Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-06-20 / 25. szám
Evangélikus Élet élő víz 2010. június 20. !► 11 „Veled vagyok!” HETI ÚTRAVALÓ Régóta nem sikerül írni, pedig egyre gyakrabban kérdezgetik az ismerősök, akik érdeklődéssel fogadják soraimat, hogy mikor lesz végre ismét új cikkem az újságban. Kérdezgetik, de nemigen tudják, hogy a cikkírás sokszor nagyon hasonlít a költészethez. „Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától” úgy az igazságról sem lehet beszámolni pusztán egyéni akaratból. A jó szöveghez ihletett állapot kell, mint a jó vershez; az ihlet meg olyan, mint a Lélek: „... hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy..” (Jn 3,8) Szóval talán vicces kifogás, de a dolog tényleg nem csak rajtam múlik. És annak meg valóban van némi diszkrét bája, hogy ezzel ismét csak Jézusnak adok igazat: nélküle semmit sem tudok tenni (vő. Jn 15,4-5). Akárhogy van is, a napokban kezdett komolyabban aggasztani ez a helyzet, ez a talán szó szoros értelmében vett „áldatlan állapot”, hogy ihlet híján csalódást okozok másoknak, beleértve magamat is. Furdalt a lelkiismeret - nehogy jel legyen ez számomra: a szőlőtőtől (Istentől) kerültem távol. S ekkor szembejött velem a téma - amely, mint köztudott, „az utcán hever”. A minap, munkába menet, a reggeli rohanásban egy szakadt plakátra lettem figyelmes, amelyre grandiózus betűkkel rányomtatták: „Veled vagyok!” Keresztény ember számára elsőre talán vallásos hirdetésnek is tűnhet, pedig nem az. Közelebbről megvizsgálva vettem észre az időjárás viszontagságai által megrongyolódott, alig kivehető jelképet, s egyből „leesett”: nicsak, ez egy tavaly megszűnt, slágeres rádiónak a néhai propagandája. A kedves Olvasó már korábban is tapasztalhatta, hogy nem hagytuk válasz nélkül a médiaszövegek megtévesztő hazugságait, melyeket legtöbbször sötét erők és hatalmak sugallnak; a démoni jelenlétet mi sem bizonyítja jobban, mint amikor ezeknek az alantas befolyásoknak a kiszolgálói tesznek durva és sértő megjegyzéseket mások hitéről, meggyőződéséről. És akkor, íme, egy lassan szétmálló plakát, fölöttébb gyanús plagizálással: „Veled vagyok!” A történet egyfelől nevetséges, másfelől szomorú. Ha a krajcáros komédia oldaláról nézzük, a sorsnak nem is lehetne pimaszabb fintora annál, mint hogy pont az a rádió némult el az éterben, amelyik isteni magabiztossággal hirdeti, hogy velünk van. Az átlag szemlélőnek nyilván fel sem tűnik, mennyi sok pökhendi mérget rejtenek ezek a lopott szavak egy ilyen megváltozott tartalmi környezetben. Mintha azt mondaná: ne szomorkodjék a ti szívetek, ne is féljen, mert én veletek vagyok... Mert ugye itt van ez a kvázi technikai mágia kategóriájába tartozó dolog, a rádiócsoda, mellyel ébreszteni lehet egy várost, egy országot; az ember hangja ott rezeg a levegőben, „zeng a vizekfölött”, megremegtetve a puszta semmit, az ének életet hoz a szürke napba, a nép meg „ugrál miatta, mint egy borjú” (vő. Zsolt 29,3.6.8), s a hír szinte röpül, akár az angyali kürtszó - mi ez, ha nem csoda! S bár hétköznapivá vált, megszoktuk, de ettől még hat ránk, mégpedig átható erővel. Amikor a slágeres rádió lehúzta a rolót, rögtön fel is tört a mélyből azoknak az embereknek a keserű csalódottsága, médiafüggősége, akiknek a menedéket jelentette ez az éteri hang, amely elviselhetővé tette a munkák és napok monoton rabszolgaiszonyatát, s amely már nincs velük. Csakhogy ez Jézus szövege, azé a