Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-05-09 / 19. szám
io -m 2010. május 9. A MAGYAR BIBLIATÁRSULAT MELLÉKLETE Evangélikus Élet Az Úr megújítja szövetségét Ábrahámmal Amikor Ábrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Ábrámnak az Úr, és ezt mondta neki: Én vagyok a Mindenható Isten. Járj színem előtt, és légy feddhetetlen! 2Megajándékozlak szövetségemmel, és nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat. 3Ekkor Ábrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá: 4Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! sNem neveznek többé Ábrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. 6Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled.-.Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. gNeked és utódaidnak adom a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek. A körülmetélkedés a szövetség jele 9Majd ezt mondta Isten Ábrahámnak: Te pedig tartsd meg szövetségemet, meg utódaid is nemzedékről nemzedékre! 10így tartsátok meg szövetségemet, amelyet veletek és utódaitokkal kötök: metéljenek körül nálatok minden férfit! „Metéljétek körül szeméremtestetek bőrét, ez lesz a veletek kötött szövetségem jele. 12Nyolcnapos korában körül kell metélni nálatok minden fiúgyermeket nemzedékről nemzedékre, akár a házban született, akár pénzen vásárolták valami idegentől, aki nem a te utódaid közül való. 13Körül kell metélni azt is, aki a házban született, azt is, akit pénzen vásároltak. Ott lesz az én szövetségem a testeteken örök szövetségként. 14A körülmetéletlen férfit, akinek nem metélték körül szeméremteste bőrét, ki kell irtani az ilyen embert népe közül, mert elutasította szövetségemet. Az Úr Izsákot ígéri Ábrahámnak l5Azután ezt mondta Isten Ábrahámnak: Szárajt, a feleségedet ne nevezd többé Szárajnak, hanem Sára legyen a neve! l6Mert megáldom őt, sőt fiút adok neked általa; megáldom őt, és népek támadnak belőle, népek királyai származnak tőle. 17Ábrahám ekkor arcra borult, de nevetett, ezt gondolta ugyanis magában: Százesztendős embernek lehet-e gyermeke? Vagy Sára kilencvenéves létére szülhet-e? l8És ezt mondta Ábrahám az Istennek: Bárcsak Izmáéi életét oltalmaznád! 19De Isten ezt mondta: Nem! Sára, a feleséged szül neked fiút, akit Izsáknak fogsz nevezni. Szövetségre lépek vele is, örök szövetségre, meg utódaival is. 20Izmael dolgában is meghallgatlak: megáldom őt, és nagyon-nagyon megszaporítom és megsokasítom utódait. Tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. 21De szövetségre csak Izsákkal lépek, akit Sára egy esztendő múlvá szül neked. 22Miután Isten mindezeket elmondta, eltávozott Ábrahámtól. 23Ezután fogta Ábrahám a fiát, Izmáéit, meg a házában született vagy pénzen vásárolt összes szolgáját, Ábrahám háza népéből az összes férfit, és körülmetélte szeméremtestük bőrét még azon a napon, ahogyan meghagyta neki Isten. 24Ábrahám kilencvenkilenc esztendős volt, amikor szeméremteste bőrét körülmetélték. 25Fia, Izmáéi tizenhárom esztendős volt, amikor szeméremteste bőrét körülmetélték. 2gUgyanazon a napon metélték körül Ábrahámot, a fiát, Izmáéit 27és háza népéből az összes férfit. Mind a házban született, mind az idegentől pénzen vásárolt szolgákat körülmetélték vele együtt. Az Úr megjelenik Ábrahámnak Mamré tölgyesében Azután megjelent neki az Úr Mamré tölgyesében, amikor a déli hőség idején a sátor bejáratában üldögélt. 2Fölemelte tekintetét, és látta, hogy három férfi áll előtte. Amint meglátta őket, eléjük futott a sátor bejáratától, földre borult, 3és így szólt: Uram, ha elnyertem jóindulatodat, kérlek, ne kerüld el szolgádat! 4Mindjárt hozatok egy kis vizet, mossátok meg a lábatokat, és dőljetek le a fa alá! 5Én meg hozok egy falat kenyeret, hogy felüdüljetek, és úgy menjetek tovább, ha szolgátok mellett mentek el! Ők azt felelték: Tedd azt, amit mondtál! 