Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-02-14 / 7. szám
2010. február 14. • 3 ür/mnsm Szabó Dezső ITTHON-OTTHON A magyar protestantizmus Tényleg világos... ? jovoje Lapunk hasábjain több ízben közöltünk már olyan írásokat, amelyek mára történelmi értékkel bírnak. Az a tanulmány, amelyből az alábbiakban részleteket közlünk, a 20. század első felében munkálkodó, a Nyugatban rendszeresen publikáló, majd annak szellemiségével később hevesen szembeszálló református író, Szabó Dezső tollából való. A cikk 1921 márciusában jelent meg a Virradat című lapban. Bár a - nem kevéssé lobbanékony — szerző megítélése ma némileg ellentmondásos, az alábbi cikk, megírása után majdnem kilencven évvel, mégis szolgálhat tanulságokkal. Ha a két világháború közötti kor ökumenikus viszonyaira gondolunk, meglepő lehet ez az 1921-ből származó komplex megközelítés, amely a katolicizmus és a protestantizmus, illetve a különböző felekezetek viszonyára vonatkozik. A nemrégiben lezajlott ökumenikus imahét apropóján különösen is ajánljuk olvasóink figyelmébe az írást. (...) Többször kifejtettem már, hogy a magyar protestantizmusnak kettős tartalma volt. Az egyik a múló, a keletkezési korából előálló s az eltűnő történelmi állapotokhoz kötött. Ez ellenzéki szerepe volt a katolikus kereszténységgel szemben. Ez a szerep már teljesen a túlnőtt, tökéletlenebb múlté, ez a szerepe megszűnt. Kifejtettem, hogy a lelki fejlődés mai fokán a vallás igazán hitvallás, lelki pozitívumoknak az összege, építő világnézet, énemnek s az egész világegyetemnek termékeny egysége, mely egy egyetemes nagy céllal ad értelmet az emberi küzdelmeknek. Ma nem lehet hitemnek egy része az, hogy a szomszédom hitét tagadjam. Ma egyik keresztény hit sem süllyedne le olyan alacsony szerepű viszonylagosságba, hogy az új nemzedék leikébe azzal a hatalommal ültesse át tanait, hogy mit nem hisz egy másik hitvallásból, és mit hisz másképp. Az ilyen vallásnak nem volna több értéke, mint egy múló politikai ellenzéknek, melynek összes jelentőségét a tagadott kormány szabja meg. Az ilyen vallás a meddő kritika s az ellenzékieskedő szellem beoltásával minden egység és minden hit alapját rombolná le a fiatal lelkekben, s így önmagát is megsemmisítené. Katolicizmus és protestantizmus ma két arca a magyarság lelki megszervezésének ugyanazon célra: az örök emberi fejlődés megvalósítása a magyarságban a keresztény világnézet építő erejével. (...) Katolicizmus és protestantizmus két különböző feladata, funkciója a keresztény magyarságnak. A katolicizmus lényegbeli feladata az, hogy megőrizze azt, ami minden időtől függetlenül, örökkévalóan lelki alapja az emberi termésnek. A protestantizmusnak pedig, hogy állandóan fölszívja s belealkalmazza ebbe a lélekbe az emberi ész és munka új meg új eredményeit. Tudom, hogy ez a megkülönböztetés kellemetlen félreértésekre s egyoldalú magyarázatokra adhat okot, de itt nincs helyem bővebben kifejteni, s jóhiszemű ember nem fogja rossz értelemben venni. A magyar protestantizmus megújhodásának mai korában tehát a vallástanítás a legalacsonyabb foktól fölfelé egészen más, mint amilyen az elfogult, küzdelmes századokban volt. Ismertetjük ma is a felsőbb tanítási fokozatokban a más keresztény felekezetek hitét, de minden ellenzéki megjegyzések nélkül. Mert ma tudjuk, hogy a más felekezetek hívei a maguk tanait ugyanannak a lelki folyamatnak az alapján hiszik, mint mi a mieinket. És így támadó