Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-07-04 / 27. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2010. július 4. *■ 15 Linkek és ingerek Az internet tette ismertté a hypertext fogalmát, amely lényegét tekintve olyan dokumentumokat jelent, amelyeket nem kell lineárisan olvasni, hanem a bennük lévő linkeknek köszönhetően ugrálni lehet az egyes tartalmi egységek között, sőt a világhálóra vetítve a különböző honlapok között is ez a működési mechanizmus érvényesül. Az információ szervezésének ez a lehetősége szinte magával hozta azt az elvárást, hogy az on-line média híranyagait is el kell látni a háttérinformációkra mutató linkekkel. így például egy „híres ember” említése esetén a vele foglalkozó Wikipédiaszócikkre vagy egy új elmélet bemutatásakor a pró és kontra érveket felvonultató oldalakra kell közvetlenül irányítani az olvasót. Működését tekintve a linkek rendszere nagyon hasonlít a könyvekben használatos lábjegyzetekéhez, hiszen valójában ott is az történik, hogy az eredeti környezetből kiemelve plusz információkhoz lehet hozzájutni. És éppen a lábjegyzetekkel mutatott hasonlóság miatt érdekes megvizsgálni a linkek szerepét az internetes dokumentumokban. A legtöbb embert ugyanis zavarják a lábjegyzetek. Mivel megakasztják az olvasás menetét, nehezíthetik a megértés folyamatát, ugyanakkor ha kihagyja őket az olvasó, akkor állandó frusztráció éri, hogy valami fontosról esetleg lemaradt. Ilyen állapotban olvasni pedig szintén nem segíti elő a tartalom leghatékonyabb befogadását. Újabban egyes kutatások eredményei éppen arra mutatnak, hogy bár linkeken keresztül gyorsan bővíthető a horizontális tudás, de az ismeretek mélyebb elsajátításának képessége ezzel párhuzamosan csökken. Egyesek egyenesen azt állítják, hogy ezáltal a rövid távú memória kapacitása is csökken. Nyugodtan mondhatni, hogy az átlagos internetező a „Google-generáció” tagja: több területet átfogó, de jobbára felszínes ismeretei vannak - a részleteket tekintve már kevésbé EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence van képben, viszont mindig magabiztosan használja az internetes keresőket. Bár a pszichológia hároméves kor körüli időpontra teszi azt a fázist, amikor egy kisgyermek agyának szerkezete teljesen kialakul, memóriánk megváltozott használatának hatására ez is módosulhat. Hozzájárulhat ehhez az, hogy a webkettő révén folyamatos ingerek érik az agyat. Aki aktív Facebook- és Twitter-felhasználó, akár pár másodpercenként is kaphat új impulzusokat, amelyeket az agyának fel kell dolgoznia. Aki pedig emellett állandóan nyitva tartja e-mail postafiókját, folyamatosan chatel, esetleg RSS- olvasójában percre pontosan követi az új cikkeket, akár a teljes napját is ki tudja tölteni az őt érő információk megértésével és rendszerezésével. Ráadásul a függőség létrejötte orvosi indokokkal is magyarázható, ugyanis a folyamatos váltogatás az on-line felületek között és az ezekhez kapcsolódó interakciók mind a szervezet dopamintermelését serkentik, erről pedig idővel egyre nehezebb lesz lemondani. Hosszú távon mindez mélyreható következményekkel jár, világunk alapvető működésére - az oktatási rendszerektől a mindennapos munka jellegéig - van befolyással. Modern társadalmunk a javak szűkösségére épül. Azért nincsen mindenkinek Ferrarija vagy aranyból készített fürdőkádja, mert az erőforrások csak korlátozott mennyiségben lelhetők fel, így bárkinek nem állnak rendelkezésére. A mostani információdömping azonban pontosan ennek az ellentéte, ugyanis ebből a jószágból jelenleg jóval több keletkezik, mint amennyit el tudnánk fogyasztani. És éppen mi magunk váltunk a „szűk keresztmetszetté", amelyen nem fér át az információmennyiség. A kérdés, hogy vajon mindenki felszállna-e egy őrült sebességgel száguldó vonatra, amelyről nem lehet leszállni. Felkészültünk-e arra, hogy a közösségi internet alapjaiban változtathatja meg más emberekkel alkotott hálózatainkat? Egyáltalán fújhat-e a Szentlélek a wifin keresztül? A Szélrózsa találkozó péntek délutáni kisszínpados beszélgetésén (http://www. szelr ozsatalalkozo.hu/?q=node/iss) minden bizonnyal ezekről is szó lesz. ■ Nagy Bence EVÉL&LEVÉL Mítoszképzés: az anti-Krisztus újkori megjelenése - Hozzászólás Schmidt Józsefné olvasói leveléhez Teológuskoromban, a hetvenes években érdekes újdonságnak számított, hogy számos afroamerikai