Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-07-19 / 29. szám
Evangélikus Élet FÓKUSZ 2009. július 19. !► 7 Továbbképzési lehetőségek a Mentálhigiéné Intézetben Hogy támaszt nyújthassunk Sokféleképpen lehetne folytatni az oldal főcímében megkezdett mondatot. Komoly és megmosolyogtató variációkat is ismerünk. Bár a mondatrészlet önmagában is megáll. Csak így egyszerűen: a jó pap holtig tanul. De mit is kellene tanulnia a (jó) papnak? Először is azt, ami megtanulható az evangéliumból, annak érdekében, hogy az üzenetük még elevenebben hasson az igét hallgató és az azt megélni kívánó gyülekezeti tagok számára. Aztán bizonyára fontos tanulni és folyamatosan figyelemmel kísérni a mikro- és makroszintű társadalmi folyamatokat és változásokat, hogy tudjuk, hol és milyen formában van szükség a tartalmában Változatlannak a meghirdetésére. És végül, de egyáltalán nem újszerű felismerésként: szükségünk van arra, hogy tanuljuk és - amennyire lehetséges - megismerjük önmagunkat. Mindazt, ami bennünk történik, aminek híján vagyunk, amire sokkal jobban rá kellene csodálkoznunk. Mindezt annak érdekében, hogy érzékenyebbé váljunk magunk és mások irányt. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének szakirányú továbbképzésein növekvő létszámban vesznek részt egyházunk lelkészei. Sokakat a tanulási vágy vezérelt, vagy egy mélyebb beszélgetés valamelyik korábbi hallgatóval. A mentálhigiénés szakirányú továbbképzési szak több mint húszéves múltra tekint vissza. Ennek a képzésnek a célja a humán foglalkozásúak szemléletének alakítása annak érdekében, hogy tágabb kontextusban tudjanak rálátni önmagukra, családi rendszerükre, munkájukra, társadalmi helyükre. Ezt - a kétéves képzés során - szakmai önismeretük mélyítésével, más szakterületek lelki egészségre vonatkozó tartalmainak tevékenységükbe integrálásával és többek között a kommunikációs kultúra és a konfliktuskezelő képességek fejlesztésével érhetik el. A képzési program kulcsfogalmai közül érdemes kiemelni az önismeret fejlesztését, a hivatás- és hivatásszemélyiség-fejlesztést és a segítő kapcsolatot. Sokak számára vált meghatározó élménnyé más szakmák képviselőivel (orvosokkal, tanárokkal, szociális munkásokkal) való közös tanulás s az ezáltal biztosított élő, eleven párbeszéd. A mentálhigiénés szakirány mellett 2002 óta jelen van a lelkigondozó szakirányú továbbképzési szak, amely egyetemi vagy főiskolai szintű hittudományi és hitéleti képzettséggel rendelkezőket készít fel - három év alatt - szociális és családsegítő lelkigondozó, sport- és ifjúsági lelkigondozó, valamint kórházi lelkigondozó feladatokra, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolával és a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karával együtt. Örömteli fejlemény, hogy az elmúlt években a képzési rendszerek átalakításának szükségessége miatt egyre szorosabbá vált az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel való együttműködés is. A lelkigondozói szak népszerűségét hűen jelzi, hogy míg az előző képzési ciklusban három evangélikus lelkész vett részt, addig a tavaly indult évfolyamnak már kilenc evangélikus hallgatója van. A képzéseken folyó tanulást az ökumenikus oktatói kar és a tudományos hátteret adó kutatócsoportok biztosítják. Ők is tanulnak. Egymástól, a hallgatóktól. Nem csak a jó pap tanul holtig... ■ Dr. Joób Máté Első hallásra azonnal rokonszenvesnek találtam a szóban forgó képzést, úgy tűnt, olyan, amilyet mindig is kerestem: pszichológia, lelkigondozás, önismeret, mindez szakirányú képzésként, levelező formában, munka mellett. Lelkész kollégákkal beszélgetve itt is, ott is hallottam olyanokról, akik elvégezték a képzést, vagy éppen járnak valamelyik szakra. Ők mindannyian dicsérték... Sokáig gondolkoztam, melyik szakot választanám, ha teológiai tanulmányaim befejezése után belevágnék, a lelkigondozóit vagy a mentálhigiénést. Tanácsot kértem több evangélikus lelkésztől, olyanoktól, akik vagy az egyiket, vagy a másikat (vagy mindkettőt) elvégezték. Meséltek a képzésről, a különbségekről és a hasonlóságokról, de végül mind ugyanazzal zárták a beszélgetést: mindkettő nagyon hasznos, döntsem el, miért jelentkeznék, mi a célom, mit szeretnék vele kezdeni. Az utolsó pillanatban határoztam úgy, hogy a mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakirányú továbbképzésre jelentkezem, amely akkor rövidült háromévesről kétévesre, és amely szakon bármely területen dolgozó szakemberekből