Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-01-17 / 3. szám
Evangélikus Élet élő víz 2010. január 17. ► 11 Ünnepünk Mamanapló Szép karácsonyunk volt. Igaz, ha pusztán kereskedelmi szempontok alapján vizsgáljuk, minden idők legszegényebb ünnepét töltöttük a fa alatt. Idén (is) ki kellett hagynunk például a plazmatévét. Több szempont figyelembevételével döntöttünk így: egyrészt nem nézünk tévét, másrészt nem férne be a nappalinkba, hacsak ki nem tesszük Kicsi járókáját. Nem. Járóka egyelőre marad, amíg Kicsi végleg ki nem mászik belőle. így talán nyugodtabb az élet a hálón innen. Egy szempontból azért mégis sajnálom a plazmatévét. Nagy és Középső remek rajzainak gyönyörű hátteret biztosított volna, vizes bázisú ragasztóval gyakran és könnyen cserélhetőek is lennének a képek. Megunom, kicsit lemosom, kicserélem, ennyi. De mivel soha nem is gondoltuk komolyan, nagy viccesen a gazdasági válságra foghattuk, hogy nem kérünk plazmatévét. * * * Helyette viszont már jó előre nekikészülődtünk, és egész adventben sütöttünk. Tudtuk, idén nem a bőségről szól az ünnep, termeljünk hát valami sajátot, valami olyat, amilyet csak mi tudunk: ormótlan mintázatú, de saját készítésű mézeskalácsot, besüppedt, de Nagy által díszített habcsókot, görbe szélű, de Középső kezeivel szaggatott diós kekszet. Varrtunk a Hosszúcsövűnek nyeszlett lábú fenyőfácskát, készítettünk a nagyszülőknek vasalható gyöngyöcskékből rikító színű díszt. A kereskedelem jobbat árul, de nem ilyen ormótlant, besüppedtet, görbe szélűt, nyeszlett lábút, rikítót. Ezeket mind mi találtuk ki! # % * És nem vettem karácsonyi „Best of...” zenei válogatást sem. Nagy csillogó szemmel (a csillagszóró meg is irigyelte!), boldog mosollyal az arcán énekelte a Kiskarácsonyt, és ez szebb volt minden konzervzenénél. Kicsi is lalalázott már a Szentfélekről (ő így nevezi). Aztán leültünk játszani, játszani, játszani, és először éreztem, hogy karácsonyt nem letudni, hanem megélni kell. Mekkora szerencse, hogy az ünnepünk kereskedelmi szempontból egy nagy nulla volt! Nem görcsöltem a boltokban hosszú listámmal, hogy nem hagyok-e ki valakit, elég lesz-e a pénzem, be tudom-e gyönyörűen csomagolni. Nem. Szép lassan öltöztettük ünneplőbe a szívünket, és mindennap félretettünk valamit, ami ránk emlékeztet: egy rajzot, egy kézimunkát, valami finomságot... * * * És itt van a média is. Meddig lehet az embereket fogyasztásra bírni, költekezésre buzdítani? Meddig lehet fokozni a legeket, bömböltetni az erőszakos reklámokat? Elhatároztam, hogy a szilveszterem minden idők legjelentéktelenebb szilvesztere lesz. Nem hallgattam harsogó rádiót, nem néztem csillogó-villogó táncos műsorokat, nem nevettem ordenáré vicceken. Nem. Apával meghallgattuk a Himnuszt, koccintottunk a pezsgővel, játszottunk a karácsonyi játékokkal, és egy mókás DVD megnézése után aludni tértünk. Nem volt semmi leg..., csak egy örömteli este, mert saját tempónkban élhettünk. Semmi elvárás, megfelelés, csak mi ketten. # # # Szép karácsonyunk volt, az egyik leggazdagabb. Családi körben eltöltött, szeretettel átfont ünnep, amelyet nem a kereskedelem vezetett, nem az anyagiak határoztak meg, hanem az Úristen végtelen kegyelme. Átölelt bennünket határtalan szeretetével. ■ - MAMASZEK -Isten igéjének lesz konjunktúrája 2010-ben is! A kegyelem vészkijáratáról és a Szentháromság mentőcsapatáról ► Nemcsak a válságoknak van konjunktúrájuk, hanem Isten igéjének is. Sőt: minél inkább nő a válság, annál inkább érezzük szükségét a váltságnak, s ennek valós esélye van, mert van Valaki, aki ezt megadja nekünk és a világnak... 