Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-04-18 / 16. szám
12 41 2010. április i8. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet Csontokba rekesztett tűz Chopin-emlékest Rendhagyó születésnapi alkalommal emlékeztek az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) Egyházzenei Tanszékének szervezésében április 12-én a kétszáz éve született lengyel zeneszerzőre, Frédéric Francois Chopinre. Az esten Kinczler Zsuzsanna egyetemi adjunktusnak, egyben az est házigazdájának vetített képekkel is illusztrált előadása közben nemcsak a zene poétájának nevezett művész kevésbé ismert művei csendültek fel az EHE kántor szakának tanárai, diákjai és a meghívott vendégművészek tolmácsolásában, hanem beszélgetésre is sor került a születésnapi ünneplés keretében. Oberfrank Pál színművésszel, a veszprémi Petőfi Színház igazgatójával Smidéliusz Gábor Deák téri igazgató lelkész hitről, a művészetről, valamint a színészi-zenei és a lelkészi hivatás hasonlatosságairól cserélte ki gondolatait. A fentről kapott talentumok tudatában tevéBalról jobbra: Oberfrank Pál, Kántor Balázs csellóművész, Smidéliusz Gábor, Elek Szilvia zongoraművész kenykedő művész és a szolgálatra elhívott lelkész sokszor úgy érez - fogalmazták meg -, mint ahogyan egykor Jeremiás próféta: „Aztgondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve.” ■ Boda Zsuzsa felvétele Alapismeretekről nem alapfokon Soproni diákok újra a szakmai tanulmányi verseny élmezőnyében „Követségben” a barcasági csángó magyaroknál (Avagy egy magyarországi és egy erdélyi középiskola egymásra találása) ► Az Oktatási Minisztérium felügyelete alá tartozó szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak országos tanulmányi versenyén (SZÉT V) az egészségügy szakmacsoport egészségügyi alapismeretek tantárgyából az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tanulói az idén - az előző tanév után másodszor - ismét sikeresen vették az akadályokat. A161 fős elődöntő mezőnyéből húsz tanulót hívtak meg az országos döntőbe, közülük hárman a soproni intézményt képviselték. Az írásbeli és szóbeli vizsgafeladatokból álló, Veszprémben megrendezett döntőben kiválóan szerepeltek az iskola diákjai: Tóth Vivien első, Kottrik Gabriella második, Nagy Réka ötödik helyezést ért el. A felkészülésben szerepet vállaló diákok mellett kiemelendő a felkészítő tanárok, Tóth Lászlóné Weisz Zsuzsanna és Juronits Jenőné munkája. Az eseményről Tóth Vivien, az intézmény végzős diákja számol be. * iff * A 2009. évi szakmai tanulmányi versenyen Horváth Zsuzsanna az egészségügyi alapismeretek tantárgyból első helyezést ért el. Akkoriban csak ámultunk az eredményén, bele sem mertünk gondolni, hogy egy év elteltével követni fogjuk őt... A 2009/2010-es tanévben 161 diák jelentkezett a tanulmányi versenyre, és dolgozta ki az elődöntő feladatsorát, húszán jutottak tovább az országos döntőbe. Iskolánkból hárman is bekerültünk a legjobbak mezőnyébe. Az országos döntőt Veszprémben bonyolították le március 29. és 31. között. A márciusi hónap az előkészületek jegyében telt; az utolsó két hétben már nemcsak iskolán kívül, de még a szakmai órákon is a versenyre készültünk. A döntő írásbeli és szóbeli fordulóból állt. Az írásbeli feladatlap kitöltése után nyakunkba vettük a várost, és meglátogattuk a veszprémi várnegyedet. Bár többen többször is figyelmeztettek a késői tanulás hátrányaira, azért