mentálhigiénés többlettudású segítőket képeznek. Színes - azt hiszem, ez az, ami leginkább jellemző a mentálhigiénés szakra: sokfélék vagyunk, sokféle háttérrel, munkatapasztalattal, sokféle motivációval, világnézettel, tervvel és ötlettel. A hatalmas teremben, ahol az egész évfolyam (109 fő) számára tartott előadásokat hallgatjuk, főleg tanárok, tanítók, szociális munkások, orvosok, ápolók, jogászok ülnek körülöttem, de akad közöttük pap, közgazdász, vállalkozó, családsegítő és így evangélikus lelkész is. Színes a képzés is. A havi egy hétvége során sokféle területről kapunk ízelítőt. Éppen csak annyit, hogy felkeltse‘érdeklődésünket, és úgy érezzük, munkánk, hivatásunk (és persze saját magunk) érdekében létszükséglet utánaolvasni a fejlődéslélektannak, az etikának, a nevelési alapelveknek és módszereknek, a lelki élet zavarainak, a krízisintervenciónak, a gyászfeldolgozásnak, a csoportdinamikának, a család és a házasság belső világának. És színesek a kiscsoportok is. A képzés hangsúlyos része ugyanis, a gyakorlati munka, négy féléven keresztül fennálló, tizenöt-tizenhat fős csoportokban folyik, melyek kialakításánál figyeltek a különböző munkaterületek jelenlétére, a nemek arányára, életkori különbségekre, a különböző tapasztalatokra, érdeklődésekre. Ennek célja egyértelműen az, hogy a segítő beszélgetést, a saját tevékenység kísérését és az önismereti pszichodrámát minél színesebb, változatosabb csoportokban tanuljuk, gyakoroljuk, éljük át; hogy tanuljunk egymástól is, mutassuk meg a másiknak a talán még nem látott, meg nem nyílt utakat, lehetőségeket, módszereket, osszuk meg tapasztalatainkat. Miért jelentkeztem, milyen célom van a képzéssel, mit szeretnék kezdeni vele? Elsősorban tanulni szeretnék, bővíteni, színesíteni ismereteimet, tapasztalni és segíteni, támogatni, támaszt nyújtani szorongató élethelyzetekben, közösen keresni a megoldást azokkal, akik hozzánk fordulnak gyászukkal, nehézségeikkel, akik nem találják az utat, és akik befogadó közösségre vágynak. ■ Pethő-Udvardi Andrea Néhány személyes gondolat a lelkigondozó szakirányú képzésről Nyolcvan lelki ember. Nyolcvan szép lelkű ember. Kor szerint fiatalabbak és idősebbek, de lelki érettségük szerint talán mind éltesebbek. Egy éve vagyunk már a lelkigondozó szakirányú továbbképzési szak hallgatói. Lelkészek, papok, teológusok, szerzetesek, hittanárok. Ami közös bennünk, az a spirituális érzékenység, így együtt. Spiritualitás és érzékenység. Az előbbi olyan fogalom, amelyet ma sokan sokféleképpen használnak, de itt eredeti jelentésében tűnik fel: a Szenüélek (Szent Szellem - Spiritus Sanctus) Isten felé vezető erejére utal az emberi lélekben. Az érzékenység pedig számomra leginkább az egyéni lelkek egymás iránti tapintatát, figyelmét, szeretetét jelenti, azt, ahogyan rácsodálkozunk a másik emberben megelevenedő Szentiélekre mint isteni személyre. Isten felé közeledés ez egyéni életünkben, és Isten felé való közelítésre segítés vagy annak kísérlete embertársam életében. Lehet-e ezt tanulni? A lelkigondozást? Hmm... Ez olyan finom és érzékeny terület - és ezt e sorok olvasói is minden bizonnyal saját lelki tapasztalataikból érzik és értik -, hogy átlátni saját lelki mélységeinket szinte lehetetlen vállalkozás. Mert láthatja-e a szem önmagát? Viszont az is nyilvánvaló és közös tapasztalat, hogy ha valamivel nem foglalkozunk, az romlik. Ha egy kertet nem gondozunk, azt ellepi a gyom. Ha valami nem emelkedik, az süllyed. És ez leginkább önmagunkkal szemben van így. Ha valóban Isten felé törekszünk, akkor foglalkoznunk kell azzal, ami bennünk az ő láthatatlan fonala, amely maga felé húz. És ez az első dolog. Önmagam szeretete, önmagam ismerete. Igazából ez a képzés számomra belső önismeretre ösztönző. Tehát a kérdésre, hogy lehet-e a lelkigondozást tanulni, személyes válaszom az, hogy mélyíteni mindenképpen lehet. Önmagam lelkének kertésze én magam vagyok. Csak akkor léphetek oda Isten más teremtményéhez, ha ezt a kertet nap mint nap ápolom és gyomlálom és figyelem, és néha megállók csak gyönyörködni benne és szeretni... Három kivételes dolog van ezen a képzésen. Az egyik, hogy a tudomány mint megértési kísérlet nem az Isten felé való közeledés ellen van, hanem értelmezni próbálja azt. A másik a képzés és az oktatók keresztény út melletti elkötelezettsége. A harmadik pedig az, amikor nyolcvan lélek egymás tekintetére és érzékenységére figyel tapintatosan, szeretettel. ■ Dr. Mézes Zsolt László 13 J H