gyülekezetben a kereszten függő Jézust négerként ábrázolták. Emlékszem, hogy viszonylag népes évfolyamomban egyedül én ütköztem meg ezen. Bár megértettem a polgárjogi mozgalomban részt vevő színes bőrű amerikaiak szándékát, az ilyen ábrázolással egyetérteni mégsem tudtam. A Schmidt Józsefné levelében (Megtapasztalásom és ijedelmem, Evangélikus Élet, június 27., 15. o.) leírt eset - meglátásom szerint - akkori aggodalmaimat igazolja. A néger Jézust ábrázoló feszületek alkotói a hetvenes években azt a hitüket fejezték ki, hogy Jézus szolidáris a másodrangú állampolgárként kezelt afroamerikaiak szenvedésével. Ez rendben is lenne, csak a kifejezés módja problémás. Jézus ugyanis történelmi személyként öltött testet, történetesen fehér emberként. Ez nem mond ellene annak, hogy ő a színes bőrűek Megváltója is. Ám ha ezt az igazságot egy művész olyan módon akarja kifejezni, hogy Jézust színes bőrűként ábrázolja, akkor - szándékán kívül - hozzájárul Jézus történelmi személyből mitologikus figurává való átváltoztatásához, ami beláthatatlan következményekkel jár. A „Jézus, a pártus herceg” illetve a „magyar Jézus” elmélet kiötlői sem mást tesznek: a történelmi személyként testet öltött Jézust mitologikus figurává alakítják, és adott esetben a magyar nemzeti mitológia részévé próbálják tenni. Ez nemcsak veszélyes, de kimeríti az újszövetségi szóhasználatba János apostol által bevezetett anti-Krisztus fogalmát. Hiszen az anti-Krisztus nem Krisztustagadót jelent, hanem Krisztus „anti” változatát: olyan valakit, akit bár Krisztusnak mondanak, tartalmában mindenben a krisztusi ellentétét képviseli. Nézzük a leglényegesebb kérdést, a bűn megoldásának kérdését. Az Újszövetség tanúsága szerint Jézus a bűn egyetlen lehetséges - ha tetszik, krisztusi - megoldásaként a bűnbocsánatot hirdeti. Ezzel szemben Badiny Jós Ferenc Jézus, a pártus herceg című könyvében többször is leírja, hogy a bűnt nem megbocsátani, hanem jóvátenni kell. így változtatja Jézust egy megbocsátást nem ismerő kereszténység mitologikus megváltójává, valójában igazi anti-Krisztussá. Amikor ehhez Jézus - Mária révén való - zsidó származásának tagadása is párosul, a megbocsátást nem ismerő anti-Krisztussá tett Jézus mitologizált figurája alkalmas eszköze lesz a bűnét jóvá tenni nem akaró „Krisztus-gyilkos” zsidóság elleni - egyelőre csak - szellemi hadjáratnak. Badiny könyvében rendre „bizonyos forrásokra” hivatkozik, amelyeket soha nem jelöl meg, amikor Jézusnak a pártus Adiabene uralkodócsaládból való hercegi származását állítja. Igaz, hogy nekem csak a világhálón volt alkalmam az Adiabene névnek utánanézni, de ott csak azt találtam, hogy az ókori Pártiának volt egy Adiabene nevű tartománya. Semmi több. Kíváncsian várom, hogy a pártus Jézus elmélet képviselői „bizonyos forrásaikaspontosabban megjelöljék. Mert 04 tartoznak az újszövetségi hagyománnyal szöges ellentétben álló tételük bizonyításával, és nem a kétezer éves hagyomány ápolóit terheli bármilyen bizonyítás kötelezettsége. Véghelyi Antal lelkész (Budapest) EVÉL&LEVÉL „Szószékről ezt még soha nem hallottam” Kedves Ribár János! A június 20-i Evangélikus Életben megjelent cikkét (Vasárnapok ünnep nélkül?, 1. o.) elolvasva alig akartam elhinni, hogy valóban az öné ez az erősen negatív hangvételű írás. Korábbi cikkei nem ilyenek voltak. Vajon mi lehetett a célja ezzel a depressziót árasztó írással? Lebilincselő, szellemes stílusával fölrázni a közömbösségbe süllyedt olvasókat? Pozitív szándékot szeretnék fölfedezni benne, egyelőre nem sikerül. Negatívumok hangoztatásával hogyan lehetne pozitív eredményt elérni? Közben keresem azokat a mondatokat, amelyeket el tudok fogadni igaznak - de azonnal melléjük kívánkozik az ellenkezőjük is. Igaz, hogy a közömbösség fájdalmasan van jelen egyházunkban, de nem igaz, hogy ez általánosan jellemző, hogy létezne tipikusan „evangélikus közömbösség” Igaz, hogy nem mindig izgalmas a prédikáció, de nem igaz, hogy akkor már hatástalan, és nem is volt érdemes meghallgatni. Igaz, hogy sokan vallásos megszokásból járnak templomba, de nem igaz, hogy a rendszeresen templomba járók mind ilyenek. Cikkének van egy ilyen mondata: „.. .azt mondjuk [...], nem a hit a döntő, hanem az engedelmesség: amit az egyház mond, azt be kell tartani.” Nem fontos a hit? Szószékről ezt még soha nem hallottam. És arról a „köztes