Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-10-03 / 40. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2010. október 3. 3 Ú] utakon az evangélikus értelmiség Esperesi tanácskozás proj ektbemutatóval ► Új utakat taposva címmel tartott kétszázadik rendezvényén huszonöt éves jubileumot ünnepelt a budahegyvidéki Keresztyén Értelmiségi Fórum. Az evangélikus templomban szeptember 25-én zajlott - a Magyar Evangélikus Értelmiségi Társasággal (Mevét) közösen rendezett - találkozón az egyház mai útjáról, lehetőségeiről és az értelmiség szerepéről gondolkozhattak el a résztvevők. Dr. Fabiny Tamás püspök nyitóáhítatában Tamás apostol személyén keresztül szemléltette az intellektuális látásmód sajátosságait. Hangsúlyozta, hogy Jézus, tanítványa kételkedését látva, megadta neki a lehetőséget a tapasztalásra. Tamás ezáltal jutott el a kritikus gondolkodástól a hit alázatáig. Az egyházközeli civil szervezetek munkájáról és helyzetéről Benczúr László északi egyházkerületi felügyelő számolt be. Egyik legfontosabb feladatukként az emberek személyes megszólítását emelte ki. A hallgatóság gondolatait megmozgató előadást tartott a kormány egyházpolitikájáról Szászfalvi László államtitkár. Az állam és az egyház között újrainduló kapcsolatépítést hitbeli és nemzeti evidenciának nevezte. Elmondta, hogy az elmúlt évekhez képest paradigmaváltás történt. Ismertette azokat az alapelveket, amelyek a mostani egyházpolitikát meghatározzák. A kormányzat elsőként az egyházak és az állam közötti bizalmi viszony minden szinten való helyreállítására törekszik. Másrészt fontosnak tartja, hogy ez a dialógus ne csak ünnepek idején, hanem a hétköznapokban is folytatódjon. Folyamatban lévő intézkedésként említette az egyházak, egyházi intézmények munkájának lehető leggyorsabb akadálymentesítését, vagyis a negatív diszkriminációs jogszabályok megszüntetését. Végül hangsúlyozta: a kormány fontos feladatának tartja, hogy az egyházak működésének kiszámítható, stabil alapot biztosítson a finanszírozás tekintetében is. Több konkrét, a jövőbeli együttműködésre vonatkozó elképzelést is említett, például az előkészületben lévő, a vallásfelekezetekről szóló új törvényt, valamint az egyházi kártalanítás folytatását és a jövő év folyamán tervezett lezárását. Az államtitkár előadásához kapcsolódó hozzászólások után újabb témaként a teológiai képzés jövőjéről szóló referátumok következtek. Dr. Újházi Lóránd, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Egyházjogi Tanszékének adjunktusa a jogi háttérrel ismertette meg a hallgatóságot. Meglátása szerint a jogi szabályozásnak elsősorban az egyház belső igényeinek kell megfelelnie, hiszen a teológusképzés az ő kizárólagos joga és kötelessége. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) képviseletében dr. Bácskai Károly a jövő zálogaként a különböző szakok bevezetésével történő nyitást, illetve a nem lelkész teológusok oktatásával létrejövő paritást fogalmazta meg. Gondolatait az EHE részéről dr. Orosz Gábor Viktor és dr. Korányi András egészítette ki. Zárásként Mihályi Zoltán, a Magyar Evangélikus Értelmiségi Társaság elnöke a keresztény értelmiségnek az ország és az egyház iránti felelősségére mutatott rá. Az eddig elvégzett huszonöt éves munka bizonyítja, hogy szükség van rájuk. ■ A. M. ► Három napra - múlt hétfőtől szerdáig - egyházunk esperesei vették birtokukba a balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthont. A tanácskozás résztvevőinek köre hétfőn azonban kibővült az egyházmegyei felügyelőkkel, mert az aznap megvitatandó téma érintette a presbiteri szolgálatot is. A tanácskozáson részt vevőknek Végh Szabolcs otthonvezető mindenekelőtt bemutatta azt a - Komplex fenntarthatóság nevet viselő - mintaprojektet, amelyet a balatonszárszói intézmény európai uniós pályázaton nyert támogatás segítségével fog megvalósítani. Az ismertetés után dr. Garádi