Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)

2010-10-17 / 42. szám

Evangélikus Élet '»PRESBITERI« 2010. október 17. » 9 Egyházi ügynökkérdésről a nyilvánosság előtt ► 2010. október 8. és 9. Két nap, amely változást hozott hétköz­napjainkba. Akkor is, ha vendég­ként vettünk részt Sopronban a Nyugati (Dunántúli) Egyházke­rület X. pedagóguskonferenciá­ján, de akkor is, ha az eseményt szervezőként készítettük elő, bonyolítottuk le. ■ Balikóné Németh Márta Jómagam mindkét szempontból megtapasztalhattam, elemezhettem e pedagógus-csendesnapból kinőtt hétvége történéseit. Láthattam, hogy a rendezés - a szoros értelemben vett szervezőbizottság irányító tevékeny­sége mellett - az egész tantestületet érintő, igazi csapatmunkában való­sult meg. Mindenki a hozzá legköze­lebb álló területen jeleskedhetett, így adva egyre több és több értéket az eseményhez. Sok ötlet, idő és ener­gia kellett, míg megszületett a végle­ges program... Kíváncsian vártuk, hogy a százhet­vennégy jelentkezőből ténylegesen hányán regisztrálják magukat a meg­jelölt napokon. Tetszenek-e majd az első napra tervezett programok? Hogy fogadja első este a közönség a Madhouse Theatre Company forma­bontó, merész előadását, a Shakes­­peare-összest? Lesznek-e, akik élnek a lehetőséggel, és szakszerű idegen­­vezetéssel járják be csodálatos váro­sunk belvárosi utcáit, tereit? Abban biztosak voltunk, hogy a BW Pannó­nia Med Hotelben felszolgált va­csora után fellépő néptáncosaink és a négyfős tamburazenekar sikert aratnak; és abban is, hogy meglep­ve, de örömmel fogadják majd ven­dégeink a pihenés idejét jelző finom A piliscsabai nyári országos férfikon­ferencia idején merült fel az igény, hogy jó lenne az ősz folyamán egy re­gionális találkozót tartani, ahova azok is eljutnának, akiket esetleg a nagy távolság visszatartott a részvé­teltől. A veszprémi gyülekezet és férfi­köre vállalta, hogy helyet ad a talál­kozónak, és a szervezési feladatokat is elvégzi. Lóczi Tibor, a férfikor vezetője levélben megkeresett szá­mos Veszprém és Fejér megyei gyü­lekezetét, ahol tudomása szerint még nincs férfikor, és meghívta őket a találkozóra. Ugyanígy meg­hívást kaptak a már évek óta műkö­dő férfikörök is. Közel negyvenen szánták napjukat Két nap célzást, N. Rossi 22 órakor elhangzó II silenzióját. A szombati - Ittzés János szolgá­latával zajlott - istentisztelet erejében nem kételkedtünk. (Külön öröm volt számunkra, hogy egyházkerületünk püspökétől idén igazgatótanácsunk új tagja, Gruber Lászlóné vehette át az evangélikus pedagógusok elismerését kifejező Gyurátz-díjat.) Nem volt kétségünk a délelőtti, lo­gikus egységbe foglalt előadások si­kerében sem. Megnyugodni azonban csak akkor mertünk, mikor láttuk, hogy a gyógypedagógia, grafológia, pszichológia, teológia (hitoktatás) tárgykörébe tartozó referátumok Horváth Ernő, Soóky Andrea, Früh­­wirthné Payrits Marianna és Wagner Szilárd tolmácsolásában, Jancsó Kál­mánná moderálásával felkeltették a je­lenlévők figyelmét, új ismeretekkel gazdagították őket. Igazi szellemi csemegével szolgált az Ittzés János püspök, valamint a Kolozsvárról ér­kezett Jakabffy Tamás lapszerkesztő és kollégánk, Szentpáli Csaba - Wag­ner