előkerültek az anatómiafüzetek... A szóbeli tétel minden résztvevőt meglepetésként ért, nehéznek találtuk, ennek ellenére mindhárman nyugodtan feleltünk. Délután sétával, este koncerttel telítődtünk, egyre jobban sikerült visszaállni a normális idegállapotra. A záró rendezvény színvonalas volt, a köszöntő és a kulturális műsor után mind a tizennyolc szakmacsoport első három helyezettjét kihirdették. Mivel a mi szakmacsoportunk az első a sorban, nem kellett sokat idegeskednünk az eredményhirdetés alatt... A szakmacsoportos szakmai érettségi tárgyak 2010. évi országos versenyén a következő eredményeink születtek: Nagy Réka: 5. hely, Kottrik Gabriella: 2. hely és Tóth Vivien: 1. hely. Ebből is látszik, hogy igen gazdagon meghozta gyümölcsét a sok felkészülés és felkészítés, amiért felkészítő tanárunknak, Tóth Lászlóné Weisz Zsuzsanna tanárnőnek is köszönettel tartozunk! A verseny sok-sok tapasztalattal is gazdagított minket, hiszen sokban hasonlított az érettségi vizsga menetéhez. Ennek a tapasztalatnak pedig még nagy hasznát fogjuk venni az igazi érettségin. Összességében rendkívül izgalmas, felejthetetlen három napot töltöttünk Veszprémben. ■ Tóth Vivien Kicsi a világ - szoktuk mondani mi magyarok. Hát igen... Történt még a kilencvenes évek elején, hogy egy tizennégy éves négyfalui (Sácele) illetőségű diák szülei úgy gondolták, tanuljon a gyerek magyarországi középiskolában. Beíratták hát a Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumba, ahonnan négy év után Budapestre, az evangélikus teológiára vezetett az útja (nos, nem esett messze az alma a fájától, hiszen az édesapja is lelkész). Már lelkészként - pár év kitérő után - visszakerült anya-középiskolájába Békéscsabára, iskolalelkésznek, de a szíve onnan is visszahúzta ősei földjére, a barcasági csángó magyarokhoz. Ifi. Domokos Jenő - mert róla van szó - már másfél éve ifjúsági lelkész ott, ahonnan tizennégy évesen elindult. S ő lett az a kapocs, aki összehozta egykori iskoláit, a Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumot és a Négyfaluban található Zajzoni Rab István Elméleti Középiskolát. 2009 őszén a „zajzonisok” tettek egyhetes látogatást Békéscsabán, s idén márciusban került sor a viszontlátogatásra. A hét, 11-14. évfolyamos tanuló egy pedagógus és a „kormányfő”, a gépkocsivezető kíséretében vágott neki az ismeretlennek. Ismereüennek azért, mert közülünk csupán az egyik diák volt már Brassóban, a többiek még a közelben sem. Sőt akadt, aki egyáltalán nem is járt még külföldön. A tanulók a fogadó diákok családjainál szálltak meg, a felnőttek pedig - egy korábbi eredetű cserekapcsolat keretében kisújszállási (Magyarország) és pacséri (Szerbia, Vajdaság) kollégákkal és szülőkkel együtt - a római katolikus plébánia vendégszeretetét élvezték. Igazán gazdag, eseménydús és élvezetes programok résztvevői voltunk. A hét „csúcspontját” a március 15-i, történelmi helyszíneken végzett koszorúzások, a megjelent személyek (közöttük Markó Attila, Románia kisebbségügyi államtitkára), a megemlékező szavak hitelessége jelentették. Bennünket, magyarországi magyarokat megkapott az a magyarságtudat, az a szívből jövő őszinte tisztelet a forradalom és szabadságharc ügye, az ősök iránt, amelyet itt személyesen tapasztalhattunk meg. S ez fiataljainkat is megérintette. Álljanak itt bizonyságul az egyik tizenhét éves lány másnap megfogalmazott szavai, amelyekkel