Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-06-13 / 24. szám
2 4t 2010. június 13. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP - ZSID 12,22-29 Isten emésztő tűz oecumenica Kegyelmes Atyánk! Köszönjük neked, hogy igédben újra és újra szólsz hozzánk, és a benned való reménységre hívsz minket. Könyörgünk azokért, akik reménytelenül élnek. Segíts nekik felemelni tekintetüket rád, hogy meglássák benned az élet értelmét és teljességét. Könyörgünk azokért, akik a nagy árvizekben elveszítették otthonukat, eddigi életük munkájának gyümölcseit. Segítsd őket erővel és kitartással az újjáépítésben, újrakezdésben. Adj melléjük segítő kezeket, a mások gondját felvállaló kisebb-nagyobb közösségeket. Tégy bennünket is nyitottá, hogy segítségükre legyünk a szenvedőknek, nélkülözőknek. Könyörgünk azokért, akik nem benned keresik az élet reménységét és teljességét. Vezesd őket az egyetlen szükséges felé, hogy minden másért csak ez után adjanak hálát teneked. Könyörgünk azokért, akik benned bíznak, tőled kaphatták meg az élet teljességének ajándékát. Tartsd meg őket, testvéreinket a veled való közösségben, és add meg azt az elszánást, hogy akaratodat és kegyelmedet mind jobban meg akarják ismerni. Könyörgünk azokért, akiket fel akarsz használni egyházad építésére. Segíts megtalálni helyünket a gyülekezet közösségében. Add, hogy mindannyian felvállaljuk azt, amit tanítványaidra bízol feladatként. Segíts szólnunk, ha kell, hallgatnunk, ha kell, add, hogy egész életünk tanúságot tegyen a benned megtalált békességről és teljességről. Kegyelmes Atyánk! Mindenünket a te kezedbe helyezzük, mert nálad mindenünk biztonságban van. Őrizd lépteinket ebben a világban, és tarts meg bennünket országod teljességre jutására jézus Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Kérve kérek s intve intek minden kegyes keresztyént, hogy ne botránkozzék meg a Biblia egyszerű beszédein s történetein, se ne kételkedjék azokban. Akármilyen hitványnak látszik is, mégis csak a felséges Isten hatalmának, bölcsességének valóságos igéje, műve, történése és ítélete mindez. Olyan könyv ez, amely a bölcseket és tudósokat balgataggá szégyeníti, s csak az egyszerűek érthetik meg, mint Krisztus is mondja... Dobd sutba hát a magad elképzeléseit és érzéseit, s helyezd mindenek fölé e könyvet, mint legfelségesebb és legdrágább szentséget, mint a leggazdagabb kincsesbányát, amelyet eléggé feltárni és kimeríteni sohasem lehet. Hogy megtalálhasd benne azt a bölcsességet, amelyet Isten oly egyszerűségben ad elénk, hogy elhomályosít és megszégyenít vele minden oktondi gőgöt. E könyv a jászolbölcső és a pólya, amelyben a Krisztus fekszik. Lám, az angyal is ide utasítja a pásztorokat. Jóllehet a pólya silány és szegényes, de drága kincs a Krisztus, aki benne van.” H Luther Márton: Jer, örvendjünk keresztyének! (Szabó József fordítása) > Stefan Zweig Ráhel perbe száll Istennel című novellájában Isten rettenetes haragja a szent város ellen fordul. A közelgő veszedelemnek senki sem tud ellenállni. Engesztelőn vonulnak fel az Ószövetség nagyjai, Ábrahám, Izsák, Jákob, az ősatyák mind és a próféták, Mózes, Sámuel, Illés és Elizeus, de hiába minden, Isten néma marad. Végül előáll Ráhel, Izrael ősanyja, és elmeséli Istennek az ő történetét. Elmondja, hogy mennyit kellett várnia, tűrnie, szenvednie a saját, Jákob mellett átélt sorsában, de elmondja azt is, hogy