Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-02-21 / 8. szám
Evangélikus Élet élő víz 2010. február 21. *■ 11 A negyven nap előfordulása a Szentírásban ► A negyvennapos böjti idő kezdetén a teljesség igénye nélkül, a bibliai könyvek sorrendjében vegyük számba, hol és milyen események kapcsán említtetik a negyven nap mint fontos időszak. íme, a tizenkét alkalom! Bizonyára fejből is fel tudnánk sorolni ezeket az eseteket, de most a böjt fényében keressük mai üzenetüket, hiszen negyven nap számunkra is sorsfordító időszak lehet, ha Isten akarata szerint töltjük el. Az Ószövetségben az első az özönvíz története, ekkor negyven nap és éjjel zuhogott az eső (íMóz 7,4). S Nóé negyven nap múlva kinyitotta a bárka ablakát, és kiengedett egy hollót (íMóz 8,6). Negyven napig tartott, míg az egyiptomi orvosok bebalzsamozták Jákob holttestét (íMóz 50,3). Mózes két ízben is felment az Isten hegyére a két kőtábláért, ott maradt negyven nap és negyven éjjel, s ezalatt semmit sem evett és ivott (2MÓZ 24,18; 2MÓZ 34,28; 5MÓZ 9,11; 5MÓZ 9,18). Ebben előképe volt Jézus böjtölésének, aki szintén emberektől távol, Isten jelenlétében töltött el ennyi időt nyilvános működésének kezdetén. A tizenkét törzs egy-egy tagja negyven nap múlva tért vissza az ígéret földjének kikémleléséből (4MÓZ 13,25). A filiszteus Góliát negyven napon át minden reggel és este gyalázta Izraelt és Istenét (íSám 17,16). Illés két ízben forró kövön sült lángost evett és egy korsó vizet ivott, és ennek az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig (íKir 19,8). Isten parancsára Ezékiel a jobb oldalán feküdt negyven napig, így szenvedte el Júda büntetését, egy évért egy napot (Ez 4,6). Isten ismételt parancsára Jónás elindult a nagy városba, egynapi járásra, és ott kezdte hirdetni: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! A lakosok azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. Mivel megtértek, Isten nem pusztította el őket (Jón 3,4-5). Az Újszövetségben Jézus életének két eseménye kapcsolódik ehhez az időtartamhoz. Miután negyven nap és éjjel böjtölt a pusztában, végül megéhezett (Mt 4,2). Feltámadása után az Úr Jézus negyven napon át jelent meg tanítványainak, majd felvitetett a mennybe (Ap- Csel 1,3). Mindezek a mi épülésünkre írattak meg. Az igék ismeretében, minden más értelmezés helyett most csak erre a kérdésre válaszoljon mindenki önmagának: ha ez lenne e földön az utolsó böjtöm, mi lenne a legfontosabb, amit tennem kellene ezen az előttem álló negyven hétköznapon? ■ Összeállította:- GARAI -Prioritások Éppen egy lelkipásztor akarta bizonyítani hallgatósága előtt Isten iránti elkötelezettségét és hívőségét azzal, hogy elmondta: gyülekezeti elfoglaltsága miatt nem talált naptárában időpontot nagyfia születésnapját megünnepelni. Ekkor látogatunk, ekkor bibliaóra van, akkor meg házassági évforduló. A fiú talán nem is próbálkozott tovább. Nem tapsoltuk meg a bizonyságtételt, mert talán mindannyian éreztük, hogy valami itt nem stimmel. Kicsit a bizonytalanság látszott az arcokon, hogy most mi van. Meg hát az van a köztudatban, hogy „a szolgálat az első". S ezt úgy titokban el is várjuk egymástól, szolgálattevőktől, lelkipásztortól és nejétől. Meg azt a lovat ütjük, amelyik egyébként is jól végzi a dolgát. Tényleg a szolgálat az első? Ki mondta? Nem esetleg a teljesítményorientált beállítottságunk, sérülésünk és az a világi szlogen, hogy nem érsz semmit, ha nem teljesítesz? Még többet, még