Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)

2010-02-07 / 6. szám

14 2010. február 7.

KRÓNIKA

Evangélikus Élet

Százkét év

a szeretet szolgálatában

KIRÁNDULÓ GYÜLEKEZETEK FIGYELMÉBE

Bányából várba

► Feledésbe talán még nem merült, de mindennapi életünkből - csakúgy, mint a választható szakmák közül - már kikopott a bányászmesterség. Szomorúan egyszerű okból: szép sorban bezártak a mélyművelésű bányák Magyarországon. Ami nemcsak azt jelenti, hogy nem kerülnek már forgalomba hazai nyersanyagok, hanem azt is, hogy megszűnik ez az emberiséggel szinte egyidős foglalkozás s vele együtt a szakemberek képzése is. Nincsenek már csillések, vájárok, aknászok, mint ahogy nincsenek már bányamérnök-hallgatók sem. De köddé váltak a bányászgenerációk, bányászcsaládok is. Végképp elfelejteni azonban még nem kell ezt az egykor megbecsült, gazdag hagyományt és múltat őrző hivatást. Aki kíváncsi rá, sok mindent megtudhat róla, ha felkeresi Salgótarjánban az Európában is különlegességnek számító bányamúzeumot, hivatalos nevén a Nógrádi Történeti Múzeum Bányászati Kiállítóhelyét.

Családias ünnepségen köszöntötték január 26-án, 102. születésnapján Zsohár Lenke diakonissza nővért. A győri evangélikus szeretetház legidősebb lakója legnagyobb ajándéknak a Bibliát, „Isten életet és erőt adó igéjét” tartja.

Egy évben, egy hónapban született - sok más mellett - Wass Albert erdélyi íróval, Teller Ede világhírű atomfizikussal. Lenke nővér ugyan nem írt rojtosra olvasott regényeket, nem végzett világot rengető kutatásokat, de diakonisszaként két emberöltőn át állhatatosan szolgálta Istent, a szeretetet, a híres győri Csillag-szanatórium - egy ideig hadikórház - műtősnővéreként pedig az emberi életet.

Derűt és nyugalmat árasztó kis szoba a győri szeretetházban, ahol a nem mindennapi születésnapot ünneplő diakonissza lakik.

A falakról a megfeszített Krisztus és a nagy reformátor, Luther Márton képe, egy-egy míves gobelin, finom akvarell köszönti a látogatót. Az intézményben mindenki szívesen és gyakran tér be az idős nővérhez, akinek szeméből kifogyhatatlan szeretet sugárzik, csendes szavaiból mindenkor mérhetetlen bölcsesség és rendíthetetlen hit árad.- Hosszú életem egyik legnagyobb ajándékának tartom, hogy szemüveggel ugyan, de mindennap olvashatom a Bibliát, Isten szavát, igéit, amelyek számomra az örök igazságot, az erőt, az életet jelentik. Arra figyelmeztetnek, hogy életünk során igazán csak az Úrban bízhatunk, aki mindenkor megsegíti, nem hagyja magára az embert, a legnagyobb bajban is mellettünk áll. Egész életemben tapasztaltam ezt, ezért is hiszem Isten segítő szeretetét és kegyelmét - vallotta találkozásunkkor az ünnepelt, majd csendesen hozzátette: - Kegyelem ez a nagy idő, de már szeretnék hazamenni, az igazi otthonomba!

Zsohár Lenke életútja Kőszegről indult, Győrött avatták diakonisszává, szolgálatát is sokáig a folyók városában, a Csillag-szanatóriumban teljesítette. Ahogy szavaiból kiderült: innen vitte az egyik orvos 1956 októberében Mosonmagyaróvárra, hogy Lenke nővér - kollégáival együtt - a sortűz áldozatain segítsen. A vérfürdő borzalmas képeit, az áldozatok, a sebesültek fájdalmas arcát, a vigasztalásul nekik szánt szavakat az elmúlt ötvennégy esztendő sem tudta kitörölni a nővér emlékezetéből. A szanatórium megszűnése után az ország másik végébe, Orosházára került, ahol szintén tanult hivatását gyakorolta. Miután 1968-ban visszatért Győrbe, egy évtizedig a börcsi szeretetotthon vezetője volt. Nyugdíjba vonulása óta a győri szeretetházban él, itt, derűt és nyugalmat árasztó szobájában köszöntötték születésnapján verssel és virággal, énekkel és bibliai igékkel az intézmény munkatársai.

■ Gülch Csaba

Nem nehéz rálelni a ma már a város által bekebelezett területen található múzeumra. Budapestről gépkocsival Somoskőújfalu felé haladva, a piacnál kell balra letérni, s mindjárt az árusok háta mögött feltűnik a szerény, földszintes épület, az egykori iroda. Eltéveszthetetlen, hiszen kertjében a bányászat sajátságos relikviái hívják föl magukra a figyelmet: csillék, föld alatt használatos mozdonyok és még jó néhány a bánya'egykori gépészeti berendezései közül.

