Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-11-15 / 46. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2009. november 15. » 13 Tizedszer is felügyelők országos konferenciája ► Folytatás az 1. oldalról Kinek mit jelent ma Magyarországon szlovák vagy német felmenők leszármazottjának lenni vagy határon túl magyarként élni? Hogyan jelenik meg - egyáltalán megjelenik-e még — a nemzetiségi a kérdés a gyülekezetekben? És mit lehetne tenni azért, hogy a sokszínűség ezen megnyilvánulási formája ne vesszen el örökre? Ilyen kérdéseket jártak körül az idei felügyelői konferencia előadásai és beszélgetései. A nemzeti identitás rendszerváltás előtti és utáni kérdéséről Pozsgay Imre volt államminiszter, egyetemi tanár; a magyarországi németség történetéről Lackner Pál tábori püspök, történész; a szlovákok nemzetté válásáról pedig Kiss Gy. Csaba egyetemi docens, a szlovák-magyar történész-vegyesbizottság tagja beszélt. Negyedik előadóként - a konferencia vezérfonalától némiképp elszakadva - Fábri György tudományos kutató a készülő egyházi felmérésről tájékoztatta a felügyelőket. (A felmérésről az Evangélikus Élet 2009. október 18-ai számának 13. oldalán olvashatnak bővebben. - A szerk.) Igehirdetésekkel ezúttal is egyházunk püspökei - Gáncs Péter, Fabiny Tamás és Ittzés János - és az oktatási központ igazgatója, iß. Hafenscher Károly szolgált. Az áhítatok, a vesperás és az úrvacsorás istentisztelet arra emlékeztette a résztvevőket, hogy a sokféleséget nem zűrzavarként, hanem ajándékként kell megélni, és egymást irgalommal, szeretettel, könyörülettel kell el- és befogadni. Mindannyian egy testnek, Krisztus testének tagjai vagyunk, ezt a csodát pedig az úrvacsorában - a Krisztusban hívők, a bűnbocsánatot nyert bűnösök, a Krisztussal és egymással közösséget vállalók vacsorájában - élhetjük át. ■ Vitális Judit A konferenciáról bővebb beszámoló a www.evangelikus.hu honlapon olvasható. Makovínyi Pál (Ipolyság)- Apám balassagyarmati születésű evangélikus lelkész volt, Sopronban végezte a teológiát; az anyukám Bátról származott. Én Selmecbányán születtem, mert apám akkor az onnan tizenegynéhány kilométerre lévő Perencsfalun (Prencov) szolgált. Onnan Kiszellőre (Maié Zlievce), majd Ipolyságra (Sahy) kerültünk. Ő volt a gyülekezet utolsó magyar anyanyelvű lelkésze, aki magyarul is rendszeresen prédikált. Ma a város lakosságának hatvannégy százaléka magyar, de szinte majdnem mindenki mind a két nyelvet beszéli. A katolikus templomban vasárnaponként két magyar nyelvű és egy szlovák nyelvű mise van. A mi lelkésznőnk anyanyelve a szlovák, de tanul magyarul, a Miatyánkot és a liturgia egyes elemeit már tudja. És vannak magyar nyelvű evangélikus istentiszteletek is, például Zászkaliczky Pali bácsi, a Maek (Magyar Evangélikus Konferencia - a szerk.) titkára és Szakács Tamás felsőpetényi lelkész is jár hozzánk prédikálni.- Ha a nemzetiségéről kérdezik, hogyan válaszol?- Erőltetettnek tartom az ilyen kérdéseket, távol áll tőlem az, hogy nemzetiségi alapon különböztessünk meg egymástól embereket. Ahogy Pál apostol is írja: Krisztusban nincs se zsidó, se görög, se férfi, se nő (vö. Gál 3,28). Annál rosszabbat nem tudok elképzelni, mint amikor valaki hívőként keresztény mivoltánál előbbre valónak tartja a nemzetiségét...- És ha azt kérdezik, mi a hazája?