Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-09-26 / 39. szám
io 4i 2010. szeptember 26. FÓKUSZ Evangélikus Élet Rövid szó a hosszú életről Száz éve született id. Szabó Lajos lelkész (1910-1995) ► Ma is számon tartja a szakonyi evangélikus gyülekezet, hogy a 20. században több lelkészt is adott az evangélikus egyháznak. Az ízes, szép magyar beszédet, a szorgalmas tanulást, a kötelességtudást és a hűséget hozták szülőfalujukból. Szabó Lajos 1910. szeptember 14-én született Felsőszakonyban. Keresztelése szeptember 25-én történt. „Az édesapa Szabó Lajos felső-szakonyi földműves, az édesanya Bak Irma nemeskéri születésű evangélikus” - áll az anyakönyvben. A szakonyi gyülekezet szeptember 12-i istentiszteletén emlékezett meg Szabó Lajosról. A családban nem volt ismeretlen a lelkészi hivatás, id. Szabó Lajos nagybátyja, Szabó István is lelkipásztor volt, a gyülekezet adatai szerint az első szakonyi származású, Kemenesmagasiban szolgáló (1913-1943) lelkész. A sor nem szakadt meg: Szabó Lajos fia, Lajos és unokája, András is e hivatást választotta. Az ember Szabó Lajos a helyi iskola elvégzése után a soproni evangélikus líceumban tanult és érettségizett. 1933-ban kitűnő eredménnyel végezte el teológiai tanulmányait Sopronban. If). Prőhle Károllyal, a későbbi professzorral a líceumban és a teológián is együtt tanultak, barátságuk életre szóló, gondolkozásuk hasonló volt. Kapi Béla püspök avatta őt lelkésszé Győrött. Előbb ugyanitt, majd Körmenden és Szombathelyen volt segédlelkész. Ebben az időszakban töltött egy ösztöndíjas évet a németországi Erlangenben. Már kissomlyói megválasztott lelkipásztorként 1943. május 4-én kérte Isten áldását házasságára Ihász Magdolnával. Az esketés szolgálatát feleségének édesapja, Ihász László kisbabod lelkész végezte. Az Ihász család, feleségének apai felmenő ága, több mint nyolcvan éven át állt lelkészi szolgálatban Kisbaboton. Az esketési szolgálatot végző lelkipásztor ikertestvére, Ihász Mihály is lelkész volt Kertán. Ihász Magdolna családja - a Stelczer család - anyai ágon soproni származású volt. Mindkét Stelczer lány, Elza és Paula (akik ikrek voltak) lelkészhez ment feleségül. Elza férje Frank Károly csikóstőttősi lelkész volt. Szabó Lajos és Ihász Magdolna házasságát Isten három gyermekkel és hat unokával áldotta meg. A családcentrikus gondolkodás és a gyermekszeretet mindig jellemezte őt. A legközvetlenebb módon unokái tapasztalták meg ezt, latin- és németórák, a tanulásban való sokféle segítség formájában és a kirándulásokon, amelyek szabályos ismeretterjesztés révén a nyugat-dunántúli táj, történelem, értékek és emberek szeretetét táplálták beléjük. Gyülekezeti lelkészként Szabó Lajos Kissomlyón (1940-1966), majd Kőszegen szolgált. Két cikluson át a Vasi Egyházmegye esperese volt (1963-1975). 1981-ben nyugalomba vonult, és Szombathelyre költözött, de kisegítő szolgálatot továbbra is készséggel végzett ott és másutt is, amíg egészsége megengedte. A szombathelyi gyülekezetben testvéri, befogadó közösségre talált, amelyben otthonosan mozgott haláláig. Szívesen vált egykori káplánja, Fehér Károly „káplánjává” és segített a gyülekezeti adminisztrációban, helyettesítő szolgálatokban, templomban, sőt a templom- és parókiakertben is. Figyelemre méltó, de nem új vonás életében, ahogy nyugdíjas korában a szombathelyi kis lakása udvarában és a templomkertben szívesen és szakértelemmel kertészkedett. Egész életében szerette a természetet. Hajnalban kelő, kertet művelő, töprengő, gondolkodó