Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-12-19 / 51-52. szám
Evangélikus Élet 2010. december 19-26. » 21 Húsz év után Beszélgetés Naszádi Krisztával, a Harmat Kiadó főszerkesztőjével ► A rendszerváltás hajnalán független keresztény kiadóként indult Harmat neve már jó ideje ismerősen cseng a keresztény szellemiségű könyvek magyar olvasói körében. Ma az - egykor diákok által alapított - vállalkozásnak két irodája is van a budapesti Kosztolányi Dezső téri hajdani buszpályaudvar két oldalán. A kettő között félúton, az utasváróból átalakított kávézóban találkoztam Naszádi Kriszta főszerkesztővel, hogy egy melange mellett a kiadó elmúlt két évtizedéről beszélgessünk.- Úgy tudom, nem volt ott a Harmat indulásánál. Mikor került a kiadóhoz?- Nem is tudom a pontos évszámot. Annak az időszaknak az eseményeit általában a gyermekeim születéséhez kötöm, és a harmadik lányom érkezése után, tehát 1991-92-ben történt, hogy Tóth Sára alapító szerkesztő megkért, segítsek különböző feladatokban: például beérkezett kéziratok véleményezésében vagy a szöveggondozásban. Tetszett az ötlet, hogy színvonalas keresztény könyveket adjunk ki, és a munka kedvezőnek is tűnt számomra, a gyermekeim nevelése mellett otthon is végezhettem. Később aztán - szintén Sára javaslatára - bekerültem a könyvkiválasztó bizottságba; ezekben az időkben ez a testület még független volt a kiadó munkatársaitól. Ezután lettem kuratóriumi tag, és amikor a barátnőm szülési szabadságra ment, akkor kerültem főállásba a kiadóhoz. Tehát gyerekekhez kapcsolódik ez a része is, de nem csak az enyéimhez.- Ezek szerint mindenki elég fiatal volt...- A kiadót a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) és az angol International Literature Associates alapította. Az ILA célja az volt, hogy a posztkommunista országokban meghonosítsa a keresztény könyvkiadást. így aztán a mi fiatalos lendületünket két tapasztalt könyves szakember tartotta kordában a kuratóriumban. Rengeteget lehetett tanulni tőlük. Azt tűzték ki célul, hogy a kiadó minél hamarabb meg tudjon állni a saját lábán, mind anyagilag, mind szellemiekben, tehát mindig csak annyit segítettek, amennyire feltétlenül szükség volt. Ők vittek ki a hasonlóan szervezett angol IVP kiadóhoz, és végül is az ő könyveiket kezdtük magyarul kiadni. Ezek a művek olyan aktuális kérdésekkel foglalkoztak, mint a hit és a tudomány kapcsolata, a keresztény ifjúsági csoportok vezetése, de jelentettük meg különböző bibliai könyvek friss magyarázatait is. Kifejezetten diákoknak és fiatal értelmiségieknek szóltak ezek a kötetek, és nagy hiány is volt belőlük az akkori piacon.- Elég szűk az a réteg amely az említett könyveket igényli. Ezért voltak kénytelenek később a profilbővítés mellett dönteni?- Az elején olyan könyveket adott ki a Harmat, amelyek a diákszövetség tagjait érdekelték. Később - amikor az egyik munkatársnak gyermeke született - megjelent egy gyerekneveléssel kapcsolatos könyv is, Ross Campbellnek az Életre szóló ajándék című kötete. Nagy siker lett. Még most is sokan keresik, pedig azóta már sok minden változott a neveléselmélet területén, akkor viszont megalapozta a kiadó egyik profilját, a családi könyvekét.- Vagyis ezek keresztény könyvek keresztény családoknak?