többet. Az nem probléma, hogy ez nem Isten akarata és nem biblikus? Az sem döbbent rá a hibára, hogy a nagy „átadottság” ellenére vagy éppen ezért a fent említettnek egyik gyermeke sem jár - tudomásom szerint - az Úr útján? Hogy lehet az embernek így nyugodt álma? Nem értékzavar ez? A prioritások eltolódása? Az biztos, hogy a Bibliát tanulmányozva Isten azt szeretné, ha ő lenne az első az életünkben. Ezt a helyet nem adja át senkinek. Biztosan nem téved senki, aki Istent, Krisztust engedi élete középpontjába, és ezzel a hittel, felfogással, gyakorlattal él. Hol a család helye? Ha házasok vagyunk, akkor társunk van soron az értéksorrendben. A férjem, feleségem. Örököstársam. Akit Isten után a második helyen kell legjobban szeretnem, dédelgetnem, értékelnem. Nem tolakodhat persze Isten helyére, mert akkor bálványimádó lennék. Ki is jön utánam? Hát, ha van, a gyermekünk, gyermekeink. Egy lelkésznek mindenkire volt ideje. Telefonált, tárgyalt, látogatott, fogadott stb. Hogy a családjára és feleségére is jusson ideje, az asszonyának az az ötlete támadt, hogy telefonfülkéből hívják fel a „lelkész urat” hátha fogadja őket is, és be tud számukra is ütemezni időt. Legalább valamennyit hetente. Ha jól emlékszem, ez hatott az elfoglalt apára. Mert ki szeresse és nevelje a gyermekeinket? A bölcsőde? Óvoda? Iskola? Gyermekbibliakör és ifimunkás? Vagy csak a feleség? Esetleg a rendőr vagy börtönőr? Nem. Ez leginkább apai felelősség, legalábbis az Ige szerint. Mit ér az életünk, hivatásunk, ha itt nagyot mulasztunk, bukunk? Mielőtt a hivatásunkkal el kellene számolnunk, el kell számolnunk a családunkkal. Jóvá lehet tenni a mulasztást? Nehezen. Igen, jól olvasod, a harmadik helyen jön szerintem a hivatásunknak az a része, amely nem a család. Elhívatás szerinti missziómunka és egyéb tevékenység. Igenis prioritásokat kell állítanunk. Aztán még jönnie kell hobbinak meg szabad időnek. Döntéseket kell hoznunk. Különbséget kell tennünk sürgős és fontos között. Szükség van bölcsességre, szeretette és bátorságra, nemet mondásra is. Akkor is, ha valaki ezt nem érti. Majd megérti talán. Struktúrát, istentiszteleti beosztást, missziós stratégiát is változtatni kell azért, hogy rendben legyenek a sorrendek. Ha belebetegszünk is? Mit ér a missziónk, és miféle eredmény az, ha megbetegszik a hívő család prioritási probléma miatt? Semmit. Isten országa, a gyülekezet akkor vonzó és erős, ha nem túl sok egyedülállóból (persze belőlük is), felemás igában élőkből, netán elváltakból és az ördög által szétrombolt családokból áll, hanem éppen az ellenkezőjéből. Krisztus-központú háznépekből (oikosz), mondhatnánk, házi gyülekezetből, amelyből aztán összeáll a nagy család és az egyház. Jó lenne figyelni a prioritásokra. Akkor mindenre jut időnk és erőnk is. Jó lenne, ha figyelnénk erre lelkipásztorok, vezetők a gyülekezetben. Igehirdetők is. Mindebből persze áldás fakad a házasságunkra, a következő nemzedékre, Isten országáról nem is beszélve. Munkaalkoholizmusból és teljesítményorientáltságból pedig gyógyulni szabad, sőt kell is! Hálás vagyok Istennek, hogy erre körülbelül ötvenéves koromban rádöbbentett, és úgy gondolom, hogy kigyógyított. Több a kegyelem a telj esítménykényszernél. ■ Bayer György Az írás eredetileg a Békehírnökben, a Magyarországi Baptista Egyház hetilapjában jelent meg (2010. február 14.). CSOÓRI SÁNDOR Harangok zúgnak bennem Kinek vagy kiknek bocsáthatnék én meg? És ki az, aki megbocsáthatna nekem? Harangok