állapotról” sem, amelynek az ecsetelésére többször is visszatér, amikor „Jézus távol, és Lélek nincs”. Igaz, hogy nem éljük át a Lélek sodró erejű kiáradását, de lelkiállapotunk miért hasonlítana az első tanítványokéhoz, akiktől a mennybemenetel és pünkösd között tíz napig valóban távol volt Jézus, és Lélek még nem volt? Ők hittek az ígéretben, vártak, és csendben imádkoztak. Nem kellene nekünk is ezt csinálnunk? Mi ugyan nem várhatunk egy újabb pünkösdöt, nincs is rá szükség. A Szentlélek az első pünkösd óta folyamatosan működik. Magára vessen, aki nem tapasztalja meg. Mert most is vannak élő, gyarapodó gyülekezetek, amint a cikke szomszédságában megjelent beszámoló (Ménfőcsanak) is tanúsítja. Tehát a sok negatív általánosítás mellett vegyük észre az előremutató, fölemelő történéseket is. Cikke végén van egy nagyon jó, megszívlelendő pozitívum: „...hozzatok ti egy belső döntést a szívetekben, hogy készek vagytok fogadni a Szentleiket." Valóban, mindnyájunknak erre van szükségünk, közömbösöknek, depressziósoknak, a hívőknek, mindig, újra és újra. Adjunk hát hálát boldogan a Szentlélek megtapasztalt munkájáért. Kedves Ribár János! Várom további cikkeit. Laborczi Zoltánné (Budapest) Fogságban - mégis szabadon! Szentháromság ünnepe után a második vasárnap nyolcán látogatást tettünk a váci börtönben. Hárman szolgálattal készültek, öten érdeklődőként vettünk részt a délelőtti istentiszteleten. Csuka Tamásné református börtönlelkész vezetésével jutottunk el a kultúrterembe, ahol Lajossal, egy bent lakó, ott szolgáló testvérrel együtt imádkoztunk az alkalomért. A terem hamarosan megtelt az érkező, bennünket kézfogással és „Áldás, békesség” üdvözléssel köszöntő rabokkal, mintegy ötven-hatvan fővel. Isten dicsőítésével (ötven perc!) kezdődött az alkalom, az általuk folyamatosan kért dalok éneklésével. A tisztán zengő férfikórus éneke betöltötte a termet, lebontotta a bennünket körülvevő rácsokat, falakat, zárt ajtókat, és nem volt más, mint az Úr Lelkének jelenlétében átélt szabadság, öröm, békesség. Fantasztikus és egyben megható volt átélni az élő gyülekezeti közösségbe tartozást, függetlenül attól, hogy ki honnan érkezett a terembe - egyek voltunk Isten Szentlelke által. Szeverényi János evangélikus országos missziói lelkész gitárral kísért éneke után Banka Gabriella színművész adta elő mély átéléssel Babits Mihály Jónás könyve című művét. Közben létrejött az előadó és a hallgatóság közti kapcsolat, a lélektől lélekig ható érintés feszültsége. A missziói lelkész vezetésével két dalt énekeltek közösen az egybegyűltek, majd Szeverényi János igeszolgálata következett Mt 22,1-10 alapján. A Szentlélek vezetése által hirdetett üzenet a szív mélységéig hatolva hol könnyeket, hol mosolyt fakasztott az arcokon személyes megszólításával. Dobó László, a budahegyvidéki evangélikus gyülekezet tagja Böjté Csaba erdélyi ferences szerzetes egy írását olvasta fel, majd az egyik bentlakó tett bizonyságot Jézus Krisztusról mint Szabadítójárói, Megváltójáról. Döbbenetes volt felismerni az élő Úr cselekvését a szívekben, tapasztalni a mindeneket átölelő, megújító Isten szeretetét. Az ő igéje „élő és ható”, elvégzi a szívcserét, a szabadítást bűneink fogságából, ahogyan erről bizonyságot tett a börtön egyik lakója, aki alig várja, hogy új életét családja körében is megélhesse. A közös búcsúzó ének (Áldásoddal megyünk innen el...) után volt lehetőség az egyénenkénti kézfogással, áldáskívánással történő elköszönésre. A fogvatartottakkal való találkozás után Csuka Tamásné lelkésznő irodájában további történeteket hallhattunk a börtönből hívőként szabadultak életéről. Az így megszabadult léleknek teljesen természetes, hogy az utcán talált négymillió (!) forintot nem teszi zsebre, hálát adva az Úrnak érte, hanem imádság után visszaadja jogos tulajdonosának - ez történt négy hitre jutott cigány testvérünkkel. Este tudtuk meg, hogy a délutáni bibliaórán egy „terrorista” adta át életét Megváltójának, és nyolcán tettek tanúságot Jézus Krisztus szeretetéről. A váci fegyházban részesei lehettünk az ébredésnek: gyilkosok, betörők, pedofilok, homoszexuálisok, drogosok térnek meg, kapnak új életet. Istennek legyen hála ezért a délelőttért, amiért erősödhettünk hitünkben a gyülekezeti közösség hite által, akik külső fogságuk ellenére mégis Isten gyermekeinek szabadságában élnek! Lassú Tamásné (Várpalota)