ember volt. Szűkszavúnak ismerték, aki szerette a csendet. Ez azonban soha nem gátolta kapcsolataiban és lelkipásztori szolgálatában. Értékes gondolatokkal teli igehirdetéseivel tanítottavezette mindig a rábízottakat. Tartalmas írásaival segítette lelkésztársait egyházi lapjaink révén. Jól felkészült teológusként elismert tekintély volt a lelkészi karban. Hirtelen halála a hosszú élet után sokakat megrendített: 1995. szeptember 27-én hunyt el váratlanul és gyorsan, nem betegágyon vagy kórházban. Október 6-án temették Szombathelyen a Jáki úti temetőben. A lelkész Kissomlyó. Kissomlyói szolgálatát jellemzi a filiák (Egyházashetye, Duka, Borgáta, Káld, Jánosháza, Köcsk) fokozott és hűséges gondozása. Szorgalmazta, hogy a hívek a vasárnap délelőtti - főként az ünnepi - istentiszteleteket együtt ünnepeljék a kissomlyói templomban, amely nem ritkán telt meg. Szolgálata felpezsdítette a rábízott vidéket. Becsülettel elvégzett minden irodai munkát, de „mozgékony” lelkész volt, aki utánament híveinek. Fontosnak tartotta és élete végéig gyakorolta a lelkipásztori látogatást. Szolgálatának kezdetén lovas kocsival járta a vidéket, sőt sokszor gyalog rótta a kilométereket nagy lépteivel; avagy kerékpáron, 1953-tól motorkerékpáron ment hívei után. Később tanult meg autót vezetni. Munkája nyomán belső megelevenedés is támadt. Ezen a vidéken először tartottak a gyülekezetekben igehirdetés-sorozatokat. Az 1940- es évek elején különböző ifjúsági táborokat is rendeztek, az ifjúságra külön gondja volt. Az evangélizáció is elérkezett a gyülekezetbe, és egyre többen utaztak az országos konferenciákra. Szabó Lajos nem egészen huszonhat évig élt és szolgált itt, a tőle megszokott szorgalommal, precizitással és szerénységgel. Kőszeg. 1966-1981 között szolgált Kőszegen. A gyülekezet 1965. december 19-i közgyűlése egyhangúlag választotta őt lelkészévé. A tanítás vált hangsúlyossá itteni szolgálatában. Már az első évben előadás-sorozatot tartott a presbiterek számára az istentisztelet rendjéről, az egyházi törvényekről, az egyházi személyek szolgálatáról, a presbiteri esküről és hasonló témákról. Ez a műfaj végig megmaradt kőszegi évei alatt. Ezzel egyrészt egyházunkat akarta közel hozni a gyülekezethez, másrészt bizonyos munkatársképzést végzett. Az ő szolgálata alatt kezdődött el itt a vasárnapi igehirdetésekre való, a laikusokkal közös készülés hetente egy alkalommal. Mindvégig gondot fordított arra, hogy a gyülekezeti szolgálatokhoz munkatársakat képezzen, vagy elküldje őket felkészítő konferenciákra. Sorukból külön is kiemeljük a gyermekbibliakör-vezetőket, akikre nagy gondja volt. Ma sem ártana megtanulni az ő példájából is: a presbiterekkel nem csak a gyülekezet anyagi ügyeit kell megbeszélni, őket mindenben munkatársaknak kell tekinteni, és ebben segíteni, tanítani, felkészíteni. Szabó Lajos nagy gondot fordított arra, hogy Kőszegen meg ne szakadjon a heti egy alkalommal, illetve a nagyünnepek első napján tartott német istentiszteletek sorozata. Szolgálatának tekintette az építkezéseket, renoválásokat is. 1967-ben került elő először a templomrenoválás ügye. Nem volt könnyű a műemlékvédelem engedélyét megszerezni. Végül az Országos Műemlék-felügyelőség, illetve a Lutheránus Világszövetség támogatásával, hatalmas összegű helyi adománnyal és társadalmi munkával - amelyből ő maga és segédlelkészei is kivették részüket - igényesen elkészült a templom felújítása. Mai szemmel is óriási munka volt ez lelkésznek és gyülekezetnek