Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-12-19 / 51-52. szám
Evangélikus Élet 2010. december 19-26. » 31 Egy percet sem vesztegethetünk! „Amikor a Mester arról értesült, hogy a közeli erdő tűzvész martaléka lett, azonnal mozgósította tanítványait:- Újra kell telepítenünk a cédrusokat - mondta.- A cédrusokat?! - kiáltott fel egy kételkedő tanítvány. - De hiszen kétezer évig tart, mire megnőnek!- Akkor egy percet sem vesztegethetünk - mondta a Mester. - Azonnal indulnunk kell.” Anthony de Mello történetei közül ez az egyik kedvencem. Azért, mert abszurditásával együtt fájóan reális. Egyszerre van benne az elmúlás és az újjászületés. A pusztulás és a reményteli új kezdet. És természetesen az ember két nagyon különböző szemlélete. Az egyik az „ugyanminekmár” gondolatvilágát hozza magával, és a hiábavalóságot hangsúlyozza, a másik (de Mello Mestere) pedig életre hív, Életre hív - természetet, embert, kapcsolatokat. Lépjünk ki most mi is a természetbe egy kicsit! A havas hegycsúcsok jó néhány hétig társaink lesznek, még ha az utcákon olvad is a hó. Menjünk fel egy hegytetőre - aki teheti, ne csak gondolatban -, keressünk egy kilátót, és nézzünk jól körül. Aki igazán szereti a természetet, szinte áhítatos csendben néz a kilátóról minden irányba, olykor meg-megállva, hogy egy-egy apróbb részletet is megfigyeljen. Talán éppen egy lombok között meghúzódó piros tetejű házat. Nemegyszer igénybe vesszük a szemlélődéshez a legtöbb kilátón elhelyezett messzelátót. Ilyenkor szinte kézzelfogható közelségbe kerül hozzánk egy-egy kis részlet: talán a piros tetejű ház, s kedvünk volna a verandán üldögélő férfit megszólítani vagy megérinteni. Nos, a Biblia elején is ilyesmi történik velünk. Bátorítom az olvasót, hogy nyissa ki, és kezdje el így az idei advent végén a legelejéről olvasni a Szentírást. A legelején, ahol a teremtési hét nap kozmikus távlataiban gyönyörködhetünk. A teremtett világ teljes panorámájában, amelynek ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla során az univerzum, majd a természet tárul elénk, végül ezen belül, de még nagyon távolian: az ember. Mózes első könyve második fejezetének negyedik versétől kezdve azonban egy másféle szöveg, egy új ősforrás kezdődik, amely Istent most már nem Elohimnak nevezi, hanem azon a titokzatos néven, amellyel Isten Mózesnek mutatkozik meg az égő csipkebokorban, és amely nevet, a négy, szentségesen szent betűt a hívő zsidók nem is ejtettek ki: JHVH (Jahve), az Örök Létező. A könyv legelején tehát arról hallhatunk, hogy ki ennek a kozmikus drámának a Rendezője - a második fejezetben viszont megjelenik a föld színpadán az ember, Ádám, s íme, kezdődik az első jelenet: „...megformálta az Úristen az embert a fold porából, és élet leheletét lehelte orrába, így lett az ember élőlénnyé" Ez az ősi kép az ember eredetét, méltóságát és felelősségét mutatja be: megformálta az Úristen az embert (adam) - a föld porából (adamah). Tehát az ember - adam - földi, földből való (adamah), földre szabott. Testének anyaga a földből emelkedett ki, azzal rokon, és oda tér vissza. Ez a kép a matériából való eredetére utal. Eredetére és éppen ezért függőségére is. Az Egyesült Államokban volt egy tanárom, aki azt mondta: nézzünk körül a természetben, és vegyük észre, hogy például a növények nagyon jól ellennének nélkülünk, emberek nélkül, de mi bizony lélegezni sem tudnánk nélkülük... Hiszem, hogy ez a j ah vista iratbeli teremtéstörténet arra ébreszt rá bennünket, hogy igenis van felelősségünk a világért. Felelősségünk az együttélésre és a plántálásra. Az ültetésre. Akár még a cédrusokéra is. Persze nem mindenki kapta a cédrusültetés feladatát. A kérdés az, hogy miként küzdünk meg azzal, amit egyénileg