Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-01-31 / 5. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2010. január 31. ► 15 Eső előtt felhő A gyors internet-hozzáférés lassan kezdi bekebelezni a hordozható meghajtók piacát. Bizonyára a legtöbb olvasó emlékszik még a 3,5 hüvelykes flopilemezekre, amelyeken 1,44 MB adatot lehetett hozni-vinni. Sokan tízes dobozokkal jártak, és többek között a RAR nevű tömörítőprogrammal szabták egyforma méretűre a terjedelmesebb adatokat, amelyek aztán pont kitöltötték a lemezeken lévő területet. A nagy kapacitású flopik helyett végül az újraírható CD-k terjesztették ki a méretkorlátot, mostanában pedig a pendrive-ok korszakát éljük, amikor egy kulcstartónyi méretű, flashmemóriát tartalmazó eszközt kell csak rádugni a számítógép USB-csatlakozójára, hogy utána 1, 2,4, 8 vagy 16 GB adattal sétáljon tovább az, akinek erre van szüksége. Mindeközben azonban az adathordozás alapja nem változott: egy kézzel fogható, elektronikus kütyü kell ahhoz, hogy az adatok egyik helyről a másikra jussanak. Persze lehet trükkökhöz is folyamodni: kisebb anyagokat el tudunk küldeni saját magunknak e-mailben, amelyet a másik számítógépen töltünk le, de a tapasztaltabbak akár saját szerverként is beállíthatják otthoni masinájukat, amelyre aztán máshonnan csatlakoznak. Mindenesetre ez már az adatok hordozásának eszközmentes változata, az információ ugyanis már csak valahol az interneten található meg. Már régebben került a figyelem középpontjába a cloud computing, azaz a számítási felhő. Ez az informatikai kifejezés olyan szolgáltatásokat takar, amelyeknél a saját számítógépünkre már csak az a feladat hárul, hogy valamelyik internetes szerverhez csatlakozzon, a programok azon futnak, és az adatok is ott tárolódnak. EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence Illetve azért, hogy biztonságos legyen, egyszerre több szerveren. És mi ennek a legkézzelfoghatóbb előnye? Az, hogy egy zsebben hordozott adattároló bármikor elromolhat, és az adatok elveszhetnek róla. A felhőben azonban egy jó szolgáltatás olyan garanciákat nyújt, amelyekkel kizárják az adatvesztést. Ha a Google ténykedését figyeljük, akkor olyan jövő tárul elénk, amelyben minden program az internetről fut, a számítógép operációs rendszerének pedig nincs más feladata, mint hogy megteremtse a kapcsolatot a hálózattal. Tavaly november óta azonban ez már nem utópia, ugyanis bemutatták a Google Chrome OS-t, amely lényegét tekintve csak egy böngészőbe integrált munkafelületet takar. Irodai programcsomagként az ingyenes Google Docs (http://docs.google.com/) használható, így internethozzáférés birtokában akár egy kávézóban is tökéletesen lehet működtetni egy vállalkozást. Január közepe óta pedig nemcsak új dokumentumokat lehet létrehozni a Google Docs segítségével, de akár a saját számítógépen lévő adatokat is fel lehet tölteni - a Google ehhez 1 GB ingyenes tárhelyet nyújt. A 20 GB méretű tárhely egy évre csak 5 dollár, és a kapacitás egészen 1 TB- ig nő, amelyért évente 256 dollárt kell fizetni. Ezen a piacon azonban nem a Google nyújtja a legjobb szolgáltatást, hanem a Dropbox. A http://dropbox.com címről Windowshoz, Machez és Linuxhoz is lehet letölteni kliensprogramot, amely beépül az operációs rendszerbe. Segítségével olyan virtuális mappa keletkezik a gépen, amelybe elég csak bemásolni a fájlokat, a rendszer automatikusan szinkronizálja azokat a szerveren lévő tartalommal. A Dropbox azonban nemcsak a legfontosabb adatok biztonságos megőrzésére használható, hanem a mappákat meg is lehet osztani vele. Alapértelmezetten a Public nevű mappa szolgál a dokumentumaink elérésére, míg a Photos egyfajta online képmegosztót takar, amely automatikusan hozza létre a fotóalbumot az oda másolt felvételekből. A szolgáltatás ingyen elérhető változata 2 GB tárhelyet ad, és két fizetős csomag is kapható, amelyek 50 és 100 GB-ra növelik a tárolható adatmennyiséget. A Dropbox előnye kétségtelenül az, hogy ismerős felületen lehet használni, hiszen mindenki a számára kedves fájlkezelővel tudja kezelni a dokumentumait. A szolgáltató természetesen a mai kor igényeinek megfelelően saját blogján kívül a Twitteren és a