Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-11-28 / 48. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2010. november 28. » 15 Tippek karácsonyi vásárláshoz: kézügyesség nélkül, olcsóbban ► Az internet a gép előtt sokat ülőknek és a néha-néha böngésző felhasználóknak is segíthet, ha vásárlásról vagy vásárlás előtti tájékozódásról van szó. Nehéz - és talán nem is érdemes - vitatni azt az álláspontot, hogy a legszebb (karácsonyi) ajándék a saját kézzel készített meglepetés. Vannak azonban olyan emberek, akiknek mindössze annyi kézügyességük van, mint amennyi a cikk szerzőjének (vagyis inkább nincs, mint van). Ilyenkor jön az ötletelés, majd az ajándékboltok rítusszerű körbejárása, végül a „szép, szép, de mégis mi kerül ezen ennyibe?” kérdés. Persze csak suttogva, egymás közt, nehogy az eladó meghallja. És egy pillanatra sem anyagiasságból, egyszerűen csak szeretnénk minél többeknek minél kellemesebb meglepetést szerezni az ajándékokra szánható keretből. Ilyenkor (is) jól jön a net, például az ebay.com címen elérhető világáruháza. (Az oldalnak .hu-s változata is létezik, de nem véletlenül ajánlom a .com-os verziót.) Az eBay lényege: ajándékok félpénzért Ha röviden össze szeretném foglalni az eBay lényegét, akkor azt kell írnom: itt megtalálunk mindent, amit a városi ajándékboltban is, csak éppen harmad-tizedáron. A vásárláshoz csupán az angol nyelv középszintű ismeretére, illetve egy biztonságos fizetésre szolgáló PayPal-fiókra van szükségünk. (Ez utóbbihoz a keretben található EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence linken kapunk segítséget.) Az angolnyelv-tudás egyrészt a vásárlási folyamat lebonyolításához sem árt, másrészt már a legelején fontos, hiszen a kigondolt ajándékokra angol szavakkal tudunk keresni. A narancshámozótói a laptopos táskán át egészen a néhány dolláros óráig és a gumimatracig (majdnem) mindent megtalálunk. A keresés után kattintsunk a „Buy it now” fülre, így csak azokat a termékeket fogjuk látni, amelyeket licitálás nélkül, rögtön megrendelhetünk. Ha a jobbra lévő „Sort by” legördülő menüben a „Price + Shipping: lowest first” opciót is kiválasztjuk, majd beállítjuk, hogy „Hungary”, akkor a rendszer ár szerint teszi sorba a keresési találatokat. Ilyenkor lepődik meg igazán az ember, hogy (szállítási költséggel együtt) 2-10 dollárért (körülbelül 400-2000 forint) már micsoda jó dolgokat lehet kapni. Mire figyeljünk? Az eBayről viszonylag kis méretű terméket érdemes rendelni, hiszen minél kisebb az áru, annál alacsonyabb lesz a szállítási költség. (Erről egyébként a termékek adatlapján, az ár alatt lévő „Shipping” sorban találhatunk információt.) A szállítás néhány esetben díjmentes, sok esetben pedig 1-2-3 dollárt kell pluszban kifizetni. Vásárlás előtt - saját érdekünkben - mindig ellenőrizzük a jobb fölső, „Seller info” feliratú dobozban lévő százalékos adatot. Leginkább akkor érezhetjük a megrendelt árut (illetve magunkat) biztonságban, ha a termék eladója legalább 99,5 százalékos pozitív értékeléssel büszkélkedhet - ekkor ugyanis szinte biztos, hogy az adatlapon láthatóval megegyező terméket kapunk. A válogatás után nincs is más dolgunk, mint PayPal-fiókunk útján kifizetni a megrendelt árut, majd várni, úgy két-három hétig. Rendszerint ugyanis ennyi idő alatt érkezik meg az áru, így aki karácsonyi meglepetéseket szeretne ilyen úton beszerezni, az jobb, ha siet. A garanciáról Az eBay-ről rendelve ne nagyon gondolkozzunk garanciában. Bár elviekben és gyakorlatilag is működik a dolog, az áru visszaszállítási költségét rendszerint a vásárlónak kell állnia - és többnyire nem éri meg ezzel bajlódni egy 2-3 dolláros tételre eső 20-25 dolláros díj esetében. Miben segíthet még az internet? Aki nem szeretne sem internetről, sem külföldről vásárolni, annak is jó szolgálatot tehet a net. Az ár-összehasonlító oldalak segítségével hamar kiderül, hogy hol vehetünk meg legolcsóbban egy-egy terméket. A legnépszerűbb magyar oldalak között található az olcsobbat.hu, az arukereso.hu és az argep.hu című lap. Az árak mellett megtaláljuk a termék leírását is, amelyben bizonyos szempontok szerint természetesen keresni is tudunk. ■ Balogh Csaba SZERETETVENDÉGSÉGRE Sütőtökös-zabpelyhes keksz Hozzávalók: 25 dkg margarin, 25 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 tojás, 40 dkg sült sütőtök húsa, 40 dkg liszt, 15 dkg zabpehely, 2 