2009-ben konjunktúrája, fellendülése volt a válságoknak: pénzügyi válság, gazdasági válság, értékválság, intézmények válsága, bankok válsága, politikai válság, természeti katasztrófák - mi minden gyötörte a világot, és maradt mögöttünk a múlt évben!? Az újságok, egyéb médiumok teleszennyezték a légkört a válság legkülönbözőbb valós és álhíreivel, személyes tragédiákról, gyilkosságokról, etnikai feszültségekről szóltak kis hazánkban, visszaélésekről, korrupcióról, százmilliós végkielégítések felháborító híreiről... És e zűrzavaros, majdhogynem diabolikus szétszórtságot mutató nagy válság közepette állandóan hangzott a szelíd, halk szó, üzenet, azé, aki nem akart és nem akar sötétségben, vakok vezette világtalanok antivilágában hagyni minket. De ki hallgatott őreá, az ő jó hírére? Ő ismét szól most, 2010 kezdetén is. Üzenete ez: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem’.’ (Jn 14a) Az Úr Jézus igéjének fényében szabadító és reménykeltő felismerés, hogy a válságban is van valami jó: felébresztheti az égő vágyat a váltság után. Személyes életünk, egészségünk, kapcsolataink krízishelyzetében, nemzetünk korábban alig tapasztalt bizalmi válságában, a „mindenki mindenki ellen” belmagyar, hadüzenet nélküli háborújának már nemzetpusztító mélységeiben egyszer csak elérünk egy pontot, amikor így kiáltunk fel: Nincs tovább! így nem mehet tovább! És keressük a változás lehetőségét, a kiutat, a körkörös válságmozgásból az előre és felfele vezető ösvényt magán- és közéletben egyaránt. Ennek az útja pedig nem lehet más Isten Kárpát-medencei népei számára sem, mint a Krisztus-követés, a megtérés őhozzá s aztán a hit általi szabadítás, kimenet, exodus a megalázó élethelyzetek hínárjából, az egyéni és nemzeti „lefelé transzcendálásból”, az örvények felé húzó negatív önmeghaladásból. A mélységben azonban mindig ott rejtőzik az újrakezdés lehetősége, amely többé nem katasztrófához, hanem megújuláshoz, felvirágzáshoz vezet. Ez a kegyelem vészkijárata! A tékozló fiúnak, a tékozló közéletnek, a tékozló nemzetnek, a tékozló családoknak van visszaút az atyai házhoz, a prosperáláshoz, az emelkedéshez! De ehhez isteni kegyelem, külső túlerő kell, a Szentháromság mentőcsapata. Ez az élhető jövőbe vezető első lépés, az ő és a mi egyszerre lépésünk az igazi esély a diabolikus múlt erők és a titokban vagy nyíltan megszőtt politikai és egyéni rabhálók szorításából az igazi szabadságra, amelyet a zsolfáros Dávid így fogalmazott meg évezredekkel ezelőtt, 2010-re is érvényesen: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mértté velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem” (Zsolt 23,4; Károli-fordítás) És közben ne felejtsük el a nemzeti megvetés, megbecstelenítés minden mocskát jézusi türelemmel és alázattal elhordozó mártír teológus, Bonhoeffer intését sem: „Isten nem a mi kívánságainkat, hanem az ő ígéreteit fogja beteljesíteni.” Aki az ő ígéreteit hívő, imádságos szívvel keresi, az nem csalódik folyton-folyvást sem őbenne, sem másokban, sem a sokat átkozott „körülményekben”! Mert nem ezek határozzák meg, determinálják vastörvénnyel többé őt, hanem Isten szívünknél és vágyainknál érettünk hatalmasabb és igaz