Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-07-26 / 30. szám
6 •« 2009- július 26. FÓKUSZ Evangélikus Élet 250 éve halt meg Árva Bethlen Kata ^ Az erdélyi nagyasszony, Árva Bethlen Kata - akinek neve Németh László szerint „valahonnét az irodalomtörténet sarkából dereng” a korabeli művelődés fáradhatatlan serkentője, a szegények istápolója 1700-ban született az erdélyi Bonyhán. Apja Bethlen Sámuel, az önéletíró Bethlen Miklós féltestvére, míg nagyapja a historikus kancellár, Bethlen János volt. Amikor a század hajnalán atyja bonyhai kastélyában meglátta a napvilágot, majd felserdült, Erdély éppen Habsburg-kézre került. A „tartományt” ekkor árasztották el a jezsuiták, és erőszakos térítés kezdődött. Amikor apja meghalt, élete drámai fordulatot vett. Anyja „nagymenő” vőlegényt választott tizenhét éves lánya számára: ez éppen mostohafia, a katolikus Haller László volt, akivel aztán nagyon boldogtalan házasságban élt a református hitben nevelkedett fiatalasszony. Az ifjú férj hamarosan pestisben meghalt, Bethlen Kata pedig, akár egy görög tragédia hősnője, egy évig virrasztott a holttest mellett. Özvegyi éveit Olthévizen töltötte. Itt talált végre méltó férjre Teleki József személyében, aki nagy műveltségű ember volt és emellett kitűnő gazlehet. Iskolát építtetett, szegény ifjakat taníttatott itthon és külföldön, könyvtárat állíttatott fel, szövetett, fonatott, hímeztetett. Közben nekilátott életének leírásához. Fő művének teljes címe: Gróf Bethleni Bethlen Kata életének maga által való rövid leírása. Ezt jórészt hévízi magányában írta, megörökítve az anyanyelv csodás ízeit, árnyalatait. Nem a nyilvánosságnak szánta könyvét, de halála után a kéziratot kiadták Szebenben. Árva Bethlen Kata 1759. július 29- én halt meg Fogarason, ahol életének utolsó éveiben lakott. Kúriája a Berivoj-patak partján állt, a mai középiskola helyén. Ez az épület hosszú ideig a szegények kórházaként működött. Az iskola udvarán álló öreg fák pedig Bethlen Kata parkját díszítették hajdan. A nagyasszony sírja a református templom tövében található, magányos fák alatt, magányosan. Kegyelettel gondozzák. A hévízi hagyományban Bethlen Kata neve elsősorban kézimunkák készítőjeként maradt fenn, aki műhelyében varrónőket foglalkoztatott. Ezek selyemre meg posztóra hímeztek, a munkát ő irányította, a terveket, mintákat maga készítette. A két leggyönyörűbb kézimunka Fogarason, a református parókián található. A tündöklő sárga selyemabroszt Bethlen Katának és második férjének kivarrt címere uralja, meg sw-* -7 / , Y.e /l] QíK, '•»*• M >*««»• . ‘ Yiu Jtt'p'f • *** t £ r/kf ,//> .***» - < A* Bethlen Kata és elsőférje, Haller László a Haller család nemzetségkönyvében da is. De a boldogságnak korán vége szakadt, mert a Haller rokonság összefogott ellene, hogy előző házasságából való két gyermekét anyjától elvegye, s katolikus neveltetésben részesítse. A nagy csapások ezután mérettek rá. Gyermekei rendre elhaltak, s végül 1732-ben újra özvegyen maradt, „mint a megszedett szőlőben való kunyhó, egyedül” Ettől kezdve írja neve elé, hogy Árva. Ám a szívós, hajthatatlan asszony mindig talpra állt, mások megsegítéséből merített erőt a továbbéléshez. Életcélja: adni, használni, ahol csak egy tarka tollú, széttárt szárnyú angyal, körülötte fantasztikus virágok, óriáscsigák, egy vadász lesállásban, kígyó, medve és egy indián talpig fegyverben. Azt tartják, hogy ezt viselte Bethlen Kata az 1722-es esküvőn, s csak később lett az ünnepi palástból úrasztalára való terítő a boldog esemény emlékére. A másik ugyanilyen mintájú, de egyszerűbb abrosz „jegyszoknya” volt, amelyet az eljegyzésen viselhetett. A két darab valószínűleg a század ötvenes éveiben kerülhetett Fogarasra. ■ Salló László Részletek Árva Bethlen Kata önéletírásából 10 Annak utána neveltettem az édesanyai gondviselő kéz alatt, szintén az 1717. esztendőnek Szent Mihály haváig, azon hónak tizennegyedik napján, mind magámnak, s mind testvér kedves atyámfiainak akaratjok ellen, idvezült édesanyámtól adattam soha eléggé meg nem siratható keserves házasságra, vallásomon kívül valóhoz. Mely házasságban, férjem mind szép úri