Evangélikus Élet, 2010. július-december (75. évfolyam, 27-52. szám)
2010-08-22 / 34-35. szám
22 ■* 2010. aUgUSZtUS 22-29. FORRÁS Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASÁRNAP - JEL 3,1-6 Élőhalott gyülekezet? Oratio oecumenica Mennyei Atyánk, köszönjük neked, hogy igéd fényében lehetőségünk nyílt arra, hogy megvizsgálhassuk életünket. A Biblia szava nyomán önvizsgálatot tarthattunk, hogy kiderüljön: valóban élő, hiteles hittel bírunk-e? Urunk, segíts bennünket abban, hogy engedelmes gyermekeid legyünk! Emlékeztess bennünket keresztségünkre! Adjon erőt az a tudat, hogy meg vagyunk keresztelve, és ezáltal Krisztushoz tartozunk. Adj erőt és akaratot, hogy életünket minden reggel a te kezedbe helyezzük, és este is neked adjunk hálát minden ajándékodért. Köszönjük, hogy még tart a kegyelem ideje. Veled akár ma, akár most is mindent elölről lehet kezdeni, mert te nem taszítod el a segítségért hozzád fordulót, hanem magadhoz öleled. Mindenkinek, aki őszintén kéri, megadod a Szentlélek életadó, megújító erejét. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! A már annyiszor megtapasztalt kegyelemre és szeretetre gondolva most is hozzád fordulunk imádságban. Fiadért, Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket, hiszen a magunk erejéből nem tudunk téged teljes szívvel, teljes erővel szeretni. Egyedül nem vagyunk képesek arra sem, hogy őszintén, valódi szeretettel forduljunk felebarátaink, hozzánk közel álló családtagjaink, barátaink, munkatársaink felé. Pedig a te akaratod az, hogy maradjunk meg a hitben, és teljesítsük küldetésünket: adjuk tovább az evangéliumot. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Igéd, Szentlelked és a gyülekezet közössége azért adatott számunkra, hogy megmaradhassunk a hitben és a szeretetben mindaddig, amíg el nem érkezik az utolsó ítélet ideje. Addig is, amíg el nem jön az a nap, amikor minden teremtményednek meg kell állnia ítélőszéked előtt, hogy számot adjon neked szavairól és cselekedeteiről, kérünk, áldj meg minket, Urunk, és tégy Krisztus valódi követeivé bennünket! Hiszen napról napra egyre jobban látjuk és érezzük, hogy a te kegyelmedre, szeretetedre van szüksége a tőled elfordult, sok helyütt természeti katasztrófáktól sújtott világnak. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Áldd meg, Istenünk, egyházadat, gyülekezeteinket. Te adj tanácsot országunk vezetőinek is, és segítsd őket abban, hogy a neked való számadás felelősségével bölcs döntéseket tudjanak hozni. Áldott légy, hogy minden szükségünkben mellettünk állsz. Kérünk, add, hogy hálásak legyünk, örömödben éljünk, és egész létünkkel téged dicsérjünk az Úr Jézus Krisztus által. Ámen. FIZESSEN // ELŐ LAPUNKRA! A lídiai Szárdisz valamikor a mesés gazdagságáról híres Krőzus király székhelye volt. Ez a város hirtelen pusztulásba torkolló fénykorának idejére esett. Az összeomlást a zsidók babiloni fogságának véget vető perzsa Kóres hadai hozták. Krőzus hiába bízott abban, hogy sziklára épült fellegvára a meredek sziklafal felől megostromolhatatlan. A perzsák az éjszaka leple alatt felkúsztak a sziklán, és a nem várt irányból behatolva, a meglepetés erejével elfoglalták, majd elpusztították a várost. A Jelenések könyvének írásakor már csak emlékmű hirdette az egykori fellegvár helyét. Az élet, a jólét és a biztonság szimbólumának számító várost Jézus földi működése idején, Kr. u. 17-ben másodszor is váratlan pusztulás érte: ezúttal megsemmisítő erejű földrengés döntötte romba. Tiberius császár gyorsan újjáépítette, és a Jelenések könyvének keletkezésekor már ez a pusztulás is csak a múlt emléke volt. Amikor a János apostolnak látomásban megjelenő Jézus a városban lévő gyülekezetét úgy jellemzi, hogy bár élő gyülekezet hírében áll, valójában halott, az olvasók számára nyilvánvaló a párhuzam: városuk sokak megítélése szerint a virágzó élet jelképe, noha a múltban két ízben is ennek ellenkezője bizonyosodott be. Egy történelmi és egy természeti katasztrófa emléke hirdeti az újra meggazdagodott kereskedővárosban élő keresztényeknek, hogy a valóság és a látszat között néha végzetes következményeket rejtő különbség lehet. A gyülekezetek kategorizálása, úgy látszik, nem új keletű: már az apostoli korban szokásban volt. János ► 1982-es énekeskönyvünkbe kilenc olyan ének került, amely akkori kortárs magyar szerzőtől való. Zenei nyelvük többféle, s csak a több évtizedes használat szűrte meg, melyek azok a dallamok, amelyek gyökeret vertek evangélikus gyakorlatunkban. Sulyok Imre dallama, az ízt ad a só (EÉ 473) ezek közé tartozik, szívesen éneklik ma is gyülekezeteink. Első hallásra is kitűnik, hogy a dallam népdalaink világát idézi. Nem pentaton ugyan, de érezhetőek benne a pentatónia nyomai. Befejezése, a dallamot mintegy összefoglaló negyedik sor jellegzetes lá-pentatön melódia. A tizenegy szótagos sorszerkezet szintén jellemző az új stílusú népdalokra, különösen a katonadalok között találunk sok hasonlót, bár a Sulyok-dallamtól eltérő ritmusban. (A tizenegyes sor 6-5 szótagos felosztására példa a Hol jártál az éjjel cinegemadár kezdetű dalunk. Ez éppen még a régi réteg ereszkedő dallamaihoz tartozik.) Mégsem mondhatjuk, hogy mesterségesen alkotott, „hamisított" népdallal állnánk szemben. Dallamvonala természetesnek tűnik ugyan, de nem illeszthető be sem a régi rétegből való, sem az új stílusú népdalok közé. Ha csak az első és az utolsó dallamsort vetjük össze, megállapíthatjuk, hogy az előbbi egy kvinttel magasabb hangrendszerben mozog, mint a zárósor (A5, illetve Av sor): kvintváltós szerkezet. Az ősi réteghez tartozó ereszkedő dallam lenne a minta? Ennek ellentmond, hogy a harmadik sor még a apostol ezt nem is ítéli el, csupán arra figyelmeztet, hogy az egyház Urának szempontjai nem mindig esnek egybe az emberi szempontokkal. Az emberi megítélés, az egyházi közvélemény szerint élőnek minősülő gyülekezet lehet, hogy Jézus és a Szentlélek megítélése szerint halottnak bizonyul. Hogy a szárdiszit a kortárs keresztények miért sorolták az élő gyülekezetek közé, az a látomásból nem derül ki, találgatásokba pedig nem bocsátkozhatunk. Az viszont egyértelműen kiderül, hogy Jézus a gyülekezet cselekedeteivel elégedetlen. Ne tévesszen meg bennünket, hogy üzenetének címzettje a „gyülekezet angyala” Az üzenet rajta keresztül a gyülekezetnek szól. Cselekedeteinek hiányos volta miatt ítéli halottnak a szárdiszi gyülekezetét. Tehát nem a lélekszáma miatt, és nem is az anyagi ereje vagy éppen erőtlensége miatt. És nem a gyülekezet istentiszteleteinek látogatottsága vagy az istentiszteleten szolgálatot tevők száma és felkészültsége alapján. Ezek mind emberi szempontok. Az egyház Ura az élet látható jeleként a gyülekezet cselekedeteit kéri számon. Nem a gyülekezethez tartozó egyes hívők cselekedeteit, hanem azokat a cselekedeteket, amelyeket a gyülekezetnek mint közösségnek kell véghezvinnie. Mit