Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-11-15 / 46. szám
„De meggyőződésem szerint a németországi protestáns egyházak ma már azzal a kérdéssel szembesülnek, hogy vajon veszik-e a bátorságot az alapvető változtatásokhoz...” „...negyvenezer forint volt a munkaerő ára, s ez a befektetés többszörösen »megtérült«, hiszen havi harminchétezer forintos nyugdíját mindvégig elvették tőle.” „Nekünk szegeződik a megkerülhetetlen kérdés: vajon igazat szólunk-e szeretetben?!” Egyház a változások szelében 8. oldal Mégis a család a legfontosabb 14. oldal Elkötelező örökség 3. oldal Az egyházkerületek angyalainak írd meg i* 10. oldal Nézzük együtt az ügyet! W- 7. oldal Biztonságos bankolás az interneten W- 15. oldal Szeretjük-e ellenségeinket, vagy sem? W- 10. oldal Százéves közösségek *• 9. oldal Egyperces művektől Bachig 5. oldal Szentháromság ünnepe után az utolsó előtti vasárnap evangéliuma a tíz szűzről szóló példázat. Dunáninnen - Dunántúl... Konferencia a protestáns egyházak 275 éves földrajzi beosztásáról A magyar tudomány ünnepe alkalmából rendezett tudományos konferenciát november 5-én az Evangélikus Hittudományi Egyetem. A többféle évforduló kapcsán meghirdetett ülés résztvevői először is megemlékeztek az 1734. október 20-án, III. Károly magyar király által kiadott úgynevezett második Carolina Resolutióról, melyben az uralkodó kijelölte a protestáns egyházkerületek határait. Protestáns történelmi egyházkerületeink - beleértve a ma is fennálló négy református egyházkerületet - ilyenformán 275 éve nyerték el területi határaikat. Tapasztalatlan reménykedők A királyi rendeletről dr. Blázy Árpád tartott áttekintő előadást, melyben szólt a resolutio történeti, egyháztörténeti előzményeiről, tartalmáról, illetve következményeiről. Az elhangzottakból kiderült, hogy 1731. március 21-én az első Carolina Resolutio kiadásával III. Károly az arról szóló örökös vitát kívánta lezárni, hogy hol épülhetnek protestáns templomok, illetve hogy hol tarthatók nyilvános protestáns istentiszteletek Magyarországon. A többféle engedményt bevezető, a reformáció egyházaira nézve sok szempontból mégis hátrányos kitételeket tartalmazó rendelet nyomán a protestánsok kéréseikkel az uralkodóhoz folyamodtak. így történhetett meg az, hogy a három évvel később megfogalmazott második Carolina Resolutio - amely az előző kiegészítéseként jelent meg - négynégy szuperintendencia felállítását engedélyezte a két egyháznak, illetve meghatározta azok konkrét területét is. Ennek következtében alakulhatott meg evangélikus részről rövidesen a bányai, a dunántúli, a dunáninneni és a tiszai egyházkerület. Az ünnepi ülésen e négy történelmi kerület sajátosságairól, valamint lelkiségéről is hallhattak a résztvevők. A tiszai egyházkerületről D. Szebik Imre nyugalmazott püspök szólt, kiemelve azokat az iskolák körül kialakult lelki-szellemi központokat, amelyek a reformáció felismeréseinek továbbadására és a következő nemzedék ismereteinek gyarapítására voltak hivatottak. Közülük is kiemelkedett Eperjes, ahol polgári iskola, főgimnázium, tanítóképző, egyházunk egyetlen jogakadémiája és teológiai akadémia is működött. „Ha jól meg akarsz tanulni prédikálni, menj Eperjesre; ha egyháziasságot és jó modort akarsz tanulni, légy pozsonyi teológus; ha teológiai tudományt akarsz elsajátítani, iratkozz Sopronba” - idézte a régi mondást az előadó. Folytatás a 3. oldalon ■ Orosz Gábor Viktor A reménység rögzülni látszik a „majdhoz”. Majd eljön az az idő is - mondják -, majd jövőre másképpen lesz, majd egyszer utolérjük magunkat, majd ha nagy leszel! Mintha csak menekülne előlünk reménységünk, és mi egyre fáradtabban próbálnánk behozni az előnyt, amelyre valamikor szert tett. November 9-én volt húsz éve, hogy megnyílt a berlini fal, és ezzel az út is Kelet és Nyugat újraegyesítéséhez. Annak a napnak a szabadságtapasztalata mindmáig meghatározó élményként van jelen nemcsak Európa, de talán az egész világ köztudatában. Míg állt a fal, nemcsak felette, hanem alatta is próbáltak átmenekülni. Alagutat (úgynevezett „Eiuchttunnelt”) ástak, a keleten maradt családtagokat így menekítették nyugatra. Talán az egyik legérdekesebb egy kelet-berlini temetőben kezdődő alagút esete volt. A menekülőknek úgy kellett tenniük, mintha hozzátartozójuk sírját keresnék, mivel az alagút egy bizonyos sír mögül indult. Huszonnyolc ember tudott így átszökni Nyugatra. A menekülési útvonalra 1961 karácsonya előtt derült fény, egy ott felejtett babakocsi hívta fel rá a hatóságok figyelmét. Mert olyan világban élünk - írja Odo Marquard -, melyben „a remény válságát nem a tapasztalat, hanem épp annak csorbulása okozza: a tapasztalat fogyatkozása”. Ezek szerint nem a remény vált