Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-11-14 / 46. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2010. november 14. » 7 A kultúra missziója az egyházban - Krisztus missziója a világban Beszélgetés Zászkaliczky Zsuzsannával, a Credo főszerkesztőjével ► Az idén tizenhatodik évfolyamában járó Credo evangélikus folyóirat 2009 közepe óta új szerkesztővel és szerkesztőbizottsággal folytatja szolgálatát egyházunkban. Munkájukról - a 2010/1-2. szám közelmúltbeli megjelenése apropójából - Zászkaliczky Zsuzsanna főszerkesztővel beszélgettünk.- A Credo célját, szerepét - ha úgy tetszik, „hitvallását” - az általam szerkesztett első szám beköszöntőjében úgy fogalmaztam meg: folyóiratunk elsősorban válasz arra, hogy az Úristen megszólít bennünket. „Válasz-létünket” - bizonyára már feltűnt az olvasóknak - a címlap grafikájában is hangsúlyozzuk azzal, hogy a Credo szóban az elektronikus levelezésből jól ismert „re” betűkapcsolatot más színnel nyomtatjuk.- Milyen választ ad a Credo erre a megszólításra - avagy melyek a szerkesztés alapelvei?- Arra törekszünk, hogy a múlt értékeit is kutassuk, ugyanakkor a jelenkor kérdéseivel is foglalkozzunk, és távlatokat is nyissunk. Elődöm, Mányoki János - miként egykor szerkesztői beköszöntőjében is leírta - szándékosan kerülte a kortárs témákat. Ezen mindenképpen változtatni akartunk. A kortárs olvasó kortárs nézőpontokat kíván. Míg a magas szakmai színvonalat meg kívánjuk tartani, a témák változatosságát, sokszínűségét szeretnénk visszahozni, hogy ne csak egy szűk réteg érdeklődését elégítse ki a lap. Az igei üzenet megjelenítését, a korábbinál hangsúlyosabbá tételét is fontosnak tartjuk. A Credo vállalása tehát nem kevesebb, mint egyházunkon belül a kultúra, egyházunkon kívül pedig Jézus Krisztus missziója.- A sokszínűségre való törekvés a rovatstruktúrában is megmutatkozik.- Meglehetősen sok rovatban gondolkodunk. Ezek között vannak, amelyek soha nem maradhatnak el. Ilyen a Lectori salutem, azaz a szerkesztői beköszöntő és az áhítatot, rövid igei elmélkedést tartalmazó Iránytű. Nagyon fontos az Idézőjel is, melyben első közlésként jelentetünk meg kortárs szépirodalmi műveket, valamint a Szemle, ahol egyelőre csak könyveket és kiállításokat recenzeáltunk, de várhatóan zenei eseményekről és színházi előadásokról is írunk majd. Az említetteken kívül a már általam szerkesztett három számból legalább kettőben találkozhattak az olvasók például az Isten műhelye (teológiai), a Tanúk és tanulságok (történelmi), a Szóbirodalom (irodalmi), a Tárgy - kultúra (vizuális művészeti), A teremtett világ (természettudományos) rovatokkal. De a többi mellett fontos az Evangélikus műhely is, amelyben egyházunkhoz köthető szellemi műhelyek, körök bemutatását tervezzük.- Művészettörténészként főállásban az Evangélikus Országos Múzeum tudományos munkatársa. Bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy nemcsak tartalmában újult meg a lap, hanem megjelenésében is jelentős változásokon ment át.- Úgy gondolom, hogy ha valaki a 21. században, e világméretű vizuális ingeráradat közepette nyomtatott sajtóterméket készít, akkor annak az újságnak vagy folyóiratnak áttekinthető szerkezetűnek és nagyon igényesnek kell lennie. A nyomdai megjelenést érintő változás, hogy új formátumban, mívesebb grafikával és tördeléssel, két színben - fekete és bordó -, illetve helyenként színesben nyomott oldalakkal, jól olvasható betűtípussal találkozhat az, aki kezébe veszi a Credót. Kiemelten fontosnak és keresztény felelősségünknek tartjuk a természet értékeinek védelmét, ezért környezetbarát papírt használunk. Lehetőség szerint minden írás mellé igyekszünk - a dolgozat témájához illő - illusztrációkat rendelni. A legújabb, 2010/1-2. számban pedig olyan képzőművészeti alkotások - egy húsvéti rajzsorozat részei - is megtalálhatók, amelyeket korábban máshol még soha nem publikáltak. További „képes” újításunk, hogy a tanulmányok szerzőiről is - két-három mondatos névjegy kíséretében - közlünk portrét. Ami egyébként a szerzőket illeti: természetesen nagy örömmel jelentetjük meg a jó nevű, saját területükön szaktekintélynek számító tudósok és evangélikus gyűjteményeink, intézményeink munkatársainak tanulmányait, de mellettük fiatal kutatók, doktorjelöltek írásainak is szívesen teret adunk. credo evangélikus folyóirat XVI évfolyam. 