Szilárd moderálásával megvaló­sult - fórumbeszélgetése is. A rendező Eötvös József Evangéli­kus Gimnázium és Egészségügyi Szak­­középiskola bemutatását - az intéz­mény frissen elkészült közösségi ter­október 2-án erre az alkalomra. A nyitóáhítatot Schermann Gábor ta­tabányai lelkész tartotta. Az Útmu­tató igéje alapján arról beszélt, hogy tetteinknek ahhoz kell igazodniuk, amit Isten cselekszik, mert csak ak­kor lesz maradandó érvényű. Ezután Isó Zoltán helyi lelkész mutatta be a veszprémi gyülekezetét és az ott folyó kiterjedt szolgálatot, amelyet feleségével, Isó Dorottya lel­késznővel és munkatársaikkal vé­geznek. Lóczi Tibor a férfikor mun­kájáról szólt részletesen, a helyszínen bemutatva azt a bizonyos „időban­kot” (a felajánlott és igényelt segítsé­gek adattárát), amelyről korábban az Evangélikus Élet is beszámolt. Érde­kes fejlemény, hogy nemrégiben ő mében - Gottschling Gábor igazgató felvezetése után - jelen sorok írója ol­dotta meg oly módon, hogy még az in­tézményt jól ismerők számára is új szempontból világított rá az itt folyó munkára, életre. Kóczán Krisztián segítségével lapozgatott is kicsit az Eötvös-albumban, megmutatva né­hány, az elmúlt években készült fény­­képfelvételt. Az utolsó percekben Jankovits Béla, a rendezvény ötletgazdája fog­lalta össze gondolatait, köszönetét mondva a püspöknek a rendezvény kezdettől érezhető, határozott tá­mogatásáért. Úgy gondoljuk, hogy e rendkívüli, számunkra felejthetetlen két napon egymás hatását erősítve fért meg egy­mással a filozofikus eszmefuttatás, a gyakorlatban jól hasznosítható tu­dományos ismeret és a művészet ad­ta szórakozás. Az eseményekhez mél­tó keretet kínált Matus Klára nyitó-, illetve Wagner Szilárd záróáhítata. 2010. október 8. és 9. Két nap: el­mélyülés, sok hasznos óra, kellemes perc. Köszönjük! A szerző a soproni Eötvös József Evan­gélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola igazgatóhelyettese maga is egy bankban kezdett el dol­gozni. A délelőtti előadást e sorok írója tar­totta Kik vagyunk mi, férfiak? címmel. Arról szólt, hogy mennyire fontos a fel­nőtté váláshoz hasonlóan a hitben is nagykorúvá lenni. A döntő az, hogy sa­ját magunk határozzuk-e meg, hogy milyen embernek tartjuk magunkat, vagy elfogadjuk azt, amilyennek látnak minket. Ettől függeüenül az önisme­ret nem szakadhat el teljesen a többi ember véleményétől. A legfontosabb azonban mégis az, hogy tudjuk: mi­lyennek lát bennünket Isten. Az előadást élénk és őszinte be­szélgetés követte. Volt idő még a cso­portok bemutatkozására is. Ennek során Tóth Sándor, a szombathelyi férfikor vezetője azt javasolta, hogy a jövő évi országos férfikonferenci­ára augusztus végén Szombathelyen kerüljön sor; megszervezéséhez a férfikor és a gyülekezet segítségét is felajánlotta. A közösen elfogyasztott ebéd után a helyi presbiterek vezetésével a vendégek megnézték a veszprémi vár nevezetességeit, megcsodálták a frissen helyreállított épületeket. A délután folyamán a nyári országos konferencián készült felvételeket, il­letve - a záróáhítat előtt - a münche­ni II. ökumenikus .egyházi napok férfimissziós vonatkozású esemé­nyeiről készült képes beszámolót tekintették meg a résztvevők. ■ Koháry Ferenc ■ Fabiny Tibor A Magyarországi Luther Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy október 30-án konferenciát szervez Az ügy­nökkérdésfeldolgozásának egyházi fo­gadtatása és teológiai kérdései címen. Nem ez az első alkalom, hogy egy­házi egyesület foglalkozik ezzel a té­mával. 