Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-12-05 / 49. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2010. december 5. 3 Új fejezet az egyházvezetésben ► Az idei esztendő utolsó zsinati ülésszakát tartotta egyházunk az elmúlt hét péntekén Budapesten, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében. Az ülésszak méltán volt ünnepi alkalomnak is nevezhető, hiszen november 26-án került sor a Magyarországi Evangélikus Egyház új elnökpüspökének megválasztására és beiktatására. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület lelkészi vezetője, Ittzés János eddigi elnök-püspök már korábban bejelentette, hogy - 2011 júniusában aktuálissá váló nyugdíjazása miatt - a mostani ülésszakon átadja elnök-püspöki megbízatását. Október elsejei bejelentését követően az országos jelölőbizottság rendkívüli választási eljárást kezdeményezett a megüresedő tisztségre. Az új elnök-püspök személyére egyházunk tizenhét egyházmegyéje közül kilencből érkezett ajánlás. Az ajánlottak közül csak a Déli Egyházkerület - többségi ajánlást kapott - püspöke vállalta az elnök-püspöki jelölést. A testület a választási ciklus végéig - titkos szavazással; 39 igen, 3 nem és 1 tartózkodás mellett - Gáncs Pétert meg is választotta egyházunk elnök-püspökévé. Az „évzáró” zsinaton egyéb választásokra is sor került. Az országos bíróság nem lelkészi jegyzőjévé választották Hámoriné Bállá Máriát és Ruffhé ár. Lázár Mariannt. (Eredetileg a Szolidaritási Alap vezetőségének két tagját is most tervezte megválasztani a grémium, ám erre a választásra nem került sor.) Foglalkozott a zsinat magával a Szolidaritási Alapról szóló, nagy hullámokat verő törvénnyel is, amelynek hatálybalépését már többször elhalasztották. Muntag András, a zsinat nem lelkészi elnöke előterjesztésében újabb egy év halasztást javasolt. Indoklásként elmondta, hogy az országos presbitérium és a zsinat két-két tagja, illetve az országos iroda gazdasági és pénzügyi osztálya vezetőjének részvételével létrehoztak egy olyan szakértői bizottságot, amely vállalta, hogy áttekinti a vitás kérdéseket, és felülvizsgálja a gyülekezettámogatási rendszert. így - reménység szerint - olyan megoldást fognak kidolgozni, amely minden érintett számára elfogadható lesz. A munka előrehaladott állapotban van, már csak néhány részletkérdés vár tisztázásra. A bizottság úgy véli, hogy az elkészült törvénytervezetet a zsinat májusban esedékes ülésszakán tűzheti napirendjére. A készülő törvényjavaslatot először az esperesek vitatják majd meg. Az esperesi kar e célból január elején tart rendkívüli ülést, ezután pedig az esperesek a lelkészgyűléseken (LMK) tájékoztatják a lelkészeket. Ezen túlmenően a bizottság tagjai maguk is folyamatos tájékoztatást ígértek a szolidaritási törvény formálódásáról. Muntag András előterjesztését követően a zsinat tagjai - bízva abban, hogy nem ok nélkül teszik - úgy döntöttek, hogy a szolidaritási törvény 2012. január 1. napján lép hatályba. A zsinati küldöttek még lefolytatták az egyház számvevőszéki és belső ellenőrzési munkájának átalakításáról rendelkező törvényjavaslat általános vitáját, majd zárt ülésen tárgyaltak meg néhány, a tényfeltáró bizottság tevékenységével kapcsolatban felvetődött kérdést, végül a testület a lelkészek válását vizsgáló etikai bizottság jelentésének meghallgatásával fejezte be idei munkáját. ■ Kiss Miklós ELNÖK-PÜSPÖKI BEKÖSZÖNTŐ NYILATKOZAT 0 „Intonáció” Amikor megköszönöm a jelölésekben és szavazatokban megnyilvánuló bizalmat, a bibliaolvasó Útmutató mai igéjében keresek tiszta alaphangot induló elnök-püspöki szolgálatomhoz: „...a bizalom erőt adna nektek!” (Ézs 30,15) Bizalmat kaptam, és ez a bizalom erőt ad. A kapott bizalmat szeretném megosztani, viszonozni, továbbadni bizalomhiányban szenvedő egyházunkban és világunkban. A hatéves választási ciklus utolsó harmadára kapott megbízatás jelentőségét nem szeretném sem túlbecsülni, sem pedig aláértékelni. Elnök-püspöki szolgálatomat első renden moderátori feladatnak tekintem. Küldetésemet abban látom, hogy segítsem a különböző konstruktív egyházi erők, közösségek összehangolását és együttműködését. Kívánatos, hogy döntéseink a lehető legszélesebb konszenzus gyümölcseként