Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-11-21 / 47. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2010. november 21. » 3 Vulkánok és világvallások az EvÉlet-esten Szumátrán járva Aradi György tér- ezer embert segített Krisztus-hitre mészetesen a sziget északi részén fék- jutni. A batak evangélikus egyház ma vő Pematangsiantarba, a Batak Pro- négymillió tagot számlál. Fal Beáta tolmácsolja az EvÉlet-est díszvendégének, Mangasi Sihombing nyugalmazott nagykövetnek a szavait. Képünk jobb szélén Aradi György lelkész. Veszprémi toronyélmény ► Annak idején a hetilapunk terjedelmi korlátái feletti kesergés szülte az ötletet, hogy - más orgánumokhoz hasonlóan - az Evangélikus Élet is teremtsen lehetőséget egy-egy téma bővebb kifejtésére, megvitatására. Néhány, az Evangélikus Hittudományi Egyetem dísztermében rendezett emlékezetes vitafórum után irányt váltottunk, és szerkesztőségünk közelébe invitáltunk - új utakra. Az EvÉletestek korábbi alkalmain Erdély keleti csücskébe, a gyimesi csángók földjére, Spanyolországba, a Szent Jakab-zarándokútra, majd Észak-írországba és a Szentföldre kalauzoltuk olvasóinkat. Legutóbb, november 11-én - Aradi György jóvoltából - egy még távolibb, egzotikusabb vidékre, az indonéz szigetvilágba szólt a meghívó... A fasori evangélikus lelkész 2009 nyarán - baráti kapcsolatok révén - két hetet töltött hitvesével a kétszáznegyvenmillió lakosú, tizennyolcezer szigeten elterülő ország egyes vidékein. Nem trópusi üdülésre vágyott: a különböző vallások és kultúrák egymás mellett élésébe kívánt bepillantást nyerni. így Balin a hindu, Jáván a buddhista, Szumátrán pedig az iszlám világgal ismerkedett. A múlt csütörtöki EvÉlet-esten tartott vetített képes előadásának is ezért adta az Ezerarcú Indonézia - világvallásoka vulkánok földjén címet. testáns Egyház teológiai akadémiájára is ellátogatott, és egy evangélikus gyülekezetét is felkeresett. Indonézia összlakosságának nyolcvannyolc százaléka mohamedán, a keresztények aránya nyolc-kilenc százalék körül van. A világ legnagyobb vulkáni tava, a Toba-tó környékén élő batakok a 19. század második felében, Ingwer Ludwig Nommensen német evangélikus misszionárius munkája révén „találkoztak” a kereszténységgel. Nommensen - aki az Újszövetséget is lefordította az őslakosok nyelvére - száznyolcvan-Mindezekkel kapcsolatban Mangasi Sihombing az Indonéz Köztársaság volt magyarországi nagykövete egészítette ki további információkkal Aradi György beszámolóját. „Kicsik vagyunk, de nem gyengék” - fogalmazott az EvÉlet-est díszvendége, akit felesége, Parodang asszony is elkísért szerkesztőségünk rendezvényére, a tolmácsolásban pedig követségi munkatársa, Fal Beáta segédkezett a Fehér Páva zarándokszálló éttermének pincehelyiségében megtartott, családias légkörű alkalmon. ■ V.J. ► A veszprémi evangélikus gyülekezet az elmúlt vasárnap hálaadó istentisztelet keretében emlékezett meg templomtornya felépítésének századik évfordulójáról. Az ünnepi eseményre Ittzés Jánost, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökét hívták meg igehirdetőnek. A centenáriumra az „ünnepelt” új festékréteget kapott. A templom 1798-ban a türelmi rendelet értelmében torony nélkül épült. Hetven évvel később indult gyűjtés a gyülekezetben a torony felépítésére, az összegyűlt összeget azonban az 1893-ban bekövetkezett tűz utáni helyreállítás felemésztette. Ez után 1905-ben, Horváth Dezső lelkész idején vetődött fel újra, hogy a templomhoz tornyot építsenek. Alapot hoztak létre, nagy volt az összefogás, széles körben folyt a gyűjtés, sőt „kérő szózattal” fordultak támogatásért az akkori Magyarország összes gyülekezetéhez. Ennek nyomán 1910-ben Csomay Kálmán tervei alapján elkészült a torony, a történelmi Magyarországon elsőként - vasbetonból. A maradék pénzből még három harangot is vásárolt a gyülekezet. Közülük kettőt 1915-ben, az első világháborúban - hadicélra - elvittek. A felépített torony felszentelése 1910. november 13- án volt; belső falára ezt megörökítő tábla is került. 