Jézusé, akit a harsány slágerrel ellentétben valóban nem lehet egy csapásra elhallgattatni, mert övé minden hatalom, beleértve a halál felettit is (vö. Mt 28,6.18-20). „Szól a rádió”? Na, testvér, ez már biztos nem. Nincs ebben semmi szomorú, tucatban a tizenharmadik. Azok miatt már sokkal inkább szomorkodhatunk, akik tényleg csak a rádió keresőjét csavargatják, hogy a műrezgésbe belefeledkezve túléljék a pillanatot, s hogy betöltsék fülüket szirupos dallamokkal, hogy „fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek...” (vö. Mt 13,15). És ezzel a dolog rendbe’ is van, mindenki legyint. Tévedés ne essék: nem a rádió a probléma. Mint ahogyan nem a tévé, nem a sajtó vagy bármi más. Ezek csak szerszámok, használhatók jóra és rosszra egyaránt. A baj inkább a szívekben van, ahol gyakran már nincs más, csak ezek a pótlékok - tucatban mind a tizenharmadik. Nézem a szakadt plakátot: lám, megint egy médiaszöveg, amely hazug - a szónak nem csupán szakrális, de profán értelmében is. Egy jelkép, mely a maga idejében megint az örök mennyeit próbálta pótolni valami barátságosan ismerős, de romló, földi hanggal. Nem olyan nagy veszteség, hogy már nincs velünk. Mert szerencsére van, aki tényleg velünk marad - a világ végezetéig. Rá kellene hangolódni inkább. ■ Andriska János „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 19,10) Szentháromság ünnepe után a harmadik héten az Útmutató reggeli és heti igéiben Isten bűnösöket hív országába, a vele való örök szeretetközösségbe. „Jó és igaz az Úr: útbaigazítja a vétkezőket.” (Zsolt 25,8; LK) „A te Szentlelked vezessen helyes úton!” (GyLK 774) Jézus tiszte dr. Luther Márton szerint: „Ez az én művem s hivatalom, hogy jövetelemmel s halálommal megmentsem az elveszettet, és megszabadítsam azokat, akik törvény, ítélet és kárhozat alatt roskadoznak; hogy a kárhozottak üdvözöljenek.” Isten minden emberre kiáradó szeretetét hirdeti a tékozló atya két elveszett fiáról szóló példázat. Már prófétája által is megígérte az Úr, hogy jó pásztora lesz népének: „Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem.. ’.’ (Ez 34,16) Mi ne zárjuk ki önmagunkat az örök élet ünnepi lakomájából! Atyjuk mindkét elveszett fiát elárasztotta teljes, tékozló szeretetével; a fiatalabb elé futott, s visszafogadta, az idősebbhez kijött, és így kérlelte: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt ésfeltámadott, elveszett és megtaláltatott” (Lk 15,31-32) Kutyából is lehet szalonna, mert Istennél semmi sem lehetetlen. Ezt Pál a saját életpéldájával igazolja: „Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok’.’ Az ő könyörülő türelme példaként szolgál azoknak, „akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak” (íTim 1,15.16). Jézus elhívja tanítványául a vámszedő Lévit; ő lesz Máté evangélista: „Kövess engem! (...) Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre’.’ (Lk 5,27.32) Mózes könyörög bálványimádóvá lett népéért: „Ó, jaj!Igen nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból csinált istent magának. Mégis, bocsásd meg vétküket!” (2MÓZ 32,31-32) Jézus szombaton gyógyvíz nélkül gyógyít meg egy harmincnyolc éve beteg embert, csak igéjével! „Keljfel, vedd az ágyadat, és járj! (...) íme, meggyógyultál, többéne vétkezz..!’(Jn 5,8.14)! Keresztelő János születésnapjának ünnepén a megoldódott nyelvű édesapa éneke zendül fel: „Tepedig kisgyermek, a Magasságosprófétája leszel,(...) hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által..’