szülessenek. Csak ilyen módon gyógyulhatunk az általános bizalmi válság közösségromboló betegségéből. Remélem, a 2012-ben esedékes általános tisztújításig néhány fontos területen sikerül közösen előbbre lépnünk egyházunkban. Szeretném elősegíteni az őszinte kommunikációt egyházi életünk minden területén. Ez előfeltétele a kölcsönös bizalom megszületésének és erősödésének az egyházkormányzati testületek (nem „hatalmi ágak”!), zsinat, országos elnökség, országos presbitérium, püspöki tanács között éppúgy, mint a különböző egyházszervezeti szintek, országos egyház, egyházkerületek, egyházmegyék, egyházközségek kapcsolatában. Fontos a lelkészi és nem lelkészi vezetők harmonikus együttműködésének segítése, ami természetesen nem jelenthet mindig feszültségmentes kooperációt. Meggyőződésem, hogy bölcs egyházkormányzati döntések csak komoly teológiai megfontolások nyomán születhetnek. A teológia az egyház tudománya. Iránytűje nélkül az egyház hajója csak sodródik, kiszolgáltatva az éppen aktuális széljárásnak... Döntő, hogy az egyházi szolgálat prioritásait ne külső erők szabják meg, hanem felülről kapott bölcsesség vezessen minket. Néhány sürgető feladatot szeretnék kiemelni: Halasztást nem tűrő prioritás egyházunkban a lelkészek hivatásgondozása, a minőségi továbbképzés, a szakszerű lelkigondozás, valamint családbarát rekreáció szervezett biztosítása a hűséges munkában elfáradt/megfáradt szolgatársaink számára. Ugyancsak fontos a nem lelkészi munkatársak, presbiterek megkezdett képzésének kiszélesítése és elmélyítése. Kívánatos, hogy a következő hatéves ciklusra a már ilyen módon is felkészített szolgatársak kapjanak bizalmat. A „humán erőforrásnak” ez a fokozott megbecsülése előfeltétele annak, hogy a döntő többségében jól működő és fejlődő intézményhálózatunk mellett a gyülekezeteinkben folyó közösségépítés is felszálló ágba kerüljön. Hiszem, hogy a krisztusi értékekben gazdag, missziói lelkületű, azaz sokszínű, nyitott és befogadó egyháznak, gyülekezetnek van jövője, ahol minden nemzedék otthonra, közösségre találhat. Ebben a remélt jóízű csapatjátékban bizalommal kérem elnöktársamnak, püspök és felügyelő testvéreimnek, a zsinat és az országos egyház vezetőinek, valamint összes munkatársamnak a segítségét, továbbá egyházunk népének imádkozó támogatását. Isten áldása kísérje közös szolgálatunkat! Erős vár a mi Istenünk! Budapest, 2010. november 26. ■ Gáncs Péter Névtelen levelek és hiteles információk Két - egymással semmiféle kapcsolatban nem lévő - témát említek itt következő írásomban. Időszerűségük miatt mégis helyük van egymás mellett is ebben a cikkben, pár hét múlva ugyanis már elvesztenék frissességüket. Remélem, a kedves Olvasó is belátja, hogy a szó igazi értelmében közügyeinkről van szó. * * # Bizony igaz, hogy az elsővel kapcsolatban már közel tíz évvel ezelőtt kellett volna először megszólalnom, de legalább a 2006 elején indult Égtájoló rovat valamelyik első írásában szóba kellett volna hoznom. Valahogy mindeddig elmaradt. Hogy most mégis előveszem, annak azon kívül, hogy jobb későn, mint soha pótolni a mulasztásokat, az is az oka, hogy a pár nappal ezelőtt érkezett két levél miatt ismét aktuális a téma. Bizonyos névtelen levelekről van szó! Püspöki szolgálatom első éveiben többször is volt részem ilyen anonim üzenetekben, aztán hosszabb ideig megritkultak az így érkezett bejelentések, most pár nap alatt ismét itt ez a kettő! Kezdettől fogva az volt az álláspontom, hogy bármi álljon is egyegy ilyen üzenetben, ha az írója nem vállalja a nevét, akkor nem tudok, de nem is akarok a tudomásomra hozott információval bármit is kezdeni. Még akkor sem, ha az így érkező hírek nem tűnnek eleve koholmányoknak. Ugyanakkor a névvel vállalt híreknek mindig utánanéztem, és ha szükségesnek bizonyult, vizsgálatot is kezdeményeztem. Most - hetilapunk nyilvánosságát felhasználva - üzenni szeretnék azoknak a hittestvéreimnek, akiktől az említett két levél érkezett: Ha azt akarják, hogy bejelentésük nyomán illetékes püspökként bármilyen lépést is tegyek, akkor bizony vállalniuk kell arcukat, nevüket! Akár egyik diakóniai intézményünk működésével kapcsolatos a panasz, akár valamelyik lelkészünk feltételezett ügynökmúltját