Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-09-05 / 36. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2010. szeptember 5. *• 13 Az utolsó (evangélikus) egyházjogász? Beszélgetés dr. Boleratzky Lóránddal ► Egyházjogász, ügyvéd, egyetemi magántanár. Bár a napokban töltötte be kilencvenedik életévét, ma is aktívan telnek napjai. Az új, készülő alkotmányhoz az egyházak véleményét is kikérték; egyházunk vezető testületé az ő szakvéleményére is számít. Professzor úr hangulatos, napfényes budai lakásában felesége társaságában fogadott, és miközben kedves közvetlenséggel mesélt életéről, az egyházjog iránt fiatalon ébredt szerelméről, kibontakozott kivételes jelleme, embersége, szerénysége.- Professzor úr, miért van szükség egyházjogra? Az egyházban mindennek a szeretetre kell épülnie, nem paragrafusokra.- Nyilvánvaló, hogy minden szervezetnek, így a Magyarországi Evangélikus Egyháznak (MEE) is valamilyen jogrendre van szüksége. A gyakorlati élet megkívánja, hogy rend legyen az egyházban. Az a terület, amely az egyház szervezetével foglalkozik, az egyházjog, alapjognak tekinthető. A két világháború között jelentős óraszámban tanították a jogi karokon, 1950 óta sajnos nincs ilyen oktatás, kivéve a katolikus és református jogi kart. 1906-ban jelent meg utoljára evangélikus egyházjog, majd csak a kilencvenes években követték ezt az általam írt egyházjogi kötetek. Meglehetősen kevés ember ismeri ki magát az evangélikus egyházjogban, mert össze kell vetni a régi jogszabályokat az újakkal.- Hogyan viszonyul egymáshoz a jézusi lelkűiét és az egyházjog?- Kapi Bélának van egy szép mondása: az egyházjognak mindig a lelki egyház értékeit kell magán viselnie. Az olyan egyházjog, amely elszakad a krisztusi tanítástól, nem sokat ér. Nem azt állítom, hogy a Biblia a jogrendszer legfőbb megtestesítője, de az egyházjognak azt kell szolgálnia, hogy az egyház épüljön, és a hívek minél közelebb kerüljenek az evangélium tanításához.- Pedagóguscsaládban született. Hogyan, mikor ébredt fel az érdeklődése az egyházjog iránt?- 1920-ban Zalaegerszeg mellett, Neszele településen, Csáktornyáról menekült családban születtem. Bölcsészdoktor édesapám elvégezte az eperjesi evangélikus jogakadémiát, az ő, valamint Nagy Miklós zalaegerszegi evangélikus lelkész hatására Miskolcra mentem evangélikus egyházjogot tanulni. Ott Bruckner Győző akadémikus személyében olyan emberrel találkoztam, aki egész életemre hatással volt. 1923-ban megalapította az egyházjogi szemináriumot, ami akkor szenzációszámba ment. Másodéves jogász létemre százötven oldalas munkám jelent meg az evangélikus püspöki intézményről. S még egy „adalék”: Mindszenty Józseffel két nyáron át, két-két hétig együtt nyaraltam Keszthely mellett, egy távoli rokonomnál, s nagyon sok egyházi problémát megbeszéltem vele.- Még joghallgatóként?- Igen, akkor készültem a szigorlatokra. Mindszenty érdekes személyiség volt. Zalaegerszegen nem volt túlságosan közkedvelt, mert a reverzáliskérdéssel nagyon megnehezítette az egyházak közötti jó viszony fenntartását, noha nem ő tehetett róla, hanem a kánonjogi törvények.- Ön is katolikus-evangélikus családban született. Nem volt gond a reverzálissal?- Édesapám evangélikus volt, gyülekezeti felügyelő, mint később én is, édesanyám pedig katolikus. Szüleim elismerték egymás vallását. Mindszenty eskette egyébként a nővéremet.- Jogász létére a jogtalanságot'is megtapasztalhatta a saját életében...- 1947-ben a debreceni egyetemen evangélikus egyházjogból megszereztem az egyetemi magántanári képesítést, és a Miskolci Evangélikus Jogakadémia tanárává választottak, majd Debrecenben kezdtem tanítani. A jogakadémiák 1949-es megszüntetésével elbocsátottak, onnantól nem is publikáltam egyházjogi témában, az asztalfióknak írtam. Nem voltam fejlődőképes a marxizmus tekintetében... Hallgatásom jó negyven évig tartott. Még fizikai munkásnak sem vettek fel, nemhogy jogásznak! Egyik tanítványom felajánlotta, hogy el tud helyezni egy öntödébe, „ha nem röstellem” Nem röstelltem... Nem éltem meg tragédiaként, egy ige adott erőt életem nehéz szakaszaiban az Apostolok cselekedeteiből: „... még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól.. "Ez afféle családi igénk. 