Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-12-05 / 49. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2010. december 5. *■ 13 Mindnyájan „karavándorok” vagyunk ► A roma önkormányzat központjában tartott istentiszteletet november 21-én Kiskunhalason Bakay Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház cigányügyi referense. Igehirdetését követően az érdeklődők vetített képes beszámolót láthattak-hallhattak a sárszentlőrinci evangélikus gyülekezethez kötődő romák életének idei eseményeiről. A missziói sorozat keretében tartott kiskunhalasi együttlét alkalmi gyülekezetének összetétele egészen vegyes volt: természetesen voltak résztvevők a helyi evangélikus egyházközségből, ám nemcsak a helyi roma közösséget képviselték különböző korosztályhoz tartozók, hanem a sárszentlőrincit is... Honti Irén evangélikus lelkész mindenesetre a házigazda halasiak közül kért meg néhány jelenlévőt: ossza meg benyomását, véleményét a különleges délutánról. Kovácsné Toldi Anikó presbiter Nagyon készültem erre a találkozóra. Bakay Péter Karavándorok című előadása nyomán döbbentem rá arra, hogy ezen a földi vándorúton egyformák vagyunk. Mindegy, hogy milyen közösségben élünk és nevelkedünk. Vándorlók vagyunk, és mindegy, hogy milyen a színünk, hogy kinek milyen vágyai vannak, az Úr színe előtt egyformák vagyunk. Igazán megható volt, ahogyan a sárszentlőrinci roma asszonyok énekeltek, ahogyan odaadó hitvallást tettek a hitükről, arról, hogy Jézus Krisztus miként változtatta meg az életüket. Megható volt látni, hogy az egyszerű emberek körében milyen tiszta jellemek, Isten iránt elkötelezett hívek vannak. Szép volt látni, hogy a sárszentlőrinci lelkésznő, Karíné Csepregi Erzsébet egy sorban ült a roma testvérekkel, ez olyan meghittséget sugárzott. Tanulságos volt ez a délután. Kékesi Tiborné presbiter Ez a gyönyörű vasárnap délutáni alkalom maradandó élményt jelentett minden résztvevőnek. Két különböző nyelvű és kultúrájú nép egy előítéletekkel teli korban talált közös pontot a kereszténység hitében. Én magam az élményen túl tanultam is valamit, hiszen mindeddig nem ismertem a cigányság zászlaját, nem értettem a szimbólumait. Nem tudom, hogy hány ilyen alkalom volt már eddig, de nagyon sokra volna még szükség. Köszönjük Bakay Péter nagytiszteletű úrnak, Isten adjon sok erőt, kitartást további missziós munkájához! Kolompár Ferenc kiskunhalasi roma testvér Jó volt a sárszentlőrinci roma testvérekkel találkozni. Egyek voltunk Jézus Krisztus szeretetében. Ez a szeretet, amit Jézus Krisztustól kaptunk, mindenek felett való. Csodálom ezeket a sárszentlőrinci embereket, hogy így meg tudtak változni. Voltak, akik loptak, csaltak, de kikerültek ebből. Becsülöm és üdvözlöm ezeket a roma testvéreket, és szeretném tartani velük a kapcsolatot. Én is világi ember voltam, de Jézus Krisztus megváltoztatott. Ha az ember odaszánja az életét, az Úr Jézus munkálkodik benne. Mi úgy tudunk munkálkodni a romák körében, hogy Jézust visszük el nekik. Fontos, hogy az itteni cigányok is vegyék észre; Jézus az, aki megváltoztat minket. Áldom és magasztalom az Urat, hogy összehozott minket ezen a délutánon, és szeretném, ha ennek folytatása is lenne. Lakatos László gyülekezeti tag Gyalog indultam megkeresni a közösségi házat. Örültem, hogy segíthettem a szendvicsek készítésében is. Az igehirdetésben hallottuk, hogy Jézus is kint volt a városon kívül, ott találkozott a bűnösökkel. A prédikáció párhuzamot vont azzal, hogy a romák is a városon kívül vannak, és így közelebb Jézushoz, mint azok, akik a városban laknak. A romák a természethez is közelebb vannak. A vetített képes beszámolóban láthattuk, hogy vidámság, összhang, egyetértés van azok között, akik együtt kirándultak, akik az életükből mutattak be néhány történést. Bizonyságtételeket hallottunk arról, hogyan találtak rá a roma testvérek a jézusi útra. Én is beálltam a bizonyságtevők sorába. Meglátásom szerint a romák is felismerhették, hogy Isten előtt egyek lehetünk. Elindult egy párbeszéd, amelynek van jövője. Hiszem, hogy lehet változtatni a megítélésünkön, és fontosnak tartom, hogy jó kapcsolatot alakítsunk ki egymással. Nagy Rózsa Tükörbe nézhettünk a roma közösségi házban tett november 21-i látogatásunk alkalmával. Azzal az elkötelezett