feladatként kaptunk. Felismerjük-e a jeleket? Nemcsak az idők jeleit, az időjárás jeleit, hanem eseüeg az utolsó idők, az örök élet jeleit is? Felismerjük-e? Felismerjük-e, hogy valóban olyan feladatokat végzünk, amelyekhez tehetségünk, erőnk, kedvünk és megbízatásunk van, vagy csak olyasmit, amivel eltelik a nap, elmegy az időnk? Jó helyen vagyunk-e? Meg tudjuk-e tenni azt, ami ránk van bízva? Valóban be tudjuk-e tölteni hivatásunkat emberként? Műveljük-e a ránk bízott földet? Karbantartjuk-e a ránk bízott közösségeket? A családunkat? Figyelünk-e barátainkra? Törődünk-e gyülekezetünkkel? Ezek azok a kérdések, amelyek teremtettségünkből is adódnak. Helyünkön vagyunk-e? A cédrusültetés vágyát szem előtt tartva próbáljuk megválaszolni ezeket a kérdéseket! ■ Mesterházy Balázs A hegedű Atyánkfia kilencszer költözött már életében, s minden hurcolkodás kényszerű seregszemlét is jelentett számára. Mit vigyen magával, mit hagyjon, ajándékozzon el vagy dobjon ki? Kedves könyvei mellett két tárgyhoz ragaszkodott mindvégig: legelsőfényképezőgépe (Pajtás márkájú) és egy háromnegyedes hegedű. A fotózásfél évszázados szenvedélye, de komolyan vagy negyven éve hegedült utoljára. Nemrég mikor egy átrendezés közben ismét kézbe vette az öreg instrumentumot, meglepőfelfedezést tett. Véletlenül pillantotta meg a hangszer belsejében rejtőzködő cédulácskát, mely szerint a Szegedi Hangszerkészítő és -javító Vállalatnál készült Szegeden, a Hétvezér u. 9. szám alatt i960, június 6- án. Kézírással még a sorozatszámot is feltüntették (1353J, legfelül pedig büszkén díszeleg: Made in Hungary. Éppen fél évszázada társa hát - bár az utóbbi időkben inkább csak csendes társa! Nyolcéves korában kezdett hegedülni atyánkfia, még feles hangszeren tanult, amely aztán több gyermekkézben fordult megs „kopott el” a későbbiekben. Ennek az újnak még ma is emlékszik a gyári szagára! Szülei szorgalmazták a hegedűt, talán azért, mert az unokatestvérek majd mindegyike tangóharmonikázott. Kedvenc hangszere volt ez az ötvenes éveknek, hosszú hadifogságot túlélt férfiak hozták divatba - némely későn hazatért szerencsés összes megtakarított rubelecskéjét fektette egy ilyen használt hangszerbe. Mikor atyánkfia hegedülni kezdett, vidéken mégnem voltak zeneiskolák. Az első lépéseket egy Pestről kitelepített apácától sajátították el a falusi nebulók, többnyire fiúk, mert a lányokat inkább klimpíroztatták. Margit néni a húrok megnevezésétől (Éva, Ádám, Dani, Gabi) kezdve a helyes csuklótartásig igyekezett mindent játékosan tanítani, nála bohókás-komolyan „konyhazenéltek” a növendékek, lévén ez a helyiség az oktatás helyszíne, hol állvány helyett szódásüveg szolgált kottatámasztékul a kredencen. Igazi közönségsikert aratott otthon, mikor végre sikerült előcsalogatni az elsőfelismerhető dallamokat („Megfogtam egy szúnyogot”, „Boci-boci, tarka”)! Két évre rá oly tűrhetően kezelte a szárazfát - ez apja szavajárása volt -, hogy ünnepekre készülve már kisebb repertoárral állt elő. Különösen a karácsonyt szerette: hegedűvel járt kántálni! Szenteste rendszerint a Mennyből az angyalt meg a Krisztus urunknak áldott születésén-1 cincogta dideregve a szomszédok-ismerősök ablaka alatt. Sosem engedték tovább játszani, inkább behívták melegedni, pedig hátra volt még a Pásztorok, pásztorok mega Csendes éj is, s mindenütt szépen honorálták szolgálatait - mint egy perselybe, pottyantották hegedűjébe az alumíniumforintosokat. Idő telvén vonója hegyén rendszerint már zöld tízes, néha kék húszas díszelgett. Olykor baleset is érte e zeneszerszámot. Jégen csúszkálva egyszer úgy esett hanyatt atyánkfia, hogy messzire repült kezéből a hegedűtök, hévül meg levált a hangszer háta - egy ismerős asztalossal még sikerült