egyaránt. Ilyen nagy templomfelújításról a gyülekezet eddigi története nem szól, csak a 2009-ben bekövetkezett árvízkár miatt 2010- ben végzett munka hasonlítható ehhez a teljes felújításhoz. Szolgálati ideje alatt az orgonát is teljesen fel kellett újítani. Szabó Lajosnak ez különösen szívügye volt: többször hangsúlyozta, hogy az orgonára a gyülekezeti istentiszteleti szolgálaton túl is szükség van. Ő hívta meg először Kőszegre a Lutheránia énekkart Weltler Jenő karnagy vezetésével. Nagy alkalom lehetett ez mind az énekkarnak, mind a gyülekezetnek. Mondhatjuk, hogy ettől az időtől újra alkalmas a kőszegi orgona koncertekre is. A 2009-es kőszegi viharra és a templomot elborító vízre és sárra gondolva külön érdekes, prófétainak mondható a következő mondat a lelkész 1977-es jelentéséből: „Minden esővíz a templomba folyik. Itt áll meg a víz.” A gyülekezet mai gondja tehát már ekkor is - és állandóan - gond volt, hiszen a türelmi rendelet idején épült templom a város legmélyebb pontján áll. A nehézségekhez hozzájárult a kőszegi technikum kollégiumának építése, ezzel a gyülekezet udvara kisebb lett, és megszűnt a több évszázada megszokott rálátás a templomra. Az esperes Tizenkét évet, azaz két ciklust szolgált végig a Vasi Egyházmegyében. Lelkesedéssel és szeretettel látogatta a gyülekezeteket. Kemenesalja különösen is a szívéhez nőtt. Egy-egy gyülekezetben nemcsak a lelkészt kereste fel, hanem a felügyelőt és a gondnokot is. Különösen meleg, baráti szálak fűzték Berzsenyi J. Miklós egyházmegyei felügyelőhöz és legjobb barátjához, az espereshelyetteshez, Baráth Pál nemescsói lelkészhez. Vele osztotta meg lelkészi és esperesi gondjait is. Meleg barátság fűzte Mohr Imre akkori kőszegi gyülekezeti felügyelőhöz is. Legendás kötődése volt a kissomlyói időben Horváth Sándor dukai felügyelőhöz, akinek az unokája Kovácsné Tóth Márta vönöcki lelkész. De igyekezett minden lelkésszel testvéri, kollegiális kapcsolatot tartani. A lelkészek gyűléseire külön készült, s az, aki egyébként társaságban nem volt a szó embere, egy-egy lelkészi munkaközösségi ülésen minden témához alaposan felkészülve szólt hozzá. Az igehirdető Különösen komolyan vette a szószéki szolgálatot. Tudta, hogy az igehirdetés a szíve az istentiszteletnek és a lelkészi szolgálatnak. Prédikációira precízen készült. A „szótlan” ember a szószéken megelevenedett. Legyen szabad ezen a ponton néhány személyes szót mondanom. Abban az időben, mint pilisi lelkész, szabadságaim jó részét Kőszegen töltöttem. Mindig élmény volt igehirdetéseit hallgatni, mindig nívósak, tartalmasak és gyülekezetnek szólóak voltak, ha hallgatásuk nem is volt mindig könnyű. Az igehirdetést azonban nemcsak gyakorolta, hanem szívesen tanulta és tanította is. Erre utalnak a Lelkipásztorban, a lelkészek szakfolyóiratában megjelent cikkei. Hozzájuk lehetne csatolni alaposan átgondolt és leírt igehirdetéseit, ha meglennének, de csak gyorsírással teleírt füzeteinek sokasága maradt a fiókjában. Ezek arra tanítanának, hogyan lehet kevés szóval sokat, tartalmasat átadni a ránk bízottaknak. A teológus A teológia mint tudomány is megragadta. A rendszeres teológia erlangeni ösztöndíjas éve óta különösen érdekelte, de elsősorban a homiletika (tehát az igehirdetés) szemszögéből. Talán megfordult gondolataiban: nagy feladat lehetne a jövendő lelkésznemzedék tanítása, lehet, hogy szívében erre is készen volt. Felkészültségét tekintve bizonnyal. Meg is keresték hivatalosan a teológiáról, de ő ragaszkodott