Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-20 / 51-52. szám
8 « 2009- december 20-27. PANORÁMA Evangélikus Élet Zsidó-keresztény együttműködés Hazánkba látogatott december 9- 10-én Elie Wiesel. A Máramarosszigeten született, Nobel-békedíjas író, holokauszt-túlélő beszédet monlálkozón fogadta a hazai egyházak vezetőit. Áttekintve az aktuális magyarországi kérdéseket - tekintettel a gyökereit és értékeit részben elve-Balról jobbra: Köves Slomó vezető rabbi, Erdő Péter bíboros, Elie Wiesel, valamint Gáncs Péter püspök dott az Országházban rendezett, Magyar-zsidó együttélés - együtt a közös jövőért című konferencián. A New Yorkban élő és Bostonban tanító neves író és professzor külön taszített társadalmunkra -, hangsúlyozták a fokozott együttműködés sürgető szükségességét a zsidó-keresztény értékek hiteles megjelenítése érdekében. # # * Magyarország igazi arca nem egy gyűlölettől eltorzult arc, még ha nem tud is mindig mosolyogni - mondta Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke a bizottság által Magyar-zsidó együttélés - együtt a közös jövőért címmel december 9- én, szerdán rendezett parlamenti konferencián, amelynek Elie Wiesel Nobel-békedíjas író volt a díszvendége.- Mi készek vagyunk újra és újra magunkba nézni, hogy azok, akik egykor „a nemzetiszocializmus foglyaivá lettek” ma ne találjanak követőkre. Az is kérdés azonban, hogy akik ma a magyarokat az antiszemitizmus vádjával illetik, tényleg az indulatok csillapításában érdekeltek-e - vetette fel a bizottság elnöke. - Nem tűrjük, hogy ártatlan zsidó emberek szenvedéseit felhasználva országunk többi súlyos bajának megvitatása helyett bennünket arra kényszerítsenek, hogy hamis vádak elleni védekezésre vesztegessük erőinket - mondta ehhez kapcsolódóan Balog Zoltán. Emlékeztetett arra is, hogy a vészkorszakban számos magyar mentette az üldözötteket, a zsidókat, az embermentők emlékére pedig zöldellnek a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet által ültetett fák. A bűn megvallása és a bocsánatkérés nem a gyengeség jele, hanem az újra megtalált emberi méltóságé. A bocsánatkérés által nem gyengébbek, hanem erősebbek leszünk. A megbocsátás sem a gyengeség jele, hanem azt bizonyítja, hogy az áldozat visszakapta emberi méltóságát. Mindannyiunknak szüksége van mind a megbocsátásra, mind a bocsánatkérésre - hangoztatta az országgyűlési bizottság elnöke. M Forrás: MTI Áldással teli könyvbemutató Gáncs Péter püspök, Korányi András, Varga Gyöngyi és Scháffer Erzsébet Mit jelent a mai ember számára az áldás? S aki benne részesül, másképpen éli-e az életét? Az átélt pozitív élmények ellenére miért szakad meg ez a lánc, és miért nem adjuk tovább a többi embernek az áldást? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Luther Kiadó gondozásában néhány hete megjelent Áldáskönyv szerzője, Varga Gyöngyi lelkész-teológus, valamint a kötet kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött bemutatójának meghívott vendégei, Scháffer Erzsébet újságíró és Gáncs Péter püspök. A bemutatónak december 10-én a budapesti Pilinszky János irodalmi kávéház adott helyet. A Luther Kiadó igazgatója, Kendek K. Péter moderálta beszélgetés előtt Korányi András lelkész-teológus mutatta be a könyvet, amelynek közönségsikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a napokban már a második kiadása