Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-04-25 / 17. szám
Evangélikus Élet élő víz 2010. április 25. *• 7 Romákkal az úton ► Kristy Bergman Kanadából érkezett Sárszentlőrincre 2009 szeptemberében, hogy főiskolai tanulmányai után önkéntesként egy évet cigánymisszióban szolgáljon. Első benyomásaival ismerkedhetünk meg alábbi írásából, mely számunkra épp ezért lehet érdekes és tanulságos: mit vesz észre és mit hangsúlyoz kanadai olvasóinak egy multikulturális országból érkező fiatal. A misszió mindig érdekelt, ezért rögtön igent mondtam, amikor lehetőségem nyílt egy évet a Fiatal Felnőttek a Globális Misszióban (Young Adults in Global Mission) nevű programban szolgálni. Ahogy az indulás időpontja közeledett, megtudtam, hogy cigánymisszióba küldenek egy kis magyar faluba, Sárszentlőrincre. A cigányokat sok európai idegen népnek, bűnözők társaságának tartja, ugyanakkor ennek a társadalom peremén élő kisebbségi csoportnak a története elnyomásról és üldöztetésről szól. A fent említett program olyan missziói modellt alkalmaz, amely a felkarolás, „melléállás” által „szolidaritást, függetlenséget és kölcsönösséget biztosítva jelenti az együtt haladást”. Az egyhetes chicagói eligazítás alatt az ötven fiatal résztvevő megvitatta, mit jelent majd a misszióban szolgálni, de a fogalom így is elvont maradt. Akkor még nem is sejtettem, valójában mit fog jelenteni a „melléállás” magyarországi tartózkodásom első hetében. Egy alkalommal - egyházi rendezvényen - együtt ebédeltünk: négy amerikai önkéntes és pár falubéli cigány asszony. Bár nem tudtunk velük magyarul beszélgetni, egymásra mosolyogtunk. Az asszonyok lelkesen próbáltak egy-egy magyar szót megtanítani nekünk, ehhez az asztalon található dolgokat használták fel. Az ebéd után egyikőjük feltett nekünk egy kérdést, amelyet a helyi lelkész lánya, aki szintén az asztalunknál ült, lefordított. „Mit gondoltok rólunk, cigányokról?” - kérdezték váratlanul. Nem tudom, hogy a válaszunkat hogyan fordították le, de az alig hangzott el, máris jött a válasz a lelkész lányától: „Örülnek, hogy itt vagytok. Az emberek sokszor megalázzák őket, de ti nem nézitek le őket, ezért örülnek, hogy közénk jöttetek.” Szavait az asztal másik oldaláról az asszonyok felénk tekintő, sugárzó arca igazolta. Teljesen megdöbbentem. Még semmit sem tettünk, csak leültünk melléjük, és együtt ettünk. Jelenlétünk valamit mégis jelentett nekik. Ez mélyen megérintett. Tudtam, hogy ez az érzés kölcsönös. Megtiszteltetve éreztem magam, hogy a cigányokkal együtt lehettem. Amióta itt vagyok, mindig örömöt szerez, hogy ezeket a kedves, szeretetteljes embereket jobban megismerhetem. Úgy érzem, hogy számomra a legélvezetesebb pillanatokat jelenti a cigányok társaságában töltött idő. Valóban, a misszióban az „együtt haladást” azzal kell kezdenünk, hogy megbecsüljük a másikat, és élvezzük az egymással eltöltött időt. Amellett, hogy megérintett a cigányok szívből jövő melegsége és nagylelkűsége, lelkesítőén hatott rám a bátorságuk és a hitük. Látom magam előtt, ahogy néhány cigány barátom felkaptat a telekgerendási templomhoz vezető lépcsőn, hogy az evangélikus gyülekezetben hitükről és próbáikról bizonyságot tegyenek. Megjelenésük nagy bátorságra vall, hiszen a helyi lelkészt éppen azért fenyegették meg, mert cigányokat hívott a templomba. Amikor a roma vendégek értesültek erről a fenyegetésről, többen újra mérlegelték, hogy elmennek-e az istentiszteletre. Feszült hangulatban lépkednek felfelé a templomlépcsőn. Rendőrautó parkol a templom előtt, emellett a biztonsági őrök jelenléte emlékeztet mindenkit arra, mekkora kockázatot vállalnak, amikor belépnek a kis fehér templomba. Köszöntésük - mely világszerte