Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-04-11 / 15. szám
2 -m 2010. április 11. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio cecumenica Mindenható Isten! Hálát adunk neked azért, hogy kegyelmedet napról napra megújítod rajtunk, köszönjük, hogy szeretetedet kiárasztod ránk. Köszönjük, hogy akkor is mellettünk állsz, amikor mi nem figyelünk rád. Végy oltalmadba minket, és hallgasd meg kéréseinket. Könyörgünk hozzád egyházadért, hogy az egész világon hirdesse az evangéliumot. Erősítsd meg a szolgálatban állókat, hogy félelem, kudarc, fáradtság ne vegye el a hitüket és állhatatosságukat. Légy irgalmas azokhoz, akik elhagyják utadat, és vezesd őket újra magadhoz. Könyörgünk hozzád minden embertársunkért. Szeretteinkért és barátainkért, munkatársainkért, szomszédainkért, közeli és távoli rokonainkért. Erősítsd a családokban az egymást összekötő szeretetet, a közösségekben a megértés és elfogadás lelkületét. Add, hogy egymás által is észrevegyük a te jelenlétedet. Könyörgünk hozzád a betegekért, a magányosokért, a munkanélküliekért, a hajléktalanokért. Segítsd azokat, akik segítségre szorulnak, és azokat is, akik az ő segítségükre vannak. Adj vigasztalást a haldoklóknak és a gyászolóknak. Ne engedd, hogy a reménytelenség és a kétségbeesés elhatalmasodjon azokon, akik nem képesek fordítani sorsukon. Akaratod szerint formáld életünket. Könyörgünk a világ békéjéért. Ne engedd, hogy az ellenségeskedés és a gyűlölet szava elhatalmasodjon. Teremts békét viszálykodó családtagok, ismerősök, szemben álló csoportok, nemzetek között. Áldd meg a békéért dolgozók munkáját, és tégy minket is a béke követeivé a világban. Könyörgünk hozzád minden ember üdvösségéért. Vezess minket is magadhoz, de mutasd meg szeretetedet és hatalmadat azoknak is, akik téged keresnek. Könyörgünk magunkért, hogy mindig nálad keressünk vigasztalást és erőt, hogy soha ne feledkezzünk meg a hálaadásról és a bűnbánatról. Add meg nekünk mindezt kegyelmesen szent fiadért, Jézus Krisztusért, Urunkért és Megváltónkért. Ámen. Látni élvezet • Tanulj meg újra úgy látni, mint egy újszülött, ha az életet valóban élvezni akarod! De elég vaknak maradnod, ha csak az élvezeteknek akarsz élni. Háló Gyula SEMPER REFORMANDA „Napnál fényesebben látszik, mennyi undok botránkozás és baj létezett már a mi időnk előtt is, hogy azt gondolhatjuk, jó sora van most a keresztyénségnek, és a mi időnk ezekkel mérve az aranykorral is felér. Nem gondolod-e magad is, hogy a pogányok ezen is megbotránkoztak már, és a keresztyéneket dölyfös és megátalkodott perlekedőknek vélik?” M Luther Márton: Előszó Szent János Jelenésekről való könyvéhez (Szita Szilvia fordítása) HÚSVÉT UTÁNI 1. VASÁRNAP (QUASI MODO GENITI) - 2KOR 4,10-14 Élet - halál - születés -Az ősegyház szép és okos tradíciója volt, hogy akik húsvétkor a keresztség szentségében részesültek, következő szombaton letették fehér ruhájukat, és ezen a vasárnapon immár „mint újszülött csecsemők” (íPt 2,2) a többi hívővel együtt vágyakoztak „az egyház édesanyai tápláléka” az úrvacsora után. Megváltásunk szent titkait meditáltuk végig a nagyhét szent napjain, s a titkok titkát, a feltámadás csodáját ünnepeltük örvendezve húsvétkor. A húsvét utáni első vasárnapon még mindig e misztérium megrendítő örömének kisugárzásában és vonzásában élünk. Mert miről is szól hitünk és megváltásunk szent titka? Az életről és a halálról! Arról, hogy a merő fizikai lét, az ösztönélet még nem az igazi élet. Isten