Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-10-25 / 43. szám
2 ◄< 2009- október 25. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Teremtői szándékod, hogy veled közösségben éljük életünket, megismerjük szeretetedet, és neked adjunk hálát minden jótéteményedért. Köszönjük, Urunk, hogy szent igédet nekünk adtad, hogy abból tájékozódjunk, és benne megleljük a feléd vezető biztos utat. Kérünk, nyisd meg szívünket, hogy örömmel fogadjuk igédet, és annak tükrében fogalmazzuk meg most kéréseinket! Kereső emberként helyünket kutatjuk abban a világban, amelyet te alkottál meg a semmiből. Életet teremtő szavad tette lakhatóvá számunkra, hogy benne igazi otthonra leljünk. Feladattal is megbíztál bennünket: óvjuk teremtett világodat, de tőled elfordult szívünk nem hallotta meg szavad, megőrzés helyett mi csak pusztítjuk, és egyre inkább élhetetlenné tesszük a teremtést. Urunk, segíts meghallani alkotó és megtartó szavadat! Tőled elszakadt életünkben állandóan keressük magunk körül a biztonságot. Anyagi javaink hajszolásán, a megfelelő munkahely megtalálásán és megtartásán fáradozunk, miközben egyre távolabb kerülünk tőled és embertársainktól. A múlandó javakat kutatjuk, és közben nem lelünk örök kincsre. Éhezzük és szomjazzuk a maradandót, de nem az élet kenyeréből fogyasztunk. Urunk, segíts, hogy igéd éhezői és szomjazói legyünk! Közösségbe, egymásra bízva alkottál meg bennünket, mégis egyedül akarunk boldogulni ebben a világban. Add, hogy meglássuk segítségre szoruló embertársainkat, felsegítsük az elesetteket, támogassuk a betegséggel küzdőket, vigasztaljuk a gyászolókat. Segíts nekünk abban, hogy megértő és szerető gyülekezeti közösségben együtt tudjunk igéd köré összegyülekezni, belőle erőt merítve embertársainkon segíteni. Urunk, add, hogy igéd olvasása és hallgatása megnyissa mások előtt a szívünket! Könyörgünk önmagunkért is. Önmegvalósító tervekkel és vágyakkal céljaink elérésén fáradozunk. Önmagunkban bízunk, saját erőnkben reménykedünk. Kérünk, légy velünk életünk minden napján, hogy szent igédben meglássuk igazi arcunkat, felismerjük valós céljainkat, és benned bízva együtt járjuk végig azt az utat, amelynek célállomása a tőled kapott örök élet. Urunk, igéd által vezess bennünket az örök életre! Áldunk téged teremtő, utat mutató, megtartó szavadért. Köszönjük, hogy igéden keresztül megismerhetünk, és úgy fordulhatunk hozzád, mint mennyei Atyánkhoz, áld szívesen fogadja és meghallgatja könyörgésünket a mi Urunkért, Jézus Krisztusért, aki a Szentlélekkel egységben él és uralkodik örökkön-örökké. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Ahol nem tör elő a jó cselekedet és szeretet, ott a hit nem igazi, hanem vagy kialudt, vagy a puszta észre támaszkodó önámítás - amilyen manapság sok van közöttünk. Az ilyeneknél még nem hatolt eléggé a lélek mélyére az evangélium, s az ilyenek nem ismerik még igazán Krisztust.” M Virág Jenő: Dr. Luther Márton önmagáról BIBLIAVASÁRNAP - ÁM 8,11-12 Pilinszky János gondolata a megtérésről régóta kísér. Szerinte az ember kétszer tér meg. Először gyermekként, amikor a keresztségben az Atya gyermekévé fogadja. Másodszor felnőttként, amikor egy teljes valóját érintő egzisztenciális krízisben éli át Isten jelenlétét a világban, életében. Mi válthatja ki ezt az állapotot? Talán a változás. A