6Ábrahám besietett Sárához a sátorba, és azt mondta: Siess, dagassz meg három mérték finomlisztet, és süss lángost! 7Majd kiszaladt Ábrahám a csordához, fogott egy szép és zsenge borjút, odaadta a legényének, az pedig gyorsan elkészítette. gAzután vett vajat, tejet, meg vette a borjút, amelyet elkészíttetett, és eléjük tette. Ő maga pedig ott állt mellettük a fa alatt, amíg ettek. 9Azután ezt kérdezték tőle: Hol van Sára, a feleséged? Ő így felelt: Itt a sátorban. 10Egyikük azt mondta: Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és feleségednek, Sárának akkor már fia lesz! Sára közben ott hallgatódzott a háta mögött a sátor bejáratánál. „Ábrahám és Sára élemedett korú öregek voltak, és Sáránál már megszűnt a női életfolyamat. 12Sára nevetett magában, és azt gondolta: Miután megvénültem, lehet-e még gyönyörben részem? Meg az uram is öreg! 13De az Úr megkérdezte Ábrahámot: Miért nevetett Sára, és miért mondta: Ugyan, hogy szülhetnék öreg létemre? 14Van-e valami lehetetlen az Úr számára? Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának. 15Sára azonban tagadta: Nem nevettem! - mondta, mert félt. Az Úr azonban így szólt: De bizony nevettél! Ábrahám könyörög Sodomáért l6Amikor a férfiak elindultak, és Sodorna felé tartottak, Ábrahám is velük ment, hogy elkísérje őket. lyAz Úr ezt mondta: Eltitkoljam-e Ábrahám elől, amit tenni akarok? l8Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a föld minden népe. 19Mert őt választottam ki arra, hogy megparancsolja maga után fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az Úr útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően, hogy az Úr is beteljesítse, amit megígért Ábrahámnak. 20Azért ezt mondta az Úr: Mivel már igen sok a jajkiáltás Sodorna és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, „lemegyek, hogy megnézzem: vajon csakugyan a hozzám eljutott jajkiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem. Tudni akarom. 22Amikor a férfiak megfordultak, és elindultak Sodorna felé, Ábrahám még ott állt az Úr előtt. 23Odalépett hozzá Ábrahám, és ezt kérdezte: Vajon elpusztítod-e az igazat is a bűnössel együtt? 24Hátha van ötven igaz ember abban a városban? Akkor is elpusztítod, és nem bocsátasz meg annak a helynek azért az ötven igazért, akik ott laknak? 25Távol legyen tőled, hogy ilyet tégy, hogy megöld az igazat a bűnössel együtt, és úgy járjon az igaz is, mint a bűnös. Távol legyen tőled! Vajon az egész föld bírája nem hozna-e igaz ítéletet? 26Az Úr így felelt: Ha találok Sodorna városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek. 27Ábrahám újból megszólalt: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak, bár én csak por és hamu vagyok. 28De ha az ötven igaznak öt híja lesz, elpusztítod-e az öt miatt az egész várost? Ő ezt felelte: Nem pusztítom el, ha találok ott negyvenötöt. 29Ismét szólt hozzá, és ezt mondta: Hátha negyven található ott! Az Úr így felelt: Nem teszem meg a negyvenért. 30Ne induljon föl az én Uram, hogy beszélek - szólt Ábrahám -, de hátha csak harminc található ott! Ő így felelt: Nem teszem meg, ha találok ott harmincat. 31Ábrahám ezt mondta: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak: hátha húsz található ott! Ő így felelt: Nem pusztítom el a húszért. 32Ábrahám ezt mondta: Ne haragudjon az én Uram, hogy még egyszer szólok: hátha csak tíz található ott! Ő így felelt: Nem pusztítom el a tízért. 33Ekkor az Úr befejezte a beszélgetést Ábrahámmal, és eltávozott, Ábrahám pedig visszatért lakóhelyére. A romlott Sodorna A két angyal estére Sodomába érkezett, Lót pedig éppen Sodorna kapujában ült. Amint meglátta őket Lót, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult. 2Ezt mondta: Térjetek be, Uraim, szolgátok házába, töltsétek itt az éjszakát, mossátok meg a lábatokat! Reggel majd fölkelhettek, és utatokra indulhattok. De ők azt felelték: Nem, hanem itt a szabadban töltjük az éjszakát. 