.’ (Lk 1,76.77) Ez János bizonyságtétele: „Neki (a Krisztus Jézusnak) növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” (Jn 3,30; LK) Júdás nem Jézusnak vallotta meg bűnét: „Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el’.’ (Mt 27,4) Nem Júdás utolsó tette az Isten akarata szerinti megoldás. Mert a belső emberünk harcol a benne lakó bűnnel, de akiket az Emberfia megkeresett, s hagyták magukat megmenteni, hittel befogadva őt Uruknak, Pállal együtt boldogan tesznek ilyen vallomást: „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak.. .”S ezentúl „nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint” (Rám 8,1.4). Kérd is: „Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent, / Jézusommal légyek egy már e földön lent! / Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!” (EÉ 244,3) ■ Garai András Ki mondja, hogy a pénz nem boldogít? Minden kultúrának megvannak a maga szólásmondásai, olyan kijelentések, amelyeket egyik generáció ad tovább a másiknak mint igazságot. Némelyikük azonban nem feltétlenül szó szerint igaz. Vegyük például az ismert (angolszász) mondást: „Botok és kövek összetörhetik a csontjaimat, de (gúny)nevek nem ártanak nekem.” A valóság azonban az, hogy a gúnynevek gyakran durvák és érzéketlenek, és igenis képesek megbántani azt, akire mondják, és a sérülés sokszor lényegesebben hosszabb ideig gyógyul, mintha egy ránk mért ütésből kellene felépülnünk. Egy másik hasonló mondás így szól: „A pénz nem boldogít.” De gondolja csak át: ha fizetésemelést kap a munkahelyén, ez talán nem teszi boldoggá? Ha váratlanul pénzt hoz a postás, nem érez nagyobb boldogságot, mint előtte? Ha úgy dönt, hogy elad egy tulajdonát képező tárgyat, nem örülne, ha kiderülne, hogy többet ér, mint amennyit elképzelt? A Biblia is elismeri ezt: „A vagyon sok barátot szerez, a nincstelentől a barátja is elválik. (...) az ajándékozónak mindenki barátja’.’ (Példabeszédek könyve 19.4.6) Az biztos, ha választhatnánk, hogy legyen-e pénzünk vagy ne legyen, akkor valamennyien a „legyent” választanánk, nem igaz? De a kérdés az, hogyan definiáljuk a boldogságot. Évekkel ezelőtt hallottam egy rádiós műsorvezetőtől a boldogság és az öröm frappáns megkülönböztetését. A boldogság dolgokhoz, eseményekhez, történésekhez köthető, amelyek külső tényezőként pozitív vagy negatív módon befolyásol-Ima Trianon évfordulóján D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspöknek, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnökének az alábbi imája a budapesti Szent István-bazilikában június 4-én, a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulóján tartott ökumenikus imaórán hangzott el. Istenünk, jó Atyánk! Együtt dobban ezen a napon minden magyar testvérünk szíve. Együtt adunk hálát hazánkért, nemzetünkért. Köszönjük, hogy megtartottad évszázadok történelmi viharaiban, háborúk csatazajában,vétkeink s mulasztásaink ellenére. Otthont adtál e hazában eleinknek, mindennapi kenyeret dolgos nemzedékek hosszú során át. Verítékes fáradsággal és leleményes találékonysággal túléltük elnyomó hadak s életet keserítő hatalmak jogtiprásait. Szívből köszönjük ezt neked. Ezen a napon a kilencven évvel ezelőtti fájdalmas, ránk kényszerített békeszerződés eseményére emlékezünk. Mi látjuk kilenc évtized távolából keserű következményeit. Az otthonukat veszített családok sokasága, a száműzött s hajléktalanná vált magyar