famíliájára nézve, mind pedig maga személyére nézve illendő és elegendő szerencse is lett volna, ha velem azonegy hitben és vallásban való lett volna. De másként lévén a dolog, az által a házasság által mind ez mái napig való szörnyű nagy bánatra és kísérteire tétettem ki: mivel hogy ez felemás házasságnak keserű gyümölcsét szüntelen kóstoltatta Isten énvelem. Noha pedig édes szülőanyámtól magamnak teljes akaratom ellen adattattam ez szerencséden házasságra; én mindazáltal ebben senkit nem okozok; hanem megismerém az Istennek igaz utait: mert jól tudom én azt, hogy kisebb dolog is az Isten végezése nélkül véghez nem mégyen. Ez volt irántam is az őfelsége szent tetszése, hogy én ez szörnyű kísértetekkel küszködjem. Légyen ezután is az ő szent akaratja szerént minden dolgom. 13 Azután gróf Haller László vette fel közbenjáróul Köleséri Sámuelt, akkori feleségével, Bethlen Judit asszonnyal, akit is minthogy igen okos és nagy tanácsú embernek tartottak abban az időben, jovallását igen bé szokták volt venni és követni. Ennek tanácsa, melyet adott édesanyámnak, rontott meg engemet is; mert járván ezen dologban minden haszon nélkül, egy vasárnap estve a jegygyűrűt elhozta, és idvezült édesanyám kezénél hagyta, melyben én semmit nem tudtam: ki is, egy ideig magánál tartván, végre ily kemény és engemet megrettentő szókkal kezembe ád: Ha gyermekemnek akarod hogy tartsalak, ezt a gyűrűt vedd el; ha pedig nem, én soha tégedet gyermekemnek nem tartalak, és mindenemből ki is tagadlak. Ó, kemény szók, világ jovaival élni akaró ifjúi elméhez, édesanyjához mindenben engedelmességet mutatni kívánó, s efféle próbákhoz szokatlan leányhoz! Mit tudtam azért tenni, még visszaszólani is nem mervén, a gyűrűt elvevém. Ó, szerencsétlen óra! amely másoknak nagy örömet szokott szerzeni, nékem szerzett kimondhatatlan keserűséget és szomorúságot; mert elszemlélvén a kétféle vallásúak különböző isteni tiszteleteket, könnyen felháborodó életeket, és efféle házasságnak egyéb mérges gyümölcseit, oly nagy kísértetben és gyötrelemben voltam azon az egész éjszakán, melyet leírnom nem lehet. Úgyhogy azt látván idvezült édesanyám is, magát a keserves sírástól ezen dologért nem tartóztathatta. Mégis mindazonáltal, hogy a gyűrűt visszaküldje, siralmas kérésemmel is arra nem vehettem, sőt végre oly keményen megfeddett, hogy többé meg sem mértem említeni. Ó, én ifjúságomnak Istene! aki megengedted, hogy ily kísérteibe essem; de nem engedted, hogy abban elvesszek, a te irgalmasságodról emlékezem, légyen áldott a te szent neved örökké! 15 Egyetértett azért a gróf Haller László atyafiaival, akik hasonlóképpen ellenzették azt, hogy idegen vallásút ne vinne famíliájokba az atyjokfia, s eszerént el ne venne. Véghez is vitték azt egyezett akarattal az akkori pápista püspök előtt (ki is volt Martonfi Márton), hogy minden szerzetbéli papoknak parancsolatot adna ki, hogy minket külömben egybe ne eskessenek, hanem ha én pápistává lészek. Ez parancsolat mindenfelé kiment az országban. 94 Ezekben az esztendőkben sok terhes és nehéz nyavalyákon mentem által, úgyhogy sokszor voltam a halál kapujában, fennjárólag hordozható nyavalyák nélkül pedig egyszer sem voltam. De minden nyavalyámat és terhemet megközelítette nékem a házamban való csendességem, mert az én urammal (második férjével, Teleki Józseffel - a szerk.) csendes és igen kedves jó életem volt. Ennek felette az Istennek áldása is házunkon nagy volt, úgyhogy dicsekedhettem az én Istenem dicsőségére azzal, hogy semmiben nemhogy fogyatkozást, de még kevés szükséget sem szenvedtem: amennyiben lehetett, mindenekkel békességben kívántam élni: megszűkült felebarátaimat segéltetni. Akikkel pedig én kívántam jól tenni, az én uram abban soha akadályt nem tett, nem is bánta. Maga is igen barátságos ember volt, barátsága minden színmutatás nélkül való; mások dolgára nem vigyázott, a magáéhoz hozzá látott, mivel ez országban igen híres, jó gazda is volt. Senkiét nem kívánta, a magáét nem hagyta: egyszóval jólelkű, vallását igazán szerető, jó hazafia volt. Mindezek énhozzám az én Istenemnek méltatlan szolgálójához nagy áldásai, megköszönhetetlen jótéteményei voltának; mert én ezekre érdemes nem voltam. A te nevedé légyen hát én Istenem, a te nevedé mindezekért a dicsőség, mindörökké. 