Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-06 / 49. szám
2 -m 2009. december 6. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Urunk, Istenünk! Ahová te megérkezel, oda megérkezik a hit, a remény, a szeretet és még nagyon sok áldás. Kérünk, Urunk, jöjj közénk, hogy tudjunk mi is neked tetszőén hinni, szeretni, reménykedni és élni! Jöjj, Urunk, látogasd meg egyházadat, és töltsd be Szentlelkeddel azokat, akiket arra rendeltél, hogy rólad tanúskodjanak, és az adventi reménységet tolmácsolják vacogó világunkban! Várva várnak téged gyülekezeteink tagjai és vezetői, egyházi iskoláink diákjai és tanárai, szociális intézményeink gondozottjai és gondozói. Jöjj, Urunk, látogasd meg a családokat és az otthonokat! Jöjj azokhoz, akik várnak téged, és térj be azokhoz is, akik még nem ismernek, vagy nem jól ismernek téged! Állj a gondokkal küszködök mellé, segítsd és erősítsd a csonka családok tagjait! Segíts azoknak, akik folytonos időhiánnyal küzdenek, és azoknak is, akik nem tudnak mit kezdeni az idejükkel, mert magányosak, vagy mert éppen arra várnak, hogy munkát találjanak! Jöjj, Urunk, látogasd meg és vigasztald a reményvesztetteket, a kétségbeesetteket, a gyászolókat, a betegeket és a halálfélelemmel küzdőket! Könyörgünk hozzád a fogyatékkal élőkért, a szenvedélybetegekért és családtagjaikért is. Adj nekik erőt, kitartást és benned bízni tudó, adventi reménységet! Jöjj, Urunk, és látogass el oda is, ahová mi nem szívesen megyünk. Menj az orvosi rendelőkbe, a kórházakba, az „elfekvőkbe” a hospice-okba, de ne feledkezz el kopogtatni a börtönök ajtajain és a hajléktalanszállókon sem! Jöjj, Urunk, látogass meg minket és kicsiny világunkat! Jöjj el hozzánk és azokhoz, akiket legjobban szeretünk! Jöjj, és soha ne hagyj magunkra minket! Jöjj, mert ahová te megérkezel, oda megérkezik a hit, a remény, a szeretet is. Jöjj, Urunk, kérve kérünk, jöjj! Ámen. SEMPER REFORMANDA „A keresztyének kis serege a Mester szavával ma is azt mondja az ördögnek: »Távozz tőlem, sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.« E sereg Isten igéjével jár, azt szorgalmazza s élesíti szakadatlan olvasással, tanítással, prédikálással, feddéssel, intéssel és vigasztalással. Ezzel éri el a kiválasztottaknál, hogy azok többé nem saját cselekedeteikben és maguk csinálta istentiszteletben bizakodnak, hanem egyedül Isten véghetetlen kegyelmére építenek, melyet a Krisztusban ígért és adott.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) fiÜjLuther www.myluther.hu ADVENT MÁSODIK VASÁRNAPJA - JAK 5,7-11 A Bíró az ajtó előtt áll Advent második vasárnapja idén Mikulás napjára esik. Ma minden gyerek örömmel várja a Mikulást. Senki sem fél, hogy ha túl sokat rosszalkodott, akár virgácsot is kaphat. A virgácsok már amúgy is csak jelképes méretűek. A krampuszok is elmaradtak a Mikulás kíséretéből. A mai gyerek biztosra mehet: az éj leple alatt érkező Mikulás a levélben rendelt ajándék mellett szaloncukrot, narancsot, édességet fog csempészni a kitett cipőkbe. Ha pedig este személyesen bekopogtat, akkor se kell félni tőle. Ha tesz is egy-két célzást az év során elkövetett csínytevésekre, szelíden dorgáló szavait nem kell komolyan venni. Az ajándékot biztosan át fogja adni. A mi gyermekkorunkban - az ötvenes években - mindez nem volt ilyen egyértelmű. Mi is örömmel vártuk a Mikulást, de a mi örömünket átszőtte egy kis félelem. Tudtuk, hogy a Mikulás jóságos öregapó, de biztosra mégsem mentünk. Számoltunk a lehetőséggel, hogy ajándék helyett akár virgácsot is kaphatunk, ami persze sosem következett be. És a krampusztól is tartottunk egy kicsit. Szorongással vegyes öröm volt számunkra, ha meghallottuk, hogy a Mikulás az ajtónk előtt áll. A modern nevelési elveket valló szülő ma büszkén mondja: „Az én gyerekem ne tartson a Mikulástól!” Mára a modern teológiai elveket követő egyház is meggyőzte hívő népét: a Bírótól nem kell tartani! A kegyelem egyoluaiú hangsúlyozásával lassanlassan leretusáltuk Isten arcáról a bűn miatti harag szigorú vonásait. Jézusról is csak úgy beszélünk, mint aki tárt karokkal hívja magához a bűnösöket, de azt már csak a Hiszekegyben mondjuk el - többé-kevésbé gépiesen -, hogy „.. .onnan jön el ítélni élőket és holtakat”. Amikor pedig nagy ritkán mégis szembesülünk Jakab apostol figyelmeztetésével, hogy,,/me, a bíró az ajtó előtt áll”, akkor ez annyi szorongást sem kelt bennünk, mint az idősödő generációban annak idején a Mikulás várása. Féljenek az ítélettől az ateisták, az istentelenek! Meg a másképpen hívők! De nekünk nincs mitől tartanunk. Mi biztosra mehetünk: nekünk az ajtóban álló Bíró - ha majd belép - az örök élet, az üdvösség ajándékát hozza. Az egykori gyerekek ijesztgetése a krampuszok kíséretében érkező, virgácsot is osztogató Mikulással bizonyára nem volt szerencsés. Mint ahogy a középkori egyház gyakorlata sem volt szerencsés, amikor Istenről állandóan csak úgy beszélt, mint szigorú ítélőbíróról, és a templomok falát és mennyezetét telefestette az utolsó ítélet félelmet keltő jeleneteiyel. Luther joggal panaszolta, hogy gyermekkorában ő bizony nagy félelemmel tudott csak Jézusra gondolni, aki a templomi képekről szigorú tekintetű bíróként nézett rá. A keleti egyház jobban ügyel az egyensúlyra. Templomai ikonfalán egyaránt megtalálható a kezében nyitott Bibliával tanító Jézus, aki barátságosan hívja magához a bűnösöket, és a kezében zárt könyvet tartó, mutatóujját figyelmeztetően égre emelő, szigorú arcvonású „pantokrátor Krisztus” aki az egész mindenség Ura és Bírája. Advent második vasárnapján Jakab apostol is az egyensúly szükségére hívja fel a hol egyik, hol másik irányban arányt tévesztő kereszténység figyelmét. „Az Úr eljövetele közel” - ez valódi örömhír, igazi evangélium! Nem szabad rémhírré alakítani! Távol áll az egyház küldetésétől, hogy Jézus második eljövetelével és az ítélettel fenyegesse akár a hívőket, akár a világot. Jézus apostolaira a bűnbocsánat, az üdvösség, a föltámadás és az örök élet evangéliumának hirdetését bízta. Ám az örömhír súlytalanná válik, ha megfeledkezünk arról, hogy a világ, mindannyiunkkal együtt, a végső ítélet felé tart. Lesz számonkérés, lesz ítélet: éppen ez teszi örömhírré, hogy a Bíró előbb eljött, és élete odaadásával nyitotta meg a menekülés útját mindazok előtt, akik hisznek benne, akik engedelmeskednek neki, és követik őt. Ha hiszünk, azt a Jézust várhatjuk bizalommal, aki egykor meghalt értünk. Aki annyira szeret minket, hogy a kínszenvedést is vállalta, és az életét is odaadta értünk. Aki ha Bíróként tér is vissza, nem azért jön, hogy elítéljen, hanem hogy megmentsen minket. Ezért valóban örömmel várhatjuk! De ez nem tehet elbizakodottá. Nem válhatunk olyanokká, mint a mai gyerekek, akik a Mikulást a félelem legapróbb szikrája nélkül várják. „íme, a Bíró az ajtó előtt áll!” - a visszatérő Jézus valóban azért jön, hogy élőket és holtakat megítéljen. Igaz, kísérői nem krampuszok lesznek, hanem angyalok, akik összegyűjtik övéit a világ minden-tájáról. De ez nem kelthet bennünk hamis üdvbizonyosságot. Ez nem jelenti, hogy mivel Jézus nyájához, az egyházhoz A VASÁRNAP IGÉJE tartozunk, biztosra mehetünk: bárhogy élünk, bármit teszünk, nem veszhetünk el. így csak azok az elbizakodott hívők gondolkodnak, akik elfelejtik, hogy ők is naponta kegyelemre szorulnak, és a Bíró előtt is csak kegyelemből állhatnak meg. És ez mindannyiunkban helyet kell hogy adjon egyfajta szent félelemnek, ha az „ajtóra” az életünk végén ránk váró halálra tekintünk, melynek másik oldalán a Bíró vár minket. Hitünk mégis bátorítást és vigasztalást meríthet abból, ahogy az apostol a Bíróról a következő mondatában beszél: „...igen irgalmas és könyörületes az Úr”. Igen, a hitünk már most megragadhatja és bírhatja az ő irgalmát és könyörületességét! És a hit bizonyossága nem hamis üdvbizonyosság. „Annyira a tied, amennyire hiszed!" - mondja Luther, és igaza van, mert a hit reménysége nem szégyenít meg. Ezért tud aztán Luther „örvendetes ítéletnapról” is beszélni. Más, amikor a gyerek biztosra megy, amikor a Mikulás érkezését várja, és más, ha tudja, hogy akár virgácsot is kaphat, mégis örvendezve lesi az ajtót, mert a szívében élő bizalom legyőzi félelmét. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Urunk, teremts szívünkben élő hitet, hogy ne kételkedjünk: bűneinkért ítéletedet érdemeljük, de a te szereteted nagyobb a mi bűneinknél, és az ítéletben is megment, ha bűneink terhével nap mint nap hozzád menekülünk. Urunk, könyörülj rajtunk most, halálunk óráján és a végső ítélet napján. Ámen. LITURGIKUS MŰFAJOK Egyéb liturgikus tételek ► Múlt heti cikkünkből a himnuszt, a gregorián egyik jelentős műfaját ismerhették meg olvasóink. Most a GyLK azon fejezete következik, amelyben egyéb, különböző eredetű és funkciójú liturgikus tételek találhatók. Simeon hálaéneke, himnusz virágvasárnapra, gyermekek kyriéje, húsvéti és pünkösdi szekvencia, valamint két Te Deum található ebben a fejezetben. A 16-17. századi protestáns szerkönyvekben fennmaradt gregorián énekek ezek, melyeket reformátor eleink fontosnak tartottak - magyar nyelvre fordítva - az istentiszteletek számára megőrizni. A Nunc dimittis - Most bocsátód el szolgádat, Uram (Simeon hálaéneke), GyLK 783 - a kompletórium rendje szerint végzett zsoltáros istentisztelet canticuma. Szövege Lk 2,25- 32: „...élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. Azt a kijelentést kapta a Szentiélektől, hogy nem hal meg addig amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent’.’ Simeon hálaéneke sokak számára ismerős lehet Luther Márton szép átdolgozásából is: Már megyek békén, örömmel (EÉ 500). A canticumok felépítése megegyezik a zsoltárokéval, két félsorra tagolódó szakaszokból állnak. Megszólaltatásuk is a recitált zsoltárokéhoz hasonló, de a zsoltárdallamoknak egy díszesebb változatával énekeljük őket. Most a Nunc dimittist keretező antifónát közöljük, mely tömören összefoglalja a napzáró, éjszakára készülő imádság lényegét. Az egyház legrégebbi ünnepei közé tartozik a húsvét és az ezt megelőző nagyhét. Ennek az időszaknak gazdag liturgiájában sok különleges ének található, néhányat ezek közül a protestáns felekezetek is átvettek. GyLK 784-785 két olyan szép és rendhagyó tétel, amelyeknek istentiszteletbe való beépítésével még jobban átélhető és megérthető az ünnepek lényege. A Dicsőség és dicséret a virágvasárnapi CANTATE Eged Klen diczeriinc, körmenet himnusza. A régi jeruzsálemi keresztények ezen a napon kimentek az Olajfák hegyére felidézni az egykor volt eseményeket, majd a zsidó nép gyermekeinek Krisztus-köszöntő énekét hangoztatva vonultak be a szent városba. „Dicsőség és dicséret tenéked, megváltó Királyunk, / kinek gyermeki szép sereg monda ékes éneket.” A protestáns hagyomány a körmenetet nem, csak a himnuszt őrizte meg; eléneldése szép nyitánya lehet a virágvasárnappal kezdődő üdvtörténeti események megünneplésének. A Gyermekek kyriéje rövid litánia a keresztre feszítetthez, amelyben az egyes szakaszok után elhangzó könyörgést í Liturgus/előénekesek, majd ismétléskor a gyülekezet: •p * •......»..» » * Tarts meg, U- ram, vir-rasztá-sunkban, ő-rizz meg al-vá^ .j* » » • »■ m • » > , » # m—0— sunkban, hogy Krisztus-sal vir-rasszunk, és bé-kes-ség$ ß m . « T5 • -r ben nyu-god-junk!- Irgalmazz nekünk, Úristen, / Krisztus, irgalmazz minekünk, / Úristen, irgalmazz minekünk! - valóban gyermekek énekelték. A szent három nap egyik tartalmi csúcspontja ez a litánia, mely a lamentációk éneklését követi (Jeremiás siralmai). Bár nem a litánia része, hozzákapcsolódott a Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél (EÉ 199) kezdetű énekünk. A szekvenciákról már többször esett szó e rovatban, így most csak röviden térek ki rájuk. GyLK 786 a húsvéti, GyLK 787 a pünkösdi szekvencia: ezek régi hagyomány szerint nemcsak az ünnepen szólaltak meg, hanem a rákövetkező vasárnapig a hét minden napján. Szövegük az adott ünnep magyarázó, elmélkedő kommentárja; a tételeket az istentiszteleten az igeolvasás után a kórus énekli, a gyülekezet a záró koráiba kapcsolódik be. A fejezetet két Te Deum zárja (GyLK 788-789). Az első hagyományosabb formájú, többféle Te Deumdallam egybeszerkesztéséből létrejött tétel, a másik pedig Luther változata (két hét múlva részletesebben szólunk ezekről). Ez az ősi, dicsőítő ének bármikor énekelhető - nem csak istentiszteleti keretek között -, hiszen zsoltárszerű verseiben hitünk alapvetéseiről: Isten dicsőségéről, a Szentháromság titkáról, Krisztus megváltó művéről s az üdvösségről éneklünk. ■ Barta-Gombos Arikán