1998-ban - a Schiszler és a Weltler család adományaként - nyolcvanhárom év után, a templom kétszázadik születésnapjára társat kapott az árválkodó harang. A november 14-i ünnepi úrvacsorás istentiszteleten Ittzés János püspök Róm 14,7-9 alapján emlékeztetett arra, hogy Luther Mártonnak is volt toronyélménye, amikor rádöbbent, hogy az Úréi vagyunk. Ha ezt megértjük Isten teremtő hatalma, megváltó irgalma és a Szentlélek megszentelő munkája nyomán, akkor mi is részesülünk ebben a „toronyélményben”. Az istentisztelet liturgiájában részt vettek Isó Dorottya és Isó Zoltán veszprémi lelkészek. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével Csomay Zsófia, a tornyot tervező építész unokája, valamint - feleségével - Gyarmati Béla, az építő lelkész, Horváth Dezső dédunokája. Az istentisztelet után Szalontai Árpád presbiter vetített képes beszámolója hangzott el az építés körülményeiről, majd Bállá Emőke másodfelügyelő és Szamosi Attila koszorút helyezett el - miként reggel a temetőben a templomot megálmodók sírján is - a torony alatt található emléktáblán. ■ Menyes Gyula Mondják, hogy a puding próbája az evés. Hogy milyen pudingról is lenne szó? Semmiképpen sem arra az öt perc alatt kutyult, porból készült, zselés valamire gondoltam, amely legfeljebb a valódi karikatúrájának tekinthető. De még arra a főzött, puncsos vagy mogyorós, fenséges finomságra sem, amelyet annak idején nagyanyám tálalgatott fel az ünnepi fogások megkoronázásaként. Miről is van tehát szó? A jobboldalinak titulált romániai Liberális Demokrata Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség „koalíciós kormányzási pudingjának” emészthetőségéről. A legutóbbi politikai fejlemények tükrében úgy néz ki, hogy a kínnal-keserwel megfőzött, összevissza ízesített, tanügyitörvény-féle puding nagyon rágósra sikeredett. Csont is kerülhetett az alapanyagokba, mert főzés után, kóstolgatás közben többeknek a torkán akadt. Szóval, az egyévesnél valamivel hosszabb, sikertelen közös kormányzás után kitört a botrány a készülő tanügyi törvény körül is. Amit ezzel kapcsolatban tudni kell: elméletileg éppen ezért az új tanügyi törvényért vállalta az örökös „különös házasságot" ha úgy tetszik, az „örökös paktumot” mindenféle párttal a mi drága érdekképviseletünk; azért, hogy az erdélyi magyarság oktatásügyének szekerét előbbre tolja. Látszólag ezt szolgálta volna az új tanügyi törvény is, amelyet - alku ide, alku oda, ígéret, paktum, miegymás - a koalíciós A rágós puding próbája partner, a nagyobbik kormánypárt, az úgynevezett pártfegyelem híján, mégsem tudott keresztülvinni a parlamenten. A várva várt törvénytervezet egy-két balkánias huszárvágással egyelőre elbukott. Jó, ha az ember nem csalódik, így határozottan kijelenthetem, hogy a romániai politizálásban nem csalódtam. A mindenkori recept egyértelmű: „ígéret bolondnak öröm”. Most csak az a kérdés, hogy ki lenne a bolond, akivel újra és újra megetetik a pudingot. Húsz év után, igaz, nem ártott volna, ha a magyar oktatás - és az ehhez szorosan kapcsolódó felekezeti oktatás - bizonytalan, féltörvényes, amolyan exlex állapota végre megszűnik. Jó lenne, ha az erdélyi magyar iskolarendszer, a kisebbségi oktatás egésze nem a mindenkori politikai erőviszonyok, alkuk, mutyizások és indulatok függvénye lenne, hanem a törvény, a megnyert és elidegeníthetetlen jog garantálná létét és működését. Hogy mégis miért nem sikerült a koalíciós kormánynak elfogadtatnia saját „jobbra hangolt” parlamenti többségével az új oktatási törvényt, annak megvan a reális magyarázata. Az