- Mindig meghatározzuk, hogy melyik könyvünknek kik a célcsoportja, és a keresztény értékeket közvetítjük a nem keresztények számára is. Elvégre Jézus is azt mondta, hogy menjetek, „tegyetek tanítványokká minden népeket”... Ráadásul a családi könyvek sokat segítettek abban, hogy a kiadó bejusson a világi könyvesboltokba. Erre sok keresztény kiadó nem képes, így ők az egyházon belül terjesztik a köteteiket. A missziói parancsnak az az értelmezése, hogy legyünk jelen keresztény könyvekkel minden könyvespolcon, ezekkel a kiadványokkal vált lehetségessé. Már egy ideje kiemelten fontos szempont, hogy mindenhova eljuttassuk az evangéliumot. Ha valahol csak azt a gondolatot lehet elültetni, hogy az emberek miként szeressék jobban a családjukat, akkor ennyi az üzenetünk. Már ez is siker.- A népszerű könyvek tartják el a mélyebb teológiai témákkalfoglalkozó köteteiket, vagy minden kiadványnak megkellfelelnie a saját piacán?- Ha egy könyvet értékesnek gondolunk, és tudjuk, hogy el fog jutni ahhoz a pár száz emberhez, akinek fontos a munkájához vagy a lelki életéhez, akkor előteremtjük hozzá a megfelelő alapot. De mivel a piacról élünk, és senki nem áll mögöttünk, nem adhatunk ki olyan könyvet, amelyet senki nem fog megvenni. Ez a kényszerítő körülmény végeredményben hasznos, mert alaposabban meg kell fontolnunk, hogy egy bizonyos kötetet kiknek és miért jelentetünk meg. A terjesztést kell ilyenkor nagyon átgondolni. Néha össze is fogunk másokkal, ha tudjuk, hogy a mi értékesítési csatornáinkon nem érhetjük el a potenciális olvasókat. A lényeg, hogy az üzenet eljusson oda, ahova szánjuk. Ha csak száz ember számára értékes, akkor hozzájuk.- Kikkel van nehezebb dolga a kiadónak: a magyar szerzőkkel vagy a külföldi nevekkel?- Egy ismeretlen magyar szerzőt nehéz bevezetni, de szerintem fontos. Például nem ismertem Varga László erdélyi lelkészt, amikor beállított a kéziratával, de rögtön láttam, hogy mennyire erőteljes a szövege, és határozott a világszemlélete, a mű tehát érdemes a megjelentetésre, siker lehet. A reformátusok szeretik is, már újra is kellett nyomni a könyvét..- Az így beérkező kéziratok mekkora részéből lesz könyv?- Amikor tanulmányi látogatáson Angliában jártunk, az ottani szerkesztő mondta, hogy náluk a bejövő kéziratoknak mindössze körülbelül az öt százaléka érdemes arra, hogy egyáltalán elgondolkozzanak a kiadásukról. Végül a saját tapasztalatunk is azt igazolta, hogy száz kézirat közül talán kettőből születik könyv. Régebben rengeteg prédikációt hoztak be lelkészek, de azt tapasztaljuk, hogy kevesen szeretnek prédikációkat olvasni. Ha valaki mégis ki akarja adni, persze segítünk, hogy mi" ként tudja kinyomtattatni saját maii ga, így sokkal olcsóbban kijön, mintái ha egy kiadó összes költsége rárakód- S na, és végül úgyis a családtagoknál, K ismerősöknél köt ki. Ugyanakkor ha < egy szerzőnknek sikeres lesz az egyik könyve, néha mi kérjük fel egy újabbra, de az is gyakori, hogy ő keres meg minket a következő kéziratával. Ezekből aztán jóval kevesebbet kell visszautasítanunk.- A többkönyves szerzők pedig már majdhogynem személyes márkák...