2005 őszén, alig néhány hónap­pal a tényfeltáró bizottság felállása után az Evangélikus Belmissziói Ba­ráti Egyesület (EBBE) vállalkozott ar­ra, hogy ezt az érzékeny kérdést tema­­tizálja: havonkénti sorozatot hirdetett meg, amelyen belül az ügynökkérdés teológiai, történeti, jogi és gyakorlati szempontjairól szóltak az előadások és az azokat követő beszélgetések. A sorozat anyaga Igazság és kiengeszte­­lődés címen 2006 májusában jelent meg kötetben, még a tényfeltáró bi­zottságnak a közgyűlésen elhangzott első hivatalos jelentése előtt. Egy egyházi egyesület még nem egyház, de az egyházért van, az egy­ház életét, munkáját, szolgálatát hi­vatott segíteni. A Magyarországi Lu­ther Szövetség mint egyesület nem csupán Luther Márton személyét és munkásságát kívánja a mai hívők számára közelebb hozni, hanem ezen túl célja - összhangban az egyesület alakulásakor lefektetett alapszabályá­val -: „...az evangélikusság iránt ér­deklődő vagy abban megerősödni kí­vánók számára segítségnyújtás.” Egyházunk vezetői minden bi­zonnyal felismerték, hogy az egyesü­letnek e konferenciára vonatkozó javaslata is „segítségnyújtás” kíván lenni, tehát egyházi célokat szolgál, s feltételezem, hogy ezért is vállalta azonnal az országos elnökség mind­két tagja a rendezvény védnökségét. Miért tartjuk fontosnak, hogy fó­rumot teremtsünk a témának, s hogy a kérdésben őszintén, becsületesen és bátran mindenki megszólalhasson? Először is azért, mert hisszük, hogy a tisztánlátás igénye nem Isten akarata ellen való. Nem tudjuk elfo­gadni azok bölcsnek gondolt érvelé­sét, akik szerint a múltat nem szabad bolygatni, s csak a jelennel és a jövő­vel érdemes foglalkozni. Miért fon­tos megismerni a múltat? Hogy ta­nuljunk belőle! Ha nem ismerjük meg a múlt hibáit és botlásait, csak ismételni fogjuk azokat. Bármennyi­re furcsa is, de ez a fájdalmas, szomo­rú történet elsősorban nem „róluk" hanem „rólunk” szól. Pál apostol íKor 10-ben írja, hogy a pusztai ván­dorlás sok-sok bukásának története a mi tanulságunkra íratott meg, hogy mi, akik talán állunk, el ne essünk. Nem azt mondta Pál, hogy a bűn nem bűn, hogy a bukás nem bukás, hanem azt, hogy tanuljunk belőle - „félelemmel és rettegéssel”. S ha fel­ismerjük, hogy mi magunk is - bár talán szerencsésebb csillagzat alatt születtünk - ugyanolyan esendők va­gyunk, mint a pusztai vándorlás né­pe, az egykor elesettek felé csakis szo­lidaritással és részvéttel fordulhatunk. Másodszor azért, mert úgy véljük, hogy egy közösség számára káros, ha visszafojtott görcsök és félelmek, ki nem mondott szavak bénítják az éle­tét. „Beszélgető egyház legyünk!” - hangzott el egy püspöki székfoglaló­ban. Egy beszélgetés azonban bizalmas légkört igényel, ahol nem butítanak az elhallgatott, vagy éppen sebeznek a fe­lelőtlenül odavetett szavak. A helyü­kön kimondott, eltalált és megtalált tiszta szavak - gyógyítanak. Mi a „se­besült