Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-10-25 / 43. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP „Bennem ötvenhatos emlék az a néhány hónappal későbbi rettenetes szégyenérzet is, amelyik kiskamaszszívemet szinte megbénította, amikor a filmhíradó az ötvenhét május í-jei budapesti felvonulás képeit mutatta: a véreskezű hatalom emelvényen pöffeszkedő figurái és alant az a rettenetes tömeg, amelyik éljenzi és megtapsolja a gyilkosokat.” Gloria victis! » 3. oldal „Én őszintén elmondtam az üzenetet a kétautónyi embernek, rájuk bízva a döntést, velem tartanak-e, vagy sem. Nem tudhatták, hogy ezek után mi vár rájuk, de egyik sem mondta vissza a szolgálatot!” Fotelből Pál apostol sem tudott misszionálni 13. oldal Istenhez kötődő csoda 7. oldal Október: igék megtartó mécsvilága 10. oldal Lehetne akár a mi papunk is... » 7. oldal Lehet-e profitorientált a gyógyítás? w- 13■ oldal Mosolygós hétfő reggelt! 11. oldal Képeslapok Győrből 8-9. oldal Gálaest protestáns körben ► A reformátorok szellemiségéhez hű, fényűzésmentes, ellenben értékekben gazdag műsor tanúi lehettek mindazok, akik október 18-a kora estéjét az Uránia Nemzeti Filmszínházban töltötték. Mert ha október, akkor reformációi programok, és ha reformációi programok, akkor protestáns kulturális est. Az alkalom résztvevőit D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke köszöntötte, azt a kérdést helyezvén a szívükre, hogy miként Luther és Kálvin egy megújult egyházról álmodott, úgy mi itt a 21. században álmodunk-e még az egyház megújulásáról. Mert ha nincsenek álmaink, elképzeléseink arról, hogyan lehetünk, lehetnénk képesek az elárvult, csüggedő szívekben biztonságot, bizalmat és bizonyosságot ébreszteni, akkor nincs miért imádkoznunk sem... Ugyancsak kérdést, méghozzá nagyon is meglepőt intézett a közönséghez dr. Bőd Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár. Az Antallkormány ipari és kereskedelmi minisztere, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke ünnepi előadásában ugyanis azt „firtatta”, hogy valóban válság van-e... A Confessio című református folyóirat szerkesztőbizottságának tagja szerint ugyanis egy krízis egyúttal rádöbbenés is arra, hogy nem folytatódhatnak úgy a dolgok, mint ahogy addig folytak, ám neki kétségei vannak afelől, hogy jelen esetben ez a rádöbbenés megtörtént-e, vagy ha megtörtént is, változáshoz vezet(ett)-e. Mert nem elég álmodozni egy jobb - biztonságosabb, bizalommal telibb - világról, de tenni is kell érte... Mint ahogy tettek „Kálvin, Knox, Faréi, Béza” és a többiek is, akiknek a reformáció genfi emlékműve, illetve az előttük álló, velük vitázó Illyés Gyula állít emléket. A költő A reformáció genfi emlékműve előtt című versét Széles Tamás színművész, a budakeszi metodista közösség tagja szavalta el. Ady Endre halálának kilencvenedik és Kálvin János születésének ötszázadik évfordulója alkalmából egy-egy Áprily Lajos-vers is elhangzott. A Patroklosz alszik című művet Petri Dávid, míg a Kálvin 1535 címűt Török Mátyás szavalta el. Mindketten a Deák Téri Evangélikus Gimnázium diákjai. (Az idei gálát egyébként - rendhagyó módon - filmvetítés előzte meg. Szakács Sára Pápai különkiadás című dokumentumfilmje Gulyás Lajos mártír református lelkipásztorral és családjával ismertette meg a nézőket.) Ami a zenei műsorszámokat illeti: akárcsak tavaly, idén is a cappella felütéssel kezdődött az est. Akkor a Bolyki Brothers, most pedig a pécsi illetőségű UniCum Laude Énekegyüttes varázsolta el a közönséget. A gálaesttel egyidős - ugyancsak 1994-ben megalakult - hattagú férfikar zsoltárfeldolgozások, gospelek és spirituálék megszólaltatásával hirdette: az emberi hang a legszebb hangszer. Míg azonban az elmúlt esztendőben a program záróakkordjaként komolyzene - Händel Messiásának egy részlete - csendült fel, addig ezúttal népzenei dallamok keltek szárnyra a színpadon. A kárpátaljai születésű Pál István „Szalonna” és bandája, a 2007-ben Prima Bod Péter Ákos Primissima közönségdíjjal kitüntetett Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai rövid Kárpát-medencei kirándulásra invitálták a résztvevőket, és többek között moldvai, kalotaszegi és rábaközi talpalávalóval zárták a tizenhatodik protestáns kulturális estet. ■ Vitális Judit Pál István „Szalonna” és bandája Ma Luther kérdezne ■ László Jenő Csaba „Megkaphatom végre az ajándékomat?” - kérdezi izgatottan az Eric Till által rendezett Luther-filmben Bölcs Frigyes szász választófejedelem a reformátortól. Márton nem is tehet mást: szó nélkül átnyújtja a fejedelemnek a teljes, anyanyelvű Újszövetséget, mire a főméltóság olyan örömmel feledkezik bele a kötet lapozásában, ahogyan csak egy gyermek képes kibontani a