Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-10-25 / 43. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2009. október 25. » 3 „Furcsán öltöztetett menyasszony” A nógrádi menyasszonyi fejdísz, ez a különleges gondossággal készített ruhadarab csak azután kerülhet a helyére, ha már minden mást - szalagokat, pruszlikot, keszkenőt és a megszámlálhatatlan szoknyát - sikerült szépen eligazgatni. A korona felhelyezése mintegy lezárja az öltöztetés fáradságos és hosszadalmas folyamatát. Rétságon, ebben a nyugat-nógrádi városban viszont nem ezt a hagyományos sorrendet követték azok, akik a főút mentén fekvő, idén százegy éves imaház megújításán fáradoztak. Először a fejdísz, a tetőszerkezet készült el, melynek jellegzetes, újonnan épített, kis tornyocskája a kereszttel fel is került illusztrációként a szentelési ünnepség meghívójára. Ám ez csupán egy négy évig tartó út kezdete volt. A tető alatt megújításra érett épületszerkezet várt arra, hogy a szükséges erőforrások rendelkezésre álljanak. S a várakozás nem volt hiábavaló, hiszen látva a kicsiny, de annál lelkesebb evangélikusság tenni és élni akarását, az önkormányzat támogatásával megújulhatott a belső tér, sőt egy zuhanyzóval is ellátott vizesblokkal, valamint egy száz főre felszerelt teakonyhával vált valóban otthonossá. Közben megtörtént a nyílászárók cseréje is. Végül az országos egyház segítségével külsejében is megújulhatott az utazó számára is jól látható - Luther-rózsával és egyházunk jelmondatával díszített - gyülekezeti ház. Október 17-én dr. Fabiny Tamás püspök is megérkezett Rétságra, hogy felszentelje az épületet. S ez alkalommal az imaház zsúfolásig megtelt. Rétságiak és bánkiak, evangélikusok és katolikusok, fiatalok és idősek jöttek el, hogy hivatalosan is birtokba vegyék. Az igehirdetés is erre biztatta őket, hiszen Istenünk kétszeresen is vár: nemcsak erős vár, hanem mindig vár is bennünket. Vár az istentiszteletre, ide vár a hétközi alkalmakra, hittanórára, bibliaórára, a baba-mama körre s arra a szlovák szakkörre is, melyet a helyi kisebbségi önkor-, mányzat szervez annak érdekében, hogy visszahozza a szlovák szót erre a tótok is lakta vidékre. ■ Zsugyel Kornél HIRDETÉS Nemzeti és/vagy keresztény identitás Meghívó a felügyelők harmadik országos konferenciájára • Révfülöp, november 6-8. PROGRAM Péntek ♦ 18.00: Vacsora • 18.30: Nyitóáhítat - Gáncs Péter püspök: „Onnan szélesztette szét őket az Úr” (íMóz 11,1-9) ♦ 19.00: Előadás - Pozsgay Imre volt államminiszter: A nemzeti identitás kérdése a rendszerváltás előtt és után Szombat • 8.00: Reggeli ♦ 8.45: Áhítat - Fabiny Tamás püspök: „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket” (iRóm 15,7-13) ♦ 9-30: Előadás -Lackner Pál tábori püspök: A német nyelvű népesség helye és szerepe a magyarországi evangélikusságban • 10.30: Előadás - Kiss Gy. Csaba egyetemi docens: Magyarok, szlovákok nemzetté válása ♦ 11.30: Hozzászólási lehetőség ♦ 12.30: Ebéd ♦ 14.00: Beszélgetés ♦ 15.30: Előadás, eszmecsere - Fábri György tudományos kutató: Hogyan segíthetik a felügyelők az egyházi felmérés munkáját? ♦ 18.00: Vesperás - ifi. Hafenscher Károly: „Mindnyájan egy testté kereszteltettünk” (íKor 12,12- 14.26-27) ♦ 18.30: Vacsora Vasárnap ♦ 8.30: Reggeli ♦ 10.00: Istentisztelet - Ittzés János püspök: „A Krisztus testével való közösségünk” (íKor 10,14-17) ♦ 12.00: Ebéd Támogatott részvételi díj: 4500 Ft/fő A jelentkezéseket október 30-ig az alábbi címekre várjuk: ildiko.stark@lutheran.hu, zsuzsa.zaszkaliczky@lutheran.hu Prőhle Gergely országos felügyelő Templomjubileum és kulcskérdés Bánkon Hová tűnt a kulcs? - ez a kérdés foglalkoztatta október 18-án reggel mintegy két órán át a bánki evangélikusokat. Bizony volt nagy ijedség, hiszen a hajnal óta szorgoskodó asszonyok szemet gyönyörködtető ünnepi fogásait és a tömérdek házi