Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-11-14 / 46. szám
io ■m 2010. november 14. FÓKUSZ Evangélikus Élet Fakanál vagy teológia? Beszélgetés a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének két tagjával ► Harcos amazon vagy éppen elhanyagolt külsejű nőszemély, de mindenképpen jellemző rá, hogy férfiakat túlszárnyaló elánnal, akár utcai tüntetéseken is, nagy hanggal küzd jogaiért -talán ez a sztereotip kép ugrik be sokaknak a feminista szót hallva. Jó lenne tudni, hogyan jellemezné egy átlagember a feminista teológus személyét. Valószínűleg nem olyan békességet és nyugalmat sugárzó személyiségnek, mint amilyen dr. Varga Gyöngyi, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) Ószövetségi Tanszékének docense vagy Perintfalvi Rita, a Bécsi Egyetem Katolikus Teológiai Kar Ószövetségi Tanszékének asszisztense. A velük való beszélgetés is jól bizonyította, sokszor milyen téves sztereotípiák élnek bennünk.- 2002-ben alakult meg a European Society of Women in Theological Research (ESWTR, Teológusnők Európai Társasága) magyar tagozata, a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesülete. A szervezet szellemisége - ahogyan önök fogalmaznak - az olyan női teológiát preferálja, amely semmiképpen nem férfiellenes, és a „férfiteológiával” kollegiális viszonyra törekszik. De kezdjük inkább az elején: hogyan lesz valaki feminista teológus? Perintfalvi Rita: Én nem nevezném magam feminista teológusnak, mert ez egy olyan „címke”, amely könnyen „skarlát betűvé” válhat. Női teológus vagyok, aki amellett, hogy mindazzal a tudományos képzettséggel bír, mint férfi kollegái, rendelkezik egy sajátos női látószöggel is, amely érzékennyé teszi őt olyan problémákkal való foglalkozásra is, melyek elkerülték a hagyományos férfidominanciájú teológia figyelmét. Tanulmányaimat a Szombathelyi Hittudományi Főiskolán kezdtem, ahol hittanári képzettséget, majd a Szegedi Hittudományi Főiskolán egyetemi teológus képzettséget szereztem. A szegedi évek alatt nagyon megszerettem a biblikum szakterületét és az ókori nyelveket. Somfai Béla professzor atya bátorítása és egy akkor már Rómában biblikumot végzett teologusnő példája adta az ösztönzést, hogy még inkább elmerüljek ezen a területen egy külföldi doktori kurzus révén.- Miért nem itthon folytatta tanulmányait? P. R.: Ebben két tényező játszott fontos szerepet. Egyrészt ha már doktorizom, azt nem a „papírért” hanem a valódi tudás megszerzéséért teszem, és a lehető legmagasabb színvonalon tanulok. Másrészt pedig olyan légkörben szerettem volna tanulni, ahol nem számítok hátrányos helyzetűnek csak azért, mert nőnek születtem, és világi vagyok, és ahol csak a tudás, a szorgalom és a tudományos elkötelezettség számít. A választás végül is Bécsre esett, ahol két év alatt megszereztem a magiszteri fokozatot, majd elkezdhettem a doktori képzést; ennek most járok a vége felé. És ez év tavaszától - nagy örömömre - az ottani ószövetségi tanszéken kaptam egyetemi asszisztensi állást.- Mik a tapasztalatai, a bécsi egyetemen hogyan viszonyulnak a világi teológusokhoz? P. R.: A mi tanszékünkön csak világi kutatók dolgoznak, három férfi és három nő. Sem a „világi” sem a „női” jelleg nem számít hátránynak. Tanszékvezető professzorom éppen a bibliai szövegek spirituális értelmezésének „nagymestere”, ami igazolja, hogy „világiként” is lehet valaki spirituális beállítottságú. Ahogy ennek az ellenkezője is igaz: attól, mert felszentelt pap valaki, nem válik automatikusan „szentebbé”, mint mások. Itthon, Magyarországon sajnos azt tapasztalom, hogy amennyire a rendszerváltás utáni szükséghelyzetben nyitottak voltak a laikusok felé, most öt-hat éve ismét kezdenek „bezárulni” a kapuk.