztett értékéből. A néphagyomány szerint büntetésből lövik a kakast a Brassó melletti csángó faluban. Ugyanis a törökdúlások idején a várfalra felröppenő kakas elárulta a rejtőzködő apácaiakat, ezért egy állatnak minden évben bűnhődnie kell. A szokás eredete természetesen vitatott (egy másik evangélikus faluban, Oltszakadáton kakasütésnek nevezik, amelynek menete eltér az apácaiétól, viszont mondái háttere megegyezik vele; magyarországi régiókban elsősorban lakodalmi szokásként ismerik), a legújabb kutatások szerint a forrása egy brassói szász diákjáték. A 17. században országos hagyomány volt, és elsősorban az evangélikus gimnáziumokból ismert. Ám a még ma is élő hagyomány lényegén ez mit sem változtat. A tizenhárom-tizennégy éves gyerekek változatlan lelkesedéssel tanulják szerepeiket és gyakorolják a célba lövést faíjas puskájukkal, és a falu számára sem pusztán egy gyermeki színdarabról van szó. Talán példázza ezt a következő „kakasos nóta” is: Fel, fel vitézek a csatára, Világszabadság oltalmára, Mennydörög az ágyú, csattog a kard, Ez lelkesíti csatára, csatára a magyart. Néz le, Árpád, az égből, könnycsepp hull a szeméből, A földre lekiáltja : büszke vagyok hozzátok, hozzátok. Ilyen nótákat énekel a falu apraja-nagyja, amíg a legényeket és „vitézőket” kíséri a kakasos háztól az ítélet színhelyére. Közben a menet a falu minden jelentős épületénél megáll. A templomnál felcsendül az evangélikus himnusz, az Erős vár a mi Istenünk, az iskola előtt a Kossuth Lajos azt üzente kezdetű dal. Az idősebbek ma már nevetve mesélik, hogy ezt biza még a legsötétebb proletárdiktatúra idején sem hagyták ki. Ha kellett, még a csendőrt is lefizették, de a kakaslövés nem maradhatott el. A rendszerváltásig a hatóság épületei előtt is megálltak, s hol az lnternacionálét, hol az éppen aktuális himnuszt énekelték el, hiszen azokban az időkben a rendőrség engedélye is kellett, hogy megtarthassák a szokást. A menet a Hegyparraga nevezetű domb felé igyekszik, ahol a legények újra meg újra megállapítják a kakas bűnösségét, és ezért elítélik. Egy legény elbúcsúztatja, majd előáll a cigánypap, és tréfás szónoklatával végképp elsiratja a szegény jószágot. Ezek után kezdetét veszi a versenylövés, míg valaki eltalálja a kakas szívét, azaz ma a festett céltábla közepét. A sikeres célba lövés után felcsendül a befejező induló,’ majd mindenki felkerekedik, és visszatér a faluba, hogy méltó tort rendezzenek a lelőtt kakasnak. A vacsoránál a győztest illeti a fő hely, és övé a kakas combja, szíve é mája. Természetesen a szokás életben tartása nem ilyen egyszerű. Az előadást megelőzi a betanulás: a farsang végeztével kiosztják a szerepeket, kiválasztják a kakasos házat, s elkezdődnek a próbák. Ez alatt van szervezett pánkó- (fánk-) és törökbúzaevés is, úgynevezett kakasos est, és annak ellenére, hogy ma festett céltáblára lőnek, a rituális kakasvásárlás sem maradhat el. Nos, a Szélrózsa közönsége mindebből csak a színjátékot láthatta, a szöveget - hangosítás nélkül - néhol alig hallhatta, de a végén annál nagyobb élvezettel próbáltak kicsik és nagyok egyaránt a kakas szívébe találni. ■ - vemese -FOTÓK: DR. SRAMÓ ANDRÁS FOTÓ: LUKÁCS GABI
