Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-20 / 51-52. szám
Evangélikus Élet KÖZELKÉP 2009. december 20-27. » 21 Megszentelt karácsonyok Beszélgetés Makovecz Imre építőművésszel ► Dolgozik, vagy úton van. Most éppen zsúfolt íróasztala fölé hajol: szikrázó gondolatait veti papírra. Észre sem veszi, hogy beléptem, finom vonalat húz, ezután fogadja köszönésemet. Szenvedélyes ember: barátra, vendégre, városra, hazára oltalmazó szigorral tekint. Határozott, erejét ha megoszthatja másokkal. És mindezek mögött ott van Budapest, a darabokra szakított Kárpát-medence. Rendíthetetlenül teszi a dolgát: járja az országot, Szlovákiát, Romániát, Beregszászt. És mondja tapasztalatát, hogy amikor munkáról, szolgálatról van szó, akkor nincs különbség magyar, román és ruszin között. Töprengünk, honnan indítsuk a beszélgetést, hiszen annyi mindent kellene érinteni. Föláll, az adventi koszorú gyertyáiból kettőt meggyújt, pillanatra elcsendesedünk, aztán kezdi vallomását.- Advent az óriási hiány jegyében végrehajtott felkészülés. A hiány a bűnök és mulasztások közepette Krisztus hiánya. A megváltásé. A megváltás forrásának hiánya. Honnan várjuk a Megváltó megszületését? Mit mond az írás: Galileában egy szűz megszül egy fiúgyermeket. És ez a szűzen fogantatás a feltámadás lehetőségét hordja magában.- Az adventi várakozásról őriz-e valami kedves emléket?- Óhatatlanul eszembe jut egy tipikusan adventi folyamat és egy áldott emlékű, nagyszerű ember, Józsa Márton. Vele a nyolcvanas években, a kommunizmus végévtizedében Siófokon megépítettük a lutheránus templomot. Normál kivitelező, aranyos kis cég építette az egészet. Első napon Marci bácsi hulladék fából összetákolt egy kecskelábú asztalt, és mögé ágakból ráerősített egy keresztet. Ezt állította föl az út és a jövendőbeli templom közé. Amikor mégjöttek a melósok, ő már ott állt, és azt mondta: „Mától kezdve minden reggel zsoltárokat énekelünk.” Azt felelték az emberek: „De hát, lelkész uram, mi nem tudunk zsoltárokat.” „Majd megtanuljátok” - biztatta őket. Összeszedte a munkásokat, és minden reggel énekeltek. Mire elkészült Isten háza, fújták a szebbnél szebb zsoltárokat.- A felszenteléshez külön „kórust” alakítottak?- Mikor felszenteltük a templomot, úgy zengett, mint soha máskor. Szépen és boldogan.- Mennyi idő alatt készült el az épület?- Ez a hosszú folyamat - hiszen több mint egy évig tartott - hasonló az adventi lelkiállapothoz. Mert tudjuk, hogy megérkezik a befogadó, belül zengő, kifelé a Megváltót mutató épület, amelyre összeszerveződtünk. Meg akartuk valósítani. Ezután Józsa Marci bácsi, ahogyan az idősekhez illik, elment. De lám, olyan erős az emléke ennek az Erdélyből származott embernek, hogy most is idehoztam erre az ünnepre.- Épül-e most új temploma?- Nem épül. A kolozsvári református templomot átadtuk, abban is zengett az ének. Jóval korábban átadtuk a Csíkszeredáit, és még sorol-A Makovecz Imre tervezte siófoki evangélikus templom kívülről... hatnám tovább. Most éppen Rákos-Névjegy Makovecz Imre 1935. november 20-án született. A magyar organikus építészet meghatározó alakja. 1959-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1981-ben megalapítja a MAKONA Tervező Kisszövetkezetet. 87-től a Nemzetközi Építészeti Akadémia tanára. 1989 óta a Kós Károly Egyesülés tagja, 1990-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1997-ben a Francia Építészeti Akadémia Nagy Aranyérmét, 2003-ban a Prima Primissima Díjat vehette át. Főbb művei: a sárospataki művelődési ház (1972), Farkasrét, ravatalozó (1975), Dobogókő, siház (1979), Siófok, evangélikus templom (1986), Paks, római katolikus templom (1987), a sevillai világkiállítás magyar pavilonja (1990), Lendva, színház (1991), Stephaneum, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Piliscsaba (1995), Csíkszereda, templom (2001). kertre terveztem ökumenikus templomot, ahol katolikusok, lutheránusok, reformátusok, szombatisták együtt vannak. Sajnos a katolikus kilépett a társaságból. Megpróbálok ide Rákoskertre olyan házat emelni, ahol maga a torony egy olyan sajátos emberi kreatúrát idéz meg, amely a kereszténység különböző változatait képes megjeleníteni.