Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-11-15 / 46. szám
2 -m 2009. november 15. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Mindenható, szent Isten! Szorongva gondolunk ítéleted napjára, mert tudjuk, hogy nem állhatunk meg előtted bűneink miatt. Ezért kérünk, tekints egyszülött Fiadra, és így vizsgáld mindannyiunk életét! Tudjuk, hogy segítséged nélkül elveszünk, ezért kérjük, hogy légy mentő szereteteddel velünk. Segítsd meg egyházadat, annak vezetőit, elöljáróit, a lelkészeket és a gyülekezeti tagokat. Segíts minket, hogy hitelesen tudjuk képviselni a nevedet a világban. Te segítsd a felekezetek között a megbékélést és az egységet. Védd meg, Urunk, a családokat és az otthonokat. Te légy azokkal, akik elvesztették munkájukat. Te erősítsd azokat, akik nehéz anyagi helyzetük miatt kilátástalannak látják a jövőt. Te adj célt az ifjúságnak, reményt a reménytelenségben élőknek. Add, hogy akik messze kerültek otthonaiktól, azok is felismerjék, hogy te közel vagy hozzájuk. Bölcsességeddel áldd meg azokat, akik a gyermekek és az ifjúság nevelésében végeznek szolgálatot. Bölcsességet adj azoknak, akik hazánk vezetésében részt vesznek. Segítsd őket, hogy megtalálják azt az utat, amely népünk felemelkedéséhez vezet. Tedd eredményessé országunk gazdaságát: a mezőgazdaságot, az ipart és a kereskedelmet. Légy azokkal a testvéreinkkel, akik kisebbségben élnek. Add, hogy felismerjék a helyzetükben rejlő felelősségüket és ezen keresztül a tőled kapott küldetésüket. Te segíts, hogy a kisebbségek jelenléte ne elválasszon embereket és nemzeteket, hanem közelebb hozza egymáshoz a népeket. Irgalmas Istenünk, te állj azok mellé, akik egyedül maradtak, akiket az elmúlás közelsége rémiszt. Add erődet azoknak, akik betegségben szenvednek, és már emberileg nincs reményük a földi élet folytatására. Adj nekik - és majdan nekünk is - csendes végórát, az utolsó pillanatban is rád hagyatkozó hitet. A gyászolókat te töltsd el reménységgel és a feltámadásban való hittel. Jézus Krisztusért, Megváltónkért kérünk, mert tudjuk, nélküle nem állhatunk meg az utolsó napon. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Ezért a keresztyén ember halálát más szemmel kell néznünk, mint egyebekét. A meghalt keresztyént ne számítsd halott és elföldelt embernek. Öt érzékünk ugyan ilyennek fogja fel, s ha csak ezek vezetnek, fáj a temetés. Ezért kell szorgalmasan hallgatnunk, amit Pál apostol mond. Hogy a keresztyének elaludtak a Krisztusban, s az Isten előhozza majd őket a Krisztussal. Tanuljátok meg vigasztalni magatokat ezzel az igével. Isten nem hazudhatik. Csak ezt véssétek jól a szívetekbe. Mert akinek nincs meg ez a vigasztalása, nem talál az vigasztalást sem égen, sem földön.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) AZ EGYHÁZI ESZTENDŐ UTOLSÓ ELŐTTI VASÁRNAPJA - JN 5,26-30 Van-e élet a halál előtt? A ma emberét nem igazán foglalkoztatja a kérdés, hogy van-e élet a halál után. Sokkal inkább az érdekli, hogy van-e élet a halál előtt: életnek nevezhető-e az a hatvan, hetven, esetleg nyolcvan esztendei lét, ami számára ki van szabva. Az iskola és a család béklyóiból kitörni igyekvő fiataloktól gyakran halljuk: „Végre élni szeretnék egy kicsit!” A „derékhad” korosztálya is sokszor nyilatkozik így: „Én még egy kicsit élni szeretnék - majd ha nyugdíjba mentem, ráérek a hit és a vallás kérdéseivel foglalkozni.” A nemrég