nevelőtanárához fordult: „Tanár úr, az itteniek sokkal inkább magyarok, mint mi vagyunk odahaza...!” Intézményünk nevében mi a tömösi-szorosbeli emlékműnél helyeztük el a megemlékezés koszorúját. A házigazda iskola remek elgondolásaként az ünnep élőtti napon a tudást és a játékot egyaránt ötvöző, csapatok közötti vetélkedésre, majd - egy másik program keretében - 48- 49-es „hetvenkedésre” került sor. Az iskolai „ízt” azonban igazán az jelentette, hogy a magyarországi tanulóknak és tanáruknak módjuk volt tanórák látogatására is. A hét folyamán számomra külön megtisztelő volt az, hogy a kisváros magyar nemzetiségű alpolgármestere - értesülvén a magyarországi vendégekről - hivatalába invitált kötetlen baráti beszélgetésre. Az úgynevezett hivatalos programokat természetesen a városkának és környékének megismerését célzó lehetőségek oldották. A diáktanács tagjai kíséretében sétát tettünk Brassó középkori óvárosában, majd madártávlatból, a Cenk 673 méter magas tetejéről gyönyörködtünk az azóta több mint 300 ezresre bővült nagyváros panorámájában. Négyfalu nevezetességei közül egy helyi kolléga élményszámba menő kalauzolása mellett ismerkedtünk a néprajzi múzeumban a helyi történelmi emlékekkel, a csángó, a szász és a román népi hagyományokkal. A hegyek világában természetesen egy kis hegyi túra sem maradhatott ki a programból, nem kevés gondot okozva a jeges-havas lejtőhöz nemigen szokott alföldi diákoknak. Az utolsó napon pedig két odaadó kolléganő kíséretében és szakszerű kalauzolása mellett tettünk autóbuszos kirándulást nagyszerű elődeink szülőhelyein: Zágonban, a Rákóczi fejedelmet mindvégig szolgáló Mikes Kelemen s a nagy tibeti utazó és tudós, Körösi Csorna Sándor szűkebb hazájában. Kovásznán a vulkáni utóműködés egy-egy jelenségének Magyarországon nem található nyomait láttuk: a Pokolsár látványa, a kénes-szén-dioxidos vizek megkóstolása újdonság volt számunkra. Nem beszélve Ceau$escu „elvtárs” árkosi vadászkastélyának pompájáról. A hét lezárásaként - s köszönetképpen - a hazaindulás reggelén kölcsönös ajándékozásra került sor a két iskola és diáktanácsai között. Mi, magyarországiak főként diákok saját kezűleg készített ajándékait vittük. Többek között úgynevezett „szerencsefákat”, amelyek átadása kapcsán - a helyi iskolavezetés mély egyetértése mellett - azt kívántuk a Zajzoni Rab István Elméleti Középiskola tanulóinak és nevelőtestületének: hozzanak ezek olyan szerencsét az iskolának, hogy legközelebbi látogatásunk alkalmával - mert mindkét fél bízik a folytatásban, s keresi majd ennek lehetőségét - már ne a két éve a gazdasági válság (?) mementójaként félkészen árválkodó, épülő iskolaszárny fogadja az újabb magyarországi látogatókat. Azt hiszem, az ott tapasztaltak alapján szinte létkérdés is Négyfalu mintegy nyolcezres magyarságának, hogy minél tovább lehessen magyar szót hallani e tájon. Már csak azért is, mert a vendégfogadó diáktanácstagok s szüleik-nagyszüleik, valamint az iskola tanári karának tagjai között olyan nagyszerű embereket, olyan magyar öntudatú diákokat és felnőtteket ismertünk meg, akik példát mutattak nekünk emberségből, hazaszeretetből, önzetlenségből, vendégszeretetből, de legfőképpen talán magyarságukat megtartani akarásukból. Mindennek - ígértük - „követként” hírét visszük az anyaországba, Magyarországra. ■ Rencsi Ferenc nevelőtanár A sikeres soproni trió és felkészítő tanáruk