- Mit jelent az advent személyes életében?- Az advent részben minden reggel és este megjelenik bennem. És megjelenik a munkámban is. Úgy gondolom, a Megváltót várni nem passzív várakozást kell, hogy jelentsen, hanem kemény és őszinte szembenállást mindazzal, ami mulasztás és bűn. Hogy a karácsonyt olyan testi és lelkiállapotban éljük meg, ami alkalmassá tesz bennünket a Gyermek befogadására. Ha ezt nem tesszük meg, marad pusztán a karácsonyi bevásárlás, marad a Witzmeister formájú Mikulás, az árvalányhaj, és maradunk adventi és karácsonyi énekek nélkül. Test és lélek felkészítése nélkül. A katolikusoknak, lutheránusoknak, kálvinistáknak és a többieknek azt javasolom, hogy kezdjenek el adventi énekeket tanulni.- Melyik legyen az első?- Mondjuk ez: „Ébredj, ember, mély álmodból, / megszabadulsz rabságodból. / Közelít már üdvösséged, / eltörlik már minden vétked. // Elküldé az Úr angyalát, / Hogy köszöntse Szűz Máriát, / kinek tiszta szűz méhébe / Alászállt az örök Ige.” Erről beszéltünk eddig... És így tovább, van még sok... Itt bent a MAKONÁ-ban advent idején mindennap leülünk, és ezeket énekeljük. Az újak most tanulják, a régiek fújják. Azután karácsonyi pásztorjáték következik, amelyet a vándoriskolás fiatalok játszanak el. (A Vándoriskola posztgraduális képzési forma, három és fél évig tart egy fiatalnak, aki fél-fél évet tölt a Kós Károly Egyesülés egy tervezőirodájában, majd mestermunkát kell letenni, úgy, mint régen.)- Közeleg a szenteste. Milyen emléket őriz a gyerekkori karácsonyokról, és hogyan készül a mostanira?- Mikor bejöttek az oroszok, én tízéves voltam. Mindent szétlőttek, ami elébük került. Minket már elfoglaltak, az Istenhegyi út 28. pincéjében húzódtunk meg, amikor össztüzet nyitottak a Várra. Először romboló bombákat lőttek, és amikor már eleget zúdítottak, akkor következtek a gyújtóbombák. Égig érő lánggal égett a királyi vár. Felnőttek és gyerekek a kerítésbe kapaszkodva néztük és sírtunk. Túl voltunk azon a karácsonyon, amikor légiriadó és közeli lövések hallatszottak, amikor a zsidóüldözés, a deportálások, a végjáték zajlott. A következő karácsonyon, az elképesztő nyomorban, az élelem nélküli szegénységben a szüleim használt ruhát vittek vidékre hátizsákokban, túlzsúfolt vonaton, és a falusiakkal elcserélték zsírra, kenyérre, krumplira, egy-két darab húsra. Karácsony táján már legtöbbször nagy havak voltak. Apám elindult a Sváb-hegy túlsó felére, és kicsi fenyőfát vágott ki titokban. Mások is ezt tették. Boldogan énekeltünk az apám hozta ágak mellett. Mi, gyerekek azt hittük, a Jézuska hozta - mint ahogyan ő is hozta. És finom volt az egyszerű vacsora: a főtt krumpli. Az 1945-ös karácsony ilyen volt a családomban. A gyerek nem a környezete megpróbáltatásaiból él, hanem az anyja szívéből és az apja akaratából.- És milyenek a mai karácsonyok?- Ma, amikor a gyermekeink, azok gyerekei, sőt a nagyobbik fiam unokái is élnek már, más a karácsony. Szenteste feleségemmel együtt vagyunk, énekelünk, meghozza a Jézuska, amit meghozott, a szép fát és a többit. Karácsony másnapján összejön az egész család, és akkor jó néhányan vagyunk, énekelünk, finomakat eszünk, a gyerekek boldogan mesélik, hogy mit kaptak. Nincs szívünk lebontani a karácsonyfát, azért, hogy sokáig állhasson, az idén ezüstfenyőt fogunk venni... Nagyon kell az ünnep. Az elcsendesedés és a megerősítés. Mulasztások és küszködések között telik el az élet. És még így is van kegyelem. Én annyi gáncs ellenére is bízom a magyarság megmaradásában, a jövőnkben. ■ Fenyvesi Félix Lajos ...és belülről