rég várt karácsonyi ajándékot. A jelenet - a kilencvenöt tétel kiszegezésén túl - talán a reformáció korának egyik legfontosabb momentumát örökíti meg: Luther - másfél évezreddel Jézus után - kézbe adja az anyanyelvű evangéliumot. Ezekben a hetekben, amikor nemcsak a reformáció hónapját, hanem az evangélikus külmisszió szervezetének százéves jubileumát is ünnepeljük egyházunkban, érdemes elidőznünk a bibliafordítás jelentőségénél. Egy interneten közzétett cikk szerint összesen hatezer-kilencszáz nyelv ismert földgömbünkön. Közel két és fél ezer nyelvre fordították le a Szentírásnak akár csak egy könyvét - ezzel a világ legismertebb kiadványa a Biblia. A teljes szöveg körülbelül félezer nyelven jelent meg, és további ezerkétszáz nyelven adták ki a teljes Újszövetséget. A protestáns bibliatársaságok több mint félezer új fordításon dolgoznak napjainkban. Mi, magyarok, akik ezt a nehéz, egyszersmind csodálatos nyelvet beszéljük anyanyelvként, több mint négy évszázada magunk is átélhettük azt az eufóriát, amelyet Bölcs Frigyes: kézbe vehettük az anyanyelvűnkre lefordított Szentírást. Ma már alig akad komolyabb könyvesbolt és könyvtár, ahol ne találnánk meg - akár több fordításban is - a Bibliát. A világhálón kalandozva másodpercek alatt képernyőnkre varázsolhatjuk az evangéliumot. Egy kutatás eredményei szerint - melyek tavaly, a Biblia évében láttak napvilágot - pedig a magyar családok legalább háromnegyedében található legalább egy Biblia. Sokszor hangoztatott gazdaságpszichológiai tétel: ami ingyen van, az a legdrágább. Minden bizonnyal így van ez a Bibliával is. Hol van már reformátoraink igyekezete, hogy mielőbb anyanyelvi evangéliumot juttassanak a családfők kezébe? (Szomorú tény, hogy a hagyományos családmodell felbomlásával már azt a kérdést is fel kell tennünk: hol vannak már a családfők, akik gondoskodtak házuk népe testi-lelki fejlődéséről?) Hol van már az a forradalmi vágy, amely arra buzdította a híveket, hogy életüket is áldozzák az evangélium tisztaságáért és terjesztéséért? (Az 56-os forradalom ünnepén szomorúan kell megállapítanunk azt is, hogy talán már sem Isten, sem a haza nem jelent a mai ember számára annyit, hogy az önkény ellen vérét is áldozza...) Magától értetődő, hogy ott van mindannyiunk könyvespolcán a Biblia, küzdelem és áldozat nélkül vehetjük le bármikor. Vagy éppen hagyhatjuk porosodni a többi kötet között... Arra a fekete könyvre ugyanis sokan csak mint múzeumi darabra tekintenek: úgy, mint ami nem több, mint egy féltve őrzött kötet a vitrinben a déditől örökölt repedt kávéscsésze mellett, egy emlék „azokból az időkből, amikor az ősök még minden vasárnap ott ültek a templomban” Vajon hány Biblia öröklődik generációról generációra úgy, hogy csak a tavaszi nagytakarításkor veszi kézbe valaki, hogy tollseprűvel végigcsapkodja? Aztán akadnak olyanok, akik csak művészeti értéket látnak benne. „Kultúrtörténeti emlék” - mondják, talán még végig is olvassák, hogy képben legyenek az egyik világvallás alapművét illetően, és aztán létrára mászva visszateszik a többi bőrkötéses klasszikus közé. Megint másoknak nem más, mint vizsgatétel: nehéz tananyag a történelem- vagy irodalomfelvételire vagy éppen az egyik egyházi iskola kötelezően választott hittanórájára. Aztán - kilépve az iskolakapun - ugyanúgy elfelejti az egykori diák az olvasott evangéliumi részeket, ahogyan a másodfokú egyenlet megoldóképletének levezetése is a múlt ködébe vész... Pedig vannak ennek a bolygónak nem is oly eldugott részei, ahol maréknyi keresztény közösségek küzdenek azért, hogy hallhassák és olvashassák az evangéliumot. A korábban idézett statisztikából ugyanis nemcsak az tűnik ki, hogy bestseller a Szentírás, hanem az is, hogy hozzávetőleg négyezer-négyszáz nyelven egyetlen könyve sem olvasható. Akadnak helyek, ahol sárból, fából emelnek szentélyeket pogány bálványoknak, s közben mártírhalált halnak a keresztény prédikátorok csak azért, mert van bátorságuk nyilvánosan hirdetni az örömhírt. Nem is olyan régen, néhány évtizede pedig még keleti szomszédunknál is gyakorlat volt, hogy zúzdába küldték a Bibliákat, és toalettpapír alapanyagává vált az Ige, féltett csempészáru lett a Szentírás. Ha Luther ma közöttünk járna, ő kérdezne izgatottan: Átveszed végre az ajándékodat? Felismered, hogy mekkora kincs lehet a tiéd? Értékeled végre, hogy saját anyanyelveden kapsz útikönyvet, receptgyűjteményt az életedhez? Bibliavasárnap és a reformáció hónapja vagy akár az ünnepi hosszú hétvége jó alkalom arra, hogy egyértelmű igennel feleljünk a reformátornak, és magunk is átéljük Frigyes választófejedelem örömét: elmélyedjünk a nyelvünkön szóló evangélium üzenetében. Bibliavasárnap - írásaink a 10. oldalon
