Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-13 / 50. szám
Evangélikus Élet élő víz 2009. december 13. » 11 „Indulj és menj...” Nagyon tudok lelkesedni az egészen jézusi gondolatokért. A tradíció ideje az egyházban leáldozott. Nem elég várni az embereket a templomokba, istentiszteletekre, gyülekezetbe... Az élő Jézus ma is küld bennünket, tanítványait az emberek közé: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet..” Küld, hogy foglalkozzunk a gyerekekkel, fiatalokkal, küld az otthonokba, a problémás emberek közé, az alkoholisták, a drogosok, a cigányok közé is. Küldetésünk van, hogy tanúságtételünk nyomán egyre többen megismerjék és megszeressék Jézust, aki mindannyiunk személyes Szabaditója és Megváltója; és lelki otthont, igazi testvéreket találjanak a gyülekezet közösségében, mint egy nagy családban. ■ Honti Irén Advent Az egyik nap még borongós, hideg és sötét novemberi délután volt, amelyben semmi jó nem mutatkozott. Reménytelenül hosszú órák ebben a rideg, ködös, fényszegény világban. Másnap azonban advent lett. Az ég szürke, hideg, és sokszor egész nap sötét van, de a szó: advent, magával hoz lágy fényeket, fűszeres illatokat és ízeket, régi, otthonos hangulatokat, melegséget, meghittséget, díszeket, lecsendesült, finom hangokat. Valami elkezdődött. Mi ez a hirtelen mindent megszépítő titok? Ami a ma emberét ugyanúgy elvarázsolja, mint elődeinket, akik a maguk adventi hagyományait ránk örökítették, s mi őrizzük, óvjuk. Ha csak a külsőségei tartanák életben - legyenek bármilyen szépek és meghittek -, talán már kiveszőben is lenne ez a négy hét. Mert válság van, mert rossz a kedvünk, kevés a pénzünk, változnak idők és divatok, a globális trend mást diktál - vagy mert kiürült, kiüresedett, megunták az egymást követő nemzedékek, már nincs kedvük lefújni róla a port, s nosza, kitalálnak valami újat, vagy elfelejtik az egészet. Ha csak a megszokás miatt tartanánk adventét, már rég holttá vált volna az egykor élő. Az advent a keresztény ember számára nem külsőségei, hanem tartalma miatt az év legszebb időszaka. Minden eszköz, kellék csak annak szolgálatába állva nyeri el értelmét, akit adventben várva várunk, akinek jöttéért kint és bent rendet teremtünk. Akit az ószövetségi próféciák megjövendöltek, s Isten valóban elküldte őt, Fiát, azon az éjszakán, amikor a betlehemi csillag fénye felragyogott. Értelmet, reményt, örömöt adott az a fény - s mi ennek a befogadására készíthetjük fel lelkünket. A csodát ő maga, Jézus Krisztus végzi el a kitárt lélekben, a fogadására kész szívben. Nem kell semmit sem tenni, erőlködni, hajszolni, produkálni, lelki békét amúgy sem lehet vásárolni - nem szabad engedni annak a hazug és megtévesztő nyomásnak, amely a külvilág felől ezekben a hetekben érkezik. Elmélyedni, gondolkodni annál inkább szabad. Az advent - az igazi várakozás, a szépség, az ünnepre való hangolódás igazi, szent, csendes, meghitt, bensőséges idő. A találkozás kettőnké: az Úré, aki jön, és az enyém, a tiéd, kedves Olvasó, aki őrá vársz. A többi - csupán keret, kellék, amely csak szolgálatra van rendelve. Legyen valóban méltó: hiszen Király érkezik a betlehemi jászolba, s Úr érkezik ebbe a hideg, reménytelen földi világba, ahol nélküle magunk lennénk, árvák. Adventus Domini: az Úr érkezése. A találkozásra való készülődés a négy adventi hét lényege. Eljött és eljön az Úr az idők végén. Krisztus, az Úr többféle módon is eljön hozzánk: történelmünk egy meghatározott idejében belépett a mi világunkba, hogy megváltsa a világot; eljön az Úr az idők végén is, hogy új világot teremtsen körénk; és ha beengedjük őt, mindennap megérkezik hozzánk, hogy szívünket betöltve lélekben és igazságban imádhassuk őt. Ámen. ■ Kőháti Dóra Ezen a földön minden múlandó Megtettem minden tőlem telhetőt. Készültem. Lelkiismeretesen. Leültem, és