változás sokszor észrevétlen. Csak a krízisben derül ki, hogy valami történt. Pilinszky arról beszél, hogy eljuthatunk egy olyan kiélezett helyzetbe, amikor fokozottan alkalmassá válunk rá, hogy Isten kapcsolatot létesítsen velünk. Ez a kapcsolat a teljes embert érinti. Ámósz, a tekóai pásztor, aki egyszerű emberként mégis az Úr prófétája lehetett, megdöbbentő üzenetet tolmácsol Izráel népének. Próféciáiban először a szomszédos idegen népeket ítéli el, majd Júda bűneit veszi sorra. Mielőtt azonban Izráel megnyugodhatna, hogy a környező országok között egyedül az ő igazsága áll meg, kiderül, hogy mindez csak bevezetés volt. Az ítéletes próféciának Izráel a „célpontja”. Ámósz szerint - bár látszólag szépen, jó rendben halad minden - végzetesen megromlottak a viszonyok. Mindent a pénz uralt. A gazdagok a nincstelen szegényekkel vásároltatták meg értéktelen áruikat. A gondtalanul élő elbizakodottak mások fájdalmai, nélkülözései árán jutottak gazdagságukhoz. Ők azok, akik szép áldozatokat mutatnak be az Úrnak, de közben a szívük kemény marad. Voltak, akik megszokásból élték látványos vallásos életüket, voltak, akik cinikusan, mások hitét gúnyolva tették ugyanezt. Ember már Isten csendje nem tudott igazságot tenni közöttük. Ki a hívő, és ki nem az? Kinek fontos az Úr szava, és kinek nem? Minden a külsőségekre irányult, minden a hatalomról szólt. A nincstelenek nyomorogtak, elnyomóik élték világukat, „mert eladják pénzért az igazat, és egy pár saruért a szegényt”. Ember már nem tudja kibogozni az összekuszálódott szálakat, Isten fog közbelépni. ínséget bocsát a róla megfeledkező népre: éhezni és szomjazni fognak szava, igéje után, de nem jutnak hozzá. Sokszor úgy gondolunk Isten működésére, mint egyfajta automatizmusra. Ő az Örökkévaló, a Változatlan, aki már elmondta, amit el akart mondani, megtette, amit meg akart tenni. Most az emberen a sor, miként él ezzel a helyzettel. Hisz vagy nem hisz, a parancsolatok szerint él-e, vagy nem. Isten oldaláról folyamatos a megszólítás, az emberen múlik, mi jut el ebből hozzá. Igénkben másról van szó. Az Úr dönt arról, hogy az emberek nem találhatnak rá. Nehéz ezzel számolnunk, ezt végiggondolnunk. Sokunknak mély lelki élménye a filmrendező, Ingmar Bergman újra és újra visszatérő gondolata Isten csendjéről. Olyan csend ez, ahol az ember törekszik a hit kapcsolatának megélésére, elmélyítésére, de csak az üresség, az értelmetlenség, a közöny, a nihil tesz rá súlyos lelki terheket. Isten élő szavának hiánya ez. Nincs mit tenni. Ámósz azonban az ítélet szavai után megfogalmazza a boldog jövő ígéretét is. Van tovább - állítja. A reményvesztett várakozás mély sebeket ejt az emberi lelken, de talán részben elkerülhető ez az állapot. Egy-egy nagy, családi esemény kapcsán sokszor jut eszünkbe, mi is történt velünk életünk során. Születés, iskola, nevelkedés, család, munkahely. Mindezt kronologikusan végig lehet követni. Az életútnak a hangsúlyait azonban át is lehet helyezni. Végiggondolhatjuk, hogy mik voltak azok a történések, amelyek most is befolyásolnak minket. Gyermekkori emlékek, fiatalkori álmok, élmények, krízisek és lélekemelő pillanatok. A párválasztás, a házasság, a családi élet eseményei, a gyermekek. Amikor az értük való aggódás homályosította el a szemünket, vagy örömmel töltött el, amikor egy