teáskanál szódabikarbóna, 1 csipet só, 2 teáskanálfahéj, 10 dkg csokoládé, 5 dkg mazsola, 10 dkg dió. Elkészítés: Keverjük habosra a margarint, adjuk hozzá a cukrot, a vaníliás cukrot, majd a tojást és a tököt is. Egy másik edényben keverjük össze a lisztet, a zabpelyhet, a szódabikarbónát, a sót, a fahéjat, a darabokra vágott csokoládét és diót, valamint a mazsolát. Adagonként adjuk a tökös masszához, majd keverjük alaposan össze. Sütőpapírral bélelt sütőlapra - evőkanál segítségével - diónyi halmokat tegyünk a tésztából. Előmelegített sütőben 150 fokon süssük 20-25 percig. HÍREK, HIRDETÉSEK Orgonazenés áhítat lesz a Deák téri evangélikus templomban november 28-án, este 6 órai kezdettel. Műsoron: adventi orgonamuzsika, J. S. Bach, G. Muffat és Aí. Reger művei. Közreműködik Nagy László Adrián. A belépés díjtalan. A pestszentlőrinci evangélikus gyülekezet Lőrinci Érdeklődők Teaháza (LÉT) szeretettel hív minden érdeklődőt adventi alkalmára november 30-án, kedden 18 órára, ahol vendégünk Novotny Zoltán sportújságíró, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke lesz. Az alkalomhoz kapcsolódva a Luther Kiadó kedvezményes adventi vásárt tart. Helyszín: evangélikus templom, 1183 Budapest, Kossuth tér 3. Megközelíthető az Üllői úton vagy az 50-es villamossal. HIRDETÉS_________________________________ Az Erős Vár Alapítvány a Kispesti Evangélikus Gyülekezetért ezúton köszöni meg a 2009. évi személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlásából származó 244 533 forintot. Ezt az összeget a kispesti evangélikus gyülekezet hitéletének fellendítésére, illetve az ahhoz kapcsolódó beruházásokra fordította. APRÓHIRDETÉS Templomok, templomtornyok felújítása, villámvédelem kiépítése. 26 év referenciával. Bede László, 30/943-5089. Segítség a biztonságos internetes fizetéshez használható PayPal-regisztrációhoz, illetve a rendszer használatához: http://bigyoshop.hu/paypal_faq/ Jobb velük a világ Ha a történelmi egyházaknak nem is nagyon sikerül igazi tömegrendezvényekre mozgósítani híveiket, két - egyházakhoz lazábban kötődő - keresztény szerveződésnek annál inkább. Legutóbb az Ez az a nap! szervezőcsapatának hívására telt meg a Papp László Budapest Sportaréna (lásd EvÉlet 2010/46. szám), múlt vasárnap pedig a Nem Adom Fel Alapítvány invitálta ugyanoda az érdeklődőket. Igaz, november 22-én nem csupán a 2007-ben - fogyatékkal élő muzsikusokból - „verbuválódott” Nemadomfel! együttes fellépése vonzott telt házat a főváros legnagyobb koncertcsarnokába. Mellettük, illetve velük együtt muzsikált a Magyarország méltán legjobbjának tartott Csík zenekar, a Kossuth-díjas Lovasi András nevével fémjelzett Kiscsillag együttes, a Kiss Tibor „frontembereké" Quimby, valamint Ferenczi György és a Rackajam. (A „Pici” néven ismert Presser Gábor nagyságát jelzi, hogy úgy adta a nevét a 18 órától 23 óráig tartó koncerthez, hogy mindössze három szám erejéig volt - lényegében mindvégig háttérben maradva - a színpadon.) A korábbi két koncerthez hasonlóan az idei is szigorúan jótékonysági célokat szolgált. Idén egy olyan, úgynevezett „passzív ház” létrehozása érdekében szervezték meg a jobb velünk a világ! rendezvénysorozatot, amely környezetvédelmi technológiákat felhasználva nyújthat referenciaértékű lakóotthont - sérült emberek számára. Aligha véletlen, hogy a központi rendezvény felett három volt köztársasági elnök és elnökfeleség vállalt védnökséget, fővédnöke pedig a jelenlegi államfő hitvese - Makray Katalin -, illetve a koncertet megnyitó Schmitt Pál köztársasági elnök volt. ■ Pintér Dorottya felvétele „Melyik Szélrózsán is találkoztunk?” A hónap könyve - novemberben a Luther Kiadótól 30% kedvezménnyel Szabó Lajos (szerk.): Bölcs szív - 50+ meditáció és imádság Vásárolja meg a hónap könyvét kedvezményesen! Eredeti ára: 990 forint. http://bolt.lutheran.hu/ • E-mail: kiado@lutheran.hu ♦ Fax: 1/486-1229 ♦ 1085 Budapest, Üllői út 24. Magyarország legelső egyházi könnyűzenei csoportja, a Hermons együttes indulása 45 éves jubileumának emlékünnepségére szeretettel hívunk minden érdeklődőt! Helyszín: pesterzsébeti evangélikus templom (1204 Budapest, Ady E. u. 89.). Időpont: december 12., 15 óra. 42 éves, 175/90, egyedülálló, vallásos férfi keres korban hozzáillő, megértő házastársat. Fényképes leveleket várok „Karácsonyi találkozás” jeligére a szerkesztőségbe. ^Vangeiikus.hu FOTÓ: SINKÁNÉ ZOMBORY KATALIN