Klopacska hangjával hívogat a mélység

Kedvesen fogadnak az épületben, s mert még van egy kis idő a túra indulásáig, a múltat idéző múzeum szobáit járjuk végig. Fotókat, rajzokat, térképeket, bányászati eszközöket állítottak ki, de azt is megtudhatjuk, mikor és hogyan alakult ki a barnakőszén.

Kevesen verődünk össze, de így is elindulunk a föld alatti kirándulásra. Leszállás előtt vezetőnk eligazít a biztonsági tudnivalókról, majd mielőtt felvennénk a kötelezően viselendő sisakokat, megszólaltatja a klopacskát, azt a felfüggesztett fadarabot, amelynek hangja messzire jelezte egykoron, ha új műszak indult a mélybe.

A József lejtakna 1951-ig volt termelő üzem, majd a hatvanas évek közepétől látogathatóvá tették a nagyközönség számára is az eredeti állapotban és épségben megmarad vágatrendszer egy rövid, felszín közeli részét.

Utunk első állomásán a bányamentők egykori „edzőtermét” nézhetjük meg, ahol negyven-ötven fokos melegben súlyzózva kellett erőnléti felkészültségüket bizonyítaniuk, mielőtt megkezdhették a mentési gyakorlatokat. Nem messze innen a gyermekek kedvencének, Zsuzsinak az életnagyságú műanyag mása néz ránk. Az egykori bányaló a hagyomány szerint olyan értelmes volt, hogy a koppanásokat számolva megállapította a mögé akasztott csillék számát, és ha a megszokottnál nagyobb teher húzására akarták kényszeríteni, nem volt hajlandó elindulni.

Továbbmenve a szénfal fejtésének technológiájával ismerkedhetünk meg. A lengyel berendezés marótárcsa segítségével jövesztette az értékes kőzetet, amely ezután szállítószalagra kerülve megkezdhette útját a napszint felé. Kicsit odébb pedig egy korábbi időkből való frontfejtésre érkezünk, ahol az egyik bányász fekve,, csákánnyal bontja a szénfalat, míg társa lapáttal rakja szállítóeszközbe az anyagot, miközben folyamatosan felügyel társára is. Ha ugyanis a felszabaduló metángáz mennyisége elérte a kritikus értéket, haladéktalanul el kellett hagyniuk a veszélyessé vált területet.

A bemutató helyszíneken mindenhol életnagyságú, fejlámpás, bányászruhát viselő bábuk várják a látogatókat, mintha megállt volna az idő, mintha a bányászok abba se hagyták volna a kitermelést. Túravezetőnk valamennyit név szerint mutatja be, mielőtt elmondja, mit és hogyan csináltak egy-egy munkahelyen.

Megható, milyen szeretettel, tisztelettel beszél a bányászokról, mennyire emberközpontú az egész kiállítás. Hiszen azonkívül, hogy számtalan érdekes ismeretet kaphatunk a fekete gyémántról - keletkezésétől a felszínre bukkanásáig, azután egy bányaüzem működéséről és a különleges technikai berendezésekről -, a központban mindvégig az ember marad. Az, aki egészségét nem kímélve, sőt néha életét kockáztatva végezte áldozatos munkáját nap mint nap. így nem is meglepő, hogy mielőtt a kijárat felé indulnánk, megállunk egy főhajtásra a bányában elhunyt dolgozók emléktáblája előtt.

Helyére téve a sisakokat - szigorúan önbevallásos alapon - összeszámoljuk, hány koppanás hallatszott fejmagasságból, s bizony meg kell állapítanunk: indokolt, hogy kötelező viselni a védőeszközt. Túravezetőnk még szól pár szót a bejárat melletti egykori bányászházról - háromnégy család is összezsúfolódott a kis épületben -, majd elköszön tőlünk, hogy az érkező látogatókból újabb csoportot szervezve ismét elinduljon a mélybe, és ismét ugyanolyan színesen, érdekesen és mérhetetlen szeretettel beszéljen a bánya egykori életéről, történetéről és munkásairól, mint az imént nekünk.

Vár a vár is

Hogy a nehéz gazdasági helyzet, az elkényelmesedés vagy valami más teszi, nem tudom, de mostanság ritkábban, kevesebbet mozdulunk ki otthonról. Ezért ha már erre járunk, úgy döntünk, nem hagyjuk ki a környék nevezetes látnivalóját, a somoskői várat sem, amely Salgótarjántól északra néhány kilométerre, de már Szlovákia területén fekszik.