kicsit magunkat láthattuk meg bennük, átérezve, hogy életünk bennük folytatódik. Ezeknek a különleges, megismételhetetlen helyzeteknek az emléke ma is hatással van ránk. Csak imádkozva érthetjük meg mélységüket, jelentőségüket. Istenkeresés ez az életünkben. A fontos emlékek mélyén sokszor fedezzük fel az isteni vezetést, gondoskodást. Hányszor gondoljuk, hogy életünk történései esetlegesek, véletlenek egyfajta kusza láncolata. Hányszor kísért éppen ezért a töredékes, „értelmetlen” élet képe. Ámósz arról tanúskodik, hogy mindennek kezdete az, hogy az Úr belenyúl a világba, az életünkbe. Innét valóban elindulhatunk. Ahogy a Jelenések könyvében inti az efezusi gyülekezetét Isten angyala: ,Nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet” (Jel 2,4-5) Meg kell keresnünk azokat a világos, hangsúlyos pontokat az életünkben, amelyek az Úrhoz kötnek, A VASÁRNAP IGÉJE amelyek biztonságot, nyugalmat adnak, az otthonosság érzésével töltenek el. Mert eljön újra és újra a kapkodás, a menekülés, a zavar időszaka. Ilyenkor hajlamosak vagyunk megfeledkezni az evangélium hirdetéséről, kétségbeesünk. Úgy viselkedünk, mint az a szülő, aki tehetetlenségében rákiált rosszalkodó gyermekére. Keserűségünket másokra öntjük, ítéletről harsogunk. Nekünk azonban Jézus óta más a küldetésünk. Várakozunk reménykedve, ahogy a tíz szűz példázatában olvassuk (Mt 25,1 kk.), és eközben minden gondolatunkat az vezeti, hogy Isten szava, az a teremtő szó, ami életre keltette ezt a világot, testté lett Jézusban. Ez az örömhír lehet egyedül az erőforrásunk, amikor nehéz időket élünk, amikor nem találunk sem Istent, sem embert. Luther azt írja, hogy ha egy kocsis megtér, azt a lovai veszik először észre. Az Istenre figyelő embernek megváltozik a kapcsolata a világgal, a viszonyrendszere átalakul; már nem az emberek fejét akarja megmosni, hanem - ahogy Jézus tette - a lábukat. Odahajolva, odatérdelve a másik mellé. Nincs másunk, ez a megbízatásunk és örömünk. ■ Johann Gyula Imádkozzunk! „Dicsérjük Istent, mind ki féli itt lent. Nagy nevét vígan, énekszóval áldja, és buzgó hálát vigyen oltárára! Dicsérjük Istent! Készséget ébressz követni igédet. Szent ügyért éljünk, szolgálatban égjünk, és erő híján erőt tőled kérjünk! Dicsérjük Istent!” (EÉ 52,1.4.) Ámen. ÉNEKVERSES CIKLUSOK A GYLK-BAN CANTATE Az istentisztelet állandó énekei ► Rovatunk e heti cikke nem egyetlen éneket mutat be, hanem a liturgikus tételeket helyettesítő énekversekről szól, azokról a kiválogatott korálstrófákról, amelyek az istentisztelet bevezető oltári szolgálatakor, illetve az úrvacsorái liturgiába ágyazódva hangzanak el. Bizonyos, hogy az úgynevezett énekverses istentiszteleti rend a legelterjedtebb egyházunkban. Sokszor úgy képzeljük, hogy egyedül ez a forma méltó az „igazi evangélikus” liturgiához, s elfeledkezünk róla, hogy Raffay püspök csak átmeneti megoldásnak szánta, amikor 1936-ban liturgikus megújító szándékkal megjelentette agendáját. Az énekverses változat segítségével próbálta megismertetni az ősi istentiszteleti elemeket. Az átmeneti megoldás tartósnak bizonyult; s bár énekeskönyvünk 1982-ben a liturgikus éneklést három dallamváltozattal is igyekezett egyenrangúvá tenni (EÉ 14-16), az énekszámtáblákon máig legtöbbször az 1- 10, illetve a 11-13 számok valamelyike látható. A Gyülekezeti liturgikus