zúgnak bennem össze-vissza s robog felém az ősz ördögszekereken. Üssetek meg, hogy magamhoz térhessek! Öntsetek le, hogy látni kezdjek újra! Félig vagyok már úgyis csak a földön, űrbe lebeg kabátom egyik ujja. Nem voltam pap s nem lettem próféta sem, csak egy ember, aki még beszélni tudott a kövekkel s a tűzvészekkel is, amikor már a szónak sem volt szíve és a levegő is bűnnel volt tele s a kényes Hold a föld alá futott. A hagyomány szerint Jézus a Jerikó fölé magasodó hegyen kísértetett meg... HETI ÚTRAVALÓ „Azért jelent meg az isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (íjn 3,8b) Böjt első hetében az Útmutató reggeli és heti igéi a nyilvános földi szolgálatát megkezdő Jézust úgy állítják elénk, mint a sátán legyőzőjét. Az Úr „Jézus is megkísértetett és szenvedett, ezért segíthet azokon, akik megkísértetnek” (Zsid 2,18; LK). Az Isten Fia emberré lett, s halálra adta magát értünk, hogy el ne vesszünk bűneinkben, hanem elnyerjük az örök életet. Ha segítségül hívjuk, velünk van, kiszabadít. A Lélek elvitte Jézust „a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett’.’Isten Fia mindhárom kísértést (lásd íMóz 3.1-7) Isten igéjével utasította vissza: „Meg van írva...’’ (Mt 4,1-2.4.7.10) „Nemcsak a testi kenyérrel él az ember, de Istennek minden igéjével.” (GyLK 729) Luther vallja: „Isten épp azért ad hitet, hogy tudjam: Krisztus legyőzte értem az ördögöt; nem félek hát a kísértéstől. Hiszen arra való az, hogy a hitem megerősödjék, felebarátom pedig az én megkísértetésemben s győzelmemben vigasztaló példát lásson.” Mert olyan főpapunk van, „aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk’.’ (Zsid 4,15-16) Isten gyermekei tőle születtek újjá, az igazságot cselekszik, szeretik őt s embertársaikat. „Mert ez az az üzenet (...), hogy szeressük egymást.” (íjn 3,11) Isten szolgája, a kegyes Jób a bajban is istenfélő maradt, s amikor valamennyi gyermeke meghalt, és minden vagyona elveszett, leborulva így szólt: „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!” (Jób 1,21) Pál ma így bátorít: „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt elfogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni’.’ (íKor 10,13) Ez Jakab tanácsa: „Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és őfelmagasztal titeket’.’ (Jak 4,10) Urunk emberré lett érettünk, „hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban”. A hit szerzője s beteljesítője; „mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek” (Zsid 2,17.18). Naponta kérjük is Atyánkat: „...és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts mega gonosztól...” (Mt 6,13) Ám „Isten senkit sem kísért, mégis azt kérjük ebben az imádságban, hogy Isten őrizzen és tartson meg minket, hogy az ördög, a világ és testünk meg ne tévesszen, ne csaljon minket” (Kis káté). János jó előre láthatta, hogy Krisztus ezeréves földi uralma kezdetén egy angyal „megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, megkötözte ezer esztendőre...” Jézus a kereszten végleg semmissé tette az ördög munkáit, ám ez a győzelem csak az utolsó ítéletkor válik teljessé, amikor az ördög, a halál és a pokol egyaránt a tűz tavába vettetik - ez a második halál. „Boldog és szent az, akinek része van az elsőfeltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak’.’ (Jel 20,2.6) „Mindenem vagy, Jézusom, / A halálban örök élet! /(...) Veled mennyben újra élek.” (EÉ 392,3) És nem csak ezer esztendeig! Ámen. ■ Garai András