- És Önt mint női teológust mennyire fogadják el? P. R.: A helyzet teljesen ambivalens. Vannak, akik nagyon megbecsülnek, és mindenben támogatnak, és még többen vannak, akik nem értik, hogy mit keres egy civil nő ezen a pályán. Perintfalvi Rita és Varga Gyöngyi- Egy-egy itthoni előadása alkalmával a hallgatóság soraiban - ahol nyilván több a férfi - nem érzi a lekicsinylést csak azért, mert nő? P. R.: Már megszoktam, hogy mikor elkezdek előadni, nagyon kritikusan méregetnek, de hiszek abban, hogy a valódi tudásnak meggyőző ereje van. És az előadásaim végére általában tényleg meg is látják bennem a tudóst, érdeklődve hallgatnak, és többen gratulálnak. De az elvárások sokkal magasabbak velem szemben.-Az evangélikus egyház lelkészi karát tekintve elmondhatjuk, hogy elnőiesedő hivatásról van szó. Espereseink között ketten is képviselik „Éva lányait”, Radosné Lengyel Anna országosfelügyelő-helyettes és déli kerületi felügyelő személyében pedig a „gyengébbik nemhez” tartozó világi vezető is van egyházunkban. Emellett beszélgetésünk helyszínén, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen az oktatók között sem elhanyagolható a nők aránya. Mindez nem azt jelzi, hogy mi nyitottabbak vagyunk a katolikus egyháznál? Hogyan lett Varga Gyöngyi a női teológia elkötelezettje? Varga Gyöngyi: Az én személyes történetem valamivel egyszerűbb Ritáénál, hiszen nekem valóban nem kellett nagy ellenállás közepette kerülő utakat megtennem azért, hogy nőként ezt a hivatást választva benne legyek az egyházi közösségben. De a történelmi hűséghez az is hozzátartozik, hogy otthoni gyülekezetemben, Kőszegen sok éven át - Ittzés János személyében - én is férfi lelkészt hallgattam. Az ő komoly teológiai látásmódja, kiforrott igehirdetői alkata meghatározó volt számomra, ugyanakkor mindig hiányzott nekem a teológiának - nevezzük így - a lágysága és érzékenyebb hangvétele. A tanulmányaim során ezért elkezdtem keresni a teológia „női arcát". Lelkésznőként Szabóné Mátrai Marianna testesítette meg számunkra, női hallgatók számára azt az irányt, amely e téren mintaként szolgálhatott.- Az akkor még Evangélikus Teológiai Akadémia nevű intézményben a lelkészjelölt fiatalemberek mennyire vették komolyan a velük együtt tanuló lányoknak az e pálya iránti elkötelezettségét? V. Gy.: A mi időnkben élt az akadémián egy sokak által hangoztatott nézet: az, hogy a lányok csak azért jelentkeznek ide, mert az öt - most már hat - év alatt férjet szeretnének szerezni maguknak. De mi van akkor, ha egy nő valóban hivatástudatból választja ezt a fél évtizednyi tanulást? Nekem mindig is az volt a tapasztalatom, hogy többet kellett „letennem az asztalra” és keményebben kellett bizonyítanom, csak azért, mert az úgynevezett gyengébbik nemhez tartozom. Ezt éltem meg az első szolgálati helyemen, Diósgyőr-Vasgyárban is, ahova frissen végzett segédlelkészként rendelt ki Szebik püspök úr. A mai napig emlékszem a presbitérium első találkozásunkkor elmondott csalódott köszöntő mondataira: „Mi férfit vártunk, hogyhogy a püspök úr egy nőt küldött ide? Nem volt már férfi jelentkező?”- Gondolom, nem erre készült a teológusévek alatt... V. Gy.: Bevallom őszintén, akkor ott átfutott rajtam a gondolat, hogy a következő vonattal hazamegyek, mert én komoly hivatástudattal és szolgálni akarással mentem oda.- Aztán mégsem ült vonatra. V. Gy.: Nem. Ez a hozzáállás kéthárom hétig tartott, de amikor látták, hogy nő létemre, ha kell, hajlandó vagyok felmászni a templomtoronyba- ahova az életkoruk miatt a gyülekezet tagjai már nem tudtak -, és bele merek vágni az épületfelújításba is, akkor megenyhültek irányomban.