Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-09-26 / 39. szám
2 -m 2010. szeptember 26. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 17. VASÁRNAP - JN 17,20-26 Jézus számtana A VASÁRNAP IGÉJE Kegyelmes Istenünk, mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy igéddel ma is megszólítottál minket. Hálát adunk azért, hogy Jézus Krisztus mint főpapunk ma is könyörög értünk. Köszönjük, hogy elküldted Fiadat, hogy vele és általa eggyé lehessünk veled. Könyörgünk azért, hogy hívásodat mindannyian meghalljuk és elfogadjuk; bocsásd meg, ha sokszor nem akartuk meghallani a te szelíden hívó hangodat. Köszönjük, hogy egyházadat és benne minden embert gondviselő jóságoddal kegyelmesen megtartod, így köszönjük meg gyülekezetünket és minden benned reménykedő gyülekezetét országunkban és szerte a világban. Add, hogy ezek a közösségek növekedjenek, erősödjenek a benned való igaz hitben. Könyörgünk hozzád nemcsak egyházunkért, hanem országunkért és vezetőiért is, te adj bölcsességet nekik. így ajánljuk irgalmadba hazánkat és ezt a világot. Hálát adunk a szent akaratod szerint teremtett világért, amikor ennek megünneplésére készülünk. Köszönjük, hogy jónak teremtetted ezt a világot, és hogy gondviselő jóságoddal ma is fenntartod. Könyörgünk szükséget szenvedő testvéreinkért, akik természeti csapások miatt veszítették el otthonukat, életük eddigi munkájának gyümölcsét. Te adj erőt számukra az újrakezdéshez, és erősítsd meg őket Lelked által a kitartó munkára. Kérünk, te áldd meg a házastársakat és a családokat, hogy a benned való hitben növekedjenek, és tiszta életükkel példát adva erre neveljék gyermekeiket is. Légy az árvákkal, özvegyekkel, elhagyatottakkal; gondviselő kegyelmeddel légy a szűkölködőkkel, betegekkel, szenvedőkkel. Te adj vigasztalást a gyászolóknak. Kérünk, hallgass meg minket, hiszen te már azelőtt érted gondolatainkat, mielőtt kérésre nyílna a szánk, és reménységünkön felül megadod mindazt, ami szerinted való. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Ebben a szentségben tehát maga Isten ad az embernek a pap által biztos jelet arról, hogy Krisztussal és az ő szentjeivel egyesül, s minden dolguk közös lesz, úgy, hogy Krisztus szenvedése és élete az ő sajátjává válik, úgyszintén az összes szentek élete és szenvedése. Aki tehát őt (a hívőt) bántja, az Krisztust és az összes szenteket bántja meg, amiképpen a próféta által mondja: Aki titeket bánt, az ő szeme fényét bántja (Zak 2,8). Viszont aki jót tesz vele, az Krisztussal és minden szentjével cselekszi azt, amint Máté 25-ben (40. vers) mondja: Amit az én legkisebbjeim közül eggyel cselekedtetek, azt velem cselekedtétek. De ugyanígy kell az embernek közösséget vállalnia Krisztus és az ő szentjeinek minden nyomorúságával és bajával is, ezt is velük együtt kell szenvednie és elviselnie. Ezt a kettőt vegyük szemügyre a továbbiak során.” M Luther Márton: Krisztus valóságos szent testének sacramentumáról (Wiczián Dezsőfordítása) Nagybátyámtól tanultam, hogy a reáltudományok - a matematika, fizika, kémia - ismerete ugyanúgy hozzátartozik az általános műveltséghez, mint az irodalom és a történelem ismerete. Igyekszem is odafigyelni a számokra, mértékegységekre. Bizonyosan nem először, számomra mégis meghatározóan József Attila beszél az egy furcsaságáról, hogy önmagával szorzódva, hatványozódva nem gyarapszik, mindig egy marad. S végül azt írja: „Vegyetek erőt magatokon /És legelőször is /A legegyszerűbb dologhoz lássatok - /Adódjatok össze, / Hogy roppant módon felnövekedvén, /Az Istent is, aki végtelenség / Valahogyan megközelítsétek’.’ Aztán az is nyilvánvalóvá vált, hogy a szám önmagában semmit sem ér. Hússzal megyek - mondja valaki. S ki tudja, húsz kilométert tesz meg egy óra alatt, húsz kilót cipel magával, vagy húsz társával halad az úton? Az egy lehet nyomasztóan kicsiny, ha a magányt jelenti, és lehet a teljesség jele is, ha a közösségre értjük. Ott volt mindenki, csak egyvalaki hiányzott - meséli az édesapa a családi találkozóról. S az egy hiánya máris a teljesség hiányát jelenti. A középiskolai röplabdameccsre csak öten jöttek el a csapatból, s nem állhatták ki az ellenféllel, mert a csapat hat főből áll, úgy lesz egy csapat. A jó pásztor is ezért hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában. Nem mintha jobban szeretné az egyet a soknál, hanem mert azzal az egyetlennel lesz a száz juhból egy nyáj. József Attila bölcsen írt a számokról. A célt is tisztán látja: ,Az Istent is, aki végtelenség / Valahogyan megközelítsétek!’ Talán másképpen fogalmaznánk, hogy egyértelmű legyen: A végtelen Isten jelent meg Egyként közöttünk, és tette a lehetetlent valósággá: íme, Isten elért minket. Jézusban, Jézus által a benne hívők Eggyé váltak. Nem egy személy, hanem egy test, egy egyház, Krisztus egy teste. Krisztus teste vagyunk. Egy test vele. A levélbeli ige - Ef 4,1-6 - fogalmazza meg a következő vasárnapokat is összefoglaló gondolatot:„...éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhivattatok..!’ Az egységre, a Jézussal és Jézusban megélt egységre hívattunk el. így élhetjük meg azt a csodát, hogy egyszerű emberi beszédünk igehirdetéssé válik mások számára. Ezért kéri Jézus az Atyát: „...azokért is (könyörgök), akik az ő szavukra hisznek énbennem...” Mennyire fontossá válik minden emberi szó, minden megnyilvánulás - a templomi igehirdetés, ahogyan a gyerekeinkkel beszélgetünk, vagy a munkatársakkal folytatott társalgásunk hangneme és tartalma! Milyen alázatot ébreszt a felismerés, hogy Jézus a mi szavainkon keresztül építi egyházát, teszi teljessé az egy testet! Éljetek méltón elhívatásotokhoz, a Jézustól kapott egységhez! „Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam”- mondja Jézus. Mit jelent a dicsőség? Mit jelent az a dicsőség, amelyet Jézus kapott? Bizonyosan azt, hogy láthatóvá válik rajta, az Atya küldte. Talán a csodákra gondoljunk? Igen, a kánai csoda után írja az evangélium: „...így jelentette ki dicsőségét...” Ám sokkal többször esik szó Jézus dicsőségéről szenvedésével kapcsolatban. Mert az Atya szeretete a kereszten vált számunkra láthatóvá. Jézus nekünk, egyházának adta az Atyától kapott dicsőséget, hogy láthatóvá válhat rajtunk keresztül az Atya szeretete. Úgy, ahogyan Jézuson láthatóvá vált. Pál apostol is ezt írja: „... viseljétek el egymást szeretettek. ."Erőt ad az ige arra, hogy mások tévedéseit és hibáit elviseljük. Bölcsességet ad az ige, hogy mások hántásait, rágalmait elhordozzuk. Ahogy Jézus viselte ártatlanul az ellene irányuló támadásokat. Akik egy test vagyunk benne és vele, vele együtt szenvedve tesszük láthatóvá az Atya szeretetét. A dicsőségről a jövőre nézve is beszél Jézus. „... lássák az én dicsőségemet...” Jézussal való egységünk igaz reménységet ébreszt. Az örök élet reménységét. A színről színre látás reménységét. A teljes megismerés reménységét. Ez nyilván azt is jelenti - amit tapasztalunk is -, hogy most sok-sok kérdésünk megválaszolatlan marad. Értetlenül állunk egy-egy történés előtt. A szenvedésben Jézusával egy egyház azonban reménységgel néz előre, mert hiszi, hogy egykor megláthatja az Atyát színről színre, megismerheti akaratát úgy, ahogy az megvalósult az egyház és az egyes emberek életében, és akkor, de csak akkor elfogynak kérdései is. Ez a reménység az Atyánál értünk közbenjáró Jézushoz fűz bennünket. Ez a reménység az egyház közös reménysége. Ezért békélünk meg egymással, mielőtt az oltárhoz térdepelnénk, hogy Isten országát ízleljük az úrvacsorában. Az egy reménység egy testté tesz. Jézus az egy egyházba, a vele való közösségre hívott el. így lett számunkra az egy fontossá, a legnagyobbá. S törekszünk arra, hogy ezt az „egy”-séget, egy voltunkat megéljük, megőrizzük és betöltsük a Szentlélek ereje által. ■ Bencze András Imádkozzunk!Áldott légy, Jézusunk, hogy szüntelenül fáradozol azért, hogy egyházad egy, hogy teljes legyen! Ámen. Kelj fel, kelj fel, fényes nap ► Mai énekünk története ismét sok érdekességet tartogat. Bár a Kelj fel, kelj fel, fényes nap (EÉ 265) strófái három különböző költeményből származnak, a sikeres válogatás eredményeképpen teljes gondolati egységet érzünk a versszakok között. A Sonne der Gerechtigkeit (EG 263) hét versszakából énekeskönyvünk hat strófát közöl Dóka Zoltán fordításában. Christian David (1691-1751), akinek az 1. (és a kihagyott, eredetileg 6.) versszakot köszönhetjük, Morvaországban született; a pietizmus hatására evangélikus lett, és ébredési prédikátorként működött. 