jelent meg. Az alkalmat Völgyessy Szomor Fanni énekesnő dalai tették még bensőségesebbé. ■ Lukács Gabi felvétele V J_/ / a mai nap a nagy lehetőségeké - mert maga térre állította Isten lábadat, a megvalósuló álmoké - mert vele még a falakon is átugorhatsz, a kapaszkodás biztonságáé - mert ő erősen fogja kezedet, az igaz találkozásoké - mert szeretetével jön feléd Istened, a munka öröméé - mert kezed munkáját ő teszi maradandóvá, az otthoniét békességéé - mert megláthatod Isten jóságát az élők földjén Ez a mai nap Isten áldásával teljes. Neked adatik, hogy áldássá légy. (Egy áldás a könyvből) St. Martin Rákospalotán Igazi adventi hangulatot teremtett az eMeRTon-díjas művész, St. Martin advent harmadik vasárnapjának előestéjén a rákospalotai evangélikus gyülekezet nagytemplomában. A Lelkek érintése című koncert előtt Ponicsán Erzsébet lelkésznő tartott rövid áhítatot. A szaxofonon és pánsípon előadott számok sorában felhangzott Schubert Ave Maria című szerzeménye is, majd a közel százötven fős közönség „kívánságműsor” keretében szaxofonkísérettel elénekelhette a Csendes éj című karácsonyi dalt. A XV. kerületi önkormányzat támogatásával létrejött koncert végén a lelkésznő személyes áldással búcsúzott a művésztől. ■ Barta Imre felvétele Credo - megjelent az evangélikus folyóirat 2009/1-2. száma A Credo evangélikus folyóirat - mondhatjuk - határkőhöz érkezett. Új szerkesztővel és szerkesztőbizottsággal folytatja szolgálatát egyházunkban és a - remélhetőleg mind szélesebb - nyilvánosság előtt. „Ez nem a kezdet kezdete” - írja bevezetőjében a szerkesztő, Zászkaliczky Zsuzsanna. A folyóirat számít eddigi előfizetőire és hűséges olvasóira, de szeretne másokat is megszólítani. „Folytassunk párbeszédet a körülöttünk lévő világgal, a viruló vagy szomorodó környezettel, ismerjük meg a társadalmat, amelyben élünk, legyünk nyitottak, értelmezzük magunkat - kereszténységünket és evangélikusságunkat - újra és újra! De nem feledkezhetünk el a spiritualitásról, a mélységből is fölfelé tekintésről, arról az útról, amelyet Jézus készített nekünk. A Credo evangélikus folyóirat lehet tükör, amelyben a körülöttünk élő, Isten teremtette vagy ember alkotta világot látjuk. Akár gyarló önmagunkat - az evangélium tükrében... Lehet távcső, amelyet messze horizontra szegezünk. Lehet kincsesláda, melyben értékeinket őrizzük. Lehet létra, amelyen fölfelé segíthetünk másokat. A Credo - ahogy ezt a címlap új grafikája sugallja - legyen azonban elsősorban válasz. Isten mindig előbb lép felénk. Ahogy az istentisztelet régi-új liturgiájában az Apostoli hitvallás az igehirdetés után, mintegy a gyülekezet Isten szavára adott válaszaként hangzik fel, régi-új folyóiratunk is válasz legyen mindarra, amit Isten nyújt nekünk.” Ízelítő a tartalomból Kovács Imre: Igehirdetés és irodalom Reuss András: Naivitás és bátorság, okosság és kereszt Kertész Botond: „Tüske a köröm alatt” - Sztehlo Gábor és az állambiztonsági szolgálatok Potzner Ferenc: A különc. Emlékezés Medgyaszay Istvánra Schneller István: Városálmok - városi valóságok Balázs Imre József, Petrőczi Éva és Petőcz András versei c r e d 0 A Credo evangélikus folyóirat kapható a Luther Kiadó boltjában (Budapest Vili., Üllői út 24.) és a Huszár Gál papír- és könyvkereskedésben (Budapest V, Deák tér 4.), illetve előfizethető a kiadóban. Egy példány ára 895 forint.