csinál a gyülekezet ott, ahol él? Csupán jelen van, vagy jelenlétének vannak látható, kézzelfogható gyümölcsei? Ez a valódi, a hiteles mérték! Ha a gyülekezet csak istentiszteleteket tart - bármilyen sokan vesznek is rajtuk részt -, az önmagában kevés. A mennyei mérték szerint az istentisztelet egyébként sem a gyülekezet cselekedete. Az istentisztelemagasabb rendszerben szól, csak befejező motívuma hajlik le az alaphangra. Tegyünk most egy kísérletet! Ha az első dallamsor helyére az utolsót énekeljük, akkor egy majdnem szabályos új stílusú, úgynevezett kupolás dallamot kapunk. Betűképlete így A B Bv A, amelyben a B sorok magasabban járnak. Éppen ez a kettősség teszi a dallamot ismerősen újszerűvé. Olyan elemekből építkezik, mint népdalaink, de az elemeket új összefüggésbe helyezi. Ha népdalszerűen elemezzük, a sorszerkezet A5 B Bv Av; az ereszkedő és a kupolás szerkezet együttes jelenléte figyelhető meg benne. Ez a zenei stílus ismerős mindannyiunknak, akik az általános iskolában ismerkedtünk meg a népzene alapjaival. A huszadik század pedagógiai célzatú tandalai is effajta dallamosságban íródtak. ■ Bence Gábor ízetlen halom? Vonzó látvány? ízt ad a só az ételnek, páratlan ízt és zamatot ajándékoz ez az énekbe szőtt igehirdetés énekeskönyvünknek. Legalábbis az én „toplistámon” dobogós helyen áll. Hatéves missziói lelkészi szolgálatom során ugyanién - ha valóban az - mindig Isten a cselekvő alany. Az egyház látomásban megjelent Ura azt rója fel, hogy Szárdisz városában nem találja a keresztény gyülekezet jelenlétének elégséges gyümölcsét. Ha a gyülekezet közösségként nem cselekvő, annak kétségtelenül az az oka, hogy tagjainak jelentős része lelkileg halott. Ez Szárdiszban is így volt, az üzenet utal is rá. A lelkileg halott vagy halófélben levő gyülekezeti tag legfeljebb a gyülekezet közösségén belül aktív. Jó esetben hasznos szolgálatokat végez a gyülekezeti élet dologi feltételeinek biztosítása érdekében, részt vállal az egyházi infrastruktúra kiépítésében és fejlesztésében. Szerencsétlenebb esetben aktivitása nyomán viszályok keletkeznek a gyülekezetben. A látomás Jézusa éppen ezért fordul a gyülekezet lelkileg még élő - a Lélek üzenetét még meghallani képes - tagjaihoz: ébredjenek fel, és ébresszék a többieket is. De mi is az az aktivitás, amelyet Jézus a gyülekezettől mint közösségtől vár? Az üzenet az evangéliumra emlékezteti a címzetteket. Ahogy az evangéliumból vették és hallották, ahhoz kell visszatérniük. Többek között újra meg kell hallaniuk Jézus szavát, amelyet - a vasárnap ősi evangéliumában - az őt kérdező farizeusnak az irgalmas samaritánus példájára mutatva mond: „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj.” (Lk 10,37) A nem emberi megítélés, hanem az egyház Ura és a Lélek ítélete szerint élő gyülekezet az irgalmasság cselekvésében bizonyul aktívnak ott, ahol él. Ha egy gyülekezet tagjainak többsége élő hitű, akkor a gyülekezet anyagi eszközeiből nemcsak a gyüleis gyakran szenvedtem attól, hogy alig-alig van igazi missziói töltésű énekünk. Ezért is értékelem nagyra, hogy Scholz László énekszövegének minden sora tömény, tiszta, biblikus missziológia. A zseniális jézusi képekből kiindulva (Mt 5,13-16) drámaian aktuális kor- és kórképet rajzol egyházunk mai állapotáról: „ízetlen halom... árnyék... arcát eltakaró tanítvány... fáradt, gyarló nép...” De az énekszerző nem esik a mindig csak károgó, ítélkező prédikátorok csapdájába, akik