- Ha a geográfia oldaláról nézzük, akkor Ipolyság a néhai híres Hont vármegye székhelye... Ha az identitásomat kell megfogalmaznom, akkor azt mondom: keresztény vagyok és honti lakos. * # # Szluka Istvánná, Lídia (Nagytarcsa)- Nagytarcsára és a környező településekre, Cinkotára, Csömörre, Maglódra, Keresztúrra az 1700-as évek végén telepítettek ki tótokat a mai Szlovákia területétől. A faluban sokáig nem ápoltuk a hagyományokat, de néhány éve megalakult a szlovák kisebbségi önkormányzat, és azóta minden évben rendeznek szlovák napot, felelevenítik a népviseletet, az étkezési, sütési szokásokat, és így tovább. Mi édesanyámmal a mai napig tótul beszélgetünk otthon, de a férjem, akinek a családja szintén rendelkezik tót gyökerekkel, ódzkodik ettől a nyelvtől, és a gyermekeim sem érdeklődnek iránta. Igaz, ritkán is hallottak tőlünk tót szót, mert inkább akkor beszéltünk így, amikor nem akartuk, hogy értsék, hogy miről van szó, mert titok volt, vagy egyszerűen nem tartozott rájuk. Anyukámmal egyébként a régi nyelvet használjuk, ezért például ha lenne szlovák adó a tévében, azt már nem nagyon érteném meg. Ugyanígy azt is alig-alig értem, amikor évente egyszer Gulácsiné Fabulya Hilda (az Országos Szlovák Evangélikus Lelkészi Szolgálat vezetője - a szerk.) tart istentiszteletet.- Nemzeti és/vagy keresztény identitás - hangzik a konferencia címe. Az Ön életében melyik a hangsúlyosabb?- A szlovák gyökereim ellenére egyértelműen magyarnak vallom magam. Mindemellett ha Szlovákiában járok, mindig úgy érzem, hogy hazamegyek. Értjük egymást, és ez nagyszerű. A konferencia címében szereplő sorrenden azonban mindenképpen változtatnék: számomra az, hogy keresztény vagyok és istenhívő, fontosabb, mint a magyarságtudatom. * * * Macher János (Pusztavám)- Őseink - akiket tévesen sváboknak mondanak, pedig mi Bajorországból származunk -1750 körül érkeztek Pusztavámra, ahol egy evangélikus földesúr csak evangélikus telepeseket fogadott be. Az itt élők hosszú-hosszú ideig sem magyarokkal, sem katolikusokkal nem kötöttek házasságot. Emlékszem, amikor az elemi iskola elvégzése után polgáriba mentem Mórra, negatívumként éltem meg a származásomat, és azt kérdeztem a szüleimtől, miért vagyok evangélikus, miért vagyok parasztgyerek, és miért vagyok német nemzetiségű.- Pedig - mint a bemutatkozó körben is elmondta - háromnegyed részben magyar. Ennek ellenére a családjával együtt kitelepítették. Mesélne kicsit erről?- A második világháború után német nemzetiségűként teljes jogfosztottság volt az osztályrészünk. Hiába nem voltunk tagjai sem a Volksbundnak, sem egyetlen náci szervezetnek sem, mégis kitelepítettek bennünket. 1948. február 10-én reggel jöttek értünk a rendőrök, Mórra vittek, onnan vasúttal Csehországon keresztül Kelet-Németországba, az akkori ipari centrumba, Bitterfeldbe kerültünk. Az 1950-es évek elején a munkahelyem révén visszajöhettem volna Magyarországra. A pusztavámi rokonságnak már meg is üzentük, hogy édesanyám és én hazajövünk, de akkor egy magyarországi kollégám azt mondta nekem: „János, jól gondold meg, hogy elfogadod-e az állást; lehet, hogy most honfitársként tekintenek rád, de gondold át, hogy ha bármi gond történik a gyárban, akkor azt mondják majd, hogy az a német volt az oka.” Nem sokkal később vízumot kaptam, és Nyugat-Németországba, München környékére költöztem, ahol körülbelül százötven, a második világháború idején a front elől elmenekülő pusztavámi család élt.-1989 után eladta a németországi cégét, hazajött, és itthon fogott vállalkozásba. Miért döntött a visszajövetel mellett?- Akik nem jöttek vissza, talán úgy gondolkodtak, hogy oda, ahová annak idején a magyarok hívták meg őket, hogy megműveljék a földjeiket, és ahonnan aztán tízkilós batyuval űzték el őket, többé nem mennek vissza. De Jézus azt mondja: ha valaki arcul üt balról, tartsd oda a jobbodat is... (vö. Mt 5,39) Mindamellett, hogy gyerekkoromban otthon csak németül beszéltünk - nem volt ez persze igazi német, csak egy tájszólás, amit még az őseink hoztak, és egy igazi német talán meg sem értette volna -, magyarnak neveltek a szüleim, és azt, hogy magyar vagyok, be akartam bizonyítani a magyaroknak is. Tetőbontás Szarvason ► Szerencsére