nyugdíjba vonultak meg ezt mondják: „Most egy kicsit a családomnak és a magam kedvteléseinek szeretnék élni, ráérek még a halálra és a halál utáni élet lehetőségére gondolni.” Az életük alkonyához érők pedig így sóhajtoznak: „Hiszen még alig éltem...” Akiket pedig megtör az élet, koruktól függetlenül kiáltják: „Ez nem élet!” „Élet ez egyáltalán?” „Rongyélet az ilyen...” Van tehát jogosultsága ennek a kérdésnek: van-e élet a halál előtt? Jézus szavaiban közvetve meg is találjuk rá a feleletet: „Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában!’ Más szóval: csak Istennek van önmagában élete. Isten nélkül, az Istennel való közösségből kiszakadva az ember csak létezik, vegetál, de nem él. És ezen a halál sem változtat. Hibás elképzelésük van az életről azoknak, akik így beszélnek: „Előbb egy kicsit élni akarok még, és a vallással, Istennel, Isten dolgaival ráérek azután foglalkozni.” Az így gondolkodó emberek haláluk óráján majd rádöbbennek, hogy addig sem volt életük, és most sincs, mert nincsen Istenük. Eddig sem volt, és most már örökre el vannak szakítva tőle. Jól tesszük, ha odafigyelünk arra, hogy Jézus az elhunytakról nem úgy beszél, mint halottakról, hanem mint „a sírban lévőkről”. Ezzel is jelzi, hogy a halottak nem azok, akik a sírban vannak. Jézus - testük biológiai állapotától függetlenül - azokat mondja halottnak, akik kiszakadtak az Istennel való közösségből. Aki erre a földre született, a sírt nem kerülheti el. Még Jézusnak is sírba kellett szállnia. A biológiai halál azonban nem változtat az ember Isten előtti helyzetén. Akinek volt Istene, és benne volt élete, az Jézus szavára a sírból is életre támad majd fel. Akinek nem volt Istenben valódi élete, az ítélet napján Jézus szava azt is előszólítja majd a sírból, de nem életre támad fel, hanem az ítélet, amit addig is magában hordott, nyilvánvalóvá lesz és beteljesül rajta. Ne tévesszen meg bennünket, hogy Jézus az ítéletet az ember jó vagy rossz cselekedeteivel indokolja. Ez csak látszólag mond ellene annak, hogy az ember örök sorsát az Istennel való közössége, vagy annak hiánya határozza meg. Mert kik is tudnak valóban jót cselekedni? Egyáltalán mi számít jó cselekedetnek? Kétségtelen, hogy az ember a maga képességeire hagyatkozva is tud a világ, a társadalom, a közvélemény, az emberi gondolkodás ítélete szerint jónak minősülő tetteket véghezvinni. Isten azonban jól látja, hogy a magunk erejéből véghezvitt legjobb cselekedeteinket is hol rejtett önérdek motiválja, hol meg becsvágy, dicsvágy, jól vagy rosszul leplezett hatalomvágy szennyezi be. Isten előtt - ha szigorúan ítéli meg - egyetlen magunk erejéből véghezvitt cselekedetünk sem bizonyulhat jónak. Isten csak a maga műveit tekinti jónak: azokat, amelyeket nélkülünk és tőlünk függetlenül visz véghez, de azokat is, amelyeket bennünk és általunk. Ilyeneket pedig csak azoknak az életében fog találni, akik vele közösségben éltek, akik engedték, hogy hit által ő maga legyen jelen az életükben, és általuk cselekedjék. Az ilyen cselekedeteket a világ, az emberi gondolkodás egyáltalán nem szokta jónak ítélni, hanem minduntalan kritizálja őket. Az olyan emberre, aki engedi, hogy Isten cselekedjék általa, azt szokták mondani, hogy „maga alatt vágja a fát”. Rosszallóan állapítják meg, hogy „ez az ember szándékosan keresztre feszítteti magát” És nem gondolják meg, hogy Krisztus akkor sem tud más