sebész” gyógyító hatalmában hi­szünk, nem a felcserekében. Konferen­ciánk arról szól, hogy megpróbálunk egyház lenni. Egyik előadónk, Fazakas Sándor református professzor az Em­lékezés és megbékélés (Kálvin Kiadó, 2004) című könyvében írja, hogy az egyház páratlan, egyedülálló közösség, mert „nincs olyan hely és fórum a vi­lágban, ahol (...) az Isten irgalma konkréttá válhatna az emberek közötti megbocsátásban.” Harmadszor azért, mert a refor­máció örökösei vagyunk, s ez az örökség arra kötelez, hogy úgy tisz­teljük a népet, mint Luther, aki a leg­nehezebb teológiai kérdéseket káté formájában meg tudta tanítani az egyszerű embereknek. Tudta, hogy nincsen „egyházi elit” odafent és az igazságot állítólag felfogni képtelen „hívő ember” idelent. Bármennyire tiszteljük is az egyhá­zi vezetést és az általuk megbízott szakmai testületet, úgy véljük, hogy az „ügynökkérdés” nem csupán tör­ténészi, hanem mindenekelőtt egyhá­zi és teológiai kérdés - abban az ér­telemben, ahogy Luther is tanította: minden hívő és gondolkodó ember teológus. Még azt is hozzátette a re­formátor, hogy a megkülönböztetés képessége tesz bennünket teológus­sá. Nos, az egykori beszervezéstörté­neteket, a jelentéseket - bármennyi­re részlegesek is - azért is kell meg­ismernünk, hogy különbséget tud­junk tenni ügynök és ügynök között. Csak a feltárt dokumentumok mutat­hatják meg, hogy lelküsmereti komp­romisszumot a reá bízottak védelmé­ben vagy inkább a saját előmenetele érdekében kötött valaki, vagy - mert ilyen is volt! - cinikus szervilizmus­­sal támogatta az államhatalom egy­házromboló tevékenységét. Közösségi problémát csak közös­ségben, a közösséggel közösen lehet - ha nem is „megoldani” de vala­mennyire feldolgozni. Tehát nekünk is együtt kell gondolkodnunk, együtt kell beszélnünk ezekről a kérdések­ről - s együtt kell imádkoznunk. Az ügynökkérdés nem egy szűk, in­formációbirtokos, bennfentes szak­embergárda, hanem az egész egyház ügye, s ezért a téma egyházi nyilvá­nosság előtti megvitatása a nagyko­rú tagokból álló egyház érdeke, ahol a szakemberek tudását az érintettek nem érezhetik fenyegetésnek, ha­nem Isten előtt a testvér bizalommal fordulhat a testvéréhez. Reménységünk szerint egy ilyen al­kalom a további kutatást is kedvező­en befolyásolhatja. Ezért is hívogat­tuk a nyár közepén a megszólalni kí­vánó testvéreinket ezekkel a sza­vakkal: „A konferencia célja a Ma­gyarországi Evangélikus Egyházban öt éve folyó tényfeltáró szakmai munka és az ennek első dokumentá­ciójaként kiadott, sokféle visszhangot kiváltott Háló című kötet (Luther Ki­adó, Budapest, 2010) egyházi fogad­tatásának nyílt megbeszélése.” Ugyanezekkel a szavakkal hívogat­juk most is egyházunk tagjait és minden jóakaratú embertársunkat. Eszményeink: a nyitottság, a tisztán­látás, a megkülönböztetés, az őszin­teség, a becsületesség, a bátorság, a részvét, a szolidaritás, a megbocsá­tás, a kiengesztelődés, a gyógyulás, a demokrácia. És mindenekfelett a szeretet. Ami kiűzi a félelmet. Jöjj, és lásd meg! A szerző a Magyarországi Luther Szövetség elnöke, a konferencia egyik szervezője Önismeret férfiaknak Regionális férfimissziói nap Veszprémben

Next

/
Thumbnails
Contents