Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-05-02 / 18. szám
8 ■* 2010. május 2. PANORÁMA Evangélikus Élet ► Hazánkban körülbelül húszezer látássérült embertársunk van, akik alig vagy semmit sem látnak. Közöttük nemcsak születésüktől fogva vakok vannak, de sokan idős - netán fiatalabb - korban veszítették el látásukat cukorbetegség vagy zöldhályog következtében. Ők sokat tudnának mesélni az „őrizd, mint a szemed világát” mondás igazságáról. Azonban rengeteg példa van arra, hogy nem látóként is lehet teljes és megelégedett életet élni - ráadásul e példákért nem is kell messzire mennünk „saját házunk tájától” Alábbi összeállításunkban bemutatjuk hittudományi egyetemünk egyik közkedvelt tanárát, Bódi Emesét, valamint Varga Diana ötödéves teológushallgatót. A vakvezető kutyák világnapjának, április 27-nek apropóján pedig ellátogattunk a csepeli kiképzőiskolába, hogy betekintést nyerjünk az ott folyó „kutyamunkába”. Emellett megismerhetnek olvasóink két díjnyertes ebet és gazdáikat, akik serleggel is bizonyíthatják: a megtanult leckét bármilyen körülmények között megbízhatóan tudják alkalmazni. Boda Zsuzsa összeállítása A katedrán innen... ♦ ♦ ♦ és a katedrán túl ^ Lehet, hogy a latin nyelv nem a legközkedveltebb tantárgy az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói körében, Bódi Emese latinórái mégis nagy népszerűségnek örvendenek. S ez a tanárnő megalapozott tudásának, jó humorának és diákjai iránt érzett szeretetének köszönhető. Emese rendületlen optimizmusa sokak számára példakép, pedig életére igencsak illik a „küzdelmes" jelző. Édesapja vak volt, édesanyja pedig a mai napig gyengénlátó. Emese egy öröklődő szürkehályog miatt gyermekkorában szinte semmit sem látott. Szülei végtelen szeretettől vezérelve azonban mindent elkövettek, hogy lányuknak valamennyi látást lehetővé tegyenek - a pártállami időszak vége felé Bécsben megoperálta őt Böck professzor, aminek következményeképp a bal szemével azóta hatvan százalékkal jobban lát a ma már latint és művészettörténetet oktató tanárnő. Érettségi vizsgát a budapesti Teleki Blanka Gimnáziumban tett, majd elsőre felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarára, Bódi Emese tanárnő ahol történelem-latin szakos diplomáját 1991-ben szerezte. S hogyan tudott látó diáktársaival lépést tartva megfelelni a több tízezer oldal ismeretét igénylő vizsgakövetelményeknek? Nagy szorgalommal és igyekezettel, valamint szülei és barátai, ismerősei segítségével. Ugyanis a nyolcvanas években a vakok által használt Braille-írás mellett csak a kazettás magnó állt a nem látók rendelkezésére e téren. így miközben édesanyja egymás után hangosan olvasta a tankönyveket és a kötelező olvasmányokat, édesapja a hallottakat Braille-írógépén leírta. így lettek a diáklánynak saját jegyzetei. Emellett rokonok, barátok és azok barátai soksok tíz órát töltöttek azzal, hogy kazettára olvassák a szükséges tananyagot - szeretetből vagy csekély térítés fejében. Emese otthoni könyvtárában precízen megszámozott és nyilvántartott dobozok őrzik ezeket a hanganyagokat. Közülük soknak a valódi értékén túl a már előrement felolvasó hangja adja azt a pluszt, amely miatt nagy becsben tartja őket tulajdonosuk. A diploma megszerzése után a Baptista Teológiai Akadémia főállású latin szakos tanára lett négy évig, miközben az evangélikus teológián óraadó volt. 1996-ban, miután ez utóbbi intézményben nemcsak az igény, de a lehetőség is megnövekedett a latin nyelv főállásban történő oktatására, a tanárnő teljesen a „hazai vizekre evezett”, és azóta is rendületlenül oktatja és szereti hallgatóit. Ez a rá oly jellemző szeretet nemcsak belülről fakad, de egy számára kedves parancs teljesítésén is alapul: meghallgatta és megfogadta ugyanis egykori konfirmáló