akarják „jóakaratúan” a püspök tudomására hozni. Testvéreim! Ez így nem lehetséges! Ha azonban az egyházszeretet és a közösségünkért érzett felelősség, nem pedig a személyeskedő, alaptalan gyanúsítás és vádaskodás adta kezükbe a tollat, akkor vállalniuk kell nevükkel is észrevételeiket, véleményüket! Azt kérheti a panaszt tévő, hogy a püspök vagy más egyházi felettes ne hozza nyilvánosságra, hanem tartsa titokban a nevét. Gondolom, hogy püspök és esperes testvéreim is teljesítenék a diszkrécióra vonatkozó nyomatékos kérést, mint ahogy magam is jártam már el ilyen módon. Persze az lenne az igazi, ha minden hivatalos bejelentés, panasztétel csak akkor születne meg, ha előtte végigjártuk az út első lépéseit is, amelyeket Jézus Krisztus Urunk jelöl ki egyháza számára: ,JHa vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú ÉGTÁJOLÓ szava erősítsen meg minden vallomást’.’ (Mt 18,15-16) És csak ez után következne az, amivel mi oly gyakran kezdeni szoktuk... # * ft A másik témáról írni nem esik nehezemre. Sőt különösen is kívánatosnak látom, hogy tisztázzak néhány kérdést, mert október í-je óta időnként azt tapasztaltam, hogy az aznap tartott zsinati ülésszakon bejelentett szándékaimat itt-ott mintha félreértették volna. Vagy ami még rosszabbnak tűnt, néha az volt az érzésem, hogy az elmondott indokok mögött hátsó szándékot vagy ki nem mondott - és valójában nem is létező - összefüggéseket kerestek. Mi is történt október í-jén? Felszólalásomban bejelentettem, hogy a zsinat 2010. november 26-ára tervezett ülésszakával lemondok egyházunk elnök-püspöki tisztségéről. A szándékomat, illetve döntésemet indokolva két fő okot tártam a zsinat, majd a november 13-án Győrött tartott egyházkerületi közgyűlésünk elé is. Egyházkerületünk, de talán egész egyházunk közvéleménye előtt is tudott volt már, hogy 2011 júniusában elérem a törvényeink által kijelölt nyugdíjkorhatár lehetséges legkésőbbi időpontját. A jövő év derekán a 65 éves kor után lehetséges két éves hosszabbítás is letelik, amellyel egyházkerületi közgyűlésünk javaslatára magam is éltem. Hogy miért nem vártam meg elnök-püspökként tényleges nyugdíjba menetelemet? Egyszerűen azért, mert nem tartottam volna korrektnek sem egyházunk, sem az akkor még nem ismert utódom, de a kormányzati tárgyalópartnerek szempontjából sem, ha elnök-püspökként én képviselem egyházunkat a vártnál ugyan későbben, de lassanlassan mégis csak egyre intenzívebbé váló megbeszéléseken, tárgyalásokon. Ez óhatatlanul azt jelentette volna, hogy én leszek az újrainduló vagy éppen most kiépülő kapcsolatokban a püspöki tanács részéről a kulcsszemély. így annak, aki jó fél év múlva szükségképpen átveszi majd az elnök-püspöki feladat stafétabotját, a már beindult, esetleg intenzívvé váló folyamatokba kellett volna bekapcsolódnia. S akkor a szolgálat átadás-átvételhez kapcsolódó információátadás ellenére a személyes kapcsolatoknak, a tárgyalási témák belső ismeretének hiánya nehezebb helyzetbe hozta volna utódomat. Úgy vélem, ezt nem kell bővebben magyaráznom. A döntésemet motiváló másik tényező is a közelgő nyugdíjba vonulásommal függ össze. Szeretném úgy lezárni püspöki szolgálatomat szeretett Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületünkben, hogy a tavasszal megválasztandó - és egyházkerületi közgyűlésünk döntése értelmében 2011. június 25-én a győri Öregtemplomban beiktatandó - utódomnak ne kelljen az elkerülhetetlennél több folyó üggyel kezdenie szolgálatát. Persze tudom, hogy egy élő közösség életében soha nincsenek olyan pontok, ahol ne lennének éppen elintézendő ügyek, megoldandó feladatok; mégis a lehető legkevesebbet szeretnék az új dunántúli püspökre hagyni. S e tervem megvalósítását is sokkal nehezebbé vagy tán éppen lehetetlenné tette volna, ha nyugdíjba menetelem napjáig „ragaszkodom” az elnök-püspöki feladatokhoz is. Erről van tehát szó. S amikor most tiszta vizet öntöttem a pohárba, kérem egyházkerületünk gyülekezeteit, de egész egyházunk népét is, imádkozzunk azért, hogy a kerületben elindult püspökjelölési és -választási folyamat ékesen és jó rendben történjék, és a végeredményen is megnyugodjék Isten áldása! Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