lenni, amikor övéiben élve cselekszik. Hiszen ő három esztendei nyilvános földi működése során is szüntelenül „maga alatt vágta a fát” Igehirdetésében azok előtt tárta szélesre Isten országának kapuját, akiknek a vallási vezetők szerint semmi keresnivalójuk sincs ott: a vámszedők, a paráznák, a kultikusan tisztátalannak számító fogyatékkal élők és pogányok előtt, a „rendes” hívők társadalmának számkivetettjei előtt. A mai evangéliumi szakaszt nem sokkal követő kenyérszaporítás csodája után pedig nem élt a tetőpontjára hágott népszerűségében rejlő lehetőséggel. Eluta-A VASÁRNAP IGÉJE sította a királyi koronát, majd „kemény beszédbe” kezdett, amivel rajongói tömegét szinte utolsó emberig szétszélesztette. Még a tizenkettő is kis híján magára hagyta. Céltudatosan indult a rá váró kereszthalál felé. És bár környezetében mindenki megbotránkozott tettén, mégis a világ teremtése óta elképzelhető legnagyobb jót vitte véghez: Isten megváltó művét teljesítette be. De ezt tanítványai is csak húsvét után értették meg. Amikor folyamatban volt, sem ők, sem senki más nem tartotta jónak, amit Jézus tett. Isten előtt mégis ez volt az egyetlen jó, ami Ádám bűnbeesése óta a földön történt! Éppen ezért akiben hit által Krisztus lakik, és aki nem maga cselekszi a jót, hanem a benne lakó Krisztus viszi véghez, az ma sem számíthat elismerésre. Az ítélet napján azonban, amikor minden nyilvánvaló lesz, a benne élt Krisztus általa és benne véghezvitt jó cselekedeteiért - mivel Isten kegyelemből neki tulajdonítja azokat - nyilvánosan fog jutalomban részesülni, és elnyeri az örök életet. Van-e élet a halál előtt? Az igazi életet csakis a halál előtt lehet elnyerni! És aki hit által már most elnyeri a Krisztussal való közösségben, azt a halál sem foszthatja meg tőle! ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Urunk, add, hogy időben felismerjük: egyedül benned van az élet, és te vagy a mi életünk most is, és a síron túl, az örökkévalóságban is. Ámen. ZSOLTÁROSIMÁDSÁGOK CANTATE Zsoltárok és antifónák .AjÁ Eged Itten diczcn'inc, ► Az elmúlt két alkalommal megismerkedhettünk a zsolozsma különböző formáival. E heti (és jövő heti) cikkünk a GyLK zsoltáranyagát mutatja be, mivel a közös imádságok gerincét természetesen a zsoltárok képezik. Ma használatos énekeskönyvünk - mely 1982-ben jelent meg - már próbálkozott azzal, hogy újra közkinccsé tegye a recitált (zsoltártónuson megszólaltatott) zsoltár ősi műfaját. Az EÉ18-37 számai alatt ünnepi, illetve könyörgő és hálaadó zsoltárokat találunk. A liturgikus anyagot a Magnificat (EÉ 38) és a Confirma (EÉ 39) gazdagítja. Ennek a közlésnek az a hiányossága, hogy a zsoltár keretverse, az antifóna nem kapta meg saját, önálló dallamát. Érthető a szerkesztők óvatossága, hogy kezdetként az antifóna szövegét is zsoltártónuson énekeltették. Azóta viszont több mint negyed század telt el. A GyLK szakmai célkitűzése csakis az lehetett, hogy a zsoltározást az évezredes hagyományoknak megfelelően terjessze el gyülekezeteink körében (hetilapunk 2006/28. számában már írtunk erről). Ennek eredményeképpen a kötet negyedik, Liturgikus énekek című részében gazdag zsoltárválogatásfejezet található (GyLK 668-780). Az anyag nagy része recitált zsoltár, de a gyűjtemény genfi zsoltárokat és régi magyar zsoltár-parafrázisokat is tartalmaz. Ezekről a strofikus énekekről is volt már szó rovatunk keretei között (2006/29. és 30., illetve 2009/20., 22., 23., 26., 28., 30., 34-35-. 