süteményt valahogy a szeretetvendégség helyszínére kellett szállítani, s a szóban forgó kulcs az e célra használni kívánt felügyelői kisteherautóhoz tartozott. így a már régóta kijelölt főzőcsoportok mellé rögtönzött keresőcsapat alakult, hogy az ünneplés szempontjából kulcsszerepet betöltő tárgy minél előbb megkerüljön, s minden készen álljon a vendégek fogadására, akik a bánki templom felszentelésének 225. évfordulójára kaptak meghívást. Az ünnepi istentiszteleten dr. Fabiny Tamás püspök szolgált igehirnem a bizonyosan köztünk élő Jézusban van. Az istentiszteleten Gulácsiné Fabulya Hilda, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Szlovák Lelkészi Szolgálatának vezetője az ősök nyelvén, szlovákul kapcsolódott be az úrvacsorás alkalom liturgiájába, s az áhítathoz nagyban hozzájárult a gyülekezet énekkarának szolgálata is. A liturgikus részt köszöntők sora követte. Felszólalt Benczúr László egyházkerületi felügyelő és Szabó András esperes is. A jelen lévő vendégek a gyülekezettől a Harmonia Bankiensis címet viselő CD-t kapták emlékül, melyen a templom orgonájának hangja csendül fel. A kulcs végül megkerült, s így semmi sem állt útjában annak, hogy a gyülekezet együtt legyen a terített asztalok mellett. Hogy hol volt? A feldetéssel, melyben rámutatott arra, hogy míg a reménység a világi szóhasználatban csalfa, vak, vagyis inkább negatív jelentésű kifejezés, addig a keresztény gyülekezet számára megtartó erő lehet, hiszen a reménységünk nem a bizonytalan, haügyelő zsebében. Mindvégig. Talán kicsit úgy, ahogyan Krisztus országa is egészen közel, elérhető távolságban van. Kitartó kereséssel mindannyian ráakadhatunk. S ez mindannyiunknak okot adhat a reményre. ■ - zsugyel-Gloria victis! - Dicsőség a legyőzöttnek! Ötvenhatra emlékezem. A szubjektív emlékezés formáját választottam, és ebből következően az ünnephez kapcsolódó gondolatok mellett néhány töprengő, nyugtalanító kérdést is fel kell tennem. Azzal kell kezdenem, hogy fáj a szívem ötvenhatért... Hazámért, nemzetemért, a hősökért, az áldozatokért s azért is, mert akkor is magunkra maradtunk. A jóval később megismert, sokszor emlegetett világpolitikai realitások sem csökkentik ezt a fájdalmamat. A tanulságokat, amelyek máig, sőt a jövőbe is nyúlnak, mindenesetre végre józanul le kell, le kellene vonni. Sapienti sat. Október 23-tól november 4-ig mindössze tizenkét nap. Ma már tudjuk, és sokan elismerik, hogy e nem egészen két hét jelentősége világtörténelmi, s a forradalom messzire sugárzó fényes csillag marad - valóban megmarad? - az utókor számára. 1. Tizenkét éves győri kisdiák voltam akkor; s mivel Győrben nem voltak nagy harcok, csak néhány emléket őrzök azokból az időkből.- Az először levegőbe eresztett géppisztolysorozatok hangját, amikor az ávósokkal rakott teherautók csikorgó kerékkel lekanyarodtak a Baross hídról. A börtön előtt összegyűlt tömeg oszlatására vetették be őket. Azt hallottuk, néhány halott és sebesült maradt utánuk. Hogy rohantunk hazáig!- November 4-e reggelét, amikor ragyogó vasárnapi napsütés és porcukorszerű, vékony hóréteg szépítette meg a világot. De amikor kinéztem az ablakon, az éjszaka megérkezett, légvonalban talán ötven méterre sem lévő szovjet tank rémülettel töltött el; ágyúcsövéről meg először azt gondoltam, hogy éppen a mi ablakainkat vette célba, pedig csak a közeli hídfőre irányozták.- Aztán már november közepe felé, amikor a Radó-szigeten a Kettős hídnál állomásozó szovjet harckocsi katonáit szinte már sajnáltuk, amikor a kemény hideg miatt hártyásodni kezdő Rábából merték a mosdóvizüket. Azon ámultak, hogy Afrikában ilyen hideg van, hiszen őket a Szuezi-csatornához vezényelték... Pár nap múlva néhány civil ruháért el is adták a tankot, és ki tudja, hova tűntek el.