Talán a diktatúra slendriánságának, netán ügyes idegenforgalmi szakemberek leleményességének a következményeként ez a műemlék

már az előző rendszerben is látogatható volt útlevél nélkül. Nem sok minden változott itt azóta, legfeljebb annyi, hogy már nem számít érdekességnek és izgalmas kalandnak útlevél nélkül átlépni az országhatárt.

A parkolóból a régi, letaposott kerítésen át néhány tíz méteres kaptatón juthatunk fel a vár bejáratához, ahol most egy kis bódé áll. Az ott tartózkodó - természetesen magyarul beszélő - fiatalember készségesen válaszol kérdéseimre a felújításról, látnivalókról, miközben pár száz magyar forintot kér a belépőért. Megéri az árát, a romos műemlékre érdemes felmászni!

Igaz, régen láttak karbantartást, felújítást ezek az ódon, robusztus falak, de a vár így, romjaiban is impozáns. S kezelőit dicséri, hogy gondoskodtak róla: biztonságos utakon lehessen bejárni az épületet. A bástyakilátót szakszerűen megépített, stabil korlátok övezik, a toronyba ügyes kőművesek által épített lépcső vezet fel. A kilátás pedig: lélegzetelállító! A szlovák oldal hegyei, erdői, míg a magyar oldalon a lábunk alatt húzódó település látványa szinte kínálják a magyarázatot, miért volt vonzó, miért vállalták oly szívesen hajdanán a végvári vitézek könnyűnek cseppet sem nevezhető életét a fiatal legények. S hogy mi ihlethette Balassi Bálintot, amikor szép sorait papírra vetette erről.

Visszatérve s a kis bódétól másik irányba indulva még egy látványosságot tartogat a hely. Pár perc gyaloglással, egy szerpentinen leereszkedve felkereshetjük a híres somoskői bazaltömlést. A világviszonylatban is ritkaságnak számító geológiai különlegesség a várhegy oldalában található, a mellette elhelyezett tábla pedig elégséges eligazítást ad a jelenség kialakulásáról, sajátosságairól és jelentőségéről.

Fiataloknak különösképpen ajánlható ez a kirándulás. Nemcsak hazánk jobb megismerése érdekében, de azért is, mert tanulmányaik során sokszor merülhetnek fel olyan kérdések, amelynek megértését elősegíthetik az itt megszerezhető ismeretek. De az idősebbek is sok újjal, érdekességgel találkozhatnak. Ráadásul nagyszerű lehetőség, hogy mindkét célpont télen is felkereshető, így napsütéses téli napokon kifejezetten kellemes sétát, mozgást ígér a nógrádi természet.

A bányamúzeum keddtől vasárnapig fogadja a látogatókat. Nagyobb csoportnak célszerű előzetesen bejelentkezni honlapjukon vagy a 32/420-258-as telefonszámon. A bányában kellemes, állandóan tíz fok körüli a hőmérséklet. A somoskői kiránduláshoz - különösen a csúszósabb időszakban - ajánlott az erős lábbeli, esetleg egy jó túracipő.

■ Gyarmati Gábor

Istentiszteleti rend ♦ 2010. február 7.

Hatvanad vasárnapja. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Lk 8,4-15;

Ézs 55,6-11. Alapige: Zsid 4,12-13. Énekek: 279., 258.

1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Jorsits Attila; de. 10. (német, úrv.) Johannes Erlbruch; de. 11. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút,

11., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András; Csillaghegy-Békásmegyer,

111., Mező u. 12. de. 10. (úrv.) Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. (úrv.) Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv., kantátás istentisztelet) Gáncs Péter; du. 6. Gerőfiné dr. Brebovszky Éva; VII., Városligeti fasor 17. de. 10. (családi) Pelikán András; de. 11. (úrv.) Aradi György; du. 6. (úrv., Tamás-mise) Kovács Viktor; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Szabó Bertalan; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, családi) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Szabó Bertalan; IX., Haller u. 19-21., I. em. de. 11. (úrv., énekes liturgia) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. (úrv.) Benkóczy Péter; Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; de. fél 10. (úrv., családi) dr. Joób Máté; de. 11. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; du. 6. (vespera) dr. Blázy Árpád; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. dr. Blázy Árpád; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál; de. negyed 12. (úrv., családi) Keczkó Szilvia; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. (úrv.) Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. (úrv., családi) Körmendy Petra Kornélia; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. (úrv.) Vető István; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.) Vető István; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Rákoskeresztúr,

XVII. , Pesti út 111. de. 10. (úrv.) Nagyné Szeker Éva; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Grendorf Péter; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. (úrv.) Grendorf Péter; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) dr. Korányi András; Pestszentimre,

XVIII. , Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. (úrv.) dr. Korányi András; Kispest,

XIX. , Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (családi) Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. dr. Lacknerné Puskás Sára.

Összeállította: Boda Zsuzsa