- Jó lenne, de ez azért még nem jellemző. Szeretnénk hamarosan egy reprezentatív katalógussal előállni, amelyben a szerzőink is kiemelt szerepet kapnak majd. Csak egy példát említek: tavasszal megjelenik nálunk Pulay Gyula harmadik könyve. Ő eddig elsősorban vezetéselmélettel foglalkozott, most pedig azzal, hogy a nevelést miként lehet ezzel összhangba hozni. Kilenc gyermeke van, és nagyon sokáig volt államtitkár, így igen érdekes, ahogyan a nevelésben a vezetési ismereteire támaszkodik, a vezetésben pedig nevelési módszerekre. És mivel mindez a hazai körülmények, a magyar viszonyok közötti tapasztalatokra épül, sokkal hasznosabb, mint akármilyen fordítás.- A külföldi vagy a magyar szerzők könyvei számítanak-e kockázatosabb befektetésnek?- Az, hogy külföldön már sikeres lett egy könyv, ígéretes előjel, de még nem jelenti azt, hogy a hazai kiadás is az lesz. Persze a világi könyvpiac ilyen téren jóval kiszámíthatóbb: ha valami egyszer New York Timesbestseller lett, akkor azt itthon is meg fogják venni. De a kimondottan keresztény művek esetén jobban kijönnek a kulturális különbségek, és volt már olyan, hogy noha az anyaországban szépen vitték az adott könyvet, nálunk a raktárban áll. Sokkal inkább számít az, hogy ismert-e a szerző. Hogy megint csak neveket említsek: ha Cseri Kálmán ír egy könyvet, az jól fog fogyni, ugyanakkor a nemzetközi keresztény trendek néha kevésbé érvényesülnek. C. S. Lewis nálunk legfőképpen a Narnia krónikái révén ismert széles körben, de a komoly teológiai témájú könyvei iránt itthon kisebb az általános vásárlói érdeklődés, mint a hazájában. Ilyen szempontból egy magyar szerző, aki még aktív, és járja az országot, megjelenik rendezvényeken és a sajtóban, jóval hatékonyabbá tudja tenni az értékesítést is. És ez a kiadónak is jó, mert a magyar emberek szellemi kincseit mások nem fogják kibányászni. Ezt csak magyarok fogják megtenni. Ez a mi dolgunk. ■ Nagy Bence Karácsony a feltámadás fényében (Ezsaiás 11,1-9) Pátkai Róbert Az Újtestamentum nem tesz említést arról, hogy a korai keresztények megünnepelték volna Jézus Krisztus születését. Az evangéliumokban arról olvasunk, hogy Jézus a halálára, nem pedig a születésére való emlékezést parancsolta meg tanítványainak. Továbbá a levelek egyikében sincs szó olyan, Krisztusban újjászületett emberekről, akik Istent szent Fia születése révén dicsőítették volna. A fiatal gyülekezetek hittudatában elsősorban a csodálatos feltámadás nyert visszhangot. Emellett persze aligha gondolhatunk arra, hogy az első keresztények nem ismerték a betlehemi csecsemő történetét. Inkább az lehetett a helyzet, hogy gondolataik elsősorban a feltámadással voltak kapcsolatosak, és ebből a győzelmi tényből bizonyították a maguk hite, valamint hitvallástételük számára azt, hogy Jézus valóban az volt, akinek igényelte / kijelentette magát, tudniillik Messiás. Legyőzte a halált és a bűnt, aminek mindennapi következménye lehet a feltámadott Úr győzelmében való részvétel, a benne való hit és bizodalom által. Érthetőnek látszik az első keresztények e magatartása, hiszen sokkal közelebb voltak hozzájuk a feltámadással kapcsolatos események, mint Jézus életének kezdeti történései. Nem is beszélve arról, hogy csak a megváltói mű végéről lehet megérteni akár Jézus korábbi életét, akár az ószövetségi próféciák Krisztusra mutatását. Azonban miután hitük hordozója lett annak a felismerésnek, hogy a názáreti Jézus valóban Isten Krisztusa, figyelmük a názáreti e világba való érkezésére terelődött. Jellemző példa lehet Lukács evangélista élete, aki - miután pogány családból származott - minden bizonnyal a feltámadott Úr révén lett kereszténnyé, nem