1722-ben ő vezette a Cseh Testvérek egyik menekültcsoportját Szászországba. Zinzendorf gróf mellett a Herrnhuti Testvérgyülekezet alapítója és egyik legeredetibb munkatársa; később misszionáriusként dolgozott többek között Grönlandon és Észak-Amerikában. Christian Gottlob Barth (1799- 1862) írta a 2., 4. és 5. versszakot. Először Württembergben volt lelkész, majd íróként tevékenykedett; a missziót ő is fontos feladatának tartotta. A Calwer Kiadó alapítója. Johann Christian Nehring (1671- 1736) a harmadik szövegíró: tőle származik a 3. és a 6. versszak. Orvostudományt és teológiát hallgatott; rektorként és lelkészként is tevékenykedett. Magas képzettsége lehetővé tette, hogy több tudományágban CANTATE is publikáljon. Barátságot ápolt H. Francke és J. A. Freylinghausen pietista költővel. Az ének mai alakja - a különböző évszázadokból származó versszakok válogatása és a dallam hozzárendelése - Otto Riethmüller (1889-1938) lelkésztől származik, aki a Hitvalló Egyház (Bekennende Kirche) tagja volt, és ifjúsági vezetőként is dolgozott. Tevékenysége nagyjelentőségű a latin himnuszok fordítása és a Cseh Testvérek énekeinek átdolgozása terén, valamint énekeskönyvek kiadójaként is. Énekünk az ő jóvoltából az Ein neues Lied című ifjúsági énekeskönyvben jelent meg 1932-ben. Az eredetileg egy 15. századi kéziratban található dallam kezdetben világi dalhoz kapcsolódott (Der reich Mann war geritten aus); 1556-ban Nürnbergben jelent meg először nyomtatásban, egy népdalgyűjtemény részeként. Tíz évvel később a Cseh Testvérek a Mensch, erheb dein Herz zu Gott énekszöveggel kapcsolták össze. Az ének népszerűsége Rietmüller szerencsés dallamválasztásának köszönhető. A pregnáns, szinte indulószerű ritmus és a hármashangzatra épülő, négysoros dúr dallam - a szövegből messzemenően következő - erőt sugároz. A Segíts, Urunk záradék a dallam miatt került a versszakok végére. Ezáltal az ének az ősi - Kyrieleis végződésű - leis-énekekkel tűnik rokonnak. Végül a számos bibliai utalás közül a nyitóképet emeljük ki: „De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak!’ (Mai 3,20) ■ Ecsedi Zsuzsa A legnagyobb győzelem Vannak nagy nevek, az emberiség tudatába bevésődött dátumok, nemzetek, országok számára fontos események, amelyek győzelmekhez kötődnek. Hatalmas teljesítményeket véghezvivő, kiváló emberek alakjai halmozódnak a világ emlékezetében, mert győzni tudtak. Seregeikkel, tudásukkal, kitartásukkal: azzal, amivel küzdeniük kellett. Városok, épületek, utcák névadói ők. Több diadalt nem várnak már tőlük, több érdemet nem kell szerezniük, hírnevük elég az emberléptékű örökkévalósághoz. De mi van a mindig visszatérő ellenséggel, a mindennapokban is támadó erővel? Ki fogja legyőzni az igazságot mindig ferdíteni akaró, öncélú demagógiát? Ki szorítja vissza az öntörvényűség rombolását? Ki fog megálljt parancsolni közösségek szétforgácsolódásának, ellenségeskedésnek és elmagányosodásnak? Hol van az a nagyság, aki nem egyetlen történelmi helyzetben hozott jó döntése miatt nagy, hanem azért, mert mindig, minden helyzetben képes a jó oldalán harcolni a rászorulóért? Nem történelmi hírességek panteonjában kell keresnünk a megfelelő személyt: nem ott fogjuk megtalálni. Egy názáreti ácsot kell keresnünk, aki Isten kifogyhatatlan szeretetének örök igazságát hirdette, aki tanítványai tekintetét önmagukról a másik tanítvány és a Mester felé fordította, aki egy új, világméretű közösséget teremtett, mert minden embert közössé tett abban, hogy mindenki egyforma szeretetet kapott tőle: az atyai házba való visszafogadás felülmúlhatatlan esélyét. Ami a világot, ami az ősellenség cselvetését, ami az Istentől való elsodródás örök emberi tragédiáját legyőzheti, az nem más, mint a belé vetett hit. Az a szüntelen reménység, hogy nincs az a sötétség, amelyet az ő világossága el ne tudna oszlatni. Az a bizonyosság, hogy a szétszéledő nyájtól legmesszebbre távolodott bárányt is képes megtalálni. Az a mindennap megtapasztalható csoda, hogy a világban mindig van valakinek bátorsága megszólaltatni az ő örömhírét. A legnagyobb győzelem bennünk történik: mi, tévelygők, szüntelenül elesők Krisztus szeretetével, Krisztus erejével képesek vagyunk hazatalálni és otthon maradni. A történelem lapjain ezért nem fognak külön fejezetet nyitni nekünk, a nagy győztesek nevéhez képest nevünk semmit nem fog jelenteni. De világosságban, igazságban, a szeretet közösségében fogunk élni. Az a békesség lesz osztályrészünk, amely itt tanúságtétellé teszi életünket, mert odaátról üzeni az örök teljesség ígéretét. ■ Ördög Endre Az Evangélikus Élet korábbi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről.