lelkésze, Benczúr László útravaló szavait, aki így indította az evangélikus akadémia katedrájára: „Nagyon szeresd diákjaidat, mert nagy szükségük van rá!” Az érintettek pedig így vallanak róla: „Mivel a tanárnő mindig fejből tanít, és nem használ jegyzeteket, nemegyszer - kicsit tesztelési szándékkal is - bővebben belekérdeztünk a témába. Nem tudtuk őt zavarba hozni, hihetetlen tudása van!” „Egyszerűen jó beülni az óráira! Az egyháztörténeti órákon szinte megelevenednek az elhangzottak, a latin pedig könnyen tanulhatóvá válik.” „A tanárnőből szinte árad a szeretet, és nagyon tiszteli a hallgatóit.” „A hittudományi egyetem hallgatója ugye amúgy sem puskázik, de a tanárnővel szemben etikus sem lenne kihasználni a helyzetet, meg sem tudnám vele szemben tenni.” A hallgatói nemcsak ezzel fejezik ki Bódi Emese iránt a tiszteletüket, de a számításul technikához értők, különösmi képpen is Horváth-Hegyi Áron, segítik a tanárnőt. Ennek egyik Mo jele annak a szövegfelolvasó TO űC szoftvernek a számítógépre va|ö ló feltelepítése volt, amelynek segítségével nincs már szüksége a hagyományos magnó használatára. A kívánt szöveget beszkennelés után a program hangosan felolvassa, abban igény szerint könnyen keres, bármely részét gyorsan megtalálja. Emese szabadidejében sem nagyon pihen: a már megjelent kétkötetes latintankönyv mellé egy latinszótáron dolgozik, amely a hittudományi egyetem honlapjáról lesz majd elérhető. Hetilapunk is hírt adott arról, hogy 2008-ban megjelent az Ágostai hitvallás új magyar fordítása, amelyet dr. Reuss András professzorral közösen Emese készített. A fordítópáros folytatja munkáját: most a hitvallás apológiáját ültetik át magyar nyelvre, és egy kritikai kiadáson dolgoznak. „Minden küzdelem ellenére nagyon elégedett ember vagyok. Abban a hivatásban dolgozhatom, amelyet magam választottam, s ameddig ez a földi porhüvelyem megengedi, ezt is szeretném csinálni.” ► Diával egy gyülekezeti teológusnapon találkoztam először - a délutáni, szeretetvendégséggel összekötött adventi alkalmon ő szolgált áhítattal. A textust Braille-írású Bibliájából olvasta fel, majd a velünk megosztott gondolataival igazi adventi hangulatot teremtett. Miközben szavait hallgattam, azon merengtem, milyen nehéz lehet úgy kiállni és bizonyságot tenni egy ismeretlen helyen, hogy nem látja, kik és hányán ülnek vele szemben, nem látja visszajelzéseiket, nem tud velük szemkontaktust teremteni. Diából azonban nem az efeletti aggodalom sugárzott, hanem valami megfoghatatlan nyugalom és jókedvű optimizmus. Beszélgetésünket később a hittudományi egyetem könyvtárában ejtettük meg, ahol az ötödéves teológushallgató megérkezésemkor épp az e-mailjeit olvasta - természetesen a számítógépre telepített felolvasó szoftver segítségével.- Az órákra, illetve a vizsgákra való felkészülés is ennél a gépnél történik?- Többnyire igen. A szövegfelolvasó program nagy segítséget jelent, mert a görög és a héber tantárgyakat leszámítva mindenből ugyanúgy tudok vizsgázni, mint a többiek: nemcsak szóban, hanem írásban is.- Hogy került Varga Dia a teológiára?- Hát én úgy kerültem ide, hogy nem akartam idejönni... Nagy küzdelem volt ez. Sokáig gyógypedagógiát akartam tanulni, mert nagyon szerettem volna sérült emberekkel foglalkozni. Még egy gyógymásszőrtanfolyam elvégzésén is gondolkodtam. Azután az érettségi környékén jött egy nehéz szakasza az életemnek, ráadásul tudtam, hogy a gyógypedagógiai felvételim a biológia miatt úgysem sikerülne. Azonban dönteni kellett, merre tovább. Mivel a lelkigondozás mindig is közel állt hozzám, lassan kialakult bennem, hogy nekem el kell végeznem a teológiát. Ugyanakkor egyfajta ellenállás is volt bennem ez ügyben, mert tudtam, egy lelkész nem csak lelkigondoz. Elkezdtem imádkozni, és azt mondtam az Istennek, hogy ha nekem ide kell jönnöm, legyen, bár valójában nem akarom. Válaszul ő egyre jobban megerősített abban, hogy itt a helyem, és utána nem feltétlenül kell lelkésznek lennem. Féltem egy kicsit a felvételitől, de valójában könnyebben ment, mint gondoltam. Az is megerősített a döntésemben, hogy csak egy pontot veszítettem.