Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-10-17 / 42. szám
6 * 2010. október 17. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Kolontár iszapsírban ► Eddig nyolc halott, százhatvan sérült, több tucat lakhatatlanná vált lakóház, negyven négyzetkilométernyi súlyosan szennyezett talaj a következmény; a Marcal folyó élővilága és nem utolsósorban több ezer ember nyugodt élete és jövője is áldozatul esett a múlt heti katasztrófának. A hirtelen bekövetkezett tragédia után megkezdődött a mentés és a kárfelmérés, de a helyzet végleges rendezésére egyelőre csak ötletek vannak. ■ Belényi Dániel Magyarország történetében a legsúlyosabb vegyi katasztrófa helyszínén járunk. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársaival egyre vastagodó, vörös keréknyomot követünk Devecser felé. Egyre több mentőautó szirénázik felénk. A falu lezárva, a látvány apokaliptikus. Vegyvédelmi felszerelésbe öltözött katonák mossák az utat, az utcát szegélyező házak falai embermagasságig vörösek. „Mindent elvitt az ár, engem az öt gyerekemmel menekítettek ide, az iskolába" - meséli Magda Szilvia, majd papucsban-zokniban felbukkan a szomszédja is. „Amikor láttam, hogy emelkedik a sár, azonnal biciklire pattantam a gyerekekkel, és idejöttem” - mondja Ignác Bianka, majd hozzáteszi: „Azt sem tudom, milyen károm keletkezett, még nem engedtek vissza a házamhoz. Semmim se maradt, elvitte a gyógyszereket, a gyerek könyveit, mindent. Most hogy fog így iskolába járni?” A kérdés költői, a tragédia első estéjén senki sem tudja a választ. „Apokalipszis most” Az éjszaka sötétje jótékonyan eltakarta a pusztítást. Másnap reggel sokkoló látvány fogad az iszaptárolóhoz közelebb eső Kolontáron. A falu legmélyebben fekvő helye, a Torna patak környéke teljesen vörös, a falu kettévágva, a hidat ugyanis elvitte az iszap. A pusztítás itt a legnagyobb: kerítés sehol sem maradt, a házak tetőig megrongálva, vörösen, elsodort autók, gépek egymás hegyén-hátán. A kertekben tönkrement a termés, az állatok elhullottak. Az áradat erejét jelzi, hogy a kolontári önkormányzatnál kitett lista szerint többen még az autójukat sem találták meg azóta sem. Időközben megmozdult az ország. Megérkeznek az első segélyszervezetek, önkéntesek, tévéstábok. Az egyik nagy szervezet helyi irodája a devecseri iskolát szerelte fel tábori ágyakkal, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kétszázezer forintnyi élelmiszert és higiéniás felszerelést oszt szét reggeli gyorssegélyként. A délutáni szállítmányt már együtt pakolják ki a segíteni érkezett gárdisták és a helyi cigány önkéntesek. Kolontáron néhányan takarítani kezdenek, mások lemondóan legyintenek: nincs az az erő, amellyel meg lehetne tisztítani a házakat, kerteket. Egy asszony egy napja takarít a családjával, de mintha el sem kezdték volna a munkát. „Amikor jött az ár, csak annyi időm maradt, hogy a kétéves gyermekemet átrakjam a kerítésen a domboldalra. Két éve költöztünk ide Ajkáról, a múlt héten lett kész a kazán. Száz tyúkom elpusztult, a kutyák is, a macska megvakult. Semmink sem maradt” - sír az asszony, mi pedig pár bátorító szón kívül semmit sem tudunk mondani neki. A tragédia „szerencsés” időpontjára egy devecseri tanárnő hívja fel a figyelmet, két nappal később a miniszterelnök szájából hangzik el ugyanez: „Még szerencse, hogy nem éjjel történt, hanem amikor a gyerekek az iskolában voltak, a felnőttek pedig a munkahelyükön. A gyerekeket nagyon megviselte az egész. Sokan sírtak, hánytak, éjszaka a szülőkkel egy ágyban aludtak.” A tragédia másnapján Devecser még sokkos állapotban van. Amikor dél körül elterjed, hogy ismét átszakadt a gát, mindenki magasabb helyre menekül. A rendőrök sem tudnak segíteni. A hírt megerősítik, de hogy merre induljunk biztonságban, azt ők sem tudják pontosan. Fél órával később kiderül, rémhír volt az egész. Ennek ellenére senki sem szívesen marad otthon, a négy fal között. Harmadnapra letisztul a kép, a honvédség pontonhidat épít az elsodort híd helyére, így átjutunk Kolontár másik részére. Okulva az idei tavaszi árvíz példájából, gépfegyveres rendőrök vigyázzák a rendet. A hídon is csak regisztráció után mehetnek át azok, akik nem ott élnek. Illetve éltek. Túl sok kifosztani való nincs már Kolontáron. „Ez a falu meghalt” - mondja egy helyi polgárőr. „Senki sem akar már itt élni. Az öregek nem jönnek vissza, a fiatalok is elmennek. Ki engedné a gyerekét ilyen kertben játszani? Az ingatlanok értéke zéró, ki venne házat, telket egy ilyen katasztrófa sújtotta településen?” Az ár a falu felét vitte el, de a másik felét is tönkretette. Egyetlen emberrel sem találkozunk, aki maradna. A katonák is értetlenkednek, hullafáradtan: „Minek lapátolunk itt kézzel negyvennyolc órája, ha egyszer úgyis ledózerolják az egészet?” - teszi fel a kérdést egy Szentesről iderendelt katona. Hogy mi lesz a későbbiekben, egyelőre senki sem tudja. Hogyan tovább? A helyben élőket végtelenül felháborítja, ahogy az átszakadt gátért felelősnek nevezett Mai Zrt. kommunikál velük. Először napokig csend, majd tagadás, hárítás, végül kényszerből bocsánatkérés. Határértékekről, egészségre nem káros anyagokról beszélnek, miközben százhatvanan kerültek kórházba maró lúg által okozott égési sérülésekkel. Tényszerűen nézve a dolgot maga a vörösiszap nem káros - csak az az erősen lúgos víz, amelyben tárolják. Amikor az ÁNTSZ képviselője mindezt bejelenti a lakossági fórumon, egyszerűen kinevetik. Mindenki látta, hogyan marta le az iszap a csövekről a festéket. Mintha kromofággal öntötték volna le... Az érintetteket dühíti a mellébeszélés. Nem csak őket: a helyszínre látogató politikusok a cég felelősségét firtatják, az újságírók, riporterek kérdései elől mintha bujkálnának a vállalat képviselői. Eközben mindenki maszkot visel. Ha a nedves vörösiszap nem káros is, kiszáradva, a levegőben por formában szállva tönkreteheti a tüdőt. A Mai Zrt. szerepe a térségben ambivalens. A katasztrófa óta nem túl népszerű a vállalat, viszont ezeregyszáz embernek ad munkát közvetlenül. Emellett Ajka adóbevételeinek negyede is innen származik, és a város kulturális és sportéletének egyik legfontosabb támogatója. Ha bezárják vagy ellehetetlenítik, nemcsak a természet megy tönkre, hanem a környéken élők és ott dolgozók családjainak élete is megnehezül. Miután mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a falu újjáépítése nem reális, többféle lehetőség merült fel a kárt szenvedettek megsegítésére: készpénztámogatás, szomszédos településeken lévő ingatlanok megvásárlása vagy lakópark építése a falu magasabban fekvő részén. Hogy pontosan kinek melyik megoldás a kedvező, még nem világos. Addig pedig a segélyszervezetek sem tudnak hatékonyan beavatkozni az újjáépítésbe. Az összefogásnak hála a raktárak tele vannak, több élelmiszer- és ruhaszállítmányt már nem tudnak befogadni. Nemcsak azok jártak rosszul, akiknek tönkrement a házuk és a kertjük, hanem azok is, akiknek az ingatlana nem sérült, csak éppen Devecseren vagy Kolontáron van. Sokan a házépítésre fölvett hitelüket nyögik még évekig, miközben az ingatlan értéke nullára csökkent, és egyébként is eladhatatlan. Mindemellett maradni sem akarnak - lehetetlen kitörni ebből az ördögi körből. Mi történt? 2010. október 4-én átszakadt az Ajkai Timföldgyár egyik tározójának a gátja. A benne tárolt vörösiszap végigsöpört több településen, házak százait megrongálva. Jelenleg is folynak a vizsgálatok azzal kapcsolatban, mi okozta a tragédiát. A Mai Zrt. véleménye szerint a felelősség biztosan nem az övék, hiszen minden megfelelt az előírásoknak. Az első híresztelések szerint az engedélyezettnél több iszap volt a tárolókban, de ezt még vizsgálják. Egy másik elképzelés szerint a tározó alatti eltérő talajszerkezet miatt repedt meg a gát, más szakértők a talaj - szerkezeten kívül buzgárok keletkezésével magyarázzák az esetet. Vizsgálják azt az információt is, hogy egy nyolcvanas években végzett kutatás már egyszer megállapította ezt a problémát. E szerint a talaj akkor mozog, ha csapadékkal vagy talajvízzel telítődik, de az eltérő összetételű és szerkezetű földdarabok eltérő módon és mértékben mozdulhatnak el. Ezt támasztja alá, hogy a gátszakadás a kétféle talaj találkozásánál következett be. A legfrissebb hírek szerint eddig nyolcán haltak meg, lapzártánkkor százhúszan vannak kórházban. Az elkeseredés ellenére Kolontár a jövőjéért küzd. A falut kettészelő védőgát lassan elkészül, így már nemcsak a patak választja ketté a települést. Hogy az elkeseredettek „halott faluja” vagy HU Károly polgármester optimista hozzáállása jelenti-e a jövőt, azt egyelőre senki sem tudja. Az biztos, nehéz tél elé néznek az ott élők. Felhívás A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége kéri a gyülekezetek vezetőségeit, hogy ez év november közepéig tartsanak offertóriumot az ajkai egyházközséghez tartozó Kolontáron és Devecserben élő - iszaplavinában károsult - evangélikus testvérek számára. Az adományokat az OTP Bank 11707024-20478070 számú számlára kérjük átutalni „Vörösiszap” megjelöléssel. Devecserben ötvenhat evangélikus él, közülük öt családot érintett a tragédia. Kolontáron három evangélikus családból egy veszítette el otthonát. Az adomány az ajkai lelkészi hivatalon keresztül jut el az érintettekhez. Erős vár a mi Istenünk! Ittzés János elnök-püspök, Prőhle Gergely országos felügyelő