szándékkal indultunk, hogy ez egy evangélizáló esemény lesz a romák felemelése érdekében. És felemelő is volt a szó legnemesebb értelmében, ahogy a Szentlélek Krisztus által hatalmas tanítást adott valamennyi résztvevőnek. Krisztus Szendéikének átható ereje által megtapasztalhattuk, hogy itt a földi dimenzióban valamennyien csak tanulók vagyunk. Megélhettük egymás elfogadását, hovatartozástól függetlenül. A sárszentlőrinci asszonykórus külsőleg nem megszokott felállása először talán furcsának tűnt. Mégis, amikor az ihletett énekeket elkezdték, akkora volt az átélés Krisztus ereje által, hogy az élet terhei által megviselt asszonyok arcán megjelent a derű, átragyogott Isten világossága, és a lelkek átlényegülése egyöntetű volt. Megérthettük és érezhettük, hogy az Úr nem személyválogató. Követésére éppúgy vagy talán még jobban jogosultak azok az elesettek, mélyről feljövő emberek, akik „a városon kívül”, „karavándorokként” élnek. És akinek van füle, meghallotta, hogy mi, emberek valamennyien karavándorok vagyunk itt a földön, és a körénk épített város „falai” inkább akadályoznak bennünket a továbblépésben, ahelyett hogy védelmet nyújtanának. A saját elmondásuk szerint korábban kocsmázó, lopni járó cigány emberek Krisztusban képesek voltak sorsukon fordítani. Mi, akik saját magunkat civilizált, intelligens embernek tartjuk, vajon képesek vagyunk-e oly mértékben Krisztussal járni, hogy életünk sodrásában ilyen jelentős változást tudjunk átélni? Fodor Istvánná presbiter Fenntartással indultam el az egyházunk által szervezett missziós programra a romák önkormányzati házába. Ez az alkalom azonban különösen jó benyomást tett rám, kimondottan jól éreztem magam ezek között az egyszerű emberek között. A hallottak és látottak megerősítettek abban, hogy mindegy, milyen származású, az a fontos, hogy ki milyen ember. Az ott lévő sárszentlőrinci és halasi romák - a bizonyságtételükből ez hallható volt - igyekeznek az életüket jó irányba terelni. Elmondásuk szerint a hit által, Jézus Krisztus által kapnak erőt, útmutatást ehhez. Elgondolkodtam, hogy vajon mi indította Bakay Péter lelkészt arra, amit a romák közötti szolgálatban vállalt. Nagyon szimpatikus volt, hogy szót tudott érteni velük a testvéri bizalom jegyében, és így meg tudott maradni közöttük. ■ Összeállította: Honti Irén Ökumenikus imaszoba a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányságon Rendőrök, közlekedési balesetek részesei, bűncselekmények sértettjei és hozzátartozóik használhatják azt az ökumenikus imaszobát, amelyet november 23-án adtak át a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. Az ünnepséget követően Lukács János megyei főkapitány, valamint a katolikus, a református és az evangélikus egyház képviselői együttműködési megállapodást írtak alá. Az országban elsőként létrejött megállapodás alapján a rendőrök, ha igénylik, lelkésszel oszthatják meg örömüket, bánatukat, egyházi támogatást kaphatnak a szolgálatteljesítés közben őket ért megrázkódtatások feldolgozásához - mondta a dandártábornok. Az együttműködés másik célja, hogy bevonja az egyházakat abba a munkába, melyet a rendőrség a lakosság komfortérzetének és biztonságának erősítése érdekében végez. Az összefogás egyik lehetséges területeként Lukács János a tanyavilágban élő, idős, elesett emberek megszólítását említette. Az egyházak képviselői a szertartások során felhívhatják a lakosság figyelmét arra, miként vehetik igénybe a rendőrség segítségét. A rendőrség emellett rendelkezésre álló erőivel még inkább törekszik a templomok, liturgikus helyek megóvására, a temetők környékének biztosítására - közölte a főkapitány. Lukács János elmondta azt is, hogy miként más kezdeményezéseknél, az egyházakkal létrejött megállapodás esetében is a Dél-hesseni Rendőr-főkapitányság gyakorlata szolgált mintául. Németországban évtizedek óta - Bajorországban 1920-tól - működik a rendőrségi lelkisegély-szolgálat. M MTI Akik a kánok földjén jártak ► Nagy érdeklődéssel várta a mintegy huszonöt fős hallgatóság november 15-én az Evangélikus Külmissziói Egyesület őszi estjére előadóként meghívott Hajgato házaspár élménybeszámolóját. Az Üllői úti országos iroda tanácstermébe három pici gyermekével érkezett fiatal házaspár eleven, zenével, képekkel, eredeti ruhadarabokkal