kritikámmal könnyen ezt a hitet termő lelki folyamatot ölöm meg saját tanítványaimban is. Saját hitünket pedig csak állító, pozitív formákban adjuk át a lelkeknek. Elmondjuk például, hogy a kálvinizmus mit hisz Istenről, Jézusról, a megváltásról, az ember rendeltetéséről stb. De sohasem tesszük hozzá, hogy mit nem hisz ezekről. Éppen úgy, mintha azt kérdik tőlem, hogy ki vagyok: megmondom egyszerűen, hogy ki vagyok, és nem sorolom föl egyenként a föld ezernyolcszázmillió emberét külön harsogva mindenik neve mellé, hogy ő nem vagyok. A magyar protestáns hitéletnek ez a tiszta pozitívummá változása hozza magával azt is, hogy a lelkiismereti szabadságnak s az egyéni fölfogásnak nem fogjuk azt a határozatlan s korlátlanul tág fogalmat adni, melyet az elmúlt harcok szükségszerűségében sokszor adtak nekik. Ez a pontosabb meghatározása, elhatárolása az egyéni vizsgálódás jogának különben visszatérés Kálvin eredeti fölfogásához. Minden közösség lelki termékének, morális alapegységének bizonyos alapelvek a biztosítói, melyekhez senkinek sem szabad hozzányúlnia. Ezek az alapelvek dogmák, és nem esnek az egyéni vizsgálódás önkénye alá. El kell fogadni azokat, mint hogy tüdőmnek el kell fogadnia a levegőt, ha élni akar. Hangsúlyozni kell a tanításnál, hogy a protestáns világnézetben is vannak a hitéletnek és a keresztény morálnak ilyen alapelvei, melyeket el kell fogadni, mint a születést és a halált, melyek nem eshetnek egyéni disputa alá. Még akkor sem térünk el a nagy reformátorok eredeti szándékától, ha a közösség tekintélyi elvét az egyénnel szemben a Biblia magyarázásánál is hangsúlyozzuk. Az, hogy nekem emberi méltóságommal született jogom van, hogy repüljek, igen szépen hangzik. De ezzel a gyönyörű elvvel azért egy méternyit sem fogok tudni repülni, s ha egy harmadik emeletről érvényesíteni próbálom ezt a zengzetes jogomat, a nyakam szegem bele. (...) Pozitív világnézetet, építő lelki erőket, egységet, szolidaritást ad a jövő protestáns hitoktatása a magyar léleknek. Sajátos hitéletének kiépítésén kívül természetesen kulturális, szociális és gazdasági feladatai is vannak a magyar protestantizmusnak, mégpedig mind a három téren úgy kell az életet építenie, hogy minden tényével az egyetemes magyar lelki egység megteremtésén dolgozzék. (...) Amikor úgy tűnik, nincs remény, jöjjön hozzád áldásával az Isten, hogy megláthasd fényét egy kisgyermek tekintetében. Amikor minden mozdulat olyan üresnek tűnik, jöjjön hozzád áldásával az Isten, hogyjelenlétét érezhesd egy idegen kézszorításában. Amikor úgy érzed, semmi okod az örömre, jöjjön hozzád áldásával az Isten, hogy kedvességére találj egy barát derűjén keresztül. Amikor a jövendőt nyomasztónak látod, jöjjön hozzád áldásával az Isten, hogy feltárja előtted az élet szépségét egy ölelés biztonságában. Amikor úgy gondolod, az élet túl komor, jöjjön hozzád áldásával az Isten, hogy a bőrödön érezhesd a napfény és a szellő frissességét. Amikor azt hiszed, már messze távolodtál tőle, jöjjön hozzád áldásával az Isten, hogy felismerhesd: ő ott állt mindvégig a hátad mögött, és szer etet év el várt. Részlet Varga Gyöngyi Áldáskönyvéből. Megjelent 2009-ben a Luther Kiadó gondozásában. A villamos kicsit hosszabban áll a kereszteződésnél, és ahogy nézegetek kifelé, szemet szúr egy felirat a szemközt lévő lakberendezési üzlet kirakatában. A kirakatban ágyak, ágyneműk díszesen, eb rendezve, és az ablakon nagy betűkkel ez áll: Sunday in bed (vagyis „vasárnap az ágyban”) - természetesen angolul, mintha a reklám csak ezen a nyelven érné el a vásárlóközönséget! Ahogy nézem, eszembe jut egy régi kis gyerekvers a hét napjairól: „Hétfő hetibe, kedd kedvibe, szerda szűribe, csütörtök csűribe, péntek pitvarába, szombat szobájába, vasárnap az Isten házába!” - No persze, világos, hogy vasárnap... A villamos elindul, és lelki szemeim előtt megjelenik a konfirmanduspapa, amint pulykavörösen kiabálja látogató lelkészének: „Hát még az egyetlen szabad napomat is tönkre akarja tenni?!” - mert a lelkész úgy gondolta, hogy hétvégi kirándulást tervezünk a fiataloknak ti szabadok vagyok, te magad döntesz - de értsd meg, nekünk, katolikusoknak kötelező a vasárnapi mise!” És mintha az egyházak is fontolóra vennék a vasárnapot, manapság már egy szombat esti misével el lehet intézni a vasárnapi kötelező misehallgatást. A brazíliai többmilliós városban pedig csütörtök este is volt magyar istentisztelet, hogy az egész héten gürcölő emberek a hét végén levihessék családjukat a tengerpartra, kis friss levegőt szívni... tényleg olyan világos, hogy vasárnap...? A villamosból most földalatti lesz, bekapcsolják a világítást, és nekem eszembe jut Lipcse és a többi „keletnémet” város, ahol húsz éve gyertyás, tüntető tömeg állt még a zsúfolt templom előtt is - nem csak vasárnap! Hol van ma ez a tömeg - az újságok üres templomokról, kihaló gyülekezetekről milyen szép volna, ha a papa elkísérné konfirmandus fiát vasárnap a templomba... A villamos halad tovább, és fülembe cseng kedves ismerősünk hangja: „Tudod, én Istennel a természetben találkozom... hidd el, ott sokkal jobban tudok imádkozni, mintha a templomba mennék divatbemutatóra! Kint, a szabadban semmi nem vonja el a figyelmemet az imádságról... és a friss levegő fontos az egészségemnek...” A következő megállónál magas, szikár, szigorú arcú, idősebb hölgy száll fel, és én újra matrózblúzos, rakott szoknyás kisgimnazista vagyok Pesten a Baár-Madasban, és figyelek hittantanárnőm utasításaira: „...és lányok, a nyáron vigyétek magatokkal a Bibliátokat, és ha nincs a közelben evangélikus templom, akkor vasárnap reggel olvassatok a Bibliából!” „És ha van református templom?” - kérdezi egyikőnk. „Akkor is otthon maradsz, és olvasol a Bibliádból...” Tényleg olyan világos, hogy vasárnap... és hova... ? Itt kicsit biceg az ökumené... „Nektek könnyű - hallom katolikus ismerősöm hangját, amint írnak. Ha nem érdemes tüntetni, valaminek ellenállni, akkor az Isten háza sem érdekes már? Magamba nézek: bizony, én se mondhatom, hogy egész életemben minden vasárnap templomba mentem volna. Lehet persze hivatkozni háborúra, menekülésre, kivándorlásra és egyéb akadályra, a valóságon ez nem változtat. Az érdekes az, hogy most, ha valamiért nem tudok eljutni „vasárnap az Isten házába”, hiányérzetem van, és nem elégít ki az otthoni bibliaolvasás, de még egy tévés vagy rádiós istentisztelet sem. Úgy érzem, valami hiányzik - még akkor is, ha a templomban az esetenkénti igen-igen unalmas prédikáció alatt szerteszét futnak a gondolataim, sőt az álom is megkísért! Mégis pihentebben, nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban megyek haza, mintha követtem volna a lakberendező tanácsát, és ágyban töltöttem volna a vasárnapot... A következő állomáson leszállók, és egyelőre abbahagyom a töprengést arról, miért is nem világos az, hogy „vasárnap az Isten házába”.- RKFOTÓ: LUKÁCS GABI