időt szántam a prédikációra. Legalábbis igyekeztem. így kezdtem volna a prédikációt tótkomlósi lelkészként, mint vendég igehirdető Magyarbánhegyesen advent első vasárnapján, amikor íPt 1,22-25 volt az ige: „Eladó a medgyesegyházi református templom. Keresztény gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! A hír a közelmúltban jelent meg a Békés Megyei Hírlap hasábjain, a héten, csütörtök este pedig a közszolgálati televízió egyik műsorában esett róla szó. Elhangzott, hogy a valamikor szebb napokat látott, most igencsak romos épület egykor zsinagóga volt, de mivel a második világháború alatt elhurcolták a helyi zsidóságot, keresztény templommá lett. Mivel nagyon leromlott az állapota, ráadásul a helyi kálvinista egyházközségnek már csak két tagja van, a Magyarországi Református Egyház részéről úgy gondolták, eladnák a helyi önkormányzatnak, remélve, hogy ily módon is megmenthetik ezt a műemléket, amelynek falai közt - a pályázati pénzekből történt felújítás után - kulturális rendezvényeket szeretnének majd tartani.” így terveztem indítani azok után, hogy olvastam az említett cikket, és láttam az adást. De - bár ez nem jellemző rám - nem találtam szavakat, amikor az elsők között a szóban forgó református közösség lelkésznőjét, a tévéből ismert Molnár Virágot pillantottam meg az ökumenikus alkalomra érkezett gyülekezet tagjai között. Feszengeni kezdtem. „Mi történik, ha esetük szószékről való felemlegetésével kínos légkört teremtek, fájó sebeket szakítok fel...?” - gondoltam magamban. Összeszedtem a bátorságom, hozzáléptem, és rákérdeztem erre. „Semmi probléma - válaszolta -, nálam most minden igehirdetés erről szól...” Kicsit megnyugodtam, és tettem a dolgom, hirdettem Isten igéjét. Egyebek mellett arról beszéltem, hogy sorsuk szomorú és sajnálatos. De bármelyikünket utolérhet. Azonban vigaszt jelenthet mindannyiunk számára az, hogy ha egy-egy hajlék tartógerendái megroppannak is, ha bezárul is egy-egy templomajtó, Isten valahol mindig ablakot nyit... És ha addig fajulna is a helyzet, hogy már nem lennének sem istenházák, sem lelkészek és plébánosok, akik prédikáljanak, akkor is hirdettetnék Isten igéje. Mert ha az emberek nem, akkor a kövek kiáltanának és magasztalnák az Úr nagyságát és dicsőségét: „Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké...” Ez persze korántsem jelentette azt, hogy ne töltött volna el szomorúsággal mindaz, ami a református testvérekkel történt. De advent van. És Jézus születésének ünnepe közeledtével én hinni akartam abban, hogy a reménytelenségben is van remény. Bármily apróság, amely ebben a helyzetben továbblendíthet, és erőt adhat... Ha más nem, hát az a momentum, hogy a helyi evangélikusok gyakorolták a textusban emlegetett testvérszeretetet, és befogadták gyülekezeti termükbe a lelki menedéket kereső reformátusokat. És bár ebben a helyzetben ez természetes, magát a tényt talán mégsem mintegy mellékesen, csupán egy félmondatban kellene megemlítenünk, amint a világi tévériporter tette. ■ Gazdag Zsuzsanna Adventi ima a gyülekezetben Lelkész: Istenünk, ébressz fel az álmunkból, mert a te napod közelít felénk! Gyülekezet: Az Úr az ajtó előtt áll. Boldog az, aki beengedi őt. Lelkész: Istenünk, segíts levetnünk sötét cselekedeteinket! Gyülekezet: Az Úr az ajtó előtt áll. Boldog az, aki beengedi őt. Lelkész: Istenünk, taníts minket nappali világosságként élni! Gyülekezet: Az Úr az ajtó előtt áll. Boldog az, aki beengedi őt. Lelkész: Istenünk, csillapítsd a bennünk feszülő indulatokat! Gyülekezet: Az Úr az ajtó előtt áll. Boldog az, aki beengedi őt. Lelkész: Istenünk, bátoríts minket egy szép tettre a mai napon! Gyülekezet: Az Úr az ajtó előtt áll. Boldog az, aki beengedi őt. Lelkész: Istenünk, mozdíts ki minket egy nélkülöző társunk felé! Gyülekezet: Az Úr az ajtó