Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-11-22 / 47. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2009. november 22. *■ 3 BHMMlBBi „Csodák temploma” ► „Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által!’ (Ef 2,20-22) Ezt az igét olvasta fel múlt vasárnap az ipolyszögi leánygyülekezet hatvanéves templomának szentelési évfordulóján dr. Fabiny Tamás püspök, majd - az embernek a szenthez való vonzódásáról szólva - utalt a templomok csodájára, az Istennel való találkozás lehetőségére. Ezt azonban nemcsak katedrálisok csöndjében élhetjük át, hanem a tiszta egyszerűséggel megépített kis falusi templomocskákban is, sőt ott talán még mélyebben - hangsúlyozta az Északi Egyházkerület lelkészi vezetője. A templomok csodája után a „csodák templomáról” szólt Fabiny Tamás. Elődje, Szabó József püspök nevezte így az ipolyszögi evangélikus templomot, mivel nehéz anyagi és politikai körülmények között - a háború és a „fordulat éve” után -, 1949-bén, tavasztól őszig jutottak el az alapkő letételétől a szentelésig. A valaha tisztán szlovák ajkú falu evangélikus egyházközsége mindig is filiaként tartozott valamelyik közeli anyagyülekezethez, a hívek aktivitását azonban sok mai, elfogyó anyagyülekezet megirigyelhetné. Az istentiszteletet követő közgyűlésen Juhász Árpád gondnok köszöntötte a megjelenteket, és számolt be röviden az elmúlt három év során végzett munkákról. A zsúfolásig telt templomban köszöntést mondott - többek között - Szabó András esperes, Benczúr László egyházkerületi felügyelő, Pozsonyi Anna egyházmegyei felügyelő, Réti Lajosné, az érsekvadkerti fiókgyülekezet gondnoka, Kalácska Béla nyugalmazott esperes és Fabiny Tamás püspök. Az alkalmon - felesége és fia társaságában - jelen volt dr. Selmeczi János Ipolyszögön született nyugalmazott teológiai tanár, valamint Garami Lajosné, a gyülekezet egykori lelkészének özvegye is. Az ünnep emelkedettségéhez méltóképpen járult hozzá a balassagyarmati gyülekezeti énekkar szolgálata Antal Gusztáváé vezényletével és Koplányi Márton orgonakíséretével. Az istentiszteleten a kántori szolgálatot Demeter Zsuzsanna végezte. Az évfordulós alkalomra emlékkiadványt jelentettek meg, amely a gyülekezet lelkészének bevezetője mellett interjúkat tartalmaz Selymes János és Krupa Mihály egykori és Juhász Árpád jelenlegi gondnokkal, továbbá a már elhunyt egykori gondnok leányával, Be ke Józsefijével. Mindemellett a gyülekezet szülötteként szolgálatba indult két nyugdíjas lelkész - Selmeczi János és Völgy es Pál - visszaemlékezései és a gyülekezet tagjai által rendelkezésre bocsátott régi fotók is helyet kaptak a kis füzetben. M EvÉlet-infó Hatvanhét forinttal indultak ► A szerecsenyi gyülekezet tagjai az elmúlt vasárnap délután templomuk hatvan évvel ezelőtti alapkőletételére emlékeztek. A Veszprém megyei településen élő evangélikusok meghitt, családias ünnepségre gyűltek össze, melyet megtiszteltek jelenlétükkel az egykori templomépítő lelkész - Jakab Sándor - fiai és családtagjaik is. Az úrvacsorái hálaadó istentisztelet kezdete előtt Zügn Tamás helyettes lelkész ismertette a templomépítés történetét. Elmondta, hogy a szerecsenyi evangélikusság 1903- ig a téti gyülekezethez tartozott, majd Gecse fíliája lett. 1940-ig a helyi reformátusokkal szinte egy közösségben éltek. Az egyre erősödő gyülekezet tagjaiban azonban élt a vágy, hogy saját templomuk legyen. Az első időkben magyülekezet négyszáz négyszögöl