- Bennem ötvenhatos emlék az a néhány hónappal későbbi rettenetes szégyenérzet is, amelyik kiskamaszszívemet szinte megbénította, amikor a filmhíradó az ötvenhét május í-jei budapesti felvonulás képeit mutatta: a véreskezű hatalom emelvényen pöffeszkedő figurái és alant az a rettenetes tömeg, amelyik éljenzi és megtapsolja a gyilkosokat. Persze azért van más is memóriám mélyén. Az izgatott tanárok az iskolában, a Kossuth-címer az osztályterem falán meg a végtelen sorbaállások - és mindaz, ami aztán utána jött. A megtorlás dühöngő őrülete, majd a konszolidált vidám barakk fojtott levegője meg a gulyáskondérok mindent beborító szagfelhői... ÉGTÁJOLÓ Súlyosan formálódik bennem a kérdés: szabad-e nekünk ötvenhat dicsőségéről, eredményeiről elmélkedni, amíg nem vagyunk hajlandók üzenetét és tanulságait igazán megérteni? 2. Sok jele volt a társadalmi feszültségnek, de forradalmi megmozdulásra - valószínűleg - csak igen kevesen gondoltak... Ugyanakkor mindenki várt, s egyre többen követeltek változásokat. Kossuth Lajos így ír egy helyen: „Én a forradalmat a népek szent jogának tartom és vallom, de egyszersmind oly végeszköznek tekintem, melyhez a népeknek csak azon esetben szabad nyúlniok, midőn vagy nemzeti létüknek vagy jogaiknak s szabadságuknak akár visszaszerzésére, akár megvédésére más módjuk nincs, vagy amidőn boldogságuk szabadfejlődésének valamelyfennálló rendszer annyira útjában áll, hogy minden áron való eltávolítását a nemzet szent érdekei követelik. .. Lázadásokat lehet csinálni, forradalmakat soha. Azok nem csináltatnak, azok csinálódnak..." Igen, így csinálódott spontán, szervezetlenül, 1956 októberében soha addig nem tapasztalt összetartással a forradalom. Spontán - tehát nem előre elhatározott tervek végrehajtása volt, hanem „egy végletekig feszített húr elpattanása, egy megkínzott, megalázott nemzetfelhördülése. (...) Tízmillió ember talán nem tudta, hogy pontosan mitakar, de azt mindegyikünk meg tudta fogalmazni, hogy mit nem akar. (...) nem akarja tovább tűrni a nemzeti és egyéni megaláztatásokat, a hazudozást, minden önálló gondolat meghurcolását, a nemzet infantilizálását, kulturális hagyományainak meggyalázását’.’ (Jotischky László: Októberi gondolatok, Angliai Magyar Tükör, 2006. június - Az írás teljes terjedelmében a 6. oldalon olvasható. - A szerk.) Minden bizonnyal előbb vagy utóbb a pozitívumok is megszilárdultak volna - nyilván viták és hatalmi harcok közepette -, olyanok, mint a szólás- és sajtószabadság, a semlegesség, a többpártrendszer stb. De akkor az a másfél hét minderre nem volt elegendő. A forradalom a szovjet tankok óriási túlereje miatt és a moszkvai akaratot kiszolgáló nemzetáruló politikusok közreműködésével elbukott, de nem kétséges, hogy - a rá következő tomboló megtorlás, bitó és börtön és a tiszta szándékot bemocskoló számtalan félremagyarázás és hazugság ellenére - világtörténelmi léptékkel mérve is maradandó jelentőségű 56 véres, gyönyörű küzdelme. Ezért adózunk hálával a hősöknek, és őrizzük kegyelettel a mártírok emlékét. 3. Ha eszembe jutnak az 1957. május í-jéről szóló tudósítások (ez mostanában is sokszor megtörténik velem) meg a gulyáskondérok gőzétől megszürkült évtizedek meg 2004. december 5-e - hogy mást most ne is említsek -, és eltöprengek nemzetünk, hazánk mai helyzetén, mélyről fakadó aggodalommal kérdezem: érdemes volt? És: hogyan tovább? A Szentírás egyik fontos igéje is nyugtalanít: „Az igazság felmagasztalja a nemzetet; a bűn pedig gyalázatára van a népeknek’.’ (Péld 14,34; Károli-fordítás) Kölcseynkkel együtt imádkozom: „Szánd meg, Isten, a magyart!” Azért mégis remélem, hogy 1956 gyümölcse beérik, és Ady sorai nemzetünk jövőjét prófétálják (A percemberkék után): „Most perc-emberkék dáridója tart, De építésre készen a kövünk, Nagyot végezni mégis mi jövünk, Nagyot és szépet, emberit s magyart’.’ Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
