Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-11-21 / 47. szám
14 4i 2010. november 21. KRÓNIKA Evangélikus Élet Szimon János visszaemlékezései Különleges könyvet tarthat a kezében a tisztelt Olvasó. Egy nyolcvanéves lelkész - Szimon János - emlékeit tárja fel, ám nem az események időrendjét, hanem találkozások sorát követve: a szerzőnek azokkal az emberekkel való találkozásait, akik életére, gondolkodására és keresztény hitére hatást gyakoroltak, akik formálták véleményét, és erősítették őt a Krisztushoz tartozás örömében. A Csikóstőttősről indult fiatal hálával gondol szüleire, rokonságára, testvéreire és nagyszüleire, akik a hit keskeny ösvényén elindították; lelkipásztora őszinte megnyilatkozására, amikor a fiatalember a tudomására hozta, hogy a lelkészi pályára készül... A Fébé Kft. gondozásában készült, mintegy 210 oldalas kötet akaraüanul is bemutatja, mégpedig „alulnézetből” az elmúlt nyolcvan év történelmét, azt, ahogyan a családok, a gyülekezetek tagjai, az őszintén megnyilatkozó, vér szerinti rokonok, egyházközségi vezetők, lelkészek, püspökök megélték a történelem sodró erejű, viharos változásait: államosítást, kitelepítést, a gyülekezetek fiatal családjainak városra költözését; azt, ahogyan az államhatalom a polgáraira erőlteti a kötelező világnézetet. Hamisítatlan, őszinte feltárása ez a visszaemlékezés - konkrét élethelyzetek leírásával - a megküzdött hitnek, az emberség igaz megélésének és a Krisztushoz tartozás tántoríthatatlan hűségének. (Emlékezetes mozzanat, amikor a szórványlelkész az istentiszteleten a hirdetések között meggyőződése szerint lágyítja a püspöki körlevél kemény politikai mondanivalóját, illetve ahogyan a szórvány-istentiszteletnek helyszínt biztosító evangélikus orvos a lelkileg sérült, korábban politikailag megalázott csendőrt kezeli.) Mégis, a könyv valójában azt mondja el az olvasónak, hogy a szerzőt, Szimon János lelkész testvérünket milyen lelki hatások érték emberekkel való találkozásai vagy éppen közös szolgálatuk során. Szól egy-egy igéről, egy-egy már-már elfelejtett történetről. Kapi Béla püspök visszaemlékezéseiben így említi az ilyen típusú találkozásokat: „akik útjaimat keresztezték”. Nos, Szimon János is azokról ír, akikkel jó volt az életúton együtt bandukolni, akik segítették, A 80 éves hálás emlékezései erősítették őt gyülekezeti munkájában Balatonszárszón és szórványaiban, Ecsenyben, aztán Sopronban. Igazi lutheri teológiai alapállás jellemzi a sok arc felfedését: csak az igazat és a szépet rajzolja elénk, hogy a megidézett személyek hassanak ránk, késői olvasókra is. Bölcs ez a megközelítés, a rajzolt kép nem lesz hamis vagy torz, mert a szerző saját korukban - amely többségében a totalitárius diktatúra éveire esik - helyezi el az útitársakat. Olyan testvéreknek állít emléket Szimon János, akikről könnyen megfeledkeztünk volna. Igazi biztatás a könyv - szereplőin keresztül a mában, az élet sűrűjében való Krisztus-követésre és az ő szolgálatára! ■ D. Szebik Imre SZIMON JANOS ÉLETEM LELKI TÜKRÉBEN Istentiszteleti rend ♦ 2010. november 21. Szentháromság ünnepe után utolsó (örök élet) vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Mt 24,37-Si; Ézs 65,17-25. Alapige: Jel 21,6-7(8). Énekek: 493., 454. 1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Johannes Erlbruch; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Madocsai Miklós; 11., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (összegyülekezés napja) Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv.) Gerőfiné dr. Brebovszky Éva; du. 6. (úrv., ifjúsági) Kopf András; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Aradi György; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. (úrv.) Szabó Bertalan; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Szabó Bertalan; IX., Gát u. 2. (katolikus templom) de. 11. (úrv., énekes liturgia) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Joób Máté; de. 11. (úrv.) dr. Reuss András; du. 6. dr. Blázy Árpádné; XL, Németvölgyi út 138. de. 9. (családbarát istentisztelet) dr. Blázy Árpádné; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Grendorf Péter; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. (úrv.) Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVL, Hősök tere 10-11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Vető István; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Vető István; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Nagyné Szeker Éva; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kopf András; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Kopf András; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Solymár Gábor; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. (úrv.) dr. Lacknerné Puskás Sára; Soroksár, Otthon Közösségi Ház, Szitás u. 112. du. 4. Győri János Sámuelné; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Ittzés István. Összeállította: Boda Zsuzsa Évforduló és emlékező séta (Sólyom Károly, 1920-2000) ► Belém karolt, és sétára invitált a paksi parókián. Egyszer még a régiben. Egyszer már az újban. Mert számára nagyon fontos volt bevezetni a következő nemzedéket a lelkészi mindennapokba és átadni számukra az örökséget. Megmutatni az elvégzett munka eredményét, hogy a fiataloknak hivatásban, családban és egyházban egyaránt legyen kedvük folytatni azt, amit ő annyira szeretett végezni. Talán ez volt az a mozdulat, amikor a történelem életre kelt, és jó ízű emlékként megmaradt mindazokban, akik hasonlót éltek át Sólyom Károly paksi lelkész, a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese, a Déli Egyházkerület püspökhelyettese közelében. Élesen előttem van ma is az a pillanat, amikor az „esperes úr”, „Karcsi bácsi” megállított a paksi lelkészi hivatal egyik szekrénye előtt, megszokott mozdulattal kinyitotta az ajtókat, és ennyit mondott: „Hát nézd meg, itt van a munkám." Aztán rögvest javította is: „A munkánk.” Mert segítők nélkül nem lehet semmire sem menni egy gyülekezetben. A kép magáért beszélt. Hihetetlen szép rendben sorakoztak a könyvek, naplók, irattartók, hitoktatási segédeszközök. Számára természetes volt, hogy a lelkészi munka elengedhetetlen tartozéka a rend. Ne levélhalmazok és papírfecnik vegyék körül a lelkészt munka közben, hanem elrendezett és pontosan - talán nagyon is a helyén van a szó vele kapcsolatban -, „precízen” megvalósított naprakészség az, amire a szolgálatvégzéshez nagy szüksége van a lelkipásztornak. Álltunk a szekrény előtt. Volt ebben az egymás mellett állásban természetes pedagógia is, de teológia is bőven. Ő nem szeretett harcolni, nagyokat ütközni annak érdekében, hogy megtanítsa a fiatal nemzedéket arra, amit fontosnak tartott, sokkal inkább finom szóval, kedves mosollyal és közvetlenséggel bemutatott példával nevelt. Vallotta is, hogy azoktól a tanáraitól kapta a legtöbbet, akik példát mutattak. Életének és egyházi szolgálatának már nagyon korai szakaszában közel került a tanári életpálya gondolatához, és teológuséveiben azt forgatta a szívében és fejében, hogy szívesen lenne hittantanár vagy egyetemi lelkész. De az életútra visszatekintve ma már elmondhatjuk, hogy ízig-vérig gyülekezeti lelkész volt, és esperesként is nagy lelkesedéssel szolgált. Amikor a püspökhelyettesi megbízatását kapta, akkor is a gyülekezetek, az egyház közösségéért aggódó, féltő szeretet motiválta legfőképpen. Hogy legyen mit átadni az utódoknak. Nem véletlen, hogy amikor a budapesti gyülekezetekbe - vagy bárhová az országba - elszármazott paksi evangélikusokkal szóba került a neve, mindenki a régi szép, ízes dunántúli hangsúllyal „nagytiszteletű úrként” és „esperes úrként” emlegette. Természetesen, minden erőltetés vagy kényszeredettség nélkül. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyik még nagyon erősen magába szívta a klasszikus lelkészképzés polihisztorságra irányuló neveltetését. E nemzedék tagjai megjelenésükkel, szóhasználatukkal, viselkedésükkel és odaadásukkal pillanatok alatt kiérdemelték a tiszteletet, az elfogadást és a megbecsülést a gyülekezet tagjaitól. Mindez nagyon természetesen történt. Meg lehetett megtanulni tőlük, hogy sohasem attól lesz valaki hiteles, ha önmaga küzd ezért, hanem ha ez valóban az általa teremtett atmoszféra természetes része. „Csak úgy magától.” Nem maradtunk persze a szekrényajtók előtt a paksi parókián, hanem továbbsétáltunk a templomba, a parókia kertjébe, ahol ugyanúgy meg lehetett tapasztalni a rendezettséget. Szerényen jegyezte meg: „Amit még elvégezhetek, azt szeretném elvégezni. Amit még renoválhatok, felépíthetek, azt szeretném megvalósítani. így az utódomnak több ideje marad a hívekre, fiatalokra és idősekre.” Most, 2010 novemberében a levelek összerendezetten, szép