3Mivel azonban nagyon unszolta őket, betértek hozzá, bementek a házba. Ő pedig lakomát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, és ettek. 4Mielőtt azonban lefeküdtek volna, a város férfiai, a sodomaiak, körülvették a házat; ifjak és öregek, az egész nép kivétel nélkül. 5Bekiáltottak Lótnák, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd háljunk velük! 6Lót kiment hozzájuk a bejárathoz, de az ajtót bezárta maga mögött, 7és ezt mondta: Ugyan, barátaim, ne tegyetek rosszat! 8Van két leányom, akiknek még nem volt dolguk férfival: kihozom őket hozzátok, és tegyetek velük, amit jónak láttok! De ezekkel a férfiakkal ne tegyetek semmit, mivel hajlékomban kerestek oltalmat! 9De azok így feleltek: Hordd el magad! És azt mondták: Ő az egyetlen jövevény köztünk, és ő akar törvényt szabni? Még jobban elbánunk veled, mint velük! Szorongatni kezdték magát Lótot, és már majdnem betörték az ajtót. 10De azok a férfiak kinyújtották a kezüket, behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. „Az emberek apraját-nagyját pedig, akik a ház bejárata előtt voltak, vaksággal verték meg, úgyhogy hiába igyekeztek, nem találták meg az ajtót. Lót megmenekül 12A férfiak akkor ezt kérdezték Lottói: Ki van még itt, aki hozzád tartozik? Vödet, fiaidat és leányaidat meg mindenedet, ami a tied a városban, vidd el erről a helyről! 13Mert mi el fogjuk pusztítani ezt a helyet, mivel eljutott az Úrhoz az a nagy jajkiáltás, amelyet okoztak. Az Úr azért küldött bennünket, hogy elpusztítsuk a várost. 14Lót tehát kiment, és beszélt a vőivel, akik leányait el akarták venni, és ezt mondta: Keljetek föl, menjetek ki erről a helyről, mert az Úr el fogja pusztítani ezt a várost. De a.vői azt hitték, hogy csak tréfál. íjAmikor hajnalodott, így sürgették az angyalok Lótot: Kelj föl, fogd a feleségedet és két leányodat, akik itt vannak, hogy el ne pusztulj a város bűne miatt! l6És amikor tétovázott, megragadták a férfiak a kezét, meg a feleségéi nek és két leányának a kezét, mert az Úr megszánta őt. Kivitték, és otthagyták a városon kívül. lyAmikor vitték őket kifelé, ezt mondták: Mentsd az életedet! Ne nézz hátra, és ne állj meg sehol a környéken! A hegyre menekülj, különben elpusztulsz! l8De Lót azt mondta nekik: Ne oda, Uram! 19Ha már kegyelmes voltál szolgádhoz, és olyan nagy szeretettel bánsz velem, hogy meg akarod tartani az életemet, akkor ne kelljen a hegyre menekülnöm, mert utolér a veszedelem, és meghalok. 20Itt van a közelben ez a kis város, hadd fussak oda! Bár kicsi, hadd meneküljek oda, hogy életben maradjak! „Ebben a dologban is engedek neked - felelte. - Nem pusztítom el azt a várost, amelyről beszéltél. 22De gyorsan menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, amíg oda nem érsz. - Ezért hívják azt a várost Cóarnak. 23A nap éppen fölkelt, amikor Lót Cóarba ért. 24Az Úr pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, az Úrtól, az égből. 25így pusztította el azokat a városokat és azt az egész környéket, a városok egész lakosságát, sőt a föld növényzetét is. 26Lót felesége azonban, aki mögötte ment, közben hátranézett, és sóbálvánnyá vált. 27Reggel fölkelt Ábrahám, hogy arra a helyre menjen, ahol az Úr színe előtt állt. 28Amint elnézett Sodorna és Gomora felé meg annak az egész környéknek a földje felé, azt látta, hogy füstöl a föld, akár egy olvasztókemence. 29De amikor Isten elpusztította annak a környéknek a városait, nem feledkezett meg Isten Ábrahámról, és kivezette Lótot a pusztulásból, amikor elpusztította azokat a városokat, ahol Lót lakott. Lót leányainak a bűne 30Lót fölment Cóarból, és letelepedett két leányával együtt a hegyen, mert félt Cóarban lakni. Egy barlangban lakott két leányával együtt. 