ismert az evangélikusok körében, s a templomajtó felett is látható - erőforrásukat tükrözi: „Erős vár a mi Istenünk!” Az istentisztelet és a beszámoló után látogatni mentünk a gyülekezeti tagokkal. Ahogy a két roma vendég elhaladt a kint várakozó rendőrautó mellett, nem voltak egyedül. Egy magyar asszony sétált kettejük között, mindkét cigányt átkarolva, s a három ember vidáman csevegett. Úgy tűnt nekem, hogy ez a kép a tökéletes illusztráció - szó szerint és átvitt értelemben is - ahhoz, amiről ez az egész szól. ■ Kristy Bergmann St. Paul, Landenburg Az írás eredetileg a Canada Lutheran 2009. decemberi számában jelent meg. Fordította Jóné Jutási Angelika. Évek óta minden nyáron Közös asztal néven szervezünk tábort cigányoknak és a cigányságfelé elhivatottságot érző nem cigányoknak, szolgálóknak vagy szolgálni vágyóknak. Az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően újabb és újabb helyszínekre megyünk megismerni és megpezsdíteni a helyiek életét, és - amennyire a szervezőkön, résztvevőkön áll, és ha szükséges - elősegíteni a cigányság befogadását a gyülekezetekbe. így fogunk ebben az évben eljutni az orosházi gyülekezethez tartozó Szentetornyára, és zárul be ezzel az egyházunkban cigánymisszióvalfoglalkozó gyülekezetek és az országos tábornak otthont adók köre a tolnai Sárszentlőrinc, a nyírségi Nyírtelek és nógrádi Bér után - természetesen azzal a reménységgel, hogy ez a jelenleg meghökkentően, elgondolkodtatóan, arcpirítóan kis kör hamarosan újabb helyszínekkel bővülhet. Szentetornyán április 15-én találkoztak a tábor tervezésében részt vevő lelkészek, magukkal hozva a cigánymisszióban segítő cigány szolgatársaikat is. Bejártuk a helyszíneket, terveztük az igen színesnek ígérkező programot, a „Sötétségből világosságra” mottóban megtaláltuk a lelki üzenet főcsapását, és élveztük a helyiek odaadó vendégszeretetét. A délutáni igei alkalmon a nyírteleki misszióhoz tartozó cigány testvérek tettek bizonyságot Jézushoz térésükről, az életükben beállt változásokról. A szép számmal megjelent helyi cigányok változó intenzitásúfigyelemmel kísérték a drámai vallomásokat, és vettek részt a közös éneklésben. Már most látszik, hogy a július 31- től augusztus 3-ig tartó tábor testi, lelki, szellemi erőpróba lesz minden - az egész országból érkező - résztvevőnek (akár újaknak is!). De egyben azzal a boldog reménységgel is indulunk, hogy fáradozásunk nem lesz hiábavaló az Úrban. ■ Bakay Péter Imádkozó közösség a konfirmáció ünnepén Lelkész: Ez az Úr kapuja: igazak mehetnek be rajta. Hálát adok neked, hogy meghallgattál és megszabadítottál. Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen! Konfirmandusok: Istenünk, köszönjük a konfirmáció ünnepét ezen a napon templomodban. Add meg nekünk, hogy közelebb kerüljünk hozzád és egymáshoz. Gyülekezet: Nyissátok ki előttem az igazság kapuit! Bemegyek, és hálát adok az Úrnak! Konfirmandusok: Istenünk, hálásak vagyunk hívó szavadért, amely elért minket. Nyisd meg fülünket ma is útmutató üzeneted hallására és elfogadására. Gyülekezet: Nyissátok ki előttem az igazság kapuit! Bemegyek, és hálát adok az Úrnak! Konfirmandusok: Úr Jézus Krisztus, szavaidat és cselekedeteidet tanultuk az elmúlt időben. Segíts minket, hogy sokáig megmaradjon bennünk a csodálat életed iránt. Gyülekezet: Nyissátok ki előttem az igazság kapuit! Bemegyek, és hálát adok az Úrnak! Konfirmandusok: Úr Jézus Krisztus, szeretetedet és végtelen türelmedet éreztük naponta. Tápláld a bizalmat bennünk irántad és egymás felé is ezen a napon. Gyülekezet: Nyissátok -ki előttem az igazság kapuit! Bemegyek, és hálát adok 5 az Úrnak! < Konfirmandusok: Szentel lélek Isten, érdeklődést éb< resztettél bennünk Krisze tus ügye iránt. Mozgass ö meg minket a családunk- 2 ban, a gyülekezetben és az egyházban. Gyülekezet: Nyissátok ki előttem az igazság kapuit! Bemegyek, és hálát adok az Úrnak! Konfirmandusok: Szentlélek Isten, ébreszd és elevenítsd hitünket most, amikor oltárod körül állunk. Adj jó emlékezőtehetséget nekünk, hogy el ne felejtsük a mai nap erejét. Gyülekezet: Nyissátok ki előttem az igazság kapuit! Bemegyek, és hálát adok az Úrnak! Lelkész: Ez az Úr kapuja: igazak mehetnek be rajta. Hálát adok neked, hogy meghallgattál és megszabadítottál. Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen! Ámen. ■ Szabó Lajos i HETI ÚTRAVALÓ „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre’.’ (2Kor 5,17) Húsvét ünnepe után a 3. héten az Útmutató reggeli és heti igéi a Szendétekben való örömről szólnak. A feltámadott Úr Jézus győzelmében részesít, ezért ujjongjatok! „Örvendezzetek Istennek, minden földek!” (GyLK 718) Ujjongó örömet ajándékoz gyülekezetének: „Áldott az Isten, (...) aki megáldott minket minden lelki áldással a Krisztusban.” (Ef 1,3; LK) „Szívünk örvend, mikor Krisztus feltámadását magunkra vesszük, s látjuk, hogyan győzte le javunkra a bűnt, halált és ördögöt, hogy általa mi is örökké éljünk. Ez az igazi, örökre megmaradó öröm, amelyet soha senki nem vehet el tőlünk.” (Luther) Az Atya dicsőítését ezért már most el kell kezdenünk; ennek előfeltétele az igazi szőlőtő szerint: „Maradjatok énbennem!” Állító és tagadó formában ötször (!) is elmondja ezt Urunk, az örök Vagyok. S ennek következménye, hogy ő is bennünk marad; „...sokgyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek” (Jn 15,4.8). János szerint, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia, az tőle született újjá, „és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk” (íjn 5,4). A hitetlenség viszont az emberiség fő bűne, mert az örökkévaló Isten ismerete hit nélkül bálványimádásra vezet: „... azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké’.’ (Róm 1,25) Pált a Krisztus iránti szeretet szorongatja, aki mindenkiért meghalt, „hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (2l<or 5.15)- így válhat csak valóra bennünk az apostol vezérigénkké lett kijelentése. Akik hisznek Jézusban, valóban az ő tanítványai és többé nem a bűn szolgái, mert ha „a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek” (Jn 8,36). Pál így folytatja heti igénk gondolatmenetét: akik Krisztusban vannak, Szentlélek szerint járnak! „Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, (...) életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által’.’ (Róm 8,11) íme, ez a Szentlélekben való örök örömünk alapja! Ám sem Pilátus, sem a zsidó vezetők - Isten Lelke s hit nélkül - nem láthatták meg a bűntelen emberben az Isten Fiát. S ez az ember igazi tragédiája mind ez ideig! Eddig juthat el: „íme, az emberi”, vagy „Üdvözlégy, zsidók királya!” S szerintük ez Jézus „fő bűne”: „...a törvény szerint megkell halnia, mert Isten Fiává tette magát." (Jn 19,5.3.7) „Aki az Úr nevét káromolja, az halállal lakoljon...” (3MÓZ 24,16) Emlékszünk, nagypénteken a főpap így szólt Jézus „én vagyok” kijelentésére: „Istent káromolta’.’ (Mk 14,62; Mt 26,65) Mi valljuk s hisszük-e e rovat régi és egyházunk új „hal-logójának” ősi üzenetét: Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó?! A mennyei Jeruzsálemben látássá lesz e hitünk:„...az Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják őt, és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. (...) az Úr Isten fénylikfölöttük, és uralkodnak örökkőn-örökké.” (Jel 22,3-5) Kérheted: „Uram, ó add, (...) / Elérjek hozzád, / S te fényes orcád / Hadd lássam én!” (EÉ 525,1) ■ Garai András
