Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-11-28 / 48. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2010. november 28. *■ 3 Id. Tessedik Sámuel alakját idézték fel !► Folytatás az 1. oldalról Tessedik ráadásul nemcsak szülőhelyén, hanem a jénai egyetemen is tanulmányozta Comenius hitelveit, amelyek hatása műveiben is tetten érhető. Ondrej Risian kiemelte, hogy Tessedik - Csabára érkezése után - bevezette az iskolai rendtartást, mely útmutatást jelentett a gyerekek szüleinek is. „Tessedik Sámuel élete meglehetősen rövid volt. Olyan volt, mint a két végén égetett gyertya, amellyel minél több fényt szeretett volna kibocsátani" - fogalmazott az előadó, aki a Rómaiakhoz írt levél 12. fejezetének szavaival érzékeltette a legendás lelkész által hozott áldozatot: „...okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek..” A Tessedik-évfordulóra szervezett ünnepi ülésen a helyi evangélikus gyülekezet levéltárosa arról beszélt, hogy Tessedik érkezésekor Csabán négyszáz házban ötszázötven lutheránus család élt, számuk nem érte el a háromezer főt. Kovács Pál nyugalmazott lelkész idézte Haán Lajos helytörténészt, aki azt írta a korabeli csabai népről, hogy olyan volt, mint a forrásban lévő must. „Úgy építettek templomot, hogy nem volt államsegély, sem uniós pályázati lehetőség” - mutatott rá az előadó. És mivel az állami közigazgatás még kiépülőben volt, lényegében a lelkész volt az egyetlen elismert szellemi vezető a településen. (Tessedik Sámuel - hét év szolgálattal a háta mögött - a tizenhat éven át Békéscsabán igét hirdető Burián Sámuelt váltotta a gyülekezet élén.) Kovács Pál kitért Tessedik tanítói munkásságára is. A keresztény emberhez méltó viselkedésről készített írásos anyagában foglalkozott például azzal, hogy a gyermekek szülei kiket kérjenek fel keresztszülőnek, milyen lelkülettel járuljanak a hívek az úrvacsorához, hogyan készüljenek fel a jegyesek a házasságra, és milyen magatartást tanúsítsanak a gyülekezet tagjai az istentiszteletek alatt. Tessedik óvta híveit a részegeskedéstől, a bolondos farsangolástól, sőt - pogány gyökerei miatt - még a húsvéti locsolkodástól is. Lelkésztársait felszólította, hogy rendszeresen látogassák meg a pásztorolt családokat, a vizitációk alkalmával pedig részletesen kérdezzék ki a családfőket lelki életükről. Tessedik keményen büntette az eltévelyedetteket: nem volt ritka a csabai templom mellett a kalodába zárás, sőt a korbácsolás sem. „Nem mindenben volt tapintatos, de a kemény kézre is szükség volt” - összegezte Kovács Pál lelkészelődje szellemi hagyatékát. A levéltáros vázlatosan ismertette a békéscsabai Kistemplom építésének történetét. Az alapokat 1745 áprilisában Tessedik kiváló érdekérvényesítő képességének köszönhetően kezdhették el kiásni. A csabaiak később templomépítő papjukat az istenházában helyezték örök nyugalomra, ma is ott nyugszik, valahol a középső karzat alatt. A szimpózium végén Cserei Pál emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltást követően a két evangélikus templom rajzából készítették el a város hivatalos lógóját. „A két templom nem csupán épület. A »csabaiság« több annál: hit, életmód, szellemiség. Azt jelképezi, hogy az emberek együtt építették fel városukat” - fogalmazott a városvédők elnöke. Az ülés után a városháza földszinti árkádjainál D. dr. Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök két nyelven áldotta meg az idősebb Tessedik Sámuel emlékére leleplezett márványtáblát. A városháza udvarán az ünneplők a „csabai Erős vádként is ismert, Isten nékem erőm, bizodalmám kezdetű ének szlovák fordításának eléneklésével zárták a napot. Vasárnap Harmati Béla püspök a Tessedik templomában megtartott ünnepi istentiszteleten hirdette az igét. ■ -ó -ő -A Megint működik a toronyóra Sárszentlőrincen Őrzik hajdani lelkészük emlékét Hálaadó istentisztelet keretében emlékezett november 21-én a helyi gyülekezet és a népes család - hat gyermek, kilenc unoka, kilenc dédunoka - a száz éve született Schád Ottó lelkészre, aki huszonkét évig. (1979- ben bekövetkezett haláláig) szolgált a siófoki evangélikusok között. Az istentiszteleten dr. Fabiny Tamás püspök - egykor maga is siófoki lelkész - hirdette az igét Lk 12,35 alapján. A püspök példaként szólt Schád Ottóról, aki hűséggel járta a rábízott szórványokat, s ezáltal Krisztus „kötényes” - mindig szolgálatra kész - tanítványává vált. Lampért Gábor gyülekezeti lelkész Schád Ottó önéletrajzát és Jakus Ottó nekrológját olvasta fel: „Fiatalokat megszégyenítő hűséggel gondozta nyáját, a nagy szórványgyülekezet tagjait. Híveit személyesen ismerte. Szinte házszám szerint tudta a hetven kilométeres körzetben szétszórt híveiről, ki hol lakik.” Az egykoron szerény körülmények között szolgáló lelkész utódai és a gyülekezet ma már a Makovecz Imre által tervezett templomban ünnepelhettek, megtapasztalva, hogy Isten nemzedékeken át megáldja a neki hűséggel szolgálók munkáját. ■ Horváth-Hegyi Áron felvétele A felújítás a napokban megtörtént. Új számlapot, óraszerkezetet kapott a torony. Az óra a két kisebb harangon üti a negyedeket, a legnagyobbon az egészet. Cseng-bong a falu, a negyedóránként megszólaló óraütések által élet költözött a toronyba. Nagyon sokan kifejezték örömüket, nekem is melengeti a szívem a harangszó. Nem is képzeltem, hogy ilyen sok örömöt adhat a működő toronyóra. Köszönjük ezt az örömöt Istenünknek, dr. Kéry Lajos testvérünknek és az órát elkészítő Konkoly Józsefnek és munkatársainak. Toronyóra már van. Most már hiszem, hogy minden lehetséges, feljebb, mint elképzeljük. ■ Karl Jánosné Csepregi Erzsébet Gyerekkoromban sokszor mentünk fel a templomtoronyba megcsodálni a harangokat, a toronyórát vagy föntről figyelni a falu életét. Nem emlékszem, hogy naponta vagy hetente húzta-e föl a harangozó az óraszerkezetet, azt sem tudom felidézni, hogy volt-e a toronyórának hangja, de abban a világban, amikor nem mindenki karján volt még karóra, és nem ismertük a mobiltelefont, jó volt felpillantani a falu közepén magasba nyúló templomtorony órájára s leolvasni onnan az idő múlását. De az öreg óraszerkezet egyre romlott, és egyszer csak javíthatatlanná vált. Ez év őszén kezdődött meg templomunk teljes külső felújítása. Megjavítjuk-e a toronyórát? - kérdezték sokan újra és újra, kifejezve vágyukat, hogy milyen jó lenne, ha a szerkezet - mintegy fél évszázados állás, hallgatás után - újra működhetne. Alig győztem ésszerű magyarázatokat adni, mondván, manapság már nem olyan fontos a toronyóra, és elmondtam azt is, hogy mi a helyzet a nyújtózkodással és a takaróval. Egy szép augusztusi délelőtt megszólalt a telefonom. „Tervezik-e felújítani a toronyórát?” -kérdezte dr. Kéry Lajos sárszentlőrinci gyökerű, Budapesten élő hittestvérünk, aki két évvel ezelőtt újraöntette a második világháború alatt elvitt harangunkat. „Nem” - hangzott tömör válaszom. „Akkor én felújíttatom” - mondta. Új egyházi év - új szemüveg A bibliaolvasó Útmutató segítségével igazgyöngyökre találhatunk. Ezt a meglepetést élhettem át, amikor a közelmúltban, éppen Márton napján, rácsodálkoztam a „Losungra” az ószövetségi igeversre: „Nefélj, termőföld! Vigadj és örülj, mert az Úr nagy tetteket vitt véghez’.’ (Jóéi 2,21) Az új egyházi esztendő küszöbén éppen erre az isteni látásra, szemüvegre lenne szükségünk, hogy újra termőföldet fedezzünk fel egymásban, a reánk bízottakban, gyülekezeteinkben, egyházunkban, környező világunkban. Valljuk meg őszintén - elvégre advent bűnbánati időszak -, hogy igencsak szükségünk van erre az új látásra segítő isteni szemüvegre, hiszen többnyire csak sziklás, tövises talajként tekintünk egymásra. Ezt a borúlátó szemléletet látszanak alátámasztani a lehangoló statisztikai, népmozgalmi adatok is, amelyekkel ilyenkor, az év vége felé kényszerülünk szembesülni. Úgy tűnik, hiába minden erőfeszítés, szorgos magvetés. Hiába keresztelünk, konfirmálunk, hitoktatunk - a legtöbb gyülekezetben csak fogyunk és fogyunk. Nincs növekedés, nincs gyümölcstermés. A szüret, az aratás öröme alig ismert, ritka ajándék. De az induló advent, az újrakezdés esélye friss reménységgel tölthet el minket. Valójában nem mi kezdünk újat, hanem arra építhetünk, aki „nagy tetteket vitt véghez”. Ő teheti termőfölddé a szikes, kemény talajt is. Hogyan? Úgy, hogy válaszol az ősi adventi gregorián ének, a Rorate könyörgésére: „Harmatozzatok, egek, onnan felülről..” A talán jónak minősíthető, kő- és tövismentes termőföld is meddő marad mindaddig, amíg nem hullik belé az életet hordozó mag. Ugyanakkor az élet kicsírázásához önmagában nem elegendő a termőföld és a mag találkozása sem. Szükség van még arra az égi áldásra is, akiről Paul Gerhardt így énekel: „Lehulltál, mint égi harmat, /Leküldött a szeretet. /Mit Atya és Fiú adhat, /Mind miénk lett teveled. /Mennyei kincseiddel / Lelkem-testem áraszd el!/Ne hagyj üresen, szegényen, /Szentlélek, drága vendégem!” (EÉ 237,3) Ugyanezért az ajándékért könyörög Benjamin Schmolck is egy másik pünkösdi énekünkben: „Záporodra várunk. / Öntözd meg egyházunk / Mezejét, ne késs!/Hull a mag az ige, /De szent cseppjeidre / Szomjas a vetés. / Bőségben csak úgy terem, / És ÉGTÁJOLÓ úgy érik majd kalásza / Gazdag aratásra.” (EÉ 240,3) Tudom, szokatlan, hogy most, az adventi út elején pünkösdi énekeket idézek. A karácsonyi ünnepkör számunkra elsősorban az Atya szeretetéről szól, aki nekünk ajándékozta egyszülött Fiát. De ha teológiai tartalmat akarunk adni karácsony szekuláris értelmezésének, mely szerint Jézus születésnapja egyben a család legnagyobb ünnepe, akkor nem feledkezhetünk meg Isten családjának, a Szentháromságnak harmadik személyéről, a Szentlélekről sem. Máté evangélista egyértelműen szól a nagy misztériumról: „...kitűnt, hogy [Mária] áldott állapotban van a Szentlélektől” (Mt 1,18), míg Lukácsnál az angyal így válaszol a csodálkozó Máriának: „A Szentlélek száll reád..!’ (Lk 1,35) Talán kicsit szokatlan kép, de megkockáztatom, hogy Máriára úgy is tekinthetünk, mint alázatos „termőföldre” aki bizalommal fogadja be az isteni magvetést, az égi harmatot. Ennek gyümölcseként belőle sarjad az Ézsaiás próféta által megjövendölt vesszőszál, akiről egyik legszebb karácsonyi himnuszunkban már illatos rózsabimbóként énekelünk (EÉ 157). A Lélek és a termőföld boldog egymásra találásáról a 104. zsoltár hitvallója is bizonyságot tesz: „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét!’ (30. v.) Ideje, hogy kilépjünk a Biblia világából, képeiből, és megérkezzünk a mai Magyarországra. Vajon hányszor hallottunk a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a termőföld fontosságáról, védelméről? Mentsük meg a termőföldet! A magyar föld nem eladó! Mindezt szimbolikusan, spirituálisán is értelmezhetjük a jóeli prófécia fényében. Legyen az új egyházi esztendő meghatározó programja a „termőföld” újrafelfedezése, megbecsülése és művelése önmagunkban éppúgy, mint a körülöttünk élőkben. Jó gazdaként figyeljünk oda, vigyázzunk a termőföldre! Ne engedjük letaposni, szennyezni, mérgezni! Ne hagyjuk parlagon! Ne tűrjük, hogy elgazosodjék! Ápoljuk, műveljük, öntözzük nap mint nap! Egy pillanatra sem feledve az apostoli figyelmeztetést: „...a növekedést az Isten adta’.’(lKor 3,6) Sőt mi több: adhatja ma is, minden vészjósló statisztikai adat és demográfiai prognózis dacára! A Márton-napra kapott „Losung” nem tartozik a klasszikus, megszokott adventi, karácsonyi igei köszöntések közé. Most mégis ezzel kívánok minden Olvasónknak Krisztusban gazdag termést ajándékozó adventi talaj-előkészítést: „Ne félj, termőföld! Vigadj és örülj, mert az Úr nagy tetteket vitt véghez.” Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