1956 után Mezőkövesden, majd Gödöllőn nyílt módom visszatérni a jogi pályára ügyvédként.- Az evangélikus lelkészeket is tanította egyházjogra...- Öt éven át adtam elő a teológián néhai Fabiny Tibor professzor hívására. A lelkészi karból vagy száz hallgatót tanítottam. Nagyon szerettem tanítani, visszavonulásomnak csak az volt az oka, hogy az Ordasskörben kiadtuk kötetemet, amelynek megírása nagyon nagy feladat volt.- Az Ordass-perben csak közvetve vett részt professzor úr, a püspök rehabilitálásakor viszont Ön képviselte a családot... Számos cikket, tanulmányt közölt Ordass püspökről, a perről. Életformálók című kötetében pedig Mindszenty bíborossal párhuzamos életútjukat mutatja be.- Igen érdekesen írja le Ordass Lajos az életrajzában, hogy milyen szempontok alapján döntött a helytállás mellett. A kormány ígéretét, hogy lemondása esetén szabadon külföldre távozhat, nem tartotta komolynak. Meglátása szerint a magyar politikusok olyan sokszor nem állták meg a szavukat, hogy nem hitt nekik, s döntött: mindenképpen helyt fog állni, nem akart az Úristennek és az embereknek csalódást okozni. Nyugodt volt a lelkiismerete, amikor arra gondolt, hogy börtönbe fog kerülni, vagy meg is ölhetik. Nem mondott le. Mint ismeretes, Ordass püspököt két évi fegyházra és pénzbüntetésre ítélték. Az utolsó szó jogán ezt mondta: „Elítéltetésem ténye olyan lesz számomra, mint a fátyol, amely eltakarja előlem Isten akaratát, és érthetetlenné teszi azt. De Istentől zúgolódás nélkül elfogadom, mert azt az egyet jól tudom, hogy még elítéltetésem esetén is csak az ő áldott akarata történhet meg.”- Az 1988-ban megalakult Ordass Lajos Baráti Kör elnökévé választották.- 1941-ben találkoztam először Ordass Lajossal Szegeden. A bátyámat ő eskette, 1957-ben az ő egyházkerületének ügyészévé választottak, ahol meghurcolt evangélikus lelkészek rehabilitációján dolgoztam. Ordass félreállításakor én is lemondtam tisztségemről. Temetése után a Farkasréti temető bejáratánál vetődött fel, hogy Ordass emlékét egy körnek kellene továbbvinnie. Egyben az egyház megújulását is szolgálhatná egy ilyen közösség. Előbb Oslóban, majd Magyarországon is megalakult az Ordass püspök emlékét őrző baráti kör. Ordass Lajos töretlenül képviselte az evangélium igazságát. Helytállását külföldön is elismerték: az Egyesült Államokban járva, a willmari evangélikus templomban felfedeztem egy hosszú névsort, amely a Krisztus tanúinak névsora címet viselte. A 78. Ordass Lajosé volt, aki akkor az egyetlen életben lévő személy volt a listán!- Professzor úr 2007-ben, a reformáció ünnepén Károli Gáspár-díjat vehetett át. Nem pihen azóta sem; úgy tudom, az új, készülő alkotmány előkészítésében evangélikus egyházi részről szakértőként vész részt.- Februárban volt egy összéjövetel jogászok részére az Északi Egyházkerületben, ott előadást tartottam. A mostani felkérés pedig arról szól, hogy össze kell gyűjtenünk javaslatainkat szeptember végéig: mi kerüljön bele az alkotmányba. Álláspontom az, hogy a történeti alkotmányt kell visszaállítani, nem pedig a meglévőt farigcsálni.- Augusztus 26-án ünnepelte kilencvenedik születésnapját.- A lányom szervezte a családi ünneplést, aki Pesten ügyvéd, Amerikában élő fiam és három unokám pedig nemrég volt itthon. Feleségem szintén pedagógus, 1949 óta vagyunk házasok, csendesen éldegélünk itt, s a budahegyvidéki gyülekezetbe járunk. Ezen kívül baráti és gyülekezeti körben is köszöntöttek. Szeptember 5-én pedig a Debreceni Egyetem díszoklevelét vehetem át a Főnix Csarnokban a tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésen. ■ Kőháti Dorottya Kántor volt Galyatetőn Két éve ment el tőlünk az örök hazába Fasang Árpád zongoraművész, diplomata, író, a hűséges evangélikus testvér, barát. Talán kevesen tudják, hogy az ökumenikus szellem mennyire meghatározó volt az életében. A természet, a hegyek szerelmese volt; ő is hallotta - ahogyan a mester, Kodály Zoltán - azt az imádságot, amelyet a bércek „néma hangokkal” mondtak el. A közös kis haza, a Mátra volt Árpád számára is az, ami Kodály szellemének: pihenő és ihletsugalom. Gyakran futotta meg a