minden tragikus döntésében Istenre figyelt, tőle nyert erőt. Olyan megbocsátó, nagyvonalú és szeretettel teljes akart és tudott lenni, mint az Örökkévaló, de csakis rá tekintve, rá gondolva, tőle kérve segítséget. Azt mondja, ha ő, az egyszerű asszony tudott ilyen lenni, éppen Istenre hivatkozva minden tettében, akkor - hogy ne csalódjon abban, akire eddig támaszkodott - Isten is tudjon megbocsátóvá válni. Ő azonban hallgat, és a sötét felhők nem távoznak. * * * Hirdetem nektek az érzékeny Istent, akit nem tudunk megfogalmazni szobrok, képek alakjában, akit nem tudunk birtokolni áldozati formákban, liturgiákban, dogmatikai tételekben. Őt nem lehet egyszerűen törvénnyé, eszmévé lealacsonyítani. Minden emberi szavunk kevés ahhoz, hogy megragadjuk őt. Hirdetem nektek az éppen emiatt nem statikus Istent, aki mélyen fel tud háborodni osto^ Mai énekünk, a Jöjjetek, Isten Fia hív (EÉ 435) közvetlenül kapcsolódik a heti igéhez: „Krisztus mondja: »Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.«” (Mt 11,28) Az ének szövegének szerzője a tiroli születésű Georg Grünwald, akinek életéről nem sokat tudunk, de amit igen, az rendkívül megrázó. A Jakob Hutter vezette keresztelők (Hutterische Brüder) történetét tartalmazó kötetben ezt olvashatjuk: „1530-ban G. G. cipész testvérünket - Isten igéjének és gyermekeinek buzgó szolgáját - az Inn melletti Kufsteinban az isteni igazság miatt bebörtönözték, elítélték és megégették, így hát vérével tett lovagias tanúságot az Úr tanítása mellett. Ez a G. énekelte meg és költötte újra a szinte mindenütt ismert Kommt her zu mir, spricht Gottes Sohn régi éneket.” Ez a korabeli szóhasználat szerint Grünwald szerzőségét jelenti. Az eredeti költemény hét versszakra terjed, ebből énekeskönyvünk Túrmezei Erzsébet fordításában négyet közöl (1., 2., 6., 7.). A metrum a8, a8, b7, a8, a8, b7; a három-három szorosabban összefüggő sor két részre osztja a strófát. Az első két versszak Krisztus szavainak parafrázisa (a heti ige folytatása: Mt 11,28-30), melyben Jézus baságainkon. El tud keseredni, amikor elszakadunk tőle. Embertelenségünk valódi fájdalmat okoz neki. Ez a felháborodása, elkeseredettsége, fájdalma félelmetes. Hirdetem nektek Isten haragját, amely lényegében más, mint az emberek haragja. Nagysága felfoghatatlan. De a mássága abban áll, hogy nem választható el az irántunk érzett szenvedélyes szeretetétől. Ennek a haragnak erőtlen leképzése annak az apának haragja, aki fia gaztetteivel szembesül. Olyan indulat ez, amely soha nem felejti el, hogy aki ellen fordul, az mindenestől, mindig, elválaszthatatlanul az övé. A Sionon felvonulhat az élő Isten városának népe, a mennyei Jeruzsálem, az angyalok ezrei, az elsőszülöttek ünnepi serege, a tökéletességre jutott igazak lelkei, ő csak minket keres, akik elutasítottuk azt, aki szólt, aki a mennyből szólt hozzánk. Minket keres, mert az övéi vagyunk. * * * Akkor Ráhel szembefordul Istennel. „Te egy idegen Isten vagy, egy Haragisten, egy Lesújtóisten, egy Bosszúisten, és én, Ráhel, aki csak a Szeretőt szereti és az Irgalmasnak szolgált, én, Ráhel, én megtagadlak itt, az angyalaid szeme láttára! Ám hajtsanak térdet előtted mindannyian: kiválasztottaid és prófétáid... én, Ráhel, az anya nem hajlok meg Előtted! Egyenes gerinccel lépek kellős közepedbe, elválasztva lényedet igédtől. Mert még mielőtt bírája lennél gyermekeimnek, perbe szállók én