2010/1-2.- Folyamatosan többes számot használ. Ez is mutatja, hogy a Credo szerkesztése nem egyszemélyes feladat. Kik segítik a munkáját?- Egy valóban működő szerkesztőbizottság összeállítására törekedtem, tagjait közös gondolkodásra, közös munkára hívtam meg. Olyan embereket gyűjtöttem magam, illetve a lap köré, akiket jól ismerek, és akiknek a tudásában megbízom. A bizottság tagjai egyébként - Szabó T. Anna költő-műfordító kivételével - valamennyien evangélikusok.- Szaladjunk gyorsan végiga többieken is!- Szabó T. Anna mellett a bizottság másik hölgytagja Réthelyi Orsolya történész. Fabiny Tibor és Ittzés Gábor mindketten teológusok és irodalomtörténészek. Fábri György eredetileg filozófus, jelenleg tudomány- és oktatásszervezéssel foglalkozik, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik rektorhelyettese. Potzner Ferenc építész-művészettörténész. Prőhle Gergely elsősorban nem országos felügyelői mivoltánál fogva került a bizottságba, hanem mert járatos a politika területén. A természettudományokat Gadó György Pál erdőmérnök, természetvédelmi szakmérnök és ifi. Szebik Imre orvos, bioetikus, a Semmelweis Egyetem tudományos munkatársa képviseli a szerkesztőbizottságban. A lap akkor fog jól működni, ha a szerkesztőbizottsági tagok - velem együtt - nemcsak munkájukat, tudásukat, hanem kapcsolatrendszerüket is „bevetik”.- A szerkesztőkről már esett szó, az olvasókról azonban még nem. Elsősorban kiknek készül a Credo?- A célközönség meghatározásakor mindenképpen számolnunk kell azzal, hogy a hazai népességen belül nem túl nagy hányadot képvisel az evangélikusság, az evangélikusságon belül ugyanakkor életkor, iskolai végzettség, foglalkozás - és nyilván érdeklődés - tekintetében nagyon nagy a szórás. Ezért lehetetlen vállalkozás lenne olyan folyóiratot kiadni, amelyet minden hittestvérünk szívesen forgat, és egyformán a magáénak érez. A Credóval elsősorban az evangélikus, illetve a keresztény értelmiségnek - természetesen lelkészeknek és az iskoláinkban tanító, akár más felekezethez tartozó pedagógusoknak - kívánunk szellemi táplálékot nyújtani. Reméljük, előbb-utóbb világi olvasói is lesznek a lapnak, hiszen a tanulmányok, recenziók szélesebb kör érdeklődésére is számot tarthatnak. A közelmúltban egy, a munkánkat jóindulattal és elkötelezetten figyelő nyugdíjas lelkész azt mondta, a lapnak immár helye van a polcokon a Távlatok és a Vigília mellett. Ezért szeretnénk, ha nem csak a Luther Kiadó könyvesboltjában, a Huszár Gál papír- és könyvesboltban, illetve a gyülekezeti iratterjesztésen keresztül lehetne hozzájutni. Az írók boltja rendelt néhány példányt a legfrissebb számból; bízunk benne, hogy további üzleteket is sikerül megnyernünk a folyóirat terjesztésére.- Többször szóba került már a Credo legfrissebb száma...- Úgy vettem át a szerkesztés feladatát 2009 közepén, hogy még egyetlen tavalyi szám sem volt kézbe vehető. így a 2009/1-2., 2009/3- 4., illetve a 2010/1-2. számok csak jelentős késéssel jelentek meg, az utóbbi például csak néhány hete kapható. Hamarosan azonban behozzuk a lemaradást, és reményeink szerint karácsonyig a 2010/3-4. szám is kijön a nyomdából. Mindamellett, hogy energiáinkat egyelőre még ennek a csúszásnak a ledolgozása emészti fel, a szerkesztőbizottságban újra és újra felmerül a gondolat, hogy vissza kellene térni az eredeti, évenként négyszeri megjelenéshez, illetve belátható időn belül az interneten is elérhetővé kell tenni a folyóiratot. Hogy ezekre az újabb lépésekre lesz-e erőnk, kapacitásunk és bátorságunk, még a jövő titka. ■ Vitális Judit Segítő kölcsönhatás !