Péter a tavaly megrendezett, mintegy ezerkétszáz gyülekezeti tisztségviselőt vonzó országos presbiteri találkozó (EPOT) nyitva maradt kérdéseiről szólt. Mondanivalója elején önkritikusan állapította meg, hogy az országos találkozó óta eltelt évben szinte semmi nem történt. Márpedig ebben az esetben nem a lelkészek feladata lett volna újabb hasonló jellegű - ha nem is ilyen sok résztvevős - rendezvények megszervezése, hanem önszerveződő módon a felügyelőké és a presbitereké. Hogyan lehetne pótolni az elszalasztott alkalmakat? - tette fel a kérdést. További felvetéseket is említett az előadó: Miként lehetne a presbitereket az egyház megújításának szolgálatába állítani? Milyen rendszeres presbiteri alkalmak legyenek? Legyen-e újabb országos találkozó, vagy sem? A nyitva maradt kérdésekre szükséges volna válaszokat adni. Az EPOT-nak azért volt pozitív hozadéka is. Első gyümölcse az, hogy októberben elkezdődik a presbiterképzés a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. A részletekről ifi. dr. Hafenscher Károly, az intézmény igazgatója adott tájékoztatást. Jelentős mérföldkő ez - hangsúlyozta az igazgató -, hiszen ilyen jellegű képzés ebben a formában még nem volt egyházunkban. Olyan - aktív - presbitereket várnak erre a tanfolyamra, akik szíwel-lélekkel vállalják a presbiteri tisztség felelős szolgálatát. A presbiteri alapképzés, amely komoly tanulmányi munkát, átfogó ismeretek megszerzését és egymást építő testvéri közösséget kínál a résztvevőknek, két részből fog állni: egy őszi és egy tavaszi hétvégét szánnak rá. A két alkalom szorosan összefügg egymással, ami azt jelenti, hogy a jelentkezés a két hétvégére együtt érvényes. Az első időpontja október 15-17., míg a másodiké 2011. április 8-10. A továbbiakban az egyházmegyei felügyelők már nem vettek részt a tanácskozáson, ám az esperesek számára nem fejeződött be a munka. Dr. Varga Gyöngyi, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének docense és Németh Zoltán pécsi lelkész a lelkészakadémia elmúlt öt évének tapasztalatairól beszélt. Ahogy elhangzott, öt év alatt huszonkét kurzust tartottak, melyeken összesen 204-en vettek részt. Ez lelkészi karunk kétharmadát jelenti. Hol maradt vajon az - elvileg kötelező lelkészi továbbképzés részének tekinthető - lelkészakadémiáról a lelkészek egyharmada? Miként lehetne a hiányzókat megszólítani? - tették fel a kérdést az előadók. Az elméleti részt gyakorlati blokk követte. Az espereseknek szituációs játék keretében egy krízishelyzetben hozzájuk fordulón.kellett segíteniük. Az esperesi tanácskozás végén a szintén jelen lévő püspökök egyházkerületük aktuális eseményeiről tájékoztatták egyházunk lelkészi középvezetőit. ■ Kiss Miklós „Imádkozó háztetők” - hétköznapi teremtésvédelem Ezekre a napokra hirdettük meg - immár második esztendeje, országszerte, egyházszerte, azaz ökumenikusán - a teremtés hetét, a teremtés ünnepét. (Nyitó istentiszteletéről híradás és a témához kapcsolódó riport lapunk 8-9. oldalán olvasható. - A szerk.) Tudom, hogy manapság sokan még évezredes ünnepeinkről is megfeledkeznek, így ennek az új ünnepnek a bevezetésével eddig csak kevés lelkészünk, gyülekezetünk élt. Őszintén szólva talán kicsit gyanús is az egész ügy, hiszen úgy tűnik, mintha az egyház már megint a korszellemhez igazodva „trendi” akarna lenni, amikor a politika által is felkapott környezetvédelmi kérdések felé fordul. Pedig mi tudatosan nem környezetvédelemről, hanem teremtésvédelemről beszélünk. Ez nem szőrszálhasogató játék a szavakkal, hanem fontos teológiai megkülönböztetés. A különbség, ha úgy tetszik: ég és föld! A környezetvédelem az immanens, horizontális síkon gondolkodó ember tiszteletre méltó törekvése, hogy megvédje a maga kis világát, környezetét a legveszélyesebb ragadozótól, kártevőtől, a másik embertől. A környezetvédelmi erőfeszítéseket többnyire egyfajta keserű