színesített előadását méltán övezte rendkívüli figyelem. A zenetanár Zoltán és a konduktor Noémi felváltva mesélt Mongóliáról, az egzotikus, távoli országról, a mongol népről, a mindennapokról, a vidéki élet nehézségeiről, az európai ember számára nehezen megszokható komfortnélküliségről, a jurtákról, a mongóliai vallási helyzetről, nem utolsósorban pedig az eddigi evangélizációs próbálkozásokról. A rendezvény közös imával és énekléssel kezdődött, majd egy tízperces, pergő ritmusú számítógépes diavetítést láthattak az egybegyűltek Móron városáról, a mongol családok hétköznapjairól, a jurta belsejéről, a félsivatagos pusztákról, a nemritkán mínusz negyvenfokos belső-ázsiai télről. A szebbnél szebb képek megtekintése közben a magyar fülnek furcsa, érdekes mongol nyelven elhangzott dalok voltak hallhatók. A képes „előétel” után jött az igazi főfogás: Noémi és Zoltán kiutazásuk és ott-tartózkodásuk történetét osztotta meg a hallgatósággal. Egy ismeretségi körükbe tartozó lelkész személyes példáján keresztül találkoztak a mongóliai missziós munka lehetőségével. Később kiderült, hogy rájuk vár az elkezdett munka folytatása. Ekkor még nem tudták, hogy a kiutazásukkal kapcsolatosan felmerülő gondok hogyan oldódnak meg, az isteni gondviselés eredményeként azonban minden nehézség elhárult, és belekezdhettek életük nagy kalandjába a hazánknál tizenhatszor nagyobb területű, számukra addig szinte ismeretlen távoli országban. A közönség betekintést nyerhetett a mai Mongólia életébe, szokásaiba, hallhatott a társadalmi feszültségekről, az oktatás, a kultúra helyzetéről. Az előadók rávilágítottak arra, hogy miért virágzik az alkoholizmus, miért eszik a mongol ember folyamatosan cukrot és faggyút. Azt is érthetően elmagyarázták, miért épít az itt élő európai ember jurta helyett könnyűszerkezetes házat és hetente tölthető víztartályt. A hallgatók beleképzelhették magukat egy olyan világba, ahol a kényelmet az áram megléte jelenti, ahol nincs vezetékes víz, gáz, csatorna, internet, ahol nem létfontosságú a közoktatás, a tanulás, és egészségügyi ellátásról is csak nyomokban beszélhetünk. Az előadás végén az egybegyűltek kérdezhettek az előadóktól. A válaszok - egyebek mellett - kitértek az ország vallási helyzetére is. A közel hárommilliós ország fő vallásai a buddhizmus és a sámánizmus. Mellettük jelen van a kereszténység is, aránya azonban az összlakosságon belül kevesebb mint egy százalék. Az országban elméletileg szabad a vallásgyakorlás, de ez helyenként csak részleteiben valósulhat meg. A külföldi missziók próbálkoznak új dolgok bevezetésével: például igyekeznek meghonosítani a kertészkedést, a zöldségtermesztést és -fogyasztást, valamint új munkahelyteremtő beruházásokat is igyekeznek megvalósítani, csökkentve a möröniek között magas munkanélküliséget, segítve megélhetésüket. Ottlétük alatt számukra a legnagyobb problémát - mondták el az előadók - az étkezéssel kapcsolatos nehézségek, az orvosi ellátás hiánya, a mongol nyelv tanulása és használata, valamint a helyi lakosok kényelmes, néhol nemtörődöm hozzáállása és „időtlenségük” jelentette. Szintén jelentős gond a gyermekek iskoláztatása, vizsgáztatása is. Elszigeteltségükre, magárahagyatottságukra egy nagyon is jellemző adat: hosszas számolgatás után öt, Mongóliában élő magyart tudtak megnevezni, akikkel egy év alatt találkozhattak. A fiatal házaspár három gyermekével mindezek ellenére visszavágyik a mongol pusztákra, saját kezükkel épített házukba. Terveik szerint júliustól újabb egy évet töltenek el a möröni gyülekezetben, folytatva zenetanári, konduktori munkájukat, közben tovább terjesztve az evangéliumot a kánok kései utódai között. Az est végén a közösség imádsága a Hajgato családért, nehézségeik leküzdéséért, a mongol nép megsegítéséért szólt. Az imák után a közös ének a mongol puszták felé szállt. A résztvevők valamennyien élményekkel és új ismeretekkel gazdagodva térhettek haza a jól sikerült, közel másfél órás előadás után, természetesen várva a folytatást a szimpatikus, elszánt, missziós munkáját elhívatásként végző velencei házaspártól. És persze sokan levonták az est tanulságát: mennyire nehéz az egymástól oly távol álló kultúrák találkozása és közeledése egymás felé - Krisztusban mégis lehetséges. ■ Petrik István