területhez jutott. Három évvel később döntöttek a templomépítésről, amit 1949- ben el is kezdtek. A terveket Kalmár Zoltán gecsei származású nagykanizsai építőmester ingyen készítette el. Mindössze hatvanhét forint készpénzzel vágott bele a gyülekezet a negyvenkilencezer forintos beruházásba. Tervüket a helyiek áldozatos adakozásán túl a szomszéd egyházmegyék tói kapott összeg segítségével sikerült megvalósítani. Az alapkövet 1949. november 27-én, advent első vasárnapján tették le; az épületet 1950. október 29-én szentelte fel Túróczy Zoltán, a dunántúli egyházkerület püspöke. A tornyot csak egy évvel később sikerült megépíteni, a padok elkészültére is várni kellett egy újabb esztendőt. A múlt vasárnapi ünnepen Ittzés János püspök reménység vasárnapjának igéje, Jn 5,26- 30 alapján mondott prédikációjában hangsúlyozta: a mi reménységünk az a Jézus, akivel életünk viharos tengerén is járhatunk. Az istentisztelet liturgiájában részt vett Polgárdi Sándor esperes, valamint Dechertné Ferenczy Erzsébet lovászpatogánházaknál tartottak istentiszteletet havonta egyszer, majd bérbe vett helyiségben gyűltek össze. 1945-ben a földosztáskor a adományaival, valamint nyolcezer forint államsegéllyel, az egyházkerület háromezer forintos támogatásával és a Gusztáv Adolf Segélyszolgálatnai lelkész, aki Görög Zoltán homokbödögei lelkész halála után néhány hónapig helyettesként szolgált a gyülekezetben. ■ Menyes Gyula Palika mosolya - meg a Mesteré Az évszámra pontosan nem emlékszem, csak arra, hogy valamikor az 1980-as évek első felében történt. Akkor kellett történnie, mert 81 tavaszától szolgáltam Kőszegen, a fogyatékos gyermekeket pedig a nyolcvanas évek közepén költöztették Piliscsabáról Budapestre, az 1951 óta működő Sareptába. Amit most elöljáróban el akarok mondani, még Piliscsabán történt, ahova egyik gyülekezeti kirándulásunkon érkeztünk meg. Az intézmény akkori lelkész vezetője, Muncz Frigyes mutatta be nekünk az otthont. Amit láttunk, hallottunk, megrázó volt, hiszen vezetőnk „nem kímélt” bennünket; a legsúlyosabb állapotban lévők ágyához is odavezetett. Nagy élmény és komoly iskola volt ez mindannyiunk számára. És akkor egyszer csak megláttuk Palikát... Szinte emberi formája sem Volt kicsiny, torz embertársunknak; a hatalmas vízfej, a deformált arc és a hozzá nem illő méretű, elformátlanodott kisgyermektest rettentette tekintetünket. Ha jól emlékszem, azt mondták, tizennyolc éves. Amikor alakját most évtizedek távolából magam elé idézem, megint összeszorul a szívem. És akkor Muncz lelkész úr énekelni kezdett. Amikor felcsendült először az ő ajkán, majd a miénken is az Áldjad, én lelkem, a dicsőség örök királyát, ez a szánalomra méltó, látványnak is riasztó Palika elmosolyodott. Hatalmas, torz arca, igen, ki merem mondani, bármennyire hihetetlennek tűnik is, szinte átszellemült lett, és félreérthetetlenül mosolyogni kezdett. Istenem, az a mosoly! És akkor nemcsak az Istent magasztaló éneklés Lutherünk által oly sokszor emlegetett hatalma lett ismét nyilvánvalóvá előttünk, hanem megértettünk valamit az egyház szeretetszolgálatának lényegéből is. Talán nem csak néhányan vagyunk, akiket Isten már megajándékozott hasonló találkozás katartikus élményével, amelyből megérthettük, hogy még az ilyen formátlan-riasztó testben is szunnyadhat embervoltunk tőle kapott szikrájából valami. Ha az „őket miért, s engem miért nem” Kányádi Sándor-i gyötrő kérdéseire oly sokszor