tapasztalat, félelem motiválja. A másik ember potenciális veszélyforrás, aki szennyezi, mérgezi az életterünket, a levegőt, a vizet, a talajt, a táplálékot... Ezzel szemben a teremtésvédelem lényege a teremtmény hálás rácsodálkozása a Teremtő ajándékaira. Boldog rácsodálkozás a teremtett világra annak minden kincsével együtt, beleértve a teremtménytársat, akiben nem rizikóforrást, hanem potenciális segítőtársat látunk. Munkatársat, akit arra kaptunk, hogy együtt műveljük és őrizzük a nekünk ajándékozott földet. Fontos teológiai distinkció, hogy a teremtés ünnepén nem a teremtett világot, hanem a teremtő Istent imádjuk! Neki adunk hálát mindenért a zsoltáros őszinte hódolatával: „Az Úré a Föld és minden, ami betölti..” Valójában nem új ez az ünnep, hiszen falusi gyülekezeteinkben még sokfelé élő hagyomány az őszi aratási hálaadás. A teremtés ünnepe ezt a tradíciót szeretné bizonyos ökoteológiai elemekkel elmélyíteni, gazdagítani és ilyen módon városi gyülekezeteinkben is meghonosítani. Ebből az adoratív hálaünnepből meríthetünk erőt, hogy a hétköznapokban se feledkezzünk meg arról, hogy kinek a jóvoltából és kinek a küldetésé-ÉGTÁJOLÓ ben élhetünk teremtményként és teremtménytársként a földön. E nélkül a tiszta ünnepi intonáció nélkül menthetetlenül elhangolódik az életünk, és a ránk bízott rendezett világot, a kozmoszt a zűrzavar, a káosz felé taszítjuk. Az ünnep segít újra meg újra megtalálni identitásunkat és mandátumunkat a teremtett világban. Segít eligazodni a hétköznapok súlyos kérdéseiben. Mit és hogyan építsünk? Mit és hogyan termeljünk? Mit és hogyan fogyasszunk? Mit és hogyan osszunk meg egymással? Már épületeink - vagy akár egy háztető is - prédikálhatnak arról, hogy kihez tartozik az életünk, kitől várjuk az erőt és az áldást. Régebben csak a templomtornyok mutatóujjai emelték fel tekintetünket az ég felé, és figyelmeztettek arra, aki az ég és a föld Ura. Napjainkban egyre több profán jelzést is kaphatunk, ha nyitott a szemünk és a szívünk. Ha fogékonyak vagyunk a nem szakrális céllal állított eszközök szimbolikus, transzcendens üzenetére, akár még a háztetőre szerelt napkollektorok is „prédikálhatnak” nekünk. Nekem legalábbis Jakab apostol hitvallását juttatják eszembe: „...minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá..”{]zk 1,17) Lehet, hogy túl élénk a vizuális fantáziám, de az ég felé tárt napelemek, esővízgyűjtők látványáról a ég felé emelt, üres, imádkozó kezekre asszociálok... Ugyanakkor nem vagyok rajongó. Tudom, hogy akik ilyen felülről érkező energia begyűjtésére alkalmas szerkezeteket építenek a házuk tetejére, csak kis százalékban teszik ezt hitvalló céllal. De öröm, hogy ebben a - ma még kicsi, de reménység szerint egyre növekvő - táborban evangélikus gyülekezetek és intézmények is ott vannak már. Hiszen nem mindegy, hogy templomaink, parókiáink miről prédikálnak. Sajnos, többségükben gazdaságtalan, szinte kifűthetetlen, energiapazarló épületeket örököltünk derék őseinktől, akiknek, többek között, a hőigénye is más volt, mint a mienk... Ebben az összefüggésben igen jelentős az a mintegy ötvenötmillió forintos mintaprojekt, amely balatonszárszói konferencia-központunkban valósul meg a közeljövőben. Erről részletesen olvashattunk lapunk előző számának teremtésvédő rovatában „Komplex fenntarthatóság” címmel. De mit tehet az, akinek talán még pályázni sincs lehetősége ilyen beruházásra? Hadd említsem egy kicsiny fővárosi gyülekezetünk pozitív példáját. A pestújhelyiek ez év tavaszára készültek el a lelkészlakás és a gyülekezeti terem felújításával. (Lapunk természetesen - május 2-i számában - erről az örömünnepről is tudósított.) A tetőre szerelt napkollektorok jóvoltából az épület melegvíz-ellátásának költségeit „felülről” fizetik, íme, az „imádkozó háztetők” áldása, avagy teremtésvédelem a hétköznapokban... Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