Facebookon is kommunikál, de a Votebox nevű szavazófelületen is lehet új funkciókat javasolni, és egy külön fülön le is kérdezhetők azok, amelyeket már megvalósítottak. E sorok írója a legféltettebb anyagairól a Dropboxon tárol biztonsági másolatot, az adatvesztés réme így kevéssé fenyegeti. Nem létfontosságú dokumentumokról van szó, de ki örülne annak, ha évek óta gyűjtött prédikációi vagy gyülekezeti nyilvántartások vesznének el egy-egy meghibásodás miatt? Eső után haszontalan már a köpönyeg, de eső előtt még jó hasznát vehetjük a felhőnek. ■ Nagy Bence SZERETETVENDÉGSÉGRE Narancsos szelet Hozzávalók: 20 dkg puha Rama margarin, 15 dkg kristálycukor, 1 evőkanál vaníliás cukor, csipetnyi só, 3 tojás, 25 dkg liszt, 2 teáskanál sütőpor, 1 citrom, 2 narancs, 20 dkg porcukor A tészta elkészítéséhez a margarint a kristály- és a vaníliás cukorral jól kikeverjük, majd hozzáadjuk a tojássárgákat. A masszához keverjük a lisztet, sót, sütőport, az egyik narancs és a citrom levét, valamint annak lereszelt héját. Legvégül hozzáadjuk a kemény habbá vert tojásfehérjéket. Az így kapott tésztát egy körülbelül 35 x 25 centiméteres, sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, és 160 fokra előmelegített sütőben körülbelül húsz perc alatt megsütjük. A máz elkészítéséhez az átszitált porcukrot jól összekeverjük a másik narancs levével. A még meleg süteményt bekenjük a mázzal, és hagyjuk rajta megszáradni. Hibás naptárakkal küzd a szerb egyház a hamisítók ellen Szándékosan hibás egyházi naptárakat készíttetett a Szerb Ortodox Egyház erre az évre azért, hogy könnyebbé váljon a komoly anyagi kárt okozó jogosulatlan naptárgyártók leleplezése - derült ki belgrádi sajtójelentésekből. Az ortodox Szerbiában igen sok az egyházi ünnep, ezért nagy a kereslet az ezeket pontosan feltüntető egyházi naptárak iránt. Nemcsak a templomokban fogy belőlük sok, hanem az utcai árusoknál is, akiknek a zöme azonban nem az egyháztói kapja a kiadványt, így az érte befolyó pénz sem az egyház kincstárát gazdagítja. A legfőbb egyházi irányító testület, a szent szinódus már régen változtatni akar ezen az anyagi érdekeket sértő állapoton, és megkapta hozzá a szerb belügyminisztérium támogatását is, mivel az egyházi naptár Szerbiában szerzői jogi védelem alatt áll. Hogy a hamis naptárakat könnyebben ki lehessen szűrni, az egyházi vezetés úgy döntött, hogy a hivatalos kalendáriumban elhelyeznek néhány apróbb hibát, amelyet a naptárt feketén lemásoló nyomdákban nyilván kijavítanak. Arról egyelőre nincs hír, hogy az „ami hibás, az a jó” gondolat szellemében született újítás mit eredményezett eddig, hány naptárhamisító, az egyházat anyagilag megkárosító nyomdát, kiadót lepleztek már le. Van viszont arról, hogy az aprónak szánt hibák közé bekerültek olyanok (például ünnepek téves dátumai), amelyek némi zavarodottságot keltettek a hívekben. Többen rosszallóan szóvá tették, hogy az egyház nem járt el kellő gonddal, mivel hibás naptár megjelenését engedélyezte. Ez lehet az oka annak, hogy a szent szinódus - már csak tekintélye védelmében is - hírt adott a szándékos, hivatalos helyről kezdeményezett hamisításról. M MTI EVÉL&LEVÉL Színházlátogatás Budapesten A pécsi gyülekezet lelkésze, Varsányi Ferenc színházlátogatásra hívta híveit. Egy busznyi lelkes csapat indult el a közelmúltban Budapestre. Már az úton sokan énekelve hangolódtak rá az elkövetkezendő élményekre. Első utunk Budavárba vezetett. A Bécsi kapu téri evangélikus templomot tekintettük meg. Lelkészünk a budavári gyülekezet történetéről beszélt, majd rövid áhítat következett. Tiszta lélekkel, szívvel várjuk az Úr érkezését, ezért imádkoztunk, és ezért énekeltünk adventi énekeket. A templom alatti meditációs barlangba mécsesek fénye vezetett le minket. Itt szembesülhettünk a földön fekvő cédulákra felírt bűnök sokaságával. „Szabadulj meg tőlük” - visszhangzott bennünk. A felszínre érve a gyülekezeti fiatalok forralt borral kedveskedtek a „mélyből jövőknek.” A Mátyás-templom és a Halászbástya érintésével sétáltunk második úti célunkhoz. Az Országos Széchényi Könyvtár „Látjátokfeleim...” - Magyar nyelvemlékek a kezdetektől a 16. század elejéig című kiállítását tekintettük