kemenesaljai gyülekezetéhez. A lelkészi munkában is nagyon szívesen tanított. Szerette a konfirmációi előkészítőt és a hittant. Szigorú volt, de még ma is találkozni lehet olyanokkal, akiket ő tanított, és mind a mai napig emlékeznek rá. Határozott evangélikusságát idézik fel. Egész munkásságát meghatározta az erlangeni teológia hitvallásos kötődése. Tudományos gondolkodásának és munkájának jelei azok a dolgozatok, amelyek az 1940-es évektől 1984-ig megjelentek a Lelkipásztor folyóiratban. Arra is érdemes figyelni, hogy 1981-ben nyugdíjba vonult, de teológiai munkáját, írásainak kiadását nem hagyta abba. Nyugdíjasként is friss maradt szellemileg. Ebben az időben is több tucat teológiai könyvet jegyzetelt ki, de ezt is sajnos a számunkra megfejthetetlen gyorsírással végezte. „Az ember addig él, amíg dolgozik” - írta valaki egy 16. századi reformátorunkról. Ez a mondás Szabó Lajos életére és munkájára is érvényes. Sőt mintha erre az időre aránylag több munkája is megérlelődött volna. A szűk beszédű, szolgálatra mindig kész lelkipásztor a szó szoros értelmében gondolkodó ember volt. Ha tartalmilag nézzük írásait, első helyre az igehirdetéssel kapcsolatos munkáját kell tennünk. Olyan lelkészt ismerünk meg ebből a szempontból, aki nemcsak maga készült precízen, hanem erre kész volt szolgatársait is tanítani, serkenteni. Ez különösen megmutatkozott segédlelkészeinek életében, akiknek hosszú sorát igyekezett felkészíteni a lelkészi szolgálatra. Álljon itt segédlelkészeinek névsora. Kissomlyó: Bárány Gyula, Benkő Béla, Fehér Károly, Szabó Zoltán, Magyar László, Zsigmondy Árpád, Dorn Vilmos, Madocsai Miklós, Barcza Béla, Molnár Jenő, Görög Zoltán, Rácz Miklós. Kőszeg: Francisci Guidó, Kiss Szabolcs, Joób Olivér, Weltler Sándor, Ittzés János, Görög Zoltán. Nehéz lenne írásait tartalmilag „osztályozni". Mégis megemlítendő, hogy mintha elsősorban evangélikus egyházunk sajátosságai, „forrásaink” izgatták volna leginkább, sok írása erre utal. Ezzel együtt neki az is fontos - nem ellensúlyként, hanem egyensúlyként -, ami ebből következik: a cselekvő keresztény élet. Ebből a teológiai gondolkodásból fakadtak etikai, szociáletikai írásai. Ami a lelkipásztori szolgálat tartalmát illeti, fontos volt neki is átgondolni és másoknak is átadni gondolatait és tapasztalatait. Summázva: a forrásból (Szentírás, hitvallási irataink, az egyház tanítása) merítve él és szolgál az egyház, a lelkész és a keresztény ember. Egészen röviden: hitből fakad a cselekedet - így foglalható össze teológiai gondolkodása. S ez nála spontán gondolkodás eredménye volt, ha olykor kötelességteljesítésnek vagy szigornak tűnt is. Idősebb Szabó Lajos alakja érdemes arra, hogy születésének századik évfordulóján felidézzük. Szolgálata sok tekintetben ma is előremutató: külsőleg a szótlan kötelesség embere volt, de az evangéliumból merített élettel. Az evangéliumot hirdette azzal együtt, ami annak meghallásával jár. Az a reményünk, hogy azok között van, akik az örök istentiszteleten dicsérik az Urat, bennünket pedig, akik még úton vagyunk, tanít a földi istentiszteletre, és mutatja az utat az örök felé. A kőszegi gyülekezetben október 10-én, vasárnap a reggel 9 órakor kezdődő istentiszteleten emlékezünk meg Szabó Lajosról, ahol az unoka, Szabó B. András pestújhelyi lelkész prédikál. Az ezt követő rövid összejövetelen pedig együtt gondolunk vissza szolgálatára. Szeretettel várjuk mindazokat, akik együtt szeretnének hálát adni életéért és szolgálatáért. ■ Keveházi László