sorban összerakott igehirdetés-vázlatok társaságában vannak előttem. Külön a kazuális szolgálatokra készített jegyzetek, és külön a vasárnapi istentiszteletre. Gondos és praktikus, írógéppel elkészített szövegek, amelyekbe később itt is, ott is belekerültek a frissítések és pontosítások. Elárulják ezek a sárguló papírok, hogy Sólyom Károly nem az utolsó percekben készült a prédikációira. Betartotta az előírt módszert, és az idejében elkészített bő vázlat alakult az adott vasárnapig a szószéki igehirdetés útmutatójává, bejelöléssel, beírt szavakkal és - az előadásmódra is gondolva - színes tollal aláhúzott hangsúly- és kiemelési jelzetekkel. Több előadás, cikk és tanulmány kézirata is a kezembe kerül, és megint a sokoldalúság mutatkozik meg bennük. Ha egy lelkésztárs véleményt kért a konfirmációi kátéjához, ő válaszolt neki. Ha az egyházi rendtartás megújításához gyűjtöttek anyagot, ő nem fukarkodott tapasztalatainak közkinccsé tételével. Ha rádiós igehirdetésre kérték fel, nagyon alaposan megküzdött az alapigével, mindig szorgalmasan dolgozott. De két kedves terület, a mindig elvárható kötelességteljesítésen túl is, különleges bánásmódban részesült nála: az egyháztörténet és a katechetika/hitoktatás. Mindkét területen sokat tett azért, hogy ne csupán leírás legyen az, amit alkotott, hanem vizuális élmény és - mai szóhasználattal élve - interaktív esemény. Már a teológusévek alatt is így dolgozott. A Sólyom Jenő professzor által írt egyháztörténeti hittankönyvben is ott szerepel a neve, mint aki már hallgatóként illusztrációkat, térképeket rajzolt. Tábla nélkül nincs nála hittanóra! Nem elég csak oktatni, beszélni, hanem láttatni is kell a tananyagot. Kezdő éveiben sokszor megfordult a fejében az is, hogy futná az erejéből egy teológiai doktori disszertációra. Ennek a témájául is az egyháztörténetitérkép-készítést választotta volna, amelynek segítségével könnyebb és maradandóbb a tanítás. Nem szerette a konfliktusokat. Nagyon sokat igyekezett beszélgetni és tenni azért, hogy a dolgok lehetőleg békésen rendeződjenek. Esperesként nagyon épített arra, hogy párbeszédben legyen a rábízott lelkészekkel és gyülekezeti tisztségviselőkkel. Kíváncsi volt egy-egy feladat megoldásakor arra, hogy az adott területen vagy kérdésben jártasabb kolléga mit is gondol erről, mit lát fontosnak. A róla alkotott emlékező képünknek van még egy nagyon fontos része. Egy pillanatfelvétel: nagyapaként, nyugdíjasként nem kis büszkeséggel állt meg a zuglói templom kapujában egyszer-kétszer: „Az unokáim konfirmációja csupa boldogság, kitűnően érettségizett az unokám, a gyermekeim szeretik az egyházat, és aktívak a gyülekezeti szolgálatban, hűségesek a hitükben, és ez nagy öröm nekem.” Feleségével, Etelka nénivel együtt nagyon boldogok és hálásak voltak a család következő nemzedékéért. A jelenlétükön, a törődésükön túl azért különösen is, hogy érezték, nem volt hiábavaló a lelkészi szolgálat a „nagytiszteletű úr” és a „nagytiszteletű asszony” közös munkavégzéseként, mert áldás vált érezhetővé, tapinthatóvá a gyermekek, unokák és ma már a dédunokák életében. 2010. november 21-én, örök élet vasárnapján hálás szívvel emlékezhetnek életére és szolgálatára a paksi templom vasárnap délelőtti istentiszteletén családtagok, a gyülekezet tagjai és mindazok, akik felidézik alakját születésének kilencvenedik és halálának tizedik évfordulóján. A sétát - ma már lelkészségben és esperességben is - utódja, Szabó Vilmos Béla vezeti, hogy meggyőződjünk arról, szeretettel és tisztelettel érdemes visszatekinteni az évfordulókon az előttünk szolgálókra. ■ Szabó Lajos Keresztény karácsonyi könyvvásár A Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány többéves hagyományához híven idén is szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a keresztény karácsonyi könyvvásáron, ahol több mint negyven kiadó kínálatából válogathatnak. Helyszín: Lónyay Utcai Református Gimnázium (1092 Budapest, Kinizsi u. 1-7.) Időpont: december 3., péntek, 14.00-20.00 és december 4., szombat, 9.00-16.00 A Luther Kiadó adventi lelkülettel, új karácsonyi könyvekkel és kedvezményekkel várja kedves vásárlóit. Lehetővé kívánjuk tenni gyülekezeteknek, bizományos partnereinknek, hogy nagyobb példányszámú rendelésüket a helyszínen átvehessék. Ez esetben kérjük, hogy megrendelésüket december í-jéig küldjék el a kiado@lutheran.hu címre.