- És megkapta már a választ, hogy miért kellett idejönnie?- Még várok a végleges indokra. Azt érzem, hogy az itt tanultak még fontosak lesznek az életemben, bár hozzám még mindig a lelkigondozás áll közelebb. Szívesen tanulnék itt többet e témában.- Úgy tudom, az egyetem mellett egy lelkisegély-szolgálatnál dolgozik önkéntesként.- Egy éve vagyok egy fiatalok számára létrehozott lelkisegély-szolgálatnál, ahol a segítséget kérők számítógépen keresztül telefonálhatnak, vagy e-mailben írhatják meg problémáikat. Elvileg huszonnégy éves korig élhetnek ezzel a lehetőséggel. Eleinte a telefonos részre voltam beosztva, amit nagyon szerettem, de már egy ideje a levelekre válaszolok. Ez azt jelenti, hogy a hét bizonyos napján én vagyok az ügyeletes, és az azon a napon beérkezett e-maileket nekem kell megválaszolnom. Ezek száma változó - van, hogy négy-öt is jön, de akad olyan nap, amikor például csak egy.- A problémák, amelyekkel a fiatalok jelentkeznek, mennyire komolyak?- A poénkodásból való megkeresés inkább a telefonos részen jellemző, a levelekben nem annyira. Igen komoly gondok is előkerülnek. Érdekes különben, hogy bár ez egy világi segélyszolgálat, megengedik az Istenre való hivatkozást, illetve van arra lehetőségem, hogy az Isten ügyét mint megoldási módot felajánljam a beszélgetőpartnernek.- Volt olyan esete, amikor sikerült a telefonálót vagy a levélírót valami rosszról lebeszélnie?- Több ilyen is volt. így Attila nevű fiú például mérgében tönkre akarta tenni az ismerősei buliját. Le tudtam őt erről beszélni - a buli után hagyott nekem egy üzenetet a központi számon, hogy megfogadta a tanácsom, és sikerült megállnia, hogy megvalósítsa az eredeti tervét.- A szolgálatnál hallott esetek és problémák mennyire hagynak nyomot a mindennapjaiban?- Meg kellett tanulnom letenni őket, ami eleinte nem volt olyan könnyű. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy bármilyen gonddal kerestek is meg a gyerekek a telefonos szolgálatom idején, nekem olyan pluszt adtak, hogy inkább feltöltődtem a nap végére. Emiatt is gondolom, hogy nekem a lelkigondozás lesz az utam a jövőben.- Szokta ezeket az ismeretlen embereket imádságban is hordozni?- A legtöbbször próbálom. Például azért az Attiláért, akiről az előbb meséltem, sokat imádkoztam.- Korábban is az volt a tapasztalata, hogy az emberek szívesen megosztották magával a problémáikat vagy épp az örömeiket?- Igen. Például az egyik volt osztálytársam rendszeresen engem hívott fel, ha valami gondja volt.- Mostani beszélgetésünk során is többször elhangzott, hogy szereti megnézni a dolgokat. Ez pontosan mit jelent?- Ha látnék, biztosan vizuális típus lennék, mert szeretek képekben gondolkodni. Ha például egy új helyen járok, és meg akarom nézni, akkor ezt a hangulata - kisugárzása, hangjai - alapján teszem. A hozzá tartozó színeket pedig el tudom képzelni.- És például egy ruhavásárlás tortúra vagy öröm?- Az attól függ, hogy kivel megyek. A barátnőimmel szeretek vásárolni, velük nem unalmas. Néhány éve, amikor az egyik barátnőmet látogattam meg Angliában, akkor például elkapott a vásárlási láz, és vettem egy csomóféle teát meg más apróságot. Utána pedig azon nevettünk, hogy most úgy tettem, mint ahogy édesanyám szokott, aki képes órákat eltölteni egy-egy boltban, miközben mindent alaposan megnéz. Varga Dia Braille-írású Bibliájából olvassa fel a textust a csömöri teológusnapon, mellette Zsíros András, az EHE lelkésze