testvéreink sorstalansága ma is igazságosságért kiált az égre, a történelem Urához. Mégis, Urunk, nem lázadni akarunk előtted elszenvedett sérelmeink miatt. Alázattal meg kell hajolnunk minket sújtó végzésed előtt. Jövőbe néző bölcsességért és reménységért könyörgünk. Áldd meg szeretett hazánkat s azokat különösen, akiket a vezetés felelősségével bíztál meg. Adj nekik bölcsességet, hogy a beléd vetett hit bizalmával hozzák meg döntéseiket a mindnyájunkat érintő kérdésekben. Adj egyetértést és tettrekészséget, tisztességet és becsületességet azoknak, akik országunk holnapját tervezik. Könyörgünk a határon túl élő és szerte a nagyvilágba szakadt magyar testvéreinkért. Engedd, hogy hazánk iránti szeretetük és hűségük meg ne szűnjék, és biztosíttassék számukra magyar kultúrájuk gyakorlása. Segíts, hogy az édesanya szeretetével mi is támogassuk őket önazonosságuk megőrzésében. Irgalmadba ajánljuk az árvíz sújtotta területen élő, otthonukat elveszített családokat. Add, hogy megtapasztalják segítőkész szeretetünket. Külön is könyörgünk a gyermeket váró édesanyákért. Mindnyájunkat őrizz meg ebben a világban az örök életre, Jézus Krisztusért, a mi Urunkért, hallgasd meg kéréseinket. Ámen. hatnak minket. Az öröm azonban - ahogy elmagyarázta - nem függ attól, hogy mi vesz körül minket, hanem egy belső megelégedettséget nyújtó jóllétérzet. Vegyük példának egy új autó vásárlását. Boldogsággal tölt el minket az „újautó-illat” a korszerű extrák és a felhasznált technológia és persze annak a nagyszerűsége, hogy egy új autót vezethetünk. Ugyanakkor, ha valaki belénk tolat, a parkolóban a boldogságunk egyszerre tovatűnik. És persze, ahogy az autónk újszerűsége halványul, a boldogságunk is elhalványul. Szóval igen, a pénz - vagy ami elérhető általa - boldogít, de nem tudja konzerválni, fenntartani a boldogságunkat. Az öröm ellenben fenntartható a veszteségek, a fájdalom és az ellenségeskedés közepette is. Van benne egyfajta megelégedettség, a beteljesedés érzése és annak a tudata, hogy nem semmisíthetnek meg minket a külső körülmények, nem vehetik el az örömünket. Ezért mondhatjuk azt, hogy a pénz boldogíthat - ideig-óráig de nem adhat fenntartható megelégedettséget, örömöt. A Biblia szintén beszél erről. Megfelelő dolgokat célozzunk meg. A pénz lehet hasznos, de megvannak a korlátái. Nincs haszna akkor, ha életünk végéhez érünk. Ott csak az számít, hogy mit hagyunk hátra szellemi örökségként, vagyis annak a visszatükröződése, hogyan éltünk, és milyen hatást gyakoroltunk a bennünket körülvevő világra. „Nem használ a vagyon a harag napján, az ^ igazság azonban megment a haláltól!’ (Példabeszédek könyve 11,4) Koncentráljunk maradandó dolgokra. Egy másik ismert mondás így szól: „Könnyen jött, könnyen ment.” Bölcs dolog-e minden időnket és energiánkat az anyagi javak utáni fáradhatadan hajszára fordítani? Hiszen ezek könnyen elveszhetnek, vagy elvehetik őket tőlünk. „Nefáradj azon, hogy meggazdagodj, a magad belátásából hagyd abba! Alig száll rá tekinteted, már nincs meg mert gyorsan szárnya támad, az ég felé repül, mint a saskeselyű’.’ (Példabeszédek könyve 23,4-5) Gyűjtsünk igazi kincset. Ha az életben tényleg azt a fajta örömöt keressük, amely beteljesedést, megelégedettséget és értelmet ad, akkor keveset számít, hogy sok pénzünk van vagy éppen semennyi. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el’.’ (Máté evangéliuma 6,19-20) ■ Robert J. Tamasy (Forrás: Monday Manna)