Veled, és íme, nyíltan vádollak, szavad, Uram, ellentmond lényednek, haragos szád megtagadja szíved végtelen irgalmát! így hát tégy igazságot lényed és szavad közt! Ha valóban az Engesztelhetetlen vagy, mint akinek mutatkozol, igája és könnyű terhe a fő gondolat. A nálunk nem szereplő három strófa a múlandó fiatalságot és erőt a gyengeséggel állítja szembe, majd arról beszél, hogy hiábavaló a gazdag vagyona, a tanult ember tudása, ha nem ismeri fel a kegyelmi időt. Az utolsó két vers Jézus örök szavának követésére bátorít. Az ének dallama már a 16. század elején felbukkant világi forrásban, szerzőjét név szerint nem ismerjük. 1530-ban rendelték hozzá Grünwald versét, és 1534-ben Nürnbergben jelent meg nyomtatásban. A dallam többnyire körülfonja a moll hármashangzatot, és kétszer lép a záróhang alá: ez adja a kompozíció kiegyensúlyozottságát és stabilitását. A strófa szilárdságát az is elősegíti, hogy - a rímképlethez is igazodva - az 1-2., valamint a 4-5. sor egymás variánsai, a 3. és 6. sor pedig új gondolatot hoz. A német dallam (EG 363) páratlan lüktetésű, és ritmikailag sokkal változatosabb, mint az általunk ismert verzió. Ilyen egyszerűsödési folyamaton ment át énekeskönyveinkben többek között az Úr Jézusunk, fordulj hozzánk (EÉ 279) vagy a Mennynek, földnek teremtője (EÉ 96). ■ Ecsedi Zsuzsa Mint egy zöld erdő a pusztaság közepén - olyan Georg Grünwald éneke... Üdítő látvány, nyugalmat, békességet adó környezet, a belső csend szigete, friss levegő, az élet illata. Ez az ének igazi evangélikus kincs. A VASÁRNAP IGÉJE ám taszíts le engem is gyermekeimhez a sötétség mélyébe, mert Haragisten-orcádat nem vágyom látni, és féltékenységed tajtékzó dühe undorral tölt el. Ha azonban az Irgalom Istene vagy, a Legkönyörületesebb, kit szerettem kezdet kezdetétől, kinek tanítását mindenkor követtem, akkor vess véget kétségemnek, akkor ismertesd meg Magad előttem, adj jelt nekem, akkor tekints szelíden rám szánalmad fényében, akkor irgalmazz gyermekeimnek, és óvd meg a szent várost!” * # * Hirdetem nektek az esélyre vágyó Istent. Mert miközben az ember tele van nyugtalansággal, bűnt bűnre halmoz, aközben be van zárva Teremtőjének szeretetébe. Hirdetem nektek az élet töréspontjait, ahol nincs más, mint hozzá menekülni, akinek kivívtuk jogos haragját, akit emberré alacsonyítottunk, akit megpróbáltunk a magunk igájába befogni, akit készek voltunk projekcióinkkal párba állítani. Egy napon ki kell, hogy derüljön számunkra, hogy megalázott Istenünk az egyetlen lehetőségünk ahhoz, hogy a valódi valóság bármilyen formájának részesei lehessünk. Hirdetem nektek, hogy Isten folyton mentséget keres nekünk, és végképp nem érti, miért kötődünk oly mély kötődéssel ahhoz, aki hibáink következményeivel szennyez be, aki vádol, és közben új kísértésekkel gyötör, aki bezárja a mentségek kapuit. Hirdetem nektek, CANTATE Azt mutatja, hogy énekeink nem múlandó vallásos érzelmekből fakadnak, nem a kegyes romantika termékei, hanem igehordozók. Ezért tűnik a 16. századi dallam és szöveg egyaránt frissnek, és sajátunkként énekelhetjük mi, 21. századi emberek is. Igét hordoz, mégpedig nem is akármilyent. Krisztus Urunk saját szavát, az evangéliumi igék közül is az egyik legismertebbet, sőt legkedvesebbet: „Jöjjetek énhozzám..(Mt 11,28) Jeremiás próféta könyvében olvassuk ezt az ígéretet (31,25), amely Jézus száján már nem a messzi távol reménysége, hanem személyes valóság. Benne megérkezett az Isten ajándéka: a nyugalom, a békesség, a felüdülés - szemben a bűn nyugtalanságával, a gyűlölködés békéüenségével és az élet küzdelmeiből adódó kimerültséggel. Az igehordozó ének sajátossága, hogy nem magyarázgatja a bibliai mondatot, nem is csupán kiegészítésekkel látja el, esetleg kiszínezve az egyszerűbb fogalmazást. Ezek az énekek olyanok, mint a prédikáció. Az igehirdetés nem egyszerűen az igéről beszél, vallásos gondolatokkal kiegészítve azt, hanem prédikál, azaz meghirdeti az igét. Isten pedig vállalta, hogy az emberi szavakban ő hogy Isten minden erejével azon van, hogy mentsen, hogy jót mondjon rólunk, hogy mindent javunkra magyarázzon. * * * Isten pedig, aki válasz nélkül hagyta Ábrahám, Izsák, Jákob imádságát, aki néma maradt a próféták kérésére, aki nem békült meg Ráhel szenvedéseinek hallatán, most, erre az őszinte kifakadásra kész elfordítani haragját. És az angyalok „megérték, hogy szavának tagadója - hitének féktelenségéért - kedvesebb volt Istennek igéje jámbor szolgáinál, vakbuzgón követő engedelmességükért. És szertefoszlott az angyalok rémülete, megbizonyosodva pillantottak fel szárnyaik mögül, és íme, újra fény és dicsőség lengett Isten élő jelenléte körül, és mosolyának boldogító kékje beragyogta a végtelen teret.” * * * Hirdetem nektek Jézus Krisztust. A kereszten látszik ennek a mondatnak valódi értelme: a mi Istenünk emésztő tűz. Igaz a lobbanása, igaz a heve, de végül magát emészti fel. A golgotái égen sötét felhő gyűlik, de a sötétség alatt átélt mély magányban világosság nyílik az ember számára. Az ég haragja visszavonul, magát emészti fel a tűz, és engem is újjá éget, örök emlékként bevésődve, megmentve engem, a haragra méltót. Szoktuk ezt mondani a szülői szeretetre: emészti magát az aggodalomban és a féltésben. Amekkora a harag tüzének ereje, olyan nagy az önpusztítása is. Ott állok a kereszt előtt. A viaskodó Szentháromság látványa új emberré tesz. És akkor megértem, hogy Isten, aki emésztő tűz, a mi Istenünk. ■ Koczor Tamás maga szólal meg. Az igehirdetés így válhat élő evangéliummá. Az igehordozó ének is így válik prédikációvá: önmagunknak, egymásnak, másoknak éneklünk, és énekünkben megszólal az Isten. Maga a világon úr Fiúisten. „Jöjjetek” - hangzik a szava nekünk, nekem hangzóan. Nincs kizárva senki hívogató szeretetéből! Korra, nemre, bőrszínre, hitre és lelkiállapotra való tekintet nélkül, mindenkinek szól a meghívó. Annyi minden hívogat manapság. Hívnak programokra, rendezvényekre, hívnak vásárlásra áruházakba, boltokba, hívnak pártokba, hívnak ilyen-olyan kínálattal közösségekbe. De tényleg azt kapjuk, amire vágyunk? S ha a vágyainkat kielégíti is ez vagy az a kínálat, tényleg azt adja, amire valóban szükségünk van? Jézus, az Isten Fia hív: jöjjetek énhozzám. O megadja, ami az életre, az örök életre elegendő. Nem kecsegtet könnyű, gondtalan élettel, hiszen „igát” kell felvenni, de ez vállalható, és vele célba juthatunk. Hívó szavára egy jó válasz van: követni őt. A keresztény ember nagy kísérlete ez, amelyben ott van elrejtve a sikeres vállalkozás: nem a miénk, hanem a hívó, kísérő, vezető, célba juttató Úr „sikere”. Az éneket záró nagy hitvallás pedig a gyülekezet válasza az igére. Az én válaszom Krisztus hívó szavára. Arra a szóra, amelyre egy életet lehet - sőt érdemes - építeni. ■ Hafenscher Károly Jöjjetek, Isten Fia hív