hegyi ösvényeket, emelte fejét az éjszakai csillagoknak. Kevés ilyen tiszta, hitbe kapaszkodó családapát, művészt, nagyapát ismerek, mint amilyen ő volt. Megdöbbentett a halála; könny tódult a szemembe: láttam a galyatetői katolikus kápolna üres helyét a harmóniumnál, melyen Kodály a Csendes misét komponálta a háború idején, amikor- mint írta - kántor volt Galyatetőn. Fasang Árpád késői utódként követte a zeneköltőt, ő, az evangélikus, aki az istenszolgálatban is a komolyság példája volt. A nyolcvanas évek elejétől szolgált a miséken, előtte a katolikus énektár meg édesapja orgonás könyve, saját szerzeményeivel is, zsoltárharmóniákkal. A család az idei nyáron emléktáblát helyezett el a kápolna belső falán Fasang Árpádnak, az itteni első evangélikus kántornak. Kacsik Árpád esperesplébános áldotta meg mise keretében, emlékező beszédet Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és e sorok írója mondott. Berczelly István operaénekes Kodály Magyar miséjét énekelte, a harmóniumon Fassang László, az unokatestvér, európai hírű orgonaművész kísérte. A család művésztagjai zenéltek. Fájdalmas-szép pillanatok voltak, hiszen három esztendeje, a Kodály-jubileumon még Árpád játszott, szervezte a kórusok együtt éneklését a templom előtti téren. A „szárnyas idő” megrabolja a szépséget is, de az emlékezés mélységét soha el nem érheti. Amikor Zsuzsa asszony - hűséges felesége —, az unokák, a gyerekek, a testvérek, a hajrátok helyet foglaltak a kápolnában (szinte teljesen megtelt), a kegyelem gyertyalángja lobbant fel az oltáron. Soha ki ne aludjék. ■ Tóth Sándor író amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek..,' Un 17,11.1 • FASANG ÁRPÁD » e hajlék első Ha van közös akarat... A nagy árvizek levonultak. Már nem látjuk esténként a tévéhíradóban az összedőlt házakról és a földönfutóvá lett emberekről szóló megrázó képeket. Örömmel és megnyugvással állapítjuk meg: a katasztrófának vége. Aztán hátradőlünk a karosszékben, és már teljesen más hírekkel, más emberekkel és más katasztrófákkal vagyunk elfoglalva. A történetnek azonban még nincs vége - valójában azoknak a családoknak, akiknek mindenét elsodorta a víz, a neheze csak most kezdődik. Ki fogja felújítani vagy az alapoktól újraépíteni, ki fogja bútorokkal berendezni a tönkrement családi otthonokat? Lesz-e gondoskodó államapparátus és kármentő biztosító, amely az elsodort emlékek helyére reményteljes jövőt épít? Lesz-e még együttérzés, összefogás az emberekben akkor is, amikor oda kell állni segítő kezekkel és biztató szavakkal azok mellé, akik bajba jutottak, és bajban is maradtak? Ezek a megfontolások indítottak minket arra, hogy helyet adjunk egy - az árvízkárosult családokat támogató - segélykoncertnek. Sasvári Sándor, a hazai musical- és rockopera-rajongók kedvence egyórás koncertet adott a domonyi evangélikus templomban augusztus 22-én az összegyűlt érdeklődőknek. Olyan világhírű művek betétdalai szólaltak meg előadásában, mint a Jézus Krisztus szupersztár vagy A nyomorultak. Csodás énekhangja és előadásmódja, a templomot betöltő felszabadító és megindító zene megrezegtette a hallgatók lelkének húrjait. A legtöbb szem talán akkor telt meg könnyekkel, amikor a művész a Zrínyi 1566 című rockmusical rádióban is gyakran hallott dalát énekelte: „Ha van közös akarat, / ha van helyünk a nap alatt, / ha tudunk közös szavakat, / úgy mutassa meg magát. / Ha van közös felelet, / ha együtt mondunk neveket, / ha megkapjuk az eleget, / úgy mutassa meg magát.” Talán nemcsak azért érzékenyültek el sokan ezeknek a szavaknak a hallatára, mert a katasztrófára és a nyomában létrejött összefogásra gondoltak. Talán arra is újra ráéreztek közben, hogy a gyülekezetben, a faluközösségben, az országban és a családokban is erre van a legnagyobb szükség: közös elhatározásra, lelki egységre. Ez pedig nem jöhet mástól, mint a tönkrement életek mentőjétől, Jézus Krisztustól. Neki adhattak hálát a domonyiak és a környékből érkezett vendégek, hogy aznap kétszeres öröm érte őket, hiszen - ahogy egy idős gyülekezeti tag lelkendezve mondta - „csodás élménnyel lettünk gazdagabbak, és még adakozhattunk is a nemes célra.” ■ Sághy Balázs lelkész