ígéretei, amelyekbe kapaszkodva nem félünk még a halál árnyékában és az ellenséges erők között sem. Az angol író szavaival: Ha viharokon kell is átkelned, folytasd utadat felemelt fővel, és ne félj a sötétségtől. A vihar elültével kiderül majd fölötted ragyogóan az égbolt. Menj hát tovább, meg ne torpanj a zúgó szélben, a szembevágó szakadó esőben! Menj tovább, ha úgy tűnik, álmaid a semmibe vesznek, menj tovább, menj tovább, értsd meg, menj tovább, reménnyel a szívedben! Csak meg ne állj! S útközben ráébredsz majd, hogy nem egyedül járod utadat. Menj tovább a szívedben ki nem hunyó reménnyel, s rájössz, nem egyedül járod utadat, mert Valaki előtted jár, s te mehetsz utána - ez a legnagyobb, megtartó csoda velünk lesz 2010-ben is! Ő a kivezető út, ő a válságok fölött győzedelmes Úr, aki előttünk jár, mellettünk áll, felemel, s meghozza a hétköznapi váltság áldott pillanatait az új esztendőben is. így eljuthatunk személyes és közösségi válságok közepette is megváltó szabadítása igaz, megtapasztalható konjunktúrájához, s egyszer talán a válságok vidravasa is lehullhat a lelkűnkről és nemzetünkről... Csak menj, csak menjünk tovább ővele! ■ Dr. Békefy Lajos Az imádkozás nehézségei Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dicséretet énekeljen. (...) És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úrfelsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Váltjátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. (Jak 5,13.15-16; Károli-fordítás) Sokat vétkeztem mennyei Atyám ellen, mióta megtértem, és gondot okoztam neki az évek folyamán, hogy közösségben élek vele. De a legnagyobb vétkem, amelyet megtérésem óta elkövettem, és amellyel a legnagyobb szomorúságot okoztam az Úrnak, az imádkozás elhanyagolása volt, mert ez a hanyagságom az oka többi bűneimnek és mulasztásaimnak. Az imádkozásra való számtalan alkalom, amelyeket nem használtam ki, a sok imameghallgattatás, amelyeket Isten nekem szánt, ha imádkoztam volna, annál erősebben vádolnak, minél jobban betekinthetek az imádság szent világába. „Miért sikerül legtöbbünknek olyan rosszul az imádkozás?”- ez a kérdés foglalkoztat, mióta Isten kegyelméből imádkozni kezdtem. És azt gondolom, minden további vita nélkül mindenki elismeri, hogy az imádkozás nehéz dolog számunkra, és ez a nehézség magában az imádság teljesítésében rejlik. Fárasztónak találjuk. A természeti ember vágyódhat ugyan az imádkozás után, különösen amikor szükségben vagy éppen vallásos hangulatban van, de rendszeres és naponkénti imádkozásra nem tudja rászánni magát. Számtalan okot sorol fel, hogy miért nem imádkozik olyan gyakran... A természeti ember terhesnek érzi az imádkozást, amelyet a legtöbben ezért el is hagynak. Mások magukra veszik, és mindennap imádkoznak egy keveset, de nehéz követelménynek érzik... Hogy a természeti ember így gondolkodik az imádságról, ez nem lep meg minket. De azon nagyon csodálkozunk, hogy a hívő keresztyének között is annyira elterjedt ez a nézet... Hamarosan áldatlan jelei mutatkoznak az elhanyagolt imádkozásnak. Mindinkább világias gondolkozásunk egyre jobban elidegenít Istentől, és mindig kevesebb beszélnivalónk van vele. Az ellentmondás szelleme fejlődik ki bennünk, amely mindinkább talál kifogást és mentséget arra, hogy elhanyagoljuk az imádkozást. Belső életünk elerőtlenedik, megbénul. Nem érzünk már olyan égető fájdalmat a bűneink