elérhetetlenné, hanem a re-A falu népe a közelmúltban, szeptember 27-én idézte föl a helyi népfőiskola alapítójának emlékét. Az önkormányzat döntése értelmében Sztehlo-szobrot állítottak - alkotója a településen élő Vörös ménységhez így vagy úgy kötődő tapasztalatainkkal, tapasztalatlanságunkkal van baj. Valahogy úgy, ahogyan Jürgen Moltmann fogalmazott: a várakozás passzivitásának át kell fordulnia teremtő reménykedésre, amely a mában elővételezi a holnapot. Utoléri a reményt. Nem fél a jövőtől, de nem is abban bízik. A tapasztalat fogyatkozásának tünetére érvényes - folytatja Marquard -, hogy „a modern világban az innováció gyorsulásával egy ütemben nő az élettapasztalat avulási sebessége is”; hisz a valóság változási ütemének gyorsulásával megfogyatkozik annak lehetősége is, hogy „a tapasztalatok reményekké szilárduljanak” ennélfogva későbbi helyzetekre is alkalmazhatóak maradjanak. De lehet-e az egyház élettapasztalatának - szemben más élettapasztalattal - avulási sebessége? Avulási sebességük - ha szabad ezt a kifejezést használni - a mi elképzeléseink, ötleteink által megvalósuló folyamatoknak és eseményeknek van. Ami nem egyszerűen időszerűtlenséget jelent, hanem „oda nem valóságot”. Az egyház élettapasztalatának nemcsak reménnyé kell szilárdulnia, hanem teremtő reménykedéssé kell válnia. Ha a fal felett nem megy, akkor a fal alatt is lehet próbálkozni... De ami ennél lényegesebb, hogy a remény ne szakadjon el a tapasztalástól, a remény ne a „majdhoz” kötődjön, hanem jelenné váljon, az Élet megtapasztalásává, élettapasztalattá. Hiszen ez a taÁkos szobrászművész - a falumúzeum kertjében. A szobrot Győri Péter polgármester, Baranka György lelkész és Nick Ferenc, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány elnöke leplezte le a templomszentelési empasztalat az idegenség ellenszere. Az idegenségé, amelyet a felszínen megtapasztalunk, amely érdes és szúrós, amelyet talán el kell hagyni. A „remélem, hogy” félrevezető kudarcaié. Közösségeink a reménység tapasztalásának különös terei. Ha a tapasztalat fogyatkozik, ha a tapasztalat csorbul, nem a reménységgel van baj, hanem a „jelenbeliségével” Mert ahhoz, hogy az élettapasztalat reménnyé szilárdulhasson, olyan időre van szükség, amely nem a lemaradást akarja behozni. Nem a felzárkózásra, nem az utolérésre hajt, nem azt sugallja, hogy majd; majd, ennek a világnak a jövőjében valamikor, ami tulajdonképpen a „soha már”. Hanem tudja, hogy Krisztusban a reménység érte utol a hamis reményeket kergető embert, mégpedig a jelenében. A reménység jelenvalósága a konkrét élethelyzetekben lesz tapasztalattá. A megszólító igehirdetésben, a kitartó diakóniai munkában, a szeretetteljes iskolai légkörben, a biztonságot nyújtó családban. Mert az valódi újraegyesülés, egy fal leomlásának az élménye, ha a reménység élővé válik közöttünk. A temetőből induló alagút történetére gondolva a hátrahagyott babakocsi, a hátrahagyott otthon, az üres gyerekszoba csupán sokatmondó relikviák. De vajon kik lehetnek az átmentettek? Vajon kit szállíthatott az ott felejtett babakocsi? Kik azok, akik meglátták az alagút másik végét? És kik lehettek a segítők? lékünnephez kapcsolódó falunapon. A múlt vasárnapi kiállításmegnyitón Merényi Zsuzsanna elmondta, hogy a népfőiskolában (melynek egyik épülete a mai múzeum volt) a fiatalokat nem nevelték, hanem nevelődtek. Sztehlo Gábor kiváló pedagógiai érzékkel bánt a rábízottakkal, s megkapták annak a lehetőségét, hogy a tudással és lelki útravalóval elinduljanak, és saját kezükbe vegyék sorsuk irányítását. Modern pedagógus volt a szó valódi értelmében. & Folytatás a 3. oldalon Sokszínű egység Tizedszer is felügyelők országos konferenciája ^ Egyharmad, egyharmad, egyharmad - a rögtönzött „népszámlálás” során ilyen arányban vallották magukat magyar, szlovák, illetve német gyökerűnek a felügyelők tizedik országos konferenciájának résztvevői. A több mint hetven tisztségviselő - az összes gyülekezeti felügyelő nem egészen egyharmada... - a hagyományokhoz híven a révfülöpi Ordass Lajos Oktatási Központban találkozott egymással. A november 6. és 8. között megtartott alkalom címe ezúttal Nemzeti és/vagy keresztény identitás volt. Folytatás a 13. oldalon A szeretet halkan lép Sztehlo-ünnepség Nagytarcsán ^ Egész délutánt betöltő ünnepségen emlékezett november 8-án a nagytarcsai evangélikus gyülekezet első, helyben lakó lelkészére, Sztehlo Gáborra, akin keresztül az első ébredést kapta Istentől. A falumúzeumban Merényi Zsuzsanna, a Sztehlo Alapítvány elnöke nyitotta meg Az iskolaalapító Sztehlo Gábor című kiállítást. Finn és izraeli dallamok csendültek fel a nagytarcsa-péceli gyülekezeti kórus előadásában Bálint Agnes vezényletével.