előtt áll. Boldog az, aki beengedi őt. Lelkész: Istenünk, ne szavazások és vitatkozások uralkodjanak rajtunk! Gyülekezet: Az Úr az ajtó előtt áll. Boldog az, aki beengedi őt. Lelkész: Istenünk, adj a legkisebbek hangjának is utat közöttünk! Gyülekezet: Az Úr az ajtó előtt áll. Boldog az, aki beengedi őt. Lelkész: Istenünk, formálj minket bánkódok és betegek vigasztalójává! Gyülekezet: Az Úr az ajtó előtt áll. Boldog az, aki beengedi őt. Lelkész: Istenünk, tégy minket közvetlenné, egyszerűvé és hitelessé! Gyülekezet: Az Úr az ajtó előtt áll. Boldog az, aki beengedi őt. Lelkész: Istenünk, több lelket, mélyebb szeretetet és nagyobb szívet kérünk! Gyülekezet: Az Úr az ajtó előtt áll. Boldog az, aki beengedi őt. Lelkész: Az Úr az ajtó előtt áll. Boldogok azok, akik beengedik őt. Gyülekezet: Adj adventben békességet és új kezdetet gyülekezetünknek! Ámen. ■ Szabó Lajos mm HETI ÚTRAVALÓ „Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Az Úr jön hatalommal” (Ézs 40,3.10) Advent harmadik hetében az Útmutató reggeli s heti igéi Keresztelő Jánosra, az Úr Krisztus hírnökére mutatnak, ő pedig Isten Bárányára, ki népe üdvözítőjeként jön el újra. Senki meg ne tévesszen minket, mert az „Isten valamennyi ígérete Jézus Krisztusban lett igenné, és általa lett ámenné Isten dicsőségére” (2Kor 1,20; LK). Higgyük: „...közel van a szabadulás az istenfélőkhöz, hogy dicsősége lakozzék földünkön.” (GyLK 727,9) Ki volt az előfutár - Luther szerint? „Sokra tartom Keresztelő hitét, sőt áldom az Istent, hogy ilyen hű tanút adott, aki az Isten Bárányára mutasson, de János - csak tanúja a világosságnak. Csupán segít, hogy a világosság gyermekei legyünk. Ebben aztán valóban fényeskedik.” Ki volt János - Jézus szerint? Ő Malakiást idézi válaszul: „Ó az, akiről meg van írva: íme, én elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat’.’ -„És ha akarjátok, fogadjátok el, ő Illés, aki eljövendő volt!! (Mt 11,10.14; lásd Mai 3,1.23) De kinek tartja magát Pál apostol? Krisztus szolgájának és Isten titkai sáfárának. Mi se botránkozzunk meg János e kérdésén: „Te vagyáé az Eljövendő, vagy mást várjunk?”, és ne ítélkezzünk az Úr prófétái és apostolai felett - hagyjuk ezt őreá! „Ó majd nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet’.’ (Mt 11,3; íKor 4,5) De mit is prófétáit a Keresztelőről az Ószövetség evangélistája? „Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mt 3,3) S mit kiáltott János? „Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt! (...) Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket!” (Mt 3,8.11) S Jézus kérdése: kik is teljesítik mennyei Atyjuk akaratát, az önigazak vagy a bűnösök? „Mert eljött hozzátok János az igazság útján, de nem hittetek neki, a vámszedők és a parázna nők pedig hittek neki’.’ (Mt 21,32) Visszajöveteléig mi még meggondolhatjuk magunkat, hogy higgyünk abban az Úrban, akinek az útját készítette János. Az ő édesanyja hat hónappal előbb fogant, mint Mária, akihez így szólt az angyal: „Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!” Gábriel ezt is mondta a szűznek: „Ne félj, Mária! íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak! - íme, a te rokonod, Erzsébet is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van, (...) mert az Istennek semmi sem lehetetlen’.’ (Lk 1,28.30-31,36.37) Ez Pál adventi áldása: „Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti telketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére'.’ (iThessz 5,23) Isten erősít meg Krisztusban, s „pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe" (2Kor 1,22). Ezért: „Jól készítsétek útját, / A Vendég már közel!” - de készítsd magad is, te kedves lélek, s a belé vetett hited legyen egyedüli ékességed, „Hogy útja készen álljon, / Ha Krisztus megjelen.” (EÉ 140,2) Úgy legyen! ■ Garai András