ok nyilván elsősorban nem szakmai - hiszen az új törvénytervezet első olvasatban is jobb, komplexebb, tartalmasabb a régi fércmunkáknál, valamint a jelenlegi helyzetre van alkalmazva. Volt benne azonban egynéhány olyan, kisebbségeket is érintő paragrafus, amely igencsak szúrta egyik-másik nemzetféltő szemét. ÉGTÁJOLÓ A vaskos „igazságot” a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem teljhatalmú rektora, Andrei Marga mondta ki. Nevezetesen, hogy a törvénytervezet fasiszta, náci ideológiai elemeket tartalmaz, indokolatlan és káros többletjogot biztosít a magyaroknak, és a megoszlás veszélyével fenyegeti a román és a magyar oktatást. Nem véletlen, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) november 5-i ülésén Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes az egyre erősödő asszimiláció veszélyére hívta fel a figyelmet, amely szerinte lényegesen több, mint egyszerű szociológiai kérdés. Az sem újság, hogy a Marga-féle többségi elit jelentős része feladatának, hivatásának tekinti az erdélyi magyarság identitásának teljes leépítését. Ennek egyik fő eszköze lenne a tanügy szájuk íze szerinti „megreformálása”: annyira ragaszkodnának a multikulturális együttéléshez, hogy teljesen elsorvasztanák a magyar oktatást. Újra kijátsszák hát a magyar kártyát - már hiányoltam is az utóbbi hónapokban. Látva ezt a mostani nagy ügybuzgalmat, tiltakozáshullámot, demagóg sárlavinát, hirtelen arra gondoltam, hogy ezek a kutya magyarok netán kötelezővé akarják tenni a magyar nyelvet, irodalmat, a magyar történelmet és a magyar szakácskönyvet Moldva, Havasalföld és egyéb történelmi tartományok román nyelvű többségi iskoláiban! Hogy mennyire szívükön viselik egyes többségiek a sorsunkat! Olvasom a sajtóban, hogy egy Isten háta mögötti moldvai helység, Falticeni kiérdemesült régi káderes tanítónője - aki miként a versbeli török Mehemed tehenet, még nem látott magyar gyereket - azért lépett éhségsztrájkba, hogy ne adj Isten, véletlenül is magyarul tanítsák szép hazánk földrajzát és történelmét. Ha netán én is hasonló falticeni bennszülött lennék, biz’ Isten, én is elkezdeném a fogyókúrát. Ez tréfának jó, a valóság azonban ennél sokkal prózaibb és lehangolóbb. Na nem, távolról sem az a gond, hogy valamiféle magyar nyelvet, irodalmat, konyhaművészetet kellene román iskolákban tanítani. Szó sincs róla. Bennünket, szegény erdélyi magyarokat féltenek a felelősen gondolkodó, minket szerető többségiek. Az aggodalmaskodó honanyák és honatyák csupán azt szeretnék, ha gyerekeink minél több „színvonalas” tantárgyat - az érthetetlen, haszontalan magyar nyelv helyett - ékes román nyelven tanulnának. Mondogatják is: ne feledjük, román kenyeret eszünk - igaz, ez gyakran magyar import lisztből készül, török pékségben. A baj ezzel a kenyérrel csak az, hogy senkit se kérdeztek anno, kell-e ez a fajta, vagy szívesebben ennénk a magunkét?! Világos, hogy a tanügyi törvény elfogadásának akadálya „a mi ostoba magyar csökönyösségünk, hogy mi óvodától egyetemig mindent, még a román nyelvet is anyanyelven kívánunk tanulni”. Márpedig a nemzetállamban ezt nem lehet. Tudjon az a csíkdánfalvi székely góbé - aki több medvét, mint románt látott életében -, ha meggebed is, tökéletesen az állam nyelvén, s mint minden született román, legyen ő is költő. Én pedig érdekérvényesítésünk további fortélyaira gondolva dúdolgatom Presser Gábor dalát: „Hiába hitték annyian, / és hirdették boldogan, mit hoz a holnap, / hiába szép, ha messze van, / messzebb egy életnél. / Hiába él, ki csak remél, / hiába szól, ki mást ígér, / hiába hangzott fényesen, / hiába szólt, hogy »Győzelem«, / ha nem nyert senki sem. (...) Hiába ígérsz lelkesen, / másképp történt minden...” Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület A SZERZŐ FELVÉTELE