► Folytatás az 1. oldalról Az egészségügy zsákutcájából az egyházi kórházak mutathatják a kivezető utat, amelyek a finanszírozási problémák és a hatékonysággal kapcsolatos gondok ellenére is őrzik a pozitív gyógyítási attitűdöt. Záró előadásként dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát a bencés regulának az egészséges méltatta. Beszédében kiemelte, hogy a művek szerzője számára a zene sohasem volt öncél, hanem mindig Istent kívánta dicsérni vele. Az egyetem énekkara - amely műsorával az egész nap programját színesítette - Csorba István szerzeményeiből is bemutatót tartott. Életút, életvezetés témában beszélgetett ezek után Varga Gyöngyivel Seben Glória harmadéves, teológus-lel-Dr. Várszegi Asztrik életmód gyakorlásához nyújtott iránymutatására világított rá. Kiemelte, hogy a regula alapelvei, közöttük a mértékletesség, a rend fontossága, a munka és a pihenés egyensúlya, a csend keresése mind-mind jó tanácsok lehetnek a testi és lelki egészségre törekvő ember számára. A nap további részét a hallgatói önkormányzat által szervezett programok adták, lelki felüdülést nyújtva a jelenlevők számára. Délután került sor Csorba István Testvéreimért áldlak című kötetének bemutatójára. A könyvet, amelyben az EHE életéhez kapcsolódó egyházzenei kompozíciók kaptak helyet, D. Szebik Imre nyugalmazott püspök kész szakos hallgató. A tanárnő őszintén vallott lelki útkereséséről, hitének fejlődéséről a nagyszámú érdeklődő előtt. A beszélgetést közös körtánc zárta. Végül esti áhítat tette fel a koronát a hosszú és gazdag tartalmú napra. Az igehirdetés szolgálatát Trincsi Andrea végezte, hallgatótársai pedig pantomimjátékkal erősítették a mondanivalót. A konferencia zenei szolgálatát ellátó teológus-zenekar vezetésével Istent dicsőítő ifjúsági énekek csendültek fel, amelyek a hallgatóságban megerősítették Isten gyógyító közelségének tudatát. ■ Adámi Mária-HIRDETÉS__________________________________________________________________________________ Meghívó EKME-estre Az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) következő külmissziói estje keretében Hajgato Zoltán tart vetített képes előadást - a feleségével együtt egy esztendőn át végzett - mongóliai szolgálatáról Életünk prédikációjával Mongóliában címmel november 15-én, hétfőn 18 órakor. Helyszín: a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának földszinti előadóterme (1085 Budapest, Üllői út 24.; bejárat az utcáról). Minden érdeklődőt szeretettel vár az EKME vezetősége. HIRDETÉS Adventi könyvvásár Csornán és Győrött Többéves hagyományunkhoz híven idén is szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt Győrben, az adventi könyvvásáron, ahol több keresztény kiadó kínálatából válogathatnak. Idén új helyszínen, Csornán is megrendezzük a vásárt. ♦ Csorna, Művelődési Ház - november 30., kedd, 10.30-16.30 ♦ Győr, Széchenyi István Egyetem aulája - december 1., szerda, 9.00-17.00 LUTHER A Luther Kiadó adventi lelkülettel, új karácsonyi könyvekkel és kedvezményekkel várja kedves vásárlóit. Lehetővé kívánjuk tenni gyülekezeteknek, bizományos partnereinknek, hogy nagyobb példányszámú rendelésüket a helyszínen átvehessék. Ez esetben kérjük, hogy megrendelésüket november 26-ig küldjék el a kiado@lutheran.hu címre. A hónap könyve - novemberben a Luther Kiadótól 30% kedvezménnyel Szabó Lajos (szerk.): Bölcs szív - 50+ meditáció és imádság Vásárolja meg a hónap könyvét kedvezményesen! Eredeti ára: 990 forint. http://bolt.lutheran.hu/ E-mail: kiado@lutheran.hu Fax: 1/486-1229 1085 Budapest, Üllői út 24. FOTÓ: ZSÍROS ANDRÁS