- Bocsásson meg de nem természetes az, ha egy hatvan-hetven éves férfiember nem imaterem-építkezés irányítójaként képzel el egy huszonhárom éves nőt - főleg nem lelkészként- hanem családanyaként otthon, fakanállal a kezében? V. Gy.: Igen, sokszor hangzik el még lelkészkollégáktól is az a vélemény, hogy egy nő legfeljebb gyülekezeti munkatársként vagy papnéként szolgáljon az Úrnak, de nem való rá Luther-kabát. Vajon van-e jogunk kívülről megítélni, kinek milyen talentumot adott a Teremtő, és kit milyen szolgálatra hívott el? Emellett, ha jobban belegondolok, egy lelkiismeretes gyülekezeti munkatárs vagy egy „vérbeli” papné szolgálata nem sokban tér el a hivatását komolyan vevő lelkészétől...- Egy zömében még mindigférfiakból álló pályán, illetve főleg férfiakból álló presbitérium mellett miként lehet elérni azt, hogy elismerjék egy lelkésznő munkáját, ám ő közben megőrizze a nőiességét? V. Gy.: Nem gondolom, hogy nekünk utánoznunk kell a férfi lelkészi attitűdöket ahhoz, hogy vezetőként megálljuk a helyünket egy közösségben. Fontosnak érzem, hogy felfedezzük és használjuk a lelkészi szolgálatban azokat a női erősségeket - gondolok itt például a gyermekekkel vagy az idősekkel való foglalkozásra -, amelyek megadattak a számunkra. Hosszú tanulási folyamat, hogy női vezetőként ne váljunk férfiassá, és ne vegyünk át olyan módszereket és magatartásformákat, amelyek nem sajátjaink, épp ezért esetleg taszítok lehetnek.- Ezzel a szelíd hozzáállással képviselik a feminista teológiát is?Nem ellentmondás ez? P. R.: A női teológia képviselői megpróbálják ráirányítani a figyelmet arra a kérdésre, hogy a bibliai szövegek erőteljesen férfiszemszögből íródtak, aminek az a patriarchális társadalomszemlélet az oka, amelyben a szövegek keletkeztek. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezeket a szövegeket mindenestül ki kell hajítani, mert alapjai lehetnek a nők alárendelésének. A modern írásmagyarázatnak hangsúlyoznia kell azt, hogy bizonyos szövegek olyan kortörténeti elemeket tartalmaznak, melyek a modern kor Európájában nyilván nem lehetnek már érvényesek. De az adott kor embere, aki a szövegeket leírta, nem tudott kilépni saját kora köpenyéből, hogy egyszer s mindenkorra érvényes társadalmi tanítást adjon, például a nők szerepéről...- Mondanának egy példát? V. Gy.: Például a Tízparancsolat „Ne kívánd felebarátod feleségét, szolgáját, szolgálóleányát, barmát vagy bármiféle tulajdonát!” pontjánál a feleség mint tulajdon szerepel. Vagy Pál apostol a mai fülnek furcsán hangzó mondatát is említhetem: az asszony hallgasson a gyülekezetben. Azzal is folyamatosan szembesülünk, hogy kimarad a női oldal az istenképből - a Szentháromság istenképe is alapvetően férfi logikát és férfias elgondolást tükröz.- Ez azért is érdekes, mert az imádkozássalfoglalkozó pszichiáter szakemberek vizsgálatok során már többször kimutatták, hogy azoknak a férfiaknak és nőknek, akiknek gyermekkorukban valamilyen oknálfogva konfliktusuk volt az édesapjukkal, hitéletükben - így imádságaikban is - sokkal több gondjuk van az Atyakép elfogadásával. P. R.: Nagyon sokféle Isten-metafora található a szentírási szövegekben. Ábrázolják őt úrnak, harcosnak, királynak, édesapának, de látják vajúdó, szülő nőnek, gondoskodó édesanyának is - lásd a 131. zsoltárt. Amikor a különböző korszakokban az emberek meghatározzák a saját istenképüket, válogathatnak ezek közül a metaforák közül. A döntő az, hogy milyen