31Egyszer a nagyobbik leánya ezt mondta a kisebbiknek: Apánk öreg, és nincs ezen a földön férfi, aki hozzánk bejönne, ahogy az egész földön szokás. 32Gyere, itassuk le apánkat borral, háljunk vele, és támasszunk apánktól utódot! 33Leitatták tehát az apjukat borral még azon az éjszakán, és bement a nagyobbik, és az apjával hált. Lót pedig nem is tudta, hogy leánya melléfeküdt, majd pedig távozott. 34Másnap azt mondta a nagyobbik á kisebbiknek: A múlt éjjel én háltam az apámmal. Itassuk le őt ma éjjel is, és menj be te, hálj vele, hogy utódot támasszunk apánktól. 35Azon az éjszakán is leitatták az apjukat, és a kisebbik is vele hált. Lót pedig nem is tudta, hogy leánya melléfeküdt, majd pedig távozott. 36Igy esett teherbe Lót mindkét leánya az apjától. 37A nagyobbik fiút szült, és Móábnak nevezte el. Ő a mai Móáb ősatyja. 38A kisebbik is fiút szült, és Ben-Ammínak nevezte el. Ő a mai ammóniák ősatyja. Ábrahám és Sára Gerárban Azután elindult onnan Ábrahám a Délvidék felé, letelepedett Kádés és Súr között, és jövevényként élt Gerárban. 2Ábrahám azt mondta Sáráról, a feleségéről, hogy a húga, ezért Abímelek, Gerár királya érte küldött, és elvitette Sárát. 3Isten azonban eljött Abímelekhez éjjel, álmában, és azt mondta neki: Meg fogsz halni az asszony miatt, akit elvitettél, mert férjes asszony! 4Abímelek azonban még nem közeledett hozzá, ezért azt mondta: Uram, az igaz népet is megölöd? sHiszen ő mondta nekem, hogy a húga, az asszony meg azt mondta róla, hogy a bátyja! Én tiszta szívvel és ártatlan kézzel tettem ezt. 6Akkor ezt mondta neki álmában az Isten: Én is tudom, hogy tiszta szívvel tetted ezt. Ezért óvtalak magam is attól, hogy vétkezzél ellenem, ezért nem engedtem, hogy érintsd őt. yMost tehát add vissza annak az embernek a feleségét, mert próféta ő, és imádkozik érted, hogy életben maradj. Ha azonban nem adod vissza, tudd meg, hogy meg kell halnod neked és mindenkinek, aki hozzád tartozik! 8AbímeIek reggel fölkelt, hívatta valamennyi udvari emberét, és elbeszélte nekik mindezt. Az emberek nagyon megijedtek. 9Ekkor hívatta Abímelek Ábrahámot, és ezt mondta neki: Mit tettél velünk? Mit vétettem ellened, hogy ilyen nagy vétekbe akartál belevinni engem és országomat? Olyan dolgokat tettél velem, amilyeneket nem szabad megtenni. 10Majd ezt kérdezte Abímelek Ábrahámtól: Mire gondoltál, hogy ezt tetted? „Ábrahám ezt felelte: Azt gondoltam, hogy nincs istenfélelem ezen a helyen, és megölnek a feleségemért. 12De ő valóban a húgom is, az apám leánya, csak nem az anyám leánya; így lett a feleségem. ^Amikor vándorútra indított engem Isten apám házából, ezt kértem tőle: Azzal mutasd meg szeretetedet irántam, hogy bárhová megyünk, mindenütt azt mondod rólam, hogy a bátyád vagyok! 14Akkor Abímelek juhokat és marhákat, szolgákat és szolgálókat hozatott, és Ábrahámnak adta, Sárát, a feleségét pedig visszaküldte hozzá, 15és ezt mondta Abímelek: Itt van előtted az országom, lakj ott, ahol jónak látod. l6Sárához pedig így szólt: íme, ezer ezüstöt adtam a bátyádnak, ez felment téged mindazok előtt, akik veled vannak, mert így minden tekintetben igazolva vagy. lyÁbrahám pedig imádkozott Istenhez, és meggyógyította Isten Abímeleket, feleségét és szolgálóit, úgyhogy ismét szülhettek. l8Mert az Úr meddővé tett minden nőt Abímelek házában Sárának, Ábrahám feleségének az esete miatt. FOLYTATÁS A 2010. MÁJUS 30-ÁN MEGJELENŐ SZÁMUNKBAN. Az 1975-ben megjelent, 1990-ben revideált protestáns új fordítású Biblia revideált szövege © Magyar Bibliatársulat, 1975,1990, 2010. A melléklet megjelentetésével a Luther Kiadó a Magyar Bibliatársulat Alapítvány megbízásának tesz eleget. Felelős kiadó: dr. Pécsük Ottó.