100 Ezzel keserves bánatunknak nem lön vége; mert nemsokára Klárám elsőbben, és harmadnapra utána Gáborom megbetegszik Sorostélyon himlőben, kik is ugyanazon 1731. esztendőben, Szent Mihály havának 17. napján mindketten elhalának. Gáborom ebéd előtt kilenc és tíz óra között, életének hetedik esztendejében. Klárám délutáni három és négy óra között, életének második esztendejében. Akárki légy, áld ezt szemléled, csudáivá mondhatod: ó, Istennek nagy ereje, ki a nagy erőtlenségben mutatja ki magát, mert ezt a szörnyű kísértetet nem emberi, hanem az isteni erő győzte meg énbennem. A te kegyelmed volt az én fájdalmas szívemnek megerősítő balzsamomja, édes atyám! 183 (...) Ó, édesatyám! ha még tetszik szent felségednek, hogy e siralomnak völgyében sátorozzak, könyörülj énrajtam, és ha dicsőségedre vagyon, parancsolj az nyavalyáknak, s azok mindjárt elosztanak, és az én nagy erőtelenségem emberi reménség felett erővé változik. Ha pedig nem tetszik szent felségednek az én nyavalyáimnak énrólam való elvétele. Légyen meg, édesatyám, a te szent akaratod mindenekben: jól vagyon, édesatyám: mert gyönyörűségére vagyon az én lelkemnek, még a kedvetlen napokban is a te szent akaratod szemlélni. De azon kérlek tégedet, mindenekre elégséges, nagy hatalmú szent Isten, hogy mérsékeljed úgy a te édes atyai kezeidből kijött sújtoló vessződet, hogy a testnek nagy erőtelensége ne tégyen akadályt a tehozzád való közelítésében az én szegény lelkemnek, sőt a te kigondolhatatlan bölcsességed szerént cselekedjed azt énvelem, hogy még az erőtelenségek is légyenek nékem mintegy segédeim, a teveled való szorosabb egyességre. Mert te tudod, minden szíveknek vizsgálója, hogy éltét az én lelkem csak azért kívánja, hogy őt tégedet, uram dicsérhessen: azért ami legdicsőségesebb szent felségednek, és az én tebenned örvendező lelkemnek, legalkalmatosabb lészen a tehozzád való emelkedésre, azt cselekedjed énvelem; mert testemet, lelkemet, s életemet egészen tenéked szenteltem; már akár éljek, akár meghaljak. Én nem magamé, hanem az én megváltó uram Jézus Krisztusomé vagyok. (...) 187 (...) Ezután ismét rettenetes nagy szélvészek járván, az épületeknek egy részét lerontotta. Ugyanott júliusnak 19-ik napján virradólag éjszaka nagy jégeső esvén, egy részét a határnak és egyik rendbéli szőlőhegyet elvette. Azon nap délután ismét nagy jégeső támadván, az egész szőlőhegyeket, búza és tavaszi határokat elverte. A szőlőknek pedig sok esztendőktől fogva szebb termések nem látszott mint most. Igaz vagy te, Uram, és még a te ítéletidnek közepette is igen irgalmas a te választottidhoz; hozzám is megmutatád könyörülő voltodat a te ítéletid között. Júliusnak 24-ik napján estve felé hét órakor, hévízi udvaromban szintén a leányok háza ablakánál lévő istállómnak a szegeletét megütötte az istennyila; úgyhogy a tetején lévő gombját kettéhasította, a szarufáját eltörte, végig a zsendelyt leseperte, a kőfalt meghasította, a lécezésének nem lett semmi gondja; az istálló fele tele volt szénával rakva, mégis gyúlás nem lett; ez Isten könyörületessége lön rajtam, hogy egy szempillantásban mindenem hamuvá nem lön; és úgy nem járék, mint ennek előtte két esztendővel az ugraiak: azholott estve vacsorakor leesvén az istennyila, hirtelen egy óra alatt az egész falu hamuvá lön; lévén pedig búzatakarodás után, vetés előtt, minden takarmányok elége; úgyhogy akik külömben jó tehetős emberek voltának, másnap a sem volt, amit béfaljanak, hogy csak mások nem adtanak nékik. Ha az Isten rajtam nem könyörül vala, én szintén úgy lettem volna. O, én uram, ne engedjed, hogy elfelejtkezzem ezen jóvoltodról. Sőt, engedjed, hogy háláadó szívvel magasztaljam szent nevedet érette. (...) A részletekforrása: Magyar emlékírók 16-18. század. A válogatás, a szöveggondozás és a jegyzetek Bitskey István munkája (Magyar Remekírók). Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982. A fogarasi vár - ahol az 1759. július 29-én elhunyt Árva Bethlen Kata élete utolsó éveit töltötte