istenkép az, amelyhez ők közel tudnak kerülni. A legtöbb esetben férfiak határozták meg a teológia irányvonalát, ők pedig inkább a férfias elemeket emelték ki: a harcos, aki erőt hordoz, a király, aki uralkodik. Egy anyai istenkép, aki lehajol, és mint csecsemőt hordozza népét, nem volt hozzájuk olyan közel álló. A női teológia pont ezekre az eddig elhanyagolt, néha a fordítások révén a szövegekből eltüntetett, női-anyai jellegű képekre irányítja a figyelmet. Persze anélkül, hogy ezeket abszolutizálná. V. Gy.: Ha alaposabban megvizsgáljuk - példának okáért - evangélikus liturgiánkat vagy énekeinket, láthatjuk, még azok is mennyire a férfias gondolkodást és logikát tükrözik, pedig többségükben nők ülnek templompadjainkban. ..- A katolikus egyházban viszont a Mária-tisztelet valamennyire enyhít a férfidominancián, nem? P. R.: Nagyon érdekes, hogy mindig is megfigyelhető volt az úgynevezett elit- és az úgynevezett népi vallásosság. Az utóbbi jól tükrözi az embereknek azt a szíve vágyát, hogy Isten valamilyen módon nőként, szerető, megértő anya formájában jelenjen meg, akihez bajainkkal, gondjainkkal fordulni lehet. Szűz Mária személye ezt a női elemet hozza bele a katolikus hit világába, jóllehet ő nem Isten, de Isten anyja és a legfőbb Közbenjáró.- Hogyan fogadják a férfiak a női teológia problémafelvetéseit? P. R.: Általában nevetnek rajtuk. V. Gy.: De ezzel sok esetben a zavarukat leplezik, mert ők is érzik, hogy ezek súlyos kérdések, csak jobb egyszerűen viccet csinálni belőlük, mint komolyan venni őket. Hiszen akkor szembesülniük kellene azzal, hogy az egyház egész hierarchikus felépítésén, a dogmatikai, teológiai rendszeren alapjaiban kellene változtatni. P. R.: A feminista teológiának részben ez is az egyik célja: segíteni a tudatformálást. Augusztus végén egyesületünk szervezett egy nemzetközi konferenciát az EHE-n Női méltóság - emberi méltóság - A teológia és az antropológia összefüggései sajátos kelet-közép-európai nézőpontból címmel. A témaválasztással az volt a célunk, hogy felhívjuk a résztvevők figyelmét: a női méltóság az öndefiniálás szabadságán alapul, és ez a szabadság belülről fakad. Vagyis szabad megfogalmaznom magamnak, ki is vagyok valójában, majd merek is az lenni, aki valójában vagyok, mert Isten szabadnak és értelemmel megajándékozottnak teremtett. Ehhez viszont meg kell szabadulni azoktól a szentnek és sérthetetlennek minősített, külső normatívák által meghatározott képzetektől, amelyekről most mi is sokat beszéltünk.- Ez így jól hangzik, de hogyan lehet ezt megvalósítani a különféle családi, munkahelyi, társadalmi kötöttségek közepette? Például az ön férje hogy viSeli mindezt? P. R.: Ő logikusan gondolkodó mérnökember, aki támogatja például az egyesületünk munkáját is. Azt mondja, hogy a katolikus egyház meglehetősen logikádan módon nem használja ki azt az óriási tudást és erőforrást, amely a nőkben rejtőzik. És ez egyszerűen a meglevő erőforrások elpazarlása. Amúgy ő igazi - talán ma ritkaságszámba menő -, érett, bátor férfi, aki nem fél a női kihívástól. És tud úgy szeretni egy nőt, hogy annak szereti, aki az valójában. Egyenrangú társnak és szuverén gondolkodónak tekinti. V. Gy.: A Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületében nekünk nem az a célunk, hogy demonstrálva, törve-zúzva érjük el a nők nagyobb mértékű elismerését, mert azt gondoljuk, hogy ez nem célravezető dolog. Ez egy szolidaritáson alapuló közösség, ahol megpróbálunk egymásra figyelni, és a magunk területén, a magunk eszközeivel igyekszünk minél többeknek felmutatni egy más szemléletmódot. ■ Boda Zsuzsa