38., 39. és 40. szám). A recitált zsoltározás négy elemből áll: antifóna - zsoltár - doxológia (Szentháromság-dicsőítés) - antifóna (részletes útmutatás olvasható erről a GyLK 305-306. oldalán). Az antifóna funkciója az, hogy a zsoltárt keretbe foglalja - ebből származik a neve is: keretvers. Szövege egy bibliai gondolat, tanítás tömör megfogalmazása, gyakran a zsoltár szövegéből kiemelt központi vers. Az antifónadallamok születése érdekes folyamat eredménye. Voltak olyan dallamfordulatok, amelyek mint „szókincs” a szerzők rendelkezésére álltak. így egy konkrét antifóna már meglévő, ismert fordulatok egyedi összeállításaként jött létre. (Mindennapi, leegyszerűsített hasonlattal élve: mintha legóelemeket különbözőképpen raknánk össze; sok a párhuzam a népdalok variánsképző hajlamával is.) Ismerünk típusdallamokat, és az is előfordul, hogy egy dallam cantus firmusként több szöveget is hordoz (a GyLK pontosan megadja a forrást). Az antifónák hangkészlet és záróhang alapján csoportokba, tónusokba rendeződnek. Ehhez kell igazítani a zsoltár tónusát is. De hogyan is épülnek fel a zsoltártónusok? A bibliai zsoltárok formája: parallelismus membrorum, azaz gondolatritmus. A verseket nem az azonos szótagszám vagy a rím tartja össze (mint ahogy azt a későbbi költészetben megszokhattuk), hanem a gondolatok egymásra reagálása. Egy zsoltárvers általában két részre oszlik. Az első félsor állítására a második vagy a gondolat folytatásával, vagy annak az ellentétével felel; ez a retorikai eszköz segít abban, hogy minél jobban belénk vésődjenek a fontos üzenetek. Ennek nyomán - a legcélszerűbb módon - a zsoltártónusok is két félsorból állnak. A legtöbb szótagot egy hangon szólaltatjuk meg, majd egyszerű, három-négy hangból álló dallamformula zárja le mindkét félsort. E technika segítségével - rövid gyakorlás után - gond nélkül el tudjuk énekelni a különböző hosszúságú sorokat (a GyLK 307-308. oldalán megtaláljuk a kötetben használt zsoltártónusokat, azok szerkezetét, valamint a zsoltározás részletes leírását). A GyLK zsoltárgyűjteményének érdekessége, hogy bizonyos zsoltárokhoz két antifónát is társít. Ezek közül az első általános témájú, a második pedig egy-egy ünnephez kapcsolódik. Példaként most a 24. zsoltárt közöljük, melynek címe: A dicső király bevonulása. A zsoltár második fele a közeledő adventi idő fontos gondolatát tartalmazza. ■ Ecsedi Zsuzsa A Se- re- gek-nek U Adventi antifóna: PGr 44/8t- ra, ő a di-cső-ség Ki- rá-lya. Ne félj, Má-ri- a, mert ked-vet ta-lál- tál az Is-tennél; í-me méhedben fo- gansz, és fi - at szülsz, al- le- lu-ja. [1.] Az Úré a fold és ami betölti, * a földkerekség és a rajta lakók. [2.] Mert ő állította azt a tengerekre, * és ő szilárdította meg a folyóvizeken. [3.] Ki mehet föl az Úrnak hegyére, * és ki állhat meg az Ő szent helyén? [4.] Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, + aki nem vágyik hiábavalókra, * aki nem esküszik hamisan. [Antifóna] 5. Emeljétek fel fejeteket, ti kapuk, + és táruljatok fel, ti ősi ajtók, * hadd menjen be a dicsőség Királya! 6. Kicsoda ez a dicsőség Királya? * Az erős és hatalmas Úr, aki hatalmas a harcban. 7. Emeljétek fel fejeteket, ti kapuk, + és táruljatok fel, ti ősi ajtók, * hadd menjen be a dicsőség Királya! 8. Kicsoda ez a dicsőség Királya? * A Seregek Ura, ő a dicsőz ség Királya.