meg. Utunk harmadik állomása a Deák téri Evangélikus Országos Múzeum volt. Lelkészünk elárulta, hogy annak idején ő is segédkezett a múzeum anyagának gyűjtésében. Az itt látható állandó kiállítás - Evangélikusság a magyar kultúrában - az elmúlt fél évezred legjelentősebb lutheránus egyházművészeti és kulturális emlékeit mutatja be. Közülük a legértékesebb Luther Márton 1542-ben kelt eredeti végrendelete, melyet a magyar evangélikusság őriz. Megilletődve álltunk Petőfi Sándor keresztelőmedencéje mellett is. A lelkes, minden részletre kiterjedő idegenvezetés után a gyülekezeti teremben teával, süteménnyel kedveskedtek nekünk. A negyedik úti cél a Duna Palota volt. Az est fénypontja következett. Megtekintettük Madách Imre halhatatlan remekművét, Az ember tragédiáját. Útban Budapest felé Buzásiné Antal Franciska, aki a szervezésben is segédkezett, felolvasta az Evangélikus Életben megjelent kritikát, előkészítve ezzel az előadás befogadását. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Evangélium Színház előadása nem okozott csalódást. Valóban a legfőbb új benne - a régi. Hagyományos, klasszikus formában az eredeti tartalommal, érthető szövegmondással adták elő a magyar kultúra e meghatározó alapművét. Madách gondolatait a főszereplők: Bánffy György (az Úr), Lénárt László (Ádám), Buzogány Márta (Éva) és Kárpáti Tibor (Lucifer) átélten, hitelesen közvetítették. Fejet kell hajtanunk az elhivatott rendező, Udvaros Béla előtt. Az ő szavai fejezik ki legméltóbban a mű tanulságát: „Az örök kétkedés és remény között az emberiség csak Isten kegyelmében bízva találja meg az Élet értelmét, értékét és szépségét.” Tillainé Merácz Ágnes (Pécs) Hatvani hírverés Kedves Főszerkesztő Úr! Örömmel nézem át hétről hétre az Evangélikus Életben megjelent írásokat, közléseket. Tájékozódom, tanulok, köszönet érte. A 75. évfolyam 4. számában közölt, a Magyar Távirati Irodától (MTI) átvett néhány sor azonban mély szomorúsággal töltött el. Több éve élek Hatvanban, s ez idő alatt számtalanszor tapasztaltam Érsek Zsolt polgármester és köre egyházellenességét. A cikkben szerepel: „Hatvanban egyébként szokás, hogy a helyi önkormányzat egyházi fejlesztéseket támogat...” Valóban előfordul egy-egy 50-100 ezer forintos támogatás. Nevezhetjük segítségnek, de akár odavetett alamizsnának is. Ki-ki döntse el. A plébános, aki el merte mondani véleményét a polgármester egyházakkal kapcsolatos ténykedéséről, két hónap múlva nyugdíjba helyezéséről értesült. Az egyházi közösség, mely templomának renoválásához kért segítséget, mert rövid ideig közterületen tároltak építőanyagot, nem támogatást, hanem komoly büntetést kapott. A sort folytathatnám, de nem teszem. Kedves Főszerkesztő Úr! Kampány van. Néha hazug. Úgy érzem, az MTI- híradásban megjelent néhány sor tökéletes példája ennek. Kérem, ne haragudjon, hogy ezt most nagy hirtelen megosztottam Önnel! Életére, szolgálataira Urunk áldását kérem! N. A. (Hatvan) (A teljes név és cím a szerkesztőségben) „Az ír énekesek körében van egy szokás: ha az ember el szeretne énekelni egy dalt, felemeli a feje mögé a kezét, és várja, hogy megfogja valaki. Az én kezemet Isten fogta meg és azóta neki énekelek’.’ A Tabhair dóm do lámh - Add a kezed című lemezen D. Kiss Ildikó (ének) és barátai (hegedű, hárfa, furulya, gitár, buzuki, bodhrán) tradicionális ír dicsőítő dalokat adnak elő ír, magyar és angol nyelven. A lemez magánkiadásban jelent meg, ára 2500 forint. Kapható a Huszár Gál papír- és könyvesboltban (1054 Budapest, Deák tér 4.) és a Luther Kiadó könyvesboltjában (1085 Budapest, Üllői út 24.). Megrendelhető az Evangélikus Missziói Központnál (1164 Budapest, Batthyány Ilona u. 38.; evmis@lutheran.hu) és a Kérügma Kiadónál (1032 Budapest, Bécsi út 189.; 1/436-9868: info@kerugma.hu), valamint a kiadónál: D. Kiss Ildikó (20/770-3087; ildiko.d.kiss@gmail.com). A CD bemutatója február 7-én, vasárnap 18 órától lesz a Pilinszky János irodalmi kávéházban (1052 Budapest, Váci utca 33.). HIRDETÉS____________ A Magyar Televízióban január 31-én, vasárnap a Mai hitvallások című műsorban megismétlik a dr. Csepregi Gyulával készült beszélgetést. A műsor az mi-en 11.05-kor, az m2-n 14.05-kor kezdődik. mtv