könyv szerkesztésekor figyelembe vettük az énekverses rendek iránti igényt. Összesen tizenkét - hat-hat énekverset tartalmazó - ciklust állítottunk össze (GyLK 618-629), amelyek rendezőelve valamilyen stiláris hasonlóság (például középkori eredetű, régi magyar vagy szlovák hagyományú dallamok). A hat énekvers azt jelzi, hogy azonos ciklusban találjuk a bevezető oltári szolgálathoz és az úrvacsorához kapcsolódó énekeket. Ez a legszembetűnőbb változás az énekeskönyvhöz képest: jelzi, hogy ma már az istentiszteletek nagyobb részén nemcsak igei szolgálat van, hanem úrvacsorái közösségben is lehetünk. A hat ének közül az első a bevezető zsoltár része, az úgynevezett Doxológia, dicsőségmondás. A keresztény gyülekezet ezzel helyezi az Újszövetség összefüggésébe az ószövetségi zsoltárt, hitet téve a Szentháromság istenségéről. A második ének Kyrie: dicsőítjük Krisztust, aki Királyunk és Bíránk egyszerre. Ezt szinte megszakítás nélkül követi a Gloria, a karácsonyi angyali dicsőítés mai folytatása. Az úrvacsorái imádság része a Sanctus (szövegének alapja Ézs 6,3 és Jn 12,12), s közvetlenül az úrvacsoravétel előtt énekeljük az Agnus Deit, amelyben Krisztust mint Isten áldozati bárányát áldjuk és hívjuk segítségül. Egy-egy ciklus hatodik darabja az istentiszteletet lezáró ének. E felsorolásból kitűnik, hogy az énekverses rendek azokat a liturgikus szövegeket szólaltatják meg, amelyek istentiszteletről istentiszteletre változatlanok, az egyházi év folyamatától függetlenek. Ezek a liturgia állandó tételei. A GyLK szerkesztésekor mégis beosztottuk a tizenkét ciklust Sanctus Dallam: Bach korálgyűjtemény (Sulyok I.) 122 I Ie=Í + + ¥ Szent az Is - ten, Szent az Úr, Se - re -HiÚ'JrlJJ J-'lt Jipi ¥ r r rp|J Jr gek szent Is - te-ne! Tel-ve ég és föld Nagy di - csó' sé-gé-vel! Ho-zsán-na a ma-gas - ság - ban! JJjJiJ'i rirrp Q ím, ál - dott, A-ki jó' Az Úr ne-vé - ben! ujxu u j M Ho - zsán - na a ma - gas - ság - ban! Eged literi diczgriinc, az egyházi év hat - körülbelül egyenlő hosszú - időszakára, de csak azért, hogy útmutatást adjunk, milyen rendszerességgel érdemes a dallamokat változtatni, hogy ne váljanak túlhasznál ttá. A 628-as és 629-es rendeket az egyházi évtől függetlenül, általános használatra is ajánljuk azoknak a gyülekezeteknek, amelyek kevesebb dallamot ismernek. A 629-es rend alapjaiban őrzi Raffay püspök 1936- os énekrendjét, a 628-as pedig olyan énekeket rendez ciklusba, amelyeket szerzőik kifejezetten az állandó szövegű liturgikus tételek helyettesítésére szántak (parafrázisok). Ilyen Nikolaus Decius Gloria- és Agnus Dei-éneke (A menny Urának tisztelet, EÉ 43; Krisztus, ártatlan Bárány, EÉ 188), és ilyen a középkori eredetű leis-ének is: Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél (EÉ 199). Sanctus-énekként új dallammal ismerkedhetünk meg, amely szinte szó szerint hordozza a hivatalos liturgikus szöveget: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, Istene..” Fenséges ének ez, méltó ahhoz, hogy jelképezze: a mennyei seregek, az előttünk élt nemzedékek és a ma egyháza közösen dicsőíti az Urat. A német barokk dallamot (Steinau/Oder 1726) Johann Sebastian Bach is felhasználta egy számunkra ismeretlen művében; a feldolgozást a fia, Carl Philipp Emanuel Bach által összeállított korálgyűjtemény őrizte meg. ■ Bence Gábor