nem is kapunk választ, abban egészen bizonyosak lehetünk, hogy nincs egyetlen olyan nyomorult, szánalomra méltó, akár riasztó testbe öltöztetett embertársunk sem, akiben ne kellene meglátnunk azt a bizonyos legkisebbet (Mt 25,45). November közepe táján gyakran emlegetjük Mártont. Mi, evangélikusok, elsősorban a reformátort. De időnként a másikat is, akinek napján, november 11-én a mi egynapos Mártonunkat 1483-ban megkeresztelték, és aki éppen ezért kapta a Márton ne-ÉGTÁJOLÓ vet. Most ezt a másikat, Tours városának szentként tisztelt püspökét idézem emlékezetünkbe. Legendáját sokan ismerik és idézik. Ő volt az, aki akkor - még a Római Birodalom katonájaként - meglátta a majdnem halálra fagyott koldust, kardjával kettévágta legionáriusköpenyét, és egyik darabjával betakarta azt a legkisebbet. Megmentette az életét. De a legendának van folytatása is! Amikor Jézus Krisztus - földi küldetésének. sikeres elvégzése után - visszatért a mennybe, az angyalok nagy izgalommal várták. És amikor meglátták, egészen elhűltek, mert a vállát nem királyi palást díszítette, hanem egy furcsa ruhadarab függött rajta. Meg is kérdezték tőle: „Urunk, honnan való ez a rongy a válladon?” Jézus Krisztus akkor (úgy képzelem, szélesen mosolyogva!) ezt mondta nekik: „Tudjátok, angyalkáim, barátom, Márton adta ezt nekem.” - Hogy is mondta egykor a példázatban? „Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg!’ (Mt 25,40) Advent első vasárnapján egyházunk „legkisebbjeire” gondolunk felelős, áldozatkész szeretettel. Azokra a fogyatékkal élő embertársainkra, akik között vannak kevésbé súlyos állapotban lévők, de Palikához hasonlók is. Aki már járt a Sareptában, és ismeri a körülményeket, minden bizonnyal egyetértéssel, megnyíló szívvel és megnyíló pénztárcával hallja meg a kérést, és segíti adományával az ott folyó szeretetszolgálatot, a szolgálathoz méltóbb körülmények megteremtését. Azoknak pedig, akik még nem jártak ebben a szeretetotthonunkban, lehetetlen vállalkozás lenne szavakkal bemutatni. Reméljük, hogy az a rövidfilm, amelyet DVD-n az elmúlt hetekben minden gyülekezetünkbe eljuttattunk, segít nekik is, hogy megismerkedjenek ezzel a diakóniai intézményünkkel, amelyet most minden hittestvérünk, egyházunk népe szeretetébe és áldozatkészségébe ajánlunk. Az a reménységem, hogy hittestvéreink közül sokan meghallják a kérő szót. Az advent első vasárnapjára meghirdetett országos ofFertórium lehetőséget ad mindnyájunknak arra, hogy a Sztehlo Gábor által alapított és fájdalmasan méltatlan körülmények között működő Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonra, ezen belül a fogyatékkal élők otthona javára adakozzunk. Kérjük, hogy gyülekezeteink az ofFertórium összegét a szokott módon az egyházmegyei pénztárakba küldjék, ahonnan közvetlenül a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon OTP-nél vezetett 11702036-22380599 bankszámlájára utalják át. Az itt közölt számlaszámra magától értődőén az offertóriumon kívüli személyes adományainkat is átutalhatjuk. Hisszük, hogy így nemcsak „Palikáinknak”, hanem az intézményben dolgozóknak és az angyaloknak, de még a Mesternek is, a legkisebbek sorsában osztozó Legnagyobbnak is mosolyt csalhatunk az arcára. A Sarepta gondozottal, vezetői és dolgozói nevében előre is hálásan köszönjük minden testvérünk adományát. Nyugodjék meg Isten áldása az adakozókon és adományukon! Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