megenyveztetni, de az akkor szerzett kisebb karcolások mindmáig megmaradtak. Magasabb zenei tanulmányokra már csak ketten mentek tovább, barátjával a helybéli plébánoshoz jártak, az ökumené jegyében, merthogy reformátusok lévén éppen akkor konfirmáltak. A híres debreceni kollégiumba kerülve pár próbán még játszott egy kis kamarazenekarban, aztán elcsábította a sport, később meg a színház. Most, hogy már atyánkfia is nyugdíjas, tűnődve simogatja hűtlenül elhagyott egykori jó pajtását. Kézbe veszie még valaki? Talán egy unoka... ■ ÖZSVÁTH SÁNDOR SZERETETVENDÉGSÉGRE Kevesebb víz, hulladék, energia, tisztább jövő Megkezdődtek az átalakítási munkák Balatonszárszón A balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthon mintegy 52 millió forint támogatást nyert pályázati úton, a Környezet és energia operatív program (KEOP) keretében egy mintaértékű környezetvédelmi program végrehajtására. A Komplex fenntarthatóság elnevezésű projekt az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozásával valósul meg. (A programról részletesen beszámoltunk lapunk szeptember 26-i számának 15. oldalán. - A szerk.) A novemberi hónap legfontosabb eseménye volt, hogy sikerült lezárni a közbeszerzési eljárást és kiválasztani az infrastrukturális fejlesztések kivitelezőjét. Az eljárás lebonyolítására közbeszerzési szakértőt bízott meg az intézmény Solti Tamásné dr. Kocsa Rozália személyében (aki azóta már más egyházi projektben is dolgozik). Ezúton is köszönjük áldozatos munkáját. (Elérhetőségeit örömmel megadjuk, ha valaki kéri.) A kiválasztott kivitelező a veszprémi székhelyű FÉG-SZER Épületgépész Kft., amely azzal az Alternatív Energia Centrum Kft.-vel karöltve végzi majd a munkát, amely cég a bakonycsernyei evangélikus templom hőszivattyús fűtési rendszerének kiépítését is végezte. A november 16-án megtartott tervezői-kivitelezői egyeztetésen sikerült meghatározni a szerződés valamennyi elemét, többek között rögzítettük, hogy a kivitelezés kezdő napja december 6., a befejezés várható dátuma pedig április 8. lesz. A területátadás napján műszaki ellenőrünkkel (Séllei Mártával, aki annak idején az intézmény kivitelezőjeként az építési munkákat irányította) azzal a reménységgel nyitottuk meg az építési naplót, hogy a munka folyamán kizárólag pozitív megjegyzéseket kell majd belejegyeznünk. A munkálatok a tervek szerint december 6-án - a fényképen látható módon - meg is kezdődtek. ■ Végh Szabolcs intézményvezető Mézes tekercs Hozzávalók: 50 dkg liszt, 20 dkg porcukor, 7 dkg zsír, 15 dkg langyos méz, 3 tojás, 1 kiskanál fahéj, 1 kiskanál őrölt szegfűszeg 1 kiskanál szódabikarbóna, só, szilvalekvár, apró darabokra vágott dió Elkészítés: a lisztet, a porcukrot, a zsírt, a mézet, két tojást és a fűszereket összegyúrjuk, majd három részre osztva, letakarva kicsit pihentetjük. A cipókat körülbelül 35 centiméterszer 20 centiméter nagyságúra nyújtjuk úgy, hogy a közepük vastagabb legyen. A tésztát középen hosszában megkenjük szilvalekvárral,, megszórjuk a darált dióval, és a két szélét ráhajtjuk. Az egészet megkenjük tojással, majd körülbelül 160 fokos sütőben készre sütjük. SZÜLETÉS Istennek adunk hálát, és örömmel értesítünk mindenkit, hogy gyermekünk, Solymár Boróka Janka 2010. december 6-án megszületett. „Boldog mindenki, aki az Urat féli, és az ő útjain jár.” (Zsolt 128,1) Solymár Péter Tamás és felesége hirdetés . KÖSZÖNET A Csikóstőttősi Evangélikus Egyházközség az árvízkárosultak nevében hálás szívvel köszönetét mond mindazoknak a testvéreknek, gyülekezeteknek, akik és amelyek segítségükre voltak adományaikkal és imádságaikkal nehézségeik során. Kedves mindannyiukra és lelkészünk, Szabó Szilárd áldozatos munkájára testvéri szeretettel Isten áldását kívánjuk! «