csak sötét diagnózist tudnak hirdetni, és elássák a rájuk bízott gyógyító evangélium kincsét. Scholz László a misszió lényegét ragadja meg, amikor kérdések sorával hívja éltető, gyógyító párbeszédre az éneklő gyülekezetei. Hiszen a misszió nem monológ, hanem az emberek valódi kérdéseire felkínált valódi isteni válaszok gazdag tárháza. „Mért vagyunk romlás, árnyék, rejtőzködő Krisztus-tanú?!” Ezekre a lerázhatatlan kérdésekre hirdeti meg a felszabadító, mozgósító válaszok sorát, már-már szinte tömör missziói hitvallásként, küldetési nyilatkozatként: „Hogy sugarat hintsünk, az Úr bízta ránk.., Legyünk végre azzá, mi benned va-A VASÁRNAP IGÉJE kezet dologi szükségleteire, az infrastruktúra fenntartására és fejlesztésére telik, hanem a városban, a településen irgalmasságra szoruló emberek gondozására is. Ki merem mondani: ha egy nagyvárosban nem emberi megítélés szerint, hanem valóban élő gyülekezetek vannak, akkor annak a városnak az utcáiról hamar el fognak tűnni a hajléktalanok... Nem másban, mint az irgalmasság szervezett cselekedeteiben válhat láthatóvá, hogy élő gyülekezet van jelen a városban, a településen, hogy élő egyház szolgálja Istent az országban. Szárdisz gazdag kereskedőváros volt, fontos kereskedelmi útvonal mentén épült. Fény és árnyék egyaránt jelen volt benne. A keresztény gyülekezetnek bizonyára lett volna módja jelenlétét az irgalmasság szervezett cselekedeteivel észrevetetni. Akkor a látomásban megszólaló Úr és a Lélek ítélete szerint is élő gyülekezet lett volna. Ezzel szemben ébresztő, megtérésre hívó üzenetet kapott. Azzal a figyelmeztetéssel, hogy a Bíró a küszöbön-áll, és bármikor beléphet, hogy ítéletet tartson. Mint ahogy erre az élet szimbólumának tartott város történelme korábban már kétszer is példát szolgáltatott. „Akinek van füle, hallja meg mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!” ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Urunk, köszönjük, hogy igéd valós képet mutató tükrébe nézhetünk. Ne engedd, hogy elfelejtsük, amit látunk benne, hanem kövessük megtérésre és életre hívó szavadat! Ámen. Eged Wen diczerunc, gyünk: Vonzó látvány, íz, fény - úgy lesz holnapunk!” Mindez nem reánk pakolt újabb teher, nyomasztó feladat, teljesítménykényszer, hiszen az utolsó vers feltárja a misszió, a keresztény élet küldetésének erőforrását, a Krisztusba kapaszkodó imádságot: „Megváltottál, Jézus, önnön véreden. Könyörülj most...” Különleges zamatot jelent a szövegben az első két vers visszatérő felszólítása: „Emlékeztess minket, só az asztalon... Emlékeztess, gyúló esti lámpafény!” Ez az ének nemcsak fülünket, szívünket nyitogatja, hanem igazi jézusi látásra tágítja gyakran vaksi, rövidlátó szemünket. Segít felfedezni, meglátni egy egészen hétköznapi eszközben, egy profán sótartóban krisztusi küldetésünk titkát: ízt adni, a romlást akadályozni. Segít meglátni egy lángra lobbanó gyertyában a bátorító küldetést: merj világítani, égni, ha kell, elégni, hogy elűzd a sötétség árnyait. Aki ilyen módon nemcsak nézi, de meg is látja a teremtett világ megannyi prédikáló jelét, az olyan gazdag ember, aki másokat is gazdagíthat. Hiszen ha mindezt igyekszünk másokkal is megláttatni - jézusi küldetést töltünk be. Erre a missziói látásra segíthet, taníthat minket Scholz László szemet, szívet nyitogató énekének figyelmes olvasása és éneklése. ■ Gáncs Péter CANTATE ízt ad a só, megtart, óv romlatlanul Mitől új az „új ének”?