az ő képére és hasonlatosságára teremtett bennünket. A Teremtő az emberfajba az isteni szépség és épség génjeit kódolta bele. Ám ebbe az „igen jó”, tökéletes rendszerbe egy vírus keveredett, amely összezavarta a rendet és a tervet. A teremtmény arca maszkká torzult, szeme elhomályosult, hallása eltompult, szíve önmaga felé fordult és megbetegedett, szája pedig a jót rossznak, a rosszat jónak kezdte mondani. Ez az élet már nem az, amit a Teremtő neki tervezett! Aki a jót rossznak látja, a rosszat pedig jónak, annak a halál az élet! Bár a nagy tervező sok leleményes megoldást kínált az önmagát kalitkába záró, megzavarodott teremtményének, e megbetegedett emberlény állapota annyira súlyosbodott, hogy az exitus, a végső halál, az elveszés lehetősége egyre nyilvánvalóbbá vált. És ekkor a tervező a legradikálisabb, legelképesztőbb, legmegrázóbb megoldást választotta. Önmagát szüli meg, önmagát szüli bele a világba. Az Egyszülöttét adja életre, majd halálra, hogy aki őbenne hisz, annak örök (azaz igazi) élete legyen. Eckhart mester írja, hogy „nem nyugszik az Atya soha, hanem mindig arra törekszik, és azt sürgeti, hogy az ő Fia bennem megszülessen” A vasárnap ószövetségi igéje is erről szól: „...nem fárad el, és nem lankad el..!’ (Ézs 40, 28b), hanem folyamatosan új életre teremt, hogy szárnyra keljünk, mint a sasok. Igen, az életre és a halálra adta, a szeretetével „beáldozta” az ő egyszülött Fiát azért, hogy bennünket, a halál felé zakatolókat visszafordítson és életre támasszon. És a Fiú is a szeretetáldozatával engedelmeskedett, és önként tette le életét, mert tanította és élte, hogy csak az elhalt gabonamagból lesz új élet. Az egyház nem csupán az „Atya, Fiú, Szentlélek” nevében keresztel, hanem „belekeresztel" bennünket az Atya, Fiú, Szentlélek nevébe (Mt 28,19). Pál apostol szép képével: keresztségünkkel Jézus Krisztus halálába és feltámadásába kereszteltetünk „bele”. Ezt a halált hivatott kifejezni a vízben való alámerülés, a feltámadást pedig a vízből való kiemelkedés (Róm 6,1-11). Nem elég a nagyhét titkait külső szemlélőként követnünk, hanem e drámának bensőnk részévé kell kell formálódnia. Mit ér a Jézus-történet, ha nem a miénk, mit ér a Jézus-dráma, ha nem rólunk szól? „Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben!’ (10. v.) A Jézus-követők, a krisztuszüntelen siak, az igazságból valók (mint hallottuk virágvasárnap) azonosulnak Krisztussal. Nem maguktól, mintha erre képesek lennének. És itt lép be a Szentháromság harmadik személye. Az Isten Szentlelke vonz magához bennünket. A mai evangéliumi igében halljuk, hogy a feltámadott Krisztus tanítványaira lehelt, s ezt mondta: „Vegyetek Szentleiket!” Ott ők is és az egyházi esztendőben mi is még a Szentlélek nagy kiáradása, a pünkösdi csoda előtt vagyunk, de lám, a Szentlélek már most is dolgozik: „...a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk..!’- halljuk igénkben. A nagypéntek és a húsvét valóban páratlan, egyszeri esemény, s a keresztségünk is az. Vannak, akik úgy látják, hogy e csoda elfogadása: a megtérés is egyszeri esemény. Tiszteletben tartom azokat, akik a megtérést elsősorban életük valóban sorsfordító, egyszeri élményéhez kötik. Hogy is lenne jogom megkérdőjelezni bárkinek a Krisztussal való személyes találkozását? Figyeljünk azonban alaposan a mai igénkre! Az életről és halálról szóló hatalmas szavak mellett van egy szerényen meghúzódó szó: „szüntelen”. „Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk...” Pontosabban: „halálra adatunk”. Mai igénk arra tanít, hogy nem elég egyszer megtérnünk, hanem az újra és újra feltámadó (sokszor kegyes formát öltő) óemberünknek állandóan meg kell halnia ahhoz, hogy új életre támadjunk. Tegnapi megtéréseinkből ma nem tudunk megélni. Luther szép szavaival: ami tegnap lélek volt, ma csupán betű, ami tegnap evangélium volt, ma csupán törvény. Az evangé-A VASÁRNAP IGÉJE fiúmnak, az élő hangnak mindig ma kell „történnie”! Értelmetlen és bűnös dolog tehát másokat állandóan sanda szemmel méricskélni: „Valóban újjászületett ember-e ő?” Igénk arra szólít, hogy magunkba nézzünk: halálra vagyunk-e adatva, méghozzá - „szüntelenül”? A törvény hallatán meghal-e mindennap az óemberünk, azért, hogy a feltámadás evangéliuma újjászülhessen bennünket? Hisszük-e, hogy aki feltámasztotta Krisztust, minket is feltámaszt nemcsak az utolsó napon, hanem mindennapos lelki halálunkból? A mai vasárnapon valóban mint „újszülött csecsemőket” (quasi modo geniti) érint-e meg bennünket az ige? Nyitottak vagyunk-e Isten nekünk szóló, ma is meglepő ajándékára (ez az evangélium!), vagy kegyesen ott ülünk a templomban, s csak azt akarjuk hallani, amit megszoktunk, amit vártunk? Az „újonnan született csecsemők” ünnepén hadd idézzem Eckhart gondolatait: „Isten szüli az egyszülött Fiát benned, akár tetszik neked, akár nem. Akár alszol, akár virrasztasz, ő teszi a dolgát.” „Kétfajta emberi születés van. Egy beleszületés a világba, és egy kiszületés a világból, ami annyit tesz, hogy szellemi módon Istenbe születünk.” ■ Fabiny Tibor Imádkozzunk (Eckhart mesterrel)! „E születésbe jutni segítsen minket az Isten, aki újból mint ember megszületett. Hogy mi, gyenge emberek őbenne isteni módon megszülessünk, ehhez segítsen örökkön-örökké. Ámen’.’ Győzelmet vettél, ó, Feltámadott! A Győzelmet vettél (EÉ 388) a legismertebb magyar evangélikus énekek közé tartozik. Amikor sorra kerül egy istentiszteleten, valahogy másképpen zendül a gyülekezet: kihúzzuk magunkat a templompadban, intenzívebben vesszük a levegőt, figyelmesebben formáljuk a szöveget - s ettől a megszokottnál lelkesebb lesz az éneklés. Sokan éneklik fejből az ének mindhárom versszakát, s a refrénszerű visszatéréshez érve előzetes egyeztetés nélkül is tudjuk: az a cél, hogy a visszatérés versszakról versszakra fenségesebben szóljon. A dallamszerzőt is jól ismerjük: ő Georg Friedrich Händel (1685-1759), a barokk oratóriumok legnagyobb mestere. S az is közismert, hogy a Győzelmet vettél dallama a Júdás Makkabeusról szóló oratóriumból való. A Makkabeusok két könyve szerepel a katolikus Biblia ószövetségi részében úgynevezett deuterokanonikus könyvként. Az elsőben olvashatunk a Jézus születése előtti 2. században történt nagy zsidó lázadásról és szabadságharcról, amelyet a Makkabeus testvérek vezettek 4. Antiokhosz Epiphanész szír uralkodó elnyomása ellen. Sikeres küzdelmük eredményeként felújíthatták végül a jeruzsálemi templomot. A küzdelmet vezető Júdás Makkabeus a Messiás Krisztus előképévé vált a keresztény bibliamagyarázók számára. Érthető, hogy az oratóriumban őt köszöntő monumentális kórustétel dallamát több evangélikus országban adventi énekként használják Friedrich Heinrich Ranke 19. századi versével {Tochter Zion, freue dich - EG 13). így köszöntik az adventben közelgő királyt, Jézust. Händel oratóriumában Simon főpap felszólítására a jeruzsálemiek megtisztítják a templomot a bálványoktól, miközben Júdás Makkabeus