nem ázott be az ótemplomi evangélikusok gyülekezeti terme a bontás következtében a múlt vasárnapi esős délután, a művelet ugyanis csak jelképesen történt meg. Az elsősorban presbitereknek szóló szeretetvendégségre ez alkalommal dr. László Jenő Csaba jogászt, a pusztaföldvári gyülekezet kántorát, az Evangélikus Élet egyik állandó szerzőjét hívták meg vendégül a házigazdák. Az előadó a béna meggyógyításának története alapján tartotta élvezetes és elgondolkodtató referátumát. A történet szereplőinek viselkedéséből a mai gyülekezetek és benne a presbiteri közösségek is sokat tanulhatnak - fejtette ki László Jenő Csahogy az igehirdető a rábízott feladattal foglalkozik, a közösség tagjai észreveszik, ha környezetükben valaki szükséget szenved, és akár leleménnyel is, de mindent elkövetnek a megsegítése érdekében. Akár tetőt is bontanak, megnyitva ezáltal egy addig zárt teret, és ezáltal lehetőséget adnak egy beteg embernek a gyógyulásra. Az előadó pontokba szedve megadta a közösségeinkben alkalmazható tetőbontás lépéseit is: Ismerjük meg egymást! Legyünk nyitott közösség! Legyünk láthatóak, és lépjünk ki a falak közül! Legyünk érthetőek! Az anyagi áldozathozatal is szükséges! Szolgáljunk szeretettel! Mindezt számos pozitív példával szemléltette saját tapasztalatai alapján, amelyeket nagyobb részben pusztaföldvári anyagyülekezetében (az ország egyik legkisebb evangélikus közösségében), valamint más gyülekezetekben szerzett. ba. Közösségeinkben a feladatok és a szerepek is sokszor összekeverednek, pedig ha Márk evangéliumának második fejezetéből elolvassuk az első öt verset, akkor egyértelműen kiderül, A szeretetvendégség második felében Mikó László szarvasi presbiter számolt be az első országos presbiteri találkozón elhangzottakról. ■ - bodazs -HIRDETÉS MEGHOSSZABBÍTOTT JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ! Meghívó médiaműhelyre - Balatonszárszó, 2009. november 20-22. A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóbizottsága, az Evangélikus Élet szerkesztősége és a Protestáns Újságírók Szövetsége (Prúsz) szeretettel hív minden érdeklődőt közös szakmai programjára. A Protestáns Médiaműhely őszi hétvégéjére a szervezők ezúttal elsősorban azon digitális fényképezőgéppel rendelkezők jelentkezését várják, akik szakemberek segítségével szívesen elmélyülnének a digitális fényképezés rejtelmeiben, különös tekintettel a - keresztény lapokban is igényelt - sajtófotó műfajára. A péntek estétől vasárnap délig tervezett program a helyes fényképezőgép-használat technikai tudnivalóin kívül foglalkozik a képalkotás (kompozíció) és a digitális utómunkálatok kérdéseivel is, valamint az egyházi rendezvények fotózásának szempontjaival. Az elméleti előadásokat gyakorlati foglalkozások egészítik ki, ezért kérjük, hogy az e-mail címünkre küldött jelentkezéshez ki-ki mellékelje (1200 x 1600 pixel ajánlott méretben) három legsikerültebbnek vélt - tetszőleges témájú - felvételét. A részvételi díj 9600 Ft, amely a helyszínen fizetendő, és magában foglalja a szállás és a háromszori étkezés díját is. (Prúsz-tagoknak30% kedvezmény!) Kezdés: pénteken 19.30-kor vacsorával; zárás vasárnap 13 órakor ebéddel. Meghosszabbított jelentkezési határidő: november 16., hétfő. Helyszín: Evangélikus Konferencia- és Misszió Otthon (8624 Balatonszárszó, Jókai u. 41.) Csak a médiaműhely teljes időtartamán részt venni szándékozók jelentkezését várjuk! Jelentkezni a zsuzsa.boda@lutheran.hu e-mail címen lehet, illetve - digitális adathordozón benyújtott fényképekkel - személyesen az Evangélikus Élet szerkesztőségében (1085 Budapest, Üllői út 24., tel.: 1/317-1108, 20/824-5519) Boda Zsuzsa szerkesztőségvezetőnél. A jelentkezés elfogadását a részletes program megküldésével igazoljuk vissza!