pedig közvetlen elhívás által, mint például a tanítványok vagy Pál apostol. Mivel nem lehetett Jézus földi munkálkodásának tanúja, ezért - amint írja - gondosan utánajárt Jézus élete történetének olyanoknál, akik „kezdettőlfogva szemtanúi és szolgái voltak az igének”. Majdnem azt mondhatnánk, hogy Lukács életén keresztül a kor kereszténységét mérhetjük. Hiszi az újra élő Krisztust, de már kérdez a Názáreti élete felől is. Ha az ősegyháznak akár a korábbi, akár a viszonylag későbbi (huszonöt-harminc évvel Krisztus halála utáni, tehát 55-61 körüli) szakaszára tesszük a karácsonyi történet ismertté válását, annyi több mint bizonyos, hogy nagy örömmel fogadták a hívők, de különösebb meglepődés nélkül. Hiszen a már ismert szerető Isten arcát fedezték fel abban a csendes és alázatos világba jövésben, ahogyan Jézus született. Többen közülük ismerhették az ember Jézust, aki nem szégyellte az egyszerű munkát apja műhelyében, alázatosan vállalta az életirányító prédikáció visszahatását az emberek részéről, tanítványai meg nem értését, végül a halált az ember: ellensége kezéből. Milyen nagyszerűen és pontosan illett a karácsony, az apró gyermek Jézus képe abba a történetbe, amelyet már ismertek a nagypéntek és a húsvét Jézusáról! Az őskeresztények lényegében visszafelé néztek a karácsony eseményére, nem úgy, mint mi, akik az adventtel kezdődő ünnepkörön át jutunk el a böjti, húsvéti és pünkösdi időszakhoz. De csak néhány emberöltő kellett ahhoz, hogy karácsony tényét nagy örömmel ünnepeljék mint hitük központi tartalmát: Isten értünk lett emberré! Mert megértették, hogy bár időrendben az Újszövetség története a bölcsőnél kezdődik, számunkra a megértés mégis mindig Jézus halála és feltámadása által lehetséges. Az Isten bűnbocsátó kegyelmét látó ember veszi igazán észre karácsony mondanivalóját: Isten érted lett emberré! Ezt a gondolatot fejezi ki látnoki vízióban Ézsaiás próféta textusunk első két versében: „És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik. Akin az Úrnak lelke megnyugoszik: bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke’.’ (Károli-fordítás) A negyedik században Nagy Konstantin császár rendelete a pogány napforduló ünnepét egyházi ünneppé nyilvánította, amelyen Jézus születésére emlékeztek. Azonban ettől az időtől kezdve, mivel már előnyt jelentett kereszténynek lenni, kezdett erősen keveredni a pogány vigalom a keresztény örvendezéssel. Ezért kell minden karácsonykor megfontoltan és mélyen nekünk is visszatekinteni a karácsony igazi jellegére. Az első karácsonykor az angyalok és a pásztorok békességet és jóakaratot hirdettek. Üzenetük harmonikus folytatása, szimbolikus beteljesedése Ézsaiás próféciájának: ,JÉs lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat” (6. vers) Ma nagyon disszonánsnak tetszhet ez a beszéd. Naivnak, a „realitásokkal” nem számolónak. Mégis a mi teremtő, megváltó és gondviselő Istenünk ma is új - időt és teret átfogó - realitást, békességet hirdet, és jóakaratot munkál. Tudja, hogy háborúval, félelemmel, gonddal, rettegéssel van tele az életünk. De a rémület és az elhagyatottság szűnik, oldódik, ha szívünkkel és értelmünkkel elfogadjuk: Isten az emberközelítés és a szeretet legszebb példáját adta Jézus Urunk születésében. A szerző az Egyesült Angol Nyelvű Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke
