Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-06-06 / 23. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2010. június 6. » 13 Szószékoltárt vigyenek! Húszéves az MTV vallási szerkesztősége ► A muzeológus számára mindig öröm, ha időről időre előkerül a múltból egy-egy megviselt állapotú, régi emlék, legyen az szobortöredék, oltárterítő vagy ónkanna. Igazi ritkaságnak számít, de néha előfordul az is, hogy egy poros festményt vagy szakadozott oltárképet találnak valamelyik gyülekezetben. Most azonban meglepő módon nem töredék, nem szúette, korhadt faragvány, hanem egy egész szószékoltár került elő - ráadásul kifogástalan állapotban - a Dél- Pesti Megyei Egyházmegyéhez tartozó Pusztavacson. A község jelenleg Gyón szórványa, de a múltban Nyáregyháza is gondozta az itt élő evangélikusokat. A falu történetének érdekessége, hogy a 19. században benősülés következtében a település a Szász-Coburg herceg, Ferdinand tulajdonába került, és a család birtokában maradt egészen 1944-ig. A gazdasági fejlődés feltehetően a tulajdonosváltás után indult el a 19. század második felében. Ekkor kerültek Pusztavacsra a herceg által Öt évvel ezelőtt kezdte meg működését Szarvason a Tessedikkel a XXI. Századba - Második Esély Népfőiskola, azóta megszakítás nélkül zajlanak a hátrányos helyzetűek számára szervezett képzések. Az idén februárban befejeződött tanfolyamon negyvenen végeztek, majd bizonyítványukkal el is helyezkedtek szociális ápolóként, illetve takarítóként. A népfőiskolát működtető ótemplomi evangélikus egyházközség ismét sikerrel vett egy akadályt: a Társadalmi megújulás operatív program (TÁMOP) pályázatán elnyert mintegy harminckilencmillió forintból valósulhat meg a legújabb projekt. Tapasztalataik átadására, illetve az újabb kezdeményezés nyitányaként május 27-én konferenciát rendeztek a helyi Liget Wellness- és Konferenciahotelben. Hogy mit is takar az új kezdeményezés, arról Buda Annamáriának, egyházunk diakóniai osztálya vezetőjének referátuma után hallhattak a jelenlévők. A Magyarországi Evangélikus Egyház és a felnőttoktatás címmel az előadó visszatekintett a múltra, röviden ismertetve Tessedik Sámuel (1742-1820), a dán Nikolaj Frederik Severin Grundtvig (1783- 1872), valamint Sztehlo Gábor (1909- 1974) munkásságát. Lázár Zsolt Tapasztalatátadási feladataink az új projekt kapcsán címmel tartott előadást. Az ótemplomi egyházközség igazgató lelkésze - aki egyébként épp aznap ünnepelte a gyülekezetbe történt beiktatásának tizedik évfordulóját - beszámolt arról, hogy a kezdetektől, azaz 2005. január 15-től 2010. február 28- ig 399 fő vett részt a népfőiskolái képzésben. Végbizonyítványuk megszerzése után a hallgatók 52 százaléka tudott elhelyezkedni. A legújabb projektről elmondta: a betelepített lengyel és szlovák telepesek. Az evangélikus szlovákok számára a herceg az egyik középületben imatermet rendezett be padokkal és szószékoltárral, a hátoldalon lévő évszám tanúsága szerint 1895-ben. A mennyezetet díszítő festéssel látta el. A helybéli evangélikusság mára csaknem teljesen kihalt, és az önkormányzat épületében lévő imaterem szinte feledésbe merült. Illetve csak merült volna, ha az önkormányzat nem kéri fel a gyóni lelkészt, hogy ha 2010. március 1. és 2011. augusztus 31. közötti időszakra tervezték. E tizennyolc hónap alatt száz szakembert kívánnak kiképezni, akik a harminckilencmillió forintnyi pályázati támogatásnak köszönhetően ingyen tanulhatnak. A népfőiskola terveinek megvalósulásához támogatást nyújt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is, közreműködő szervezetként pedig az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Az elképzelésekről további részleteket árult el Gaál Roland szakértő. Tudástranszfer és tapasztalatátadás a szarvasi népfőiskolán című beszámolójában az általuk kidolgozott - a felnőttképzésben újdonságnak számító - metódust, az úgynevezett szakmai-lelki erősítő módszert (SZLEM) emelte ki. Ennek lényege, hogy a szakmai képzésen túl azonos súlyt kap mind a közösségépítés, mind a diákok önismereti tréningje, vagyis cél a lelki megerősítésük is. A népfőiskolái képzés segít abban, hogy a résztvevők a munkanélküliség miatt kialakult „gyász” ellenére felfedezhessék az önmagukban rejlő szakmai és emberi értékeket, és pozitív személyes példával nyújthassanak segítséget másoknak is. Az új program során a népfőiskola az általa korábban - úgynevezett Equal programja keretében - kilehetséges, tegye szabaddá az épületet. A terembe lépőt az az érzés fogja el, mintha csak az imént hallgatott volna el a nem létező orgona, mintha csak az előbb hangzott volna el az istentiszteletet lezáró áldás. Az oltáron még most is ott van a fehér terítő, rajta az Erős vár a mi Istenünk felirat. A térdeplőrács sarkain található, faragott adománygyűjtő tányérokon kis fehér hímzett terítő várja a hívők adományait. A történelem egy képkockája kimerevedett, és az eltelt időre csak a por és a pókhálók emlékeztetnek. Most egy kifogástalan állapotban lévő templomi berendezés keresi helyét az egyházban. Olyan gyülekezetek jelentkezését várja a lelkész, László Milán és az Evangélikus Országos Múzeum, ahol hiányzik az épületbe korban és méretben illő (3 méter széles, 5 méternél magasabb és 1,56 méter mély) szószékoltár. ■ Dr. Harmati Béla László múzeumigazgató (Evangélikus Országos Múzeum) dolgozott módszertani újításokat szélesebb körben kívánja elterjeszteni. Ehhez kapcsolódva több saját kidolgozású, akkreditált programot oktatnak majd, melyekre a felnőttképzésben vagy szociális területen dolgozó szakembereket várnak. A képzésekhez minden hallgató megkapja a kapcsolódó módszertani kiadványokat is. Az írásos anyag mellett a népfőiskola munkatársai bemutató filmeket is készítenek. Az érdeklődők továbbá szociáliskompetenciafejlesztő tréneri képzésen vehetnek részt. Az utóbb említett tanfolyammal kapcsolatban - a majdan Szarvason oktatók közül - dr. Pintér Gábor főiskolai tanár a pszichodráma történetéről és fontosságáról beszélt Trénernek lenni Európában: kihívás, lehetőség felelősség címmel. Dr. Deckner Edit klinikai szakpszichológus, pszichodráma-vezető A közösség ereje - a csoport dinamikájának szerepe a felnőttképzésben című előadásában a csoportnak mint a változásra lehetőséget nyújtó közegnek a jelentőségét emelte ki. A konferenciát Kertai Katalinnak, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Equalprogramvezetőjének A munkaerő-piaci kompetenciák szerepei és lehetőségei című referátuma zárta. ■ Gazdag Zsuzsanna Egyházi vezetőket, illetve a vallási műsorokat készítő egyházi és technikai munkatársakat látott vendégül a Magyar Televízió (MTV) vezetősége május 28-án az intézmény Kunigunda utcai telephelyén, hogy közösen tekintsenek vissza immár húsz éve folyamatos együttműködésükre. Az MTV Egyházi és Vallási Műsorok Szerkesztőségének vezetője, Téglásy Ferenc nyitotta meg az egyórás, tárgyalással egybekötött ünneplést, majd átadta a szót a vendéglátónak, az MTV ügyvezető alelnökének. Medveczky Balázs köszöntő szavai után a megjelent egyházi vezetők kaptak szót, hogy ki-ki értékelhesse az elmúlt két évtized eredményeit, illetve megfogalmazhassa kritikáját. A felszólaló nyolc egyházi vezető mindegyike kifejezte abbéli örömét, hogy a rendszerváltás óta - a közszolgák tiság jegyében - Magyarországon A budapesti Belváros evangélikus „mozgósítását” tűzte ki célul a Rajtkő program, amelynek találkozói találóan a „Vigyázz!” „Kész!” és „Rajt!” címeket kapták. A szervező egyházközségek - Angyalföld, Deák tér, Fasor, Kőbánya, Ferencváros, Józsefváros, Zugló, valamint a szlovák gyülekezet - ugyanis három nagy találkozóra építik fel a rendezvénysorozatot. A kőbányai közösségben május 29-én lezajlott első együttlétre a szervezők a későbbi rendezvények segítő csapatát gyűjtötték össze. A Belváros gyülekezeteinek aktív tagis folyamatosan lehetőség van vallási műsorok készítésére és sugárzására. Ugyanakkor - felidézve az indulás éveit - többen javasolták, illetve kérték a vallási műsorok képernyőre kerülésének gondosabb, a célközönség szempontjából szerencsésebb ütemezését. A kötetlen beszélgetéssel zárult együttlét során az elismerő oklevéllel kitüntetett szerkesztőségvezető röviden vázolta az együttműködés további terveit és távlatait. A Magyarországi Evangélikus Egyház képviseletében - dr. Fabiny Tamás médiáért felelős püspök és D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök mellett - jelen volt az evangélikus televíziós programokért kezdetektől felelős szerkesztő, Nagy László, valamint Nemes Takách Ágnes, aki több mint egy évtizede rendezi felekezeti műsorainkat. ■ Horváth-Hegyi Áron felvétele jai elsőként az ötezer ember megvendégelésének „Ti adjatok nekik enni!” mondatával szembesültek: nem csodateremtőkként, hanem csodavárókként szeretnének együtt dolgozni. A múlt szombati alkalom elsődleges célja az egymással való megismerkedés és a csapatépítés volt. A színes társaság lelkes elkötelezettje lett a szeptember 25-én Zuglóban tervezett, nyolc gyülekezet részvételével tartandó találkozónak és a jövő tavasszal esedékes nagy budapesti demonstrációnak. ■ K. T. Jótékonysági koncert az árvízkárosultak megsegítésére A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Mága Zoltán hegedűművész közreműködésével segélykoncertet hirdet az árvízkárosultak megsegítésére. A jótékonysági koncertre 2010. június 16-án (szerdán) 19 órai kezdettel kerül sor a Deák téri evangélikus templomban. Ú) szakaszt nyit a népfőiskola Felnőttképzési tapasztalatátadó konferencia Szarvason Dr. Pintér Gábor prezentációja Vigyázz!