miatt, mint előzőleg, mivel nem valljuk be azokat őszintén Isten előtt. Ennek következménye, hogy látásunk elhomályosodik, s már nem tudunk világosan különbséget tenni, hogy mi bűn és mi nem. Az ember küzd ugyan a bűn ellen, de csak abban az értelemben, mint a világ fiai; ez azt jelenti, hogy csak azokat a bűnöket kerüli, melyeknek veszélyes következményeik vannak! ■ Olaf Hallesby OlafHallesby: Az imádságról. Primo Kiadó, 1992. (Az imádkozás nehézségei című fejezetből) HETI ÚTRAVALÓ „...a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg’.’ (Jn 1,17) A vízkereszt ünnepe utáni második héten az Útmutató reggeli és heti igéi Isten akaratát hirdetik, amely számunkra Jézus Krisztusban látható; ő világosságul jött el a világba, és életet hozott az embereknek. „Ha te meg nem tartasz, Uram Isten, hiába vigyáznak a mi szemeink.” (GyLK 761) „Jézus Krisztus a láthatatlan Isten képe: minden őáltala és őérte teremtetett, és őbenne áll fenn minden.” (Kol 1,15-17; LK) Pál a képmutatás nélküli testvéri szeretet néhány jelét tárja elénk: „A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet’.’ „Örüljetekaz örülőkkel...” (Róm 12,13.15a) Az Úrért végzett szolgálatunk ne lankadjon meg, mert ezek megvalósulását látjuk egy menyegzőn, ahol Jézus borrá változtatta át a vizet: „Ezt tette első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne’.’ (Jn 2,11) Luther szerint: „A víz jó borrá változtatása azt jelenti, hogy Jézus a törvény értelmét megédesítette. A törvény Krisztust követeli, és hozzá utal, hogy kegyelme a hitben újjászüljön, s igazi jó cselekedetek végzésére képesítsen.” Ő azért jött, hogy betöltse a törvényt, a próféták tanítását, amelyet a szeretet kettős, nagy parancsolatában foglalt össze (lásd Mt 22,37-40). Mózes a törvény megtartására intette népét, emlékeztetve őket, hogy a Hóreben a tűz közepéből Isten szólt hozzájuk: „Kijelentette nektek szövetségét, amikor megparancsolta, hogy tartsátok mega tíz igét, és felírta azokat két kőtáblára’.’ (sMóz 4,13) Szenteld meg az ünnepnapot (lásd 2MÓZ 20,8)! Tanítványai mégis kalászokat tépdestek ezen a napon, mert megéheztek, s ez aratás! Ám Jézus törvényértelmezése szerint: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is.” (Mk 2,27-28) Ugyanakkor szerinte a törvény érvényessége örökkévaló, mert „hamarabb elmúlik az ég és a föld, mint hogy a törvényből egyetlen vessző is elveszne”. (Lk 16,17) Isten igéjének számunkra már két formája van: a Szentírás - törvény s evangélium. Az első apostoli gyűlés a zsidókból és a pogányokból lett keresztények számára egyaránt ezt a határozatot hozta: „...tartózkodjatoka bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól.” (ApCsel 15,29) Mivel még nem jött el az ő ideje, az Úr Jézus titokban ment fel Jeruzsálembe, a lombsátorünnepre. S a nép sem mert nyilvánosan beszélni róla, csak suttogták, hogy jó; mások szerint viszont: „Nem az, sőtfélrevezeti a népet’.’ (Jn 7,12) A Messiás személye máig megosztja az embereket. A tizenkettő hitte és tudta, hogy ő az Istennek Szentje, és örök élet beszéde van nála (lásd Jn 6,68- 69). És mi mit tudunk és hiszünk róla? Az Isten embere halála előtt így vallott az Úrról: „Mennyire szereti népét! (...) Azúr lett Jesurún királya.” (5MÓZ 33.3-5) Mózes a törvényét közvetítette nekik - Jézus maga lett Isten örömhíre! „Te örök evangéliom, / Te légy vezérem utamon!” (EÉ 287,4) ■ Garai András