győzelmet arat az elnyomókon. A csatából diadallal visszatérő győztest köszönti a Nézd a győztes, ékes hőst szöveggel magyarra fordított kórustétel. Indokolt tehát, hogy Jézusra vonatkoztassuk ezt az éneket, és húsvéti örömmel énekeljük, hiszen nagypénteken Jézus is „csatába indult” halálával pedig legyőzte a halált, és győztes hősként fel is támadott. Ez a gondolati kapcsolat inspirálhatta az általunk énekelt szöveg költőjét verse megírásakor. Edmond Louis Budry nevét jószerivel csak ez az ének őrzi magyar nyelvterületen. A svájci lelkész Veveyben született 1854 augusztusában, Lausanne-ban végezte iskoláit, és Cullyben, a Szent Keresztről elnevezett templomban volt lelkész hosszú időn keresztül. Később kilépett a nemzeti református egyházból, és a Vaud kantonbeli Szabad Evangéliumi Egyház lelkésze lett. Végül visszatért szülővárosába, s ott hunyt el 1932-ben. Több éneket fordított német, latin és angol nyelvről. Ezt az éneket 1884-ben vagy 1885-ben költötte, egy harmadik forrás 1900-ra teszi a vers keletkezését. Magyarul Scholz László fordításában énekeljük. Az első versszak a húsvéti eseményt írja le. Ragyogó fény tölti be a világot, mert a sírról elhengeríti a követ az angyal. És ő feltámadott! Nem csupán belső élmény, hanem valós esemény hitünk alapja. A második versszak Isten népét szólítja meg: szeme előtt álljon mindig Jézus, a Szabadító, amikor kételkedés, bizonytalanság fogná el. A harmadik versszak teljesen személyessé válik. Az ő és a te után elérkezünk önmagunkhoz. Jézus győzelme az én győzelmem is, ezért nincs bennem semmi félelem. Lendület a hétköznapokra Isten népe hirdeti szüntelen: az a Jézus, akit megfeszítettek, feltámadott és megjelent. Isten népe hirdeti nemzedékről nemzedékre: Jézus, akit megfeszítettek, legyőzte a halált! Fényes égben szolgáló angyalok szolgálnak neki: elhengerítik a legyőzött sírról a követ. Előtte mint győztes háborúból visszatérő hadvezér előtt leborulnak azok, akiket megszabadított a félelem uralma alól. Előtte leborulunk mi is. Előtte leborulok én is. Győzelme erősít engem. Mert mikor elfeledkezem Jézus győzelméről, mikor elfeledkezem arról, hogy földi és mennyei seregek az ő hatalma alatt állnak, mikor elfeledkezem arról, hogy diadala végső CANTATE Eged Klen diczerünc. és döntő győzelem, akkor félelem és kétely vesz körül. Nem látványosan; néha magam sem veszem észre, csak utólag derül ki, mikor a döntéseimet megvizsgálom, hogy kétely és félelem irányított. A sértődéseim, aggódásaim, amikor nem voltam elég alázatos, és az is, amikor megalkudtam, félelmem és kételyem miatt volt. Mert féltettem szabadságomat, féltem attól, hogy nem tartanak elég szeretetreméltónak vagy értékesnek. Mert kételkedtem abban, hogy Jézushoz tartozom, és tőle az élet teljességét kaptam. Ezért leborulok Jézus előtt, a Feltámadott előtt, és győzelmével bátorítom magamat. A halálon aratott győzelme az én győzelmem is. „Ő a diadalmam, pajzsom, életem...” A magas égből leszállt angyalokkal együtt szolgálok neki. Mert Jézus legyőzte a bennem lakó halált is. Az én bezárt gondolkodásomról is elhengerítette a követ. Ezért a Jézust ünneplőkkel együtt én is zengem: „Győzelmet vettél, ó, Feltámadott!" Ebbe a hatalmas kórusba vegyül bele hangom. És zeng nemzedékről nemzedékre, hogy Jézus - akit megfeszítettek - feltámadott, és legyőzte a halált. Isten népe zengi nemzedékről nemzedékre